Részben a jegybanki hitelszigorítások miatti előre hozott lakásvásárlások állnak a jelentősnek mondható, tavaly kora őszi áremelkedés hátterében. Úgy tűnik, kitart a drágulás, de elemzők szerint már nem lesz olyan mértékű, mint az előző években.
Felemásan zárták a hét második napját a tengerentúli tőzsdék, miután a vegyes vállalati gyorsjelentések mellett a befektetők várakozó álláspontra helyezkedtek az USA és Kína folytatódó kereskedelmi tárgyalásai és a Fed szerdai...
Az Európai Unió és intézményei egységesek abban, hogy kitartanak a Brexit feltételrendszerét rögzítő, már elfogadott megállapodás mellett - jelentette ki Michel Barnier uniós brexit-ügyi főtárgyaló.
Az MLSZ ünnepélyes eseményen mutatta be Gera Zoltánt mint a 2020-as Eb magyar nagykövetét, aki tökéletes tömörséggel jellemezte az előttünk álló lehetőséget.
2019-ben kb. 1300 fiatal kap lehetőséget arra, hogy szakmai pályafutását az E.ON-nál kezdje: Európa-szerte számos fiatal ipari tanuló, gyakornok, duális képzésben részt vevő, illetve végzett diák kezdi el karrierjét az E.ON-nál. Magyarországon például 125 fiatal vesz részt duális műszaki képzésben vagy gyakornoki programban az E.ON-nál, nagyobb rés
Hogyan élheti bele magát a fővárosi, jólszituált polgár egy borsodi falu lakosainak problémáiba? A Szociopoly társasjáték-színháza segítségével. Frusztráló kiszolgáltatottság, minket kihasználó hatalmasok, kényszerű döntések, rohanás a munka és a fillérek után. Kipróbáltuk.
Nem mindegy, hogy egy új birodalom és új rend, tehát egy „százéves béke” vagy egy totális káoszba torkolló „százéves háború” korszaka köszönt a világra
Múlt pénteken nagyot ugrott az aranyár, és az emelkedés azóta is tart. A forint is tartja tegnap elért 8 havi csúcsát, az MNB döntése, miszerint nem szigorított még a monetáris kondíciókon, nem zavarta meg a folyamatot. Jelentett az Apple, emelkedhet a részvény ára.
A K&H 2018-as felmérése szerint a fiataloknak fontos a szórakozás és az élet élvezete, a finanszírozásukhoz szükséges pénzügyi ismeretek viszont sokuknál fejlesztésre szorulnak. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint a társasági életre fordított kiadásokkal sokszor még felnőttként is elfelejtünk számolni. Pedig közel annyit
Az amerikai hatóságok elkezdték a szomszédos Mexikóba kitoloncolni azokat a közép-amerikai bevándorlókat, akik menedékkérelmük elbírálására várnak - közölte a mexikói bevándorlási hatóság egyik szóvivője helyi idő szerint kedden este.
A Budakeszi Vadasparkba látogatók február 2-án, szombaton részesei lehetnek egy izgalmas meteorológiai kísérletnek: a medve-les programon ugyanis a vadaspark két medvéje, Romulus és Tibor jósolja meg a várható időjárást. A tavaszváró szombati programsorozat részeként állattréningek és Klíma- kaland is várja a látogatókat.
Nincsen más lehetőség, mint előre menekülni. Ezt vallja idősebb és ifjabb Petrohay György, akik a Velencei-tó közelében, Seregélyes határában gazdálkodnak. Apa és fia is folyamatosan fejleszti gazdaságát, keresik az új lehetőségeket, amiket ki is próbálnak saját területeiken. Így kezdték használni immáron 8 éve a Phylazonit különböző készítményeit
A száz éves Gellért Szálló már régóta nem az a budapesti csúcsszálloda, ami évtizedekkel korábban volt – fordulatos története viszont páratlan. Nagyjából a hetvenes-nyolcvanas évekig reprezentálta a magyar idegenforgalom élvonalát: innen indult először Budapesten reptéri transzfer kocsi, a külföldi vendég itt fizethetett először a saját valutájával
Az amatőr kórusfesztivál a közösségi éneklést mint mindnyájunk számára hozzáférhető, mindennapjainkat jobbá varázsoló élményt mutatja be és teszi átélhetővé.
Nagy hiányzókkal ugyan, de a múlt héten is megtartották Davosban a 49. Világgazdasági Fórumot, amelynek mottója a Globalizáció 4.0 volt, tartalma pedig a globális környezet alakítása a negyedik ipari forradalom korában.
A letartóztatás idejére az elnök zárt ülést rendelt le, és a kamerákat is kikapcsolták - a felsőház egyből megszavazta mentelmi jogának felfüggesztését.
Először kapott Michelin-csillagot egy pakisztáni étterem: a Hongkongban másfél éve megnyílt vendéglő tulajdonosa pakisztáni őseinek ízvilágát vitte el a metropoliszba.
A várt csökkenés helyett javult a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet februárra vonatkozó németországi fogyasztói hangulatindexe, miközben a fogyasztók jövedelmi várakozásai és vásárlási hajlandósága ismét emelkedett, gazdasági várakozásaik már a negyedik egymást követő hónapban romlottak.
Ismét nőtt a foglalkoztatottság, 2018. október-decemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 481 ezer fő volt. Ez 34 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,5 százalékra...
A továbbiakban Szijjártó Péter mellett dolgozik a Külkereskedelmi és Külügyminisztériumban olimpiai és világbajnok úszónk – jelentették be kedden Budapesten.
Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke hétfőn leadta az elnökjelöltséghez szükséges aláírásokat a szlovák parlamentben. Közel 27 ezer támogatói aláírást gyűjtött össze. Elmondta: a szlovákiai magyarok hangja akar lenni, és ennek a közösségnek a problémáival akar foglalkozni.
Magyarország szuverenitását sértené, ha elveszítené a határőrizet jogát – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bakondi György. Az európai migrációs útvonalak jelenleg is aktívak – vélekedett a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Ha szükséges, akár beruházásokkal, pénzügyi segítségnyújtással is támogatni kell a kibocsátó országokat lakosságmegtartó képességük erősítésében – mondta a belbiztonsági főtanácsadó.
Oláh Bence Pjongcsangban az aranyérmes rövidpályás gyorskorcsolya-váltó tagjaként tartalék volt a téli játékokon, ezért nem állhatott dobogóra. Az orvostanhallgató olimpiai érmesként szeretne majd visszavonulni.
A Magyarországról szóló szerdai vita az Európai Parlamentben egy kampányfogás a migrációpárti erők részéről, a magyar miniszterelnök pedig nem kíván ennek részese lenni – közölte Hidvéghi Balázs egy sajtótájékoztatón.