A Nemzetközi Atlétikai Szövetség kimutatása szerint ez lett minden idők legnívósabb világbajnoksága, az előző tizenhat mindegyikét lepipálja. A végére pedig még a nézők is előkerültek.
Autóval közlekedni kétségkívül sokkal kényelmesebb és gyorsabb, mint tömegközlekedni, pedig ha szeretnénk megóvni a bolygónkat és az emberi nemet az egyre elkerülhetetlenebbnek tűnő pusztulástól, előbb-utóbb meg kellene reformálnunk a közlekedésünket. Amíg a kocsik nem igazán környezetbarát módon működnek, érdemes átszokni a tömegközlekedésre – nek
Szerkesztőségünk novemberben tartja nagy ünnepi tesztjét! Körüljárjuk az ünnepi pezsgőkínálatot, majd az édes borok választékát. A közelgő ünnepekre készülődve négy kategóriában várjuk a mintákat (pezsgők,...
Átfogó fejlesztési program zajlott le az elmúlt időszakban Miskolc város Déli Ipari Parkjában, amelyek után most tartottak átadó ünnepséget és ma küldött szerkesztőségünknek projektzáró közleményt a város polgármesteri hivatala. Ebből kiderült, hogy 1,5 milliárd forintos volt a fejlesztés, amely 100%-os támogatási intenzitás mellett valósult meg, a
Sürgős béremelést szeretne a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF) munkavállalói oldala. A MÁV-nál, Postánál és Volánnál működő szakszervezetek már levelet küldtek az állami cégek tulajdonosainak.
Elfogadhatatlannak tartja Kelemen Hunor, hogy Románia két magyar többségű megyéjében, a székelyföldi Hargita és Kovászna megyében szerveznek nagyszabású közös gyakorlatot a héten a román szervek.
Tüdőrákot okozott az e-cigaretta egy kutatás szerint, amelyet egereken végeztek amerikai tudósok. A kísérletben 40 egeret tettek ki nikotintartalmú e-cigaretta nagy mennyiségű gőzének több mint egy éven át.
Egy új álláslehetőség mindig kecsegtető az ember számára, főleg hogyha az jóval nagyobb anyagi elismeréssel jár együtt, mint amiben a régi munkahelyén része volt. Ilyen helyzetekben azonban nagyon könnyű hibázni, és hosszú távon...
Ha a miskolciak fejlesztéseket, beruházásokat akarnak, ha meg akarják valósítani a már kidolgozott terveket, "akkor működjünk együtt", és "Miskolc próbáljon a nyerő oldalon maradni" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a borsodi megyeszékhelyen a helyi televízió Miskolci Napló című műsorában kedden.
A munkáltatók kötelessége a magukat nőnek tekintő férfiakat nőként kezelni? Az amerikai Legfelsőbb Bíróság erre a vitás kérdésre keresi a választ a mai meghallgatásán, amelyen a transzneműekkel való munkahelyi bánásmód kerül terítékre.
Az augusztus végi adatok szerint közel háromszor annyi megtakarítást vonzottak nyolc hónap alatt a lakossági állampapírok, mint bármely más értékpapír-kategória összesen. A nagy kedvencnek számító bankbetétek is csupán 242 milliárdnyi lakossági megtakarítást vonzottak be év eleje óta, a nagy vesztesei pedig az állampapírrohamnak egyértelműen a befe
Meglepetés érheti azokat, akik azt hitték, a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának tavalyi megszüntetésével lezárult a 10% feletti fix befektetési hozam korszaka Magyarországon. Az egyre kedvezőbb babaváró hitel és a szuperállampapír (MÁP+) kombinálásával ugyanis akár azok is elérhetik ezt, akik egyáltalán nem terveznek gyermeket vállalni. Be
Hosszú Katinka és Milák Kristóf teljesítménye is nagyon biztató volt a Duna Arénában rendezett úszó Világkupa-versenyen - mondta az InfoRádiónak Sós Csaba szövetségi kapitány.
A bértárgyalások sürgős megkezdését, és mielőbbi béremelést szorgalmaz a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF) munkavállalói oldala. A MÁV-csoportnál, Volán-társaságoknál, vízi közműveknél és a Magyar Postánál tevékenykedő szakszervezetek napokon belül eljuttatják elvárásaikat a tulajdonosokhoz. Szerintük már a közszolgáltatás
Rekordot döntött a harmadik negyedévben a budapesti repülőtér utasforgalma és jó úton halad afelé a Budapest Airport, hogy idén 16 millió utast szolgáljon ki, ami azt jelenti, hogy hat év alatt duplázódott az utasszám. A legforgalmasabb járat a Budapest-London útvonal, de a top 5-be felfért egy Európán kívüli célállomás, Tel-Aviv is - derül ki a Bu
Hat magyar város, Budapest, Győr, Veszprém, Pécs, Szeged és Debrecen is bekerült harminc európai ország legtöbb kreatív és kulturális lehetőséget rejtő 190 városa közé - közölte az Európai Bizottság .
Schweickhardt Gyula elmondta, a vízügyi szakemberek régóta sürgették a beruházást, amellyel most teljessé vált a vasi megyeszékhely és több környező település védelme.
Az ünnepségen Semjén Zsolt elmondta, a magyar állam elismeri azokat a rendkívüli teljesítményeket, amelyek a humán-, a természettudományok, a művészetek, vagy a teológia területén megjelennek.
Ennek a parancsnokságnak az lesz a feladata, hogy a közép-európai régió országaiban a katonák fenntartsák és megőrizzék a békét – fogalmazott a miniszter.
Vasárnap késő éjjel, Erdogan egy elejtett megjegyzésére, külügyi és hadügyi apparátusát megkerülve bejelentette, hogy zöld utat ad Törökország szíriai inváziójára. Egy napra rá viszont már gazdasági megsemmisítéssel fenyegette Törökországot.
A hazai földgáztározók jelenleg teljesen fel vannak töltve. Ez a tárolói mennyiség 263 napra lenne elegendő a lakossági fogyasztók és 126 napra az egész ország ellátására.
Regionális különleges műveleti parancsnokságot hoz létre a Magyar Honvédség, ezt a NATO-tagországok mellett Ausztria is támogatja - közölte a honvédelmi miniszter kedden Győrben, a megyei kormányhivatalban tartott előadásában.
Leonardo DiCaprioról köztudott, hogy nem szívesen marad meg hosszabb ideig egy nő mellett. Az évek során pedig mindig egyre fiatalabb és fiatalabb modellek társaságában mutatkozott, ám pár hónap elteltével mindegyik az ajtón kívül találta magát.
Számtalan létesítmény, köztük utak, gyárak, játszóterek, tanuszodák készültek el a választások előtt. Újabb cikkben próbáltuk meg összeszedni a legérdekesebb eseményeket. A miniszterek, államtitkárok, polgármesterek mellett Mészáros Lőrinc is avatott az elmúlt hetekben. Hány politikus kell egy útszakasz ünnepélyes átvágásához?
Eredeti formájában való helyreállítás, függőkertek, fénylő huszártorony - szabadon szárnyal a képzelet az újjáépítési tervekben a párizsi Notre-Dame székesegyházat sújtó tűzvész után félévvel.
Féktelenül és végtelenül keserűen komédiázik öt ember a színpadon: négyen már mindent megéltek, az ötödik most szembesül a valós élettel és a túlélés művészetével.
A Fidelitas "tájékoztató kampányt" indít, mert szeretné, ha minden budapesti megtudná, hogy Karácsony Gergelyt szövetségesei és más ellenzéki szereplők is alkalmatlannak találják a főpolgármesteri posztra - közölte Böröcz László, a Fidelitas elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azzal vádolta meg Boris Johnson brit kormányfőt, hogy célja csupán az, hogy bűnbakká tegye az Európai Uniót az Egyesült Királyság rendezett kiválásáról szóló tárgyalások kudarcáért.