2019. január 28. hétfő

jan. 28
17:36
Ismét megkezdődött a munka az amerikai kormányzati hivatalokban (USAracing)
A kongresszusi képviselőknek február 15-ig kell megkezdeniük az egyeztetést a Donald Trump elnök által az amerikai-mexikói határra építendő fal költségeiről.
jan. 28
17:36
Az elévülés számít a behajtásnál (AQUA)
Nemritkán olyan esetek miatt fordulnak a segítségért az ügyfelek, amelyek már megszűnt szolgáltatói szerződés után több évvel is fennálló követelések kapcsán merülnek fel.
jan. 28
17:36
Jóval kevesebb elektromos autót vennének az emberek, mint amennyit a cégek gyártanának (NRGreport)
Néhány éven belül nem lesz drágább megvenni és fenntartani egy elektromos autót, mint egy hagyományosat, de a következő években az autógyártók jóval több elektromos autót készülnek legyártani, mint amennyit az emberek megvennének, áll a Deloitte elemzésében.
jan. 28
17:36
A magyar tudóstársadalom kevés szellemi tulajdont termel – Palkovics amerikai-magyar tanácsadója a Makronómnak (Könyves Magazin)
Több tucat szabadalma van, cégeket alapított, 1981 és 1997 között a világ egyik legtöbbet idézett fizikusa volt, most pedig Palkovics Lászlónak ad tanácsokat Grüner György, aki szerint meg kellene végre győzni a magyar tudósokat, hogy az innováció érdekes és értelmes dolog, nem másodrangú tevékenység. A tudományos kutatás itthon eddig társadalmi, g
jan. 28
17:36
Gréti ellopja a showt a bécsi Operabálon (BorsOnline)
A keringők fővárosaként emlegetett Bécsben évente több, mint négyszáz bált tartanak. Ezek közül a leghíresebb a Bécsi Állami Operaházban február 28-án megrendezésre kerülő Operabál, ahol a vendégek felszabadultan keringőzve ünneplik a farsangot. Míg a fellépők között világsztárok is szerepelnek, a vendégek között egyre több magyar bálozó is találha
jan. 28
17:36
Játszottam, hogy legyen valami, csak ne a valóság (SzMo)
2018 óta hivatalosan is mentális betegségnek számít a videojáték-függőség, de Magyarországon még kevesen ismerik el valódi betegségként. Egy egykori függő mesélt.
jan. 28
17:36
Nem vicc: először osztottak nemi esélyegyenlőségi díjakat az Egyesült Arab Emírségekben, és mindet férfiak nyerték (SzMo)
Hát, lett egy kis szépséghiba...
jan. 28
17:42
Ezekben a kórházakban tilos a látogatás a járvány miatt (ATV)
Már szinte minden kórházban korlátozzák a látogatást az országos influenzajárvány miatt; jelenleg 75 intézményben van érvényben látogatási tilalom.
jan. 28
17:42
Megkérdőjelezhető a Fidesz által bojkottált EP-ülés értelme (hirado.hu)
Nincs értelme részt venni az Európai Parlament Magyarországról szóló ülésen – közölte a miniszterelnök. Orbán Viktor azt mondta: mindig ott van, ahol a nemzeti érdekekért kell harcolni, a bevándorláspártiak kampányeseményét azonban nem fogja segíteni.
jan. 28
17:42
Berlinben kiakadtak, szélsőséges politikával vádolnak egy NGO-t (Képmás)
Egy migránsokat mentő NGO Twitter-bejegyzése miatt sok német politikus felháborodott; a kormányzati és ellenzéki pártok képviselői szerint ezzel bebizonyosodott, hogy a Mission Lifeline az embercsempészetet segíti, és szélsőséges célokkal vádolják meg a szervezetet.
jan. 28
17:48
Az Európai Unió legszegényebb országa hamarosan bevezetné az eurót (Privátbankár)
Jól haladnak a bolgárok az előkészületekkel, bevezetnék az eurót.
jan. 28
17:48
Fontos döntés Andy Vajna temetéséről (Infostart)
A Nemzeti Örökség Intézete közleményt adott ki: a két hete elhunyt filmügyi kormánybiztos végső búcsúztatása nem sajtónyilvános.
jan. 28
17:48
Kihirdették a Magyar Sajtófotó Pályázat idei díjazottjait (hirado.hu)
Több mint hatezer kép közül választotta ki a zsűri a legjobbakat.
jan. 28
17:48
Ahmed H. befogására biztat brüsszeli képviselőket a Fidesz (HírTV)
Számos EP-képviselő Ahmed H. szabadon engedését követelte, a Fidesz most a szír férfi befogadására biztatja a brüsszeli politikusokat.
jan. 28
17:48
FunBox UHD: 4K felbontású csatorna érkezhet a magyar piacra (Márkamonitor)
A HISPASAT és a Media Broadcast Satellite által közösen üzemeltetett 4K tartalmakat megosztó platformon sugározni kezdték a FunBox UHD-t. A technológiának köszönhetően az SPI International portfóliójába tartozó ultra-HD tartalmakat közvetítő csatorna már elérhető az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióban, ráadásul többek között a magyar kábe
jan. 28
17:54
Céget vett az Elmű-ÉMÁSZ érdekeltsége (Portfolio)
A Budapesti Elektromos Művek Nyrt. közölte: a kizárólagos tulajdonában lévő Elmű-ÉMÁSZ Solutions Kft. leányvállalat ma üzletrész adásvételi szerződést kötött a Klima és Hűtéchnológia Tervező, Szerelő és Kereskedelmi Kft.-ben...
jan. 28
17:54
Az állam 20 százalékos tulajdonrészt vásárolt az Ózdi Acélművekben (ATV)
A magyar állam 20 százalékos tulajdonrészt vásárolt több mint 30 millió euróért az Ózdi Acélműben a jelenlegi tulajdonos német Max Aicher-csoporttól - jelentette be a tranzakcióban az államot képviselő Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón, Budapesten.
jan. 28
17:54
Nem várható számottevő csapadék kedden (hirado.hu)
Éjszaka lassan szakadozik a felhőzet.
jan. 28
17:54
Bíróságra szállítás közben szöktettek meg egy rabot Franciaországban (444.hu)
Három fegyveres támadta le a rendőröket.
jan. 28
17:54
Az élcsapatokhoz méri magát a Sauber (m4sport.hu)
Tudják, hogy a következő lépés lesz a legnehezebb.
jan. 28
17:54
Hét pénzügyi fejlesztés, amelyeket nagyon várunk 2019-ben (vg.hu)
Egyre-másra érkeznek az újabb és újabb innovatív fejlesztések, amelyek a nehézkesen változó pénzügyi szektort is elérik már.
jan. 28
17:54
Nagy öröm érte a magyar énekest: „Keresem a szavakat” (Life)
Videó.
jan. 28
17:56
A Facebook is beszáll az EP-választásba (vg.hu)
A közösségi oldal megnehezítené a külföldi beavatkozásokat a közelgő választásokba.
jan. 28
17:56
Rezgett a léc: Tóth Andi miatt mellőzték Szabó Ádámot? (Life)
Válaszolt az énekes.
jan. 28
17:58
London szerint az MNB még nem szigorít (vg.hu)
A piac azonban márciusban már számít a monetáris politika normalizálásának megkezdésére.
jan. 28
18:00
Kivizsgálják az újabb poggyászmizériát (Infostart)
Eljárást indít a Fővárosi Kormányhivatal a Wizz Air vasárnapi poggyász-incidense miatt.
jan. 28
18:00
Hibrid, de ez lényegtelen – Kia Sportage 2.0 CRDI 4WD 8AT MH teszt (Auto Pult)
Az új esztendő közeledtével Kia felvarrta a Sportage cseppet sem öregedő ráncait, olyan csúcsmodellt kínálva, ami eddig még nem volt. A kétliteres dízelmotor szériában összkerékhajtást, opcionálisan új nyolcfokozatú automata váltót és 48 V-os hibrid rendszert kapott. A múltidő pedig duplán indokolt: már sajnos nem kapható a csúcsverzió, aminek hibr
jan. 28
18:00
A Volánbusz még nem kereste meg a megállóban hagyott gyerek anyját (SzMo)
A fiú a busz után szaladt Zsámbékon az iskola után, amikor megcsúszott a jeges úton és elesett. A buszvezető pedig nem engedte felszállni a koszos ruhája miatt.
jan. 28
18:06
Bulgária 2022 januárjában bevezetheti az eurót (ProfitLine)
Bulgáriában legkorábban 2022 januárjában bevezethetik az eurót, az ezzel kapcsolatos előkészületek jól haladnak - jelentette be Vladiszlav Goranov bolgár pénzügyminiszter hétfőn.
jan. 28
18:06
Hivatalosan is megkezdődött a Super Bowl hét (ATV)
Megérkeztek a résztvevő csapatok Atlantába, így hivatalosan is elindult a Super Bowl-hét.
jan. 28
18:06
Klulblegenda távozik a Herthától (m4sport.hu)
Tizenkét év után távozik a keret legrégebbi játékosa.
jan. 28
18:06
Elég durva, hogy mit fújt ki az orrából ez a kozmetikus (Femcafe)
Teljesen ledöbbent, hogy mit talált.
jan. 28
18:06
A Fidesz szerint Brüsszelnek kellene befogadnia Ahmed H.-t (HírTV)
Erről is szó lesz a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.
jan. 28
18:06
Nyomozás indult a zalai Jézus ellen (BorsOnline)
Magát vallási mesternek kiadva szektaszerű há­lózatot épített egy Zala megyei férfi, aki Jézus reinkarnációjának mondta magát. A 65 éves nyugdíjas adományokat, pénzt gyűjtött be híveitől, a fiatalabb lányokkal pedig szexuális kapcsolatot is létesített – számolt be róla a Ripost. A benne bízók sokaságának a Miklós keresztnevű férfi megújulást és gyó
jan. 28
18:06
Közös videót forgatott Terence Hill és Nagy Ervin – jótékonykodnak vele (SzMo)
A nyertes nevét az aukció fővédnöke, Terence Hill jelenti majd be február 16-án, amikor újra hazánkba látogat.
jan. 28
18:09
Az Espanyol szerződtette a kínai bajnokság gólkirályát (Sport365)
Ő segíthet kilábalni szorult helyzetükből.
jan. 28
18:11
Hosszú időre kiesett az ETO balszélsője (Sport365)
Az előzetesen reméltnél súlyosabb a sérülés.
jan. 28
18:12
Sztrájkra készülnek a fogorvosok - reagált Kásler Miklós (Infostart)
Nem tart attól, hogy sztrájkok bénítanák meg az egészségügyet – reagált Kásler Miklós arra, hogy a Néspzava szerint leállhatnak a lakosságnak térítésmentes ellátást nyújtó fogászati rendelők. Az emberi erőforrások minisztere beszélt az új centrumkórházakról is.
jan. 28
18:12
Kétnapos csúcstalálkozót tartanak a V4-nek Jeruzsálemben (444.hu)
Hol máshol.
jan. 28
18:12
Segít megmenteni a bolygót a Lexus (Autónavigátor)
Most nem a márka hatékony hibrid erőforrásaira utaltam a címmel, hanem a Sötét Zsaruk következő részére. A filmben a Földet fenyegető idegenek ellen indulnak harcba a mókás ügynökök, egy Lexus RC F-ben ülve.
jan. 28
18:12
Puzsér Róbert: Nem leszek politikus (Tiszta Jövő)
Azért léptem fel a politika színpadára, hogy új működést adjak az ellenzéknek.
jan. 28
18:15
Andy Vajna temetése: fontos információ a gyászolóknak (Ripost)
A családnak egyetlen kérése volt a csütörtöki szertartás előtt.
jan. 28
18:15
Lépett a kormány a magyar utasok érdekében, eljárás a Wizz Air ellen (Ripost)
Az utasok poggyászait vasárnap hagyta Dubajban a légitársaság.
jan. 28
18:15
Gyászol a világsztár, szörnyű tragédiák érték (Ripost)
Két héten belül két súlyos veszteség is érte a francia labdarúgót, Adrien Rabiot-t.
jan. 28
18:17
Megtörte a csendet Cooky, ezt mondta születendő babájáról (Ripost)
Bár kedvesét naponta gyötrik rosszullétek, a pár már nagyon várja a kis csöppség érkezését.
jan. 28
18:18
Balesetmentes jövőt vetítene elénk a Mercedes-Benz érkező koncepciója (Auto Pult)
Az önvezető autók megjelenésével az autógyártók azt jósolják, hogy szinte teljesen megszűnhetnek a közúti balesetek, hiszen ezeket a legtöbb esetben emberi mulasztás okozza, és ha nem lesz emberi tényező, akkor ezek a szerencsétlenségek sem történnek majd meg – persze a gyalogosok azért még okozhatnak gondot. A Mercedes-Benz pedig egy olyan tanulmá
jan. 28
18:18
Élelmiszerhiányt okozhat a rendezetlen Brexit (hirado.hu)
Erre figyelmeztet a a Brit Kiskereskedelmi Szövetség levelében.
jan. 28
18:18
Élelmiszerhiányt okozhat a rendezetlen Brexit (hirado.hu)
Erre figyelmeztet a a Brit Kiskereskedelmi Szövetség levelében.
jan. 28
18:20
Megkezdődött a munka az amerikai kormányzati hivatalokban (hirado.hu)
Az elmaradt fizetéseket a héten utalják a dolgozóknak.
jan. 28
18:20
Megkezdődött a munka az amerikai kormányzati hivatalokban (hirado.hu)
Az elmaradt fizetéseket a héten utalják a dolgozóknak.

Keresés