Lendületesen emelkednek az olajárak hétfőn délelőtt, miután jelentősen lassult az egyesült államokbeli palaolaj iparág bővülése 2018 végén - derült ki a Federal Reserve Bank of Dallas kutatásából. Ugyanakkor a Goldman és a SocGen egyaránt jelentősen mérsékelte 2019-es olajár-prognózisait.
Érdekes felmérést tett közzé az Autovista, amelyből kiderül, hogy olvasóinak többsége úgy gondolja, hogy tíz év múlva a legnépszerűbb az abszolút zöld, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogénüzemanyag-cellás meghajtás lesz az új autó vásárlók között 28 százalékkal, míg második helyen holtversenyben az akkumulátoros elektromos és hibrid ele
Az európai lap szerint az EP-választáson a Fidesz 13-14 helyet szerezhet, és idézik Fekete-Győr András Momentum-elnököt is, aki saját pártjának 2-3 mandátumot vizionál.
Gonen Segev szerdán az ellene folyó eljárás során egy nyilatkozatban kijelentette, az iszlám köztársaság részére kémkedett, és háborús ellenségnek segédkezett. Tettéért 11 év börtönt kaphat – írta a Jediót Aharonót című izraeli újság internetes változata, a ynet.
Bánki elismerte, hogy félig-meddig jelenleg is ebben az elegáns lakóparkban él. Szerinte rendben van, hogy a cégei által tulajdonolt ingatlanokat nem írta be a vagyonnyilatkozatába.
A hatalmas havazás miatt Ausztriában mostanában nemcsak az utakat zárták le, hanem több helyen a vasúti közlekedés is akadozik. Tegnap Salzburg, illetve Tirol tartományban több vasúti útvonalat is le kellett zárni a havazás miatt.
A Magyar Nemzeti Bank eltiltotta a portfoliókezelési és ügynöki tevékenység végzésétől az Y-Gen Financial Kft.-t, s a társaságot az engedély nélküli működés miatt összesen 6,5 millió forint bírsággal sújtotta - tájékoztatta erről az MNB szerdán az MTI-t.
A Médianéző Kft. elemzője szerint az ellenzéki pártok 2010 óta nem tudtak karakteres vezetőt kiállítani, közösséget maguk köré szervezni, ezért a külföldi, főleg bevándorláspárti szövetségeseikre hagyatkoznak.
Több mint ötvenezer látogatóra számítanak a 19. Educatio Nemzetközi Szakkiállításon - közölte a kiállítás főszervezője az M1 aktuális csatornán szerdán.
Az Állami Számvevőszék elemzést készített az alacsony gazdasági aktivitású társadalmi csoportok aktivitási rátájának növelési lehetőségeiről. Az ÁSZ elemzése rámutat, hogy az alacsony aktivitású csoportok gazdasági aktivitása...
Teljesen megújul Budapest két nagy belvárosi tere, a Vörösmarty és a Podmaniczky tér - jelentette be Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz-KDNP), az V. kerület polgármestere szerdán fővárosi sajtótájékoztatóján.
Csütörtök délig az ország egyes részein havazás lesz, máshol ónos eső várható. Csütörtök délutántól viharos szélre lehet számítani. A közlekedők szerdán is találkozhatnak havas vagy jeges útszakaszokkal.
A horvát kormány módosítja az INA horvát olajipari vállalatról szóló privatizációs törvényt és eláll kivételes jogaitól az olajvállalatban - írta a Jutarnji List című horvát napilap szerdán. A lap a lépést úgy értékelte...
A sztárfocista tudja, hol szeretné folytatni a Juventus után: úgy hírlik, Cristiano Ronaldo akár vissza is térhet korábbi futballcsapatához, miután otthagyja a Juventust.
Frank Magnitzot hétfő délután a város központi részén támadta meg három maszkos férfi, majd egy fadarabbal ütni kezdték, és többször fejbe is rúgták a földön fekvő politikust.
Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának hétfői döntése értelmében az Exxon Mobilnak ki kell adnia az elmúlt négy évtized klímaváltozással kapcsolatos belső dokumentumait a massachusettsi főállamügyész számára. A Legfelsőbb Bíróság egyúttal elutasította az olajvállalat fellebbezését az ügyben, amelyben Maura Healey demokrata főállamügyés
A lefelé módosított tavalyi GDP-növekedési becsléséhez képest a világgazdasági növekedés további lassulását jelzi a Világbank legfrissebb prognózisában a világkereskedelmi forgalom és az ipari termelés csökkenésére, a kereskedelmi feszültségek éleződésére, valamint a fejlődő térségekben jelentkező pénzügyi turbulenciákra hivatkozva.
Szívesen építik az informatikus szakmára új életüket a visszatérők - derül ki a egy friss felmérés adataiból. Az itthoni cégek ajánlatai olyan versenyképesek, hogy a programozóiskolának akadt olyan diákja is, aki előzetes terveit felrúgva...
Gréczy Zsolt és Varju László közérdekű adatigényléssel keresték fel a Miniszterelnökséget a Gundellel kötött szerződésekért. Meg is kapták a dokumentumokat, és ha már ott voltak, vettek néhány menüt.
Az európai lap szerint az EP-választáson a Fidesz 13-14 helyet szerezhet, és idézik Fekete-Győr András Momentum-elnököt is, aki saját pártjának 2-3 mandátumot vizionál.
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke bocsánatkérésre szólítja fel Botka Lászlót Szeged polgármesterét, mert szerinte a szocialista politikus azt sugalmazza, hogy a Fidesz megvásárolta a Mi Hazánkat.
Az amerikai elnök addig nem írja alá az idei költségvetést, amíg a kongresszus nem járul hozzá a mexikói határon felépítendő falhoz. Emiatt szövetségi alkalmazottak százezreit küldték fizetés nélküli szabadságra.
A lakástakarék-tulajdonosok mindössze 4 százaléka tartja bent megtakarítását – derül ki a Magánpénzügyi Akadémia 500 fő lakástakarék-tulajdonos megkérdezésével készült felméréséből. A legtöbben (24 százalék) értékpapírba, ingatlanba (14 százalék) és magánnyugdíjpénztárba (13 százalék) tennék át a pénzüket. Állampapírt 7, befektetéssel kombinált biz
Bevezették a harmadik nemet 2019. január elsejétől Németországban, ami azt jelenti, hogy az anyakönyvekben a nem megjelölése a „nő”, illetve „férfi” kifejezés mellett a divers, vagyis a „különféle” szó is megjelenik.
Mintegy 150 bolgár kamion „foglalja el” holnap az EP épületét. A „levegőből is támadják Brüsszelt”: a közlekedési vállalatok tulajdonosai két repülőgépet béreltek.