A Pénzügyminisztérium felhívja a gyermeket nevelők és a fiatal házasok figyelmét arra, hogy minél előbb töltsék a nyilatkozatot munkáltatójuknál. Az adókedvezmények összegével ugyanis már a januári fizetés is több lehet, ennek ellenére...
Nem lesz közös ellenzéki lista az európai parlamenti választáson, az MSZP viszont együtt indul a Párbeszéddel – mondta a szocialista párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Tóth Bertalan azt is elárulta: tavasz végére már valamennyi településen szeretnék bemutatni a párt által támogatott polgármester-jelölteket.
Oroszország megállapodott a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA) az orosz sportolók doppingteszt-eredményeinek átadásáról, amelyet eddig "technikai" okok akadályoztak - jelentette ki Dmitrij Peszkov a Kreml szóvivője szerdán Moszkvában újságíróknak.
Franco példás családfő volt, Pinochet szintén, és Salazar meg nőtlen, amolyan laikus szerzetesféle. E tulajdonságokat nem vallhatják maguknak napjaink európai államfői.
Országszerte számos helyen mértek több mint 10, néhol 20 centiméteres hóvastagságot. Kékestetőn 32 centiméteres a hóréteg – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdai adataiból.
Országszerte számos helyen mértek több mint 10, néhol 20 centiméteres hóvastagságot. Kékestetőn 32 centiméteres a hóréteg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdai adataiból.
Tíz éve a legalacsonyabbra csökkent novemberben a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai jelentése alapján.
Csökkentek az autóeladások Kínában, erre több mint két évtizede nem volt példa. 6 százalékkal 22,7 millióra csökkent a Kínában eladott személyautók száma, jelentette a China Passenger Car Association (CPCA), visszaesésre az elmúlt...
A Munka Törvénykönyvének módosításával ettől az évtől kezdve éves 400 óra túlórakeretre, és akár hároméves elszámolási időszak bevezetésére is lehetősége van a munkáltatónak. A törvény elutasítottsága hatalmas, és ennek kapcsán több tüntetés is volt. A kérdés, hogy lesz-e, illetve lehet-e sztrájk, amely a kormányt korrekcióra késztetheti. Ezt a hel
Az Amerikai Egyesült Államok a költségvetés és az államadósság körüli politikai harccal "AAA" adósbesorolásának elvesztését kockáztatja - figyelmeztet a Fitch. A hitelminősítő szerint kezdeni kell valamit az egyre jobban elszálló...
Oldott hangulatú sajtóértekezletet tartott a Magyar Kézilabda-szövetség a kézilabda-vb előtt. Az elnök az első hét hely valamelyike megszerzésének igényével indította útjára a válogatottat.
Elektromos gyorstöltők skandináviai városokban történő telepítésére közös vállalkozást indított az E.On és a dán Clever 50-50 százalékos részesedéssel. Az E.On közlése szerint az együttműködés 48 e-töltő telepítésére...
A tőzsdei vállalatok közel háromnegyede (72%-a) tesz említést a fenntartható fejlődési célokról az éves vállalati vagy fenntarthatósági jelentésében, ami az elmúlt évhez képest 10%-os növekedést jelent - derül ki a PwC tanulmányából. A konkrét lépések és a célok integrálása azonban számos vállalat esetében még mindig várat magára, mert a szervezete
Véget ért a Golgota kálváriája, a magyar kormány 3 milliárd forintért megvette Pákh Imre műgyűjtőtől Munkácsy Mihály festményét, és a debreceni Déri Múzeumba kerül - ezt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter jelentette be az Országház Munkácsy termében.
2019. január 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kizárólag a cégkapun keresztül tart kapcsolatot a gazdálkodó szervezetekkel, vagyis egy év türelmi idő után ez már kötelező a cégek számára – mondta az InfoRádiónak a NAV adószakmai szóvivője.
Ismét rekordot döntött az utasforgalom a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, tavaly 14,9 millióan használták a ferihegyi légikikötőt. A repülőtér üzemeltetője 225 milliárd forintos fejlesztést is bejelentett.
3,4-szeresére nőtt az elmúlt 10 évben a németországi magyarok száma - számol be a G7.hu a Destatis, német statisztikai hivatal adatai alapján. Az is kiderült, melyek a legnépszerűbb tartományok a hazai kivándorlók körében. Folyamatosan...
Tavaly 1747 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon. Ez 23 százalékos emelkedés 2017-hez képest és 64 százalékos plusz 2016-tal összevetve – derült ki a Datahouse adataiból. A decemberi 102 darab éves alapon 6, míg a 2016. év azonos időszakával összevetve 42 százalékos pluszt jelent.
A kormány megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten sajtótájékoztatón Kósa Lajos, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője és Papp László, Debrecen polgármestere társaságában.
A kormány megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón Kósa Lajos, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője és Papp László, Debrecen polgármestere társaságában.