Az előző blogbejegyzésemben arról számoltam be, hogy hogyan használhatunk egy alapfelszereltségű drónt gyomfelvételezésre. A mostani bejegyzésben - továbbgondolva a drón használatának lehetőségeit - bemutatom, hogy a különböző felvételekből milyen további adatokra tudunk még szert tenni.
Az OTT-One keddi tájékoztatása szerint a társaság a megkapott, állami engedélyek birtokában immár jogosulttá vált haditechnikai eszközök gyártására, fejlesztésére, valamint az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtására. Az...
Jogosulatlanul végzett portfóliókezelési és függő ügynöki tevékenységet az Y-Gen Financial Kft. - állapította meg az MNB, amely eltiltotta a társaságot a jogosulatlan tevékenység végzésétől, s összesen 6,5 millió forint piacfelügyeleti...
A vadonatúj A-osztály után bemutatkozott a CLA új generációja is. A továbbra is Kecskeméten készülő négyajtós kupé szinte minden téren fejlettebb lett elődjénél, igaz, az A-osztály ismeretében ez a legkevesebb, amit vártunk tőle.
Sz. Zsigmondné kérdése: Krizantém dugványokat gyökereztettem, a dugványok elfeketedtek, és világosszürke színű sűrű bevonat nőtt rajtuk. Mi lehet az, tudom orvosolni a bajt?
Tegnap Harald Krüger büszkén jelentette be, hogy a BMW a legnagyobb prémiumautó-gyártó. Ma a Daimler tette közzé, hogy a Mercedes-Benz a legnagyobb eladású prémium márka. Kinek van igaza? Mindkét cégnek, a két autógyártó ugyanis mindig...
Állami garanciát kér a bajba jutott Banca Carige készülő kötvénykibocsátásához, amivel elkerülhető lehet, hogy teljes állami kimentésre szoruljon a tizedik legnagyobb olasz bank - számol be a hírről a Financial Times. Hétfőn este...
Engedély nélkül kezelte az ügyfelek pénzét az Y-Gen Financial Kft. Az ügy kapcsán a jegybank már 2017-ben figyelmeztette a fogyasztókat, büntetőfeljelentést tett, illetve az adatvédelmi hatóság eljárását is kezdeményezte. Most pénzbírság és büntetőfeljelentés lett a vége.
Az OTT-One keddi tájékoztatása szerint a társaság a megkapott, állami engedélyek birtokában immár jogosulttá vált haditechnikai eszközök gyártására, fejlesztésére, valamint az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtására. Új...
A Grabango nevű startup egy "láthatatlan" bolti fizetési rendszert fejleszt, amelynek lényege, hogy a bevásárlókocsiban szereplő árukat nem kell a pénztáraknál beolvasni, egy virtuális bevásárlókocsiban automatikusan gyűlnek a termékek....
A világgazdasági növekedési ütem lassulását jelzik. A Világbank most először adott előrejelzést a 2021-es növekedésre, ezzel kapcsolatban is közöltek magyar adatot.
Még be sem mutatták, már tudtuk, hogy az aktuális Nissan Leaf egy igazán tekintélyes akkupakkal is rajthoz áll majd, ám a piaci bevezetése a 40 kWh-s csomaggal történt, amit elődjénél kedvezőbb ár-érték aránya okán így is komoly előrelépésként élhettünk meg. Most pedig a CES-en lehullott a lepel a 62 kWh-s verzióról is.
Havas, latyakos útfelületre számíthatnak az autósok az M1-es, M3-as és M7-es autópálya és az M0-s autóút több szakaszán, azt követően, hogy kedden és szerdára virradóan jelentős mennyiségű hó hullott országszerte – közölte a honlapján az Útinform szerdán. A behavazott Lánchíd 2019. január 8-án este. MTI/Szigetváry Zsolt Reggeli tájékoztatásuk sze
A Figyelő főmunkatársa szerint nincsenek konkrétumok Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltjének programjában, abban csak az MSZP-SZDSZ kormányok ígéretei köszönnek vissza.
A nitrátérzékeny területen gazdálkodóknak, valamint minden háztartási igényt meghaladó állattartást végzőnek az előző évi trágyázásra, trágya felhasználásra vonatkozó tevékenységével kapcsolatosan adatot kell szolgáltatni.
Először készül élőszereplős film Barbie-ról, a világsztár játékbabáról: a főszerepet Margot Robbie játssza, aki a mozi producere is lesz – írta a BBC hírportálja.
Emelkedtek a tengerentúli tőzsdék kedden, miután a részvénypiaci hangulatot az USA és Kína kereskedelmi tárgyalásaival összefüggő, fokozódó optimizmus javította. Az amerikai részvényindexek 1-1,1 százalékos erősödéssel zárták...
Egész napos sztrájkot hirdetett csütörtökre a düsseldorfi, a köln-bonni és a stuttgarti nemzetközi repülőtérre a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi).
Énekes, producer, zeneszerző, de az egyik legmenőbb divatmárka, a Michael Kors reklámjának zenéje is az ő nevéhez fűződik - de hogy is áll ByeAlex igazából a divathoz?
December 21-én a Szlovén Demokrata Párt (SDS) és a Szlovén Nemzeti Párt (SNS) alkotmányos vád emelésére irányuló javaslatot nyújtott be Marjan Šarec kormányfő ellen. Az ellenzék szerint a kormány hátrányos helyzetet teremt a magán általános iskolákra – így a katolikus magániskolákra – nézve azáltal, hogy számukra a közoktatási programok végrehajtás
Egy héttel ezelőtt írtuk meg, hogy megjelent a "Flórián téri közúti felüljárok felújítása" tárgyú közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívása. A részletekkel kapcsolatban megkerestük a BKK-t, ahonnan most érkezett meg a válasz....
Jogosulatlanul végzett portfóliókezelési és függő ügynöki tevékenységet az Y-Gen Financial Kft. – állapította meg az MNB, amely eltiltotta a társaságot a jogosulatlan tevékenység végzésétől, s összesen 6,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot is kiszabott.
Új kórház és autópálya építése fejeződik be idén az ország délnyugati megyéjében, és a tesztpálya kivitelezése is folytatódik – jelentették be Zalaegerszegen. Az összesen 23 milliárd forintból megvalósuló beruházások többségéről az elmúlt években döntöttek.
A szervezet a tevékenységét szabályozó kormányrendelet szerint a 400 millió forint értékhatár feletti állami és önkormányzati, költségvetési támogatással megvalósított, föld feletti beruházások felügyelete tartozik az ügynökséghez az idei évtől.
– Újra Magyarországon koncertezik a Bullet For My Valentine. A walesi heavy metál csapat április 10-én a Barba Negra Music Clubban lép fel – közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.
Az új lakáshiteleknél gyakorlatilag marginálissá vált a legrizikósabb, változó kamatozású konstrukciók aránya, a tavaly novemberben felvett lakáshiteleknek mindössze 6 százalékát adta ez a terméktípus - hívta fel a figyelmet az MTI-nek eljuttatott elemzésében a BankRáció.hu szerdán.