Európában különböző országok és régiók vannak, az unió keleti fele különbözik a nyugatitól, de egységre és együttműködésre van szükség – mondta a kormányfő párizsi látogatása elején.
Noha a magyar turisták már egy évtizede vízumkötelezettség nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba, a vízumot kiváltó elektronikus jóváhagyási rendszernek (ESTA) is akadnak buktatói.
Verseny, export és kormányzati tulajdonlás – közgazdászok új kutatása szerint ezek a tényezők ösztönzik igazán a nemzeti cégek hatékonyságának és versenyképességének növekedését. Fontos a jogrendszer rugalmassága is, hogy a hazai cégek következmények nélkül, bátran másolhassanak és tanulhassanak a legjobb külföldi vállalatoktól.
A kormány igyekszik a botrányt "karanténban" tartani, amit egyrészt jelez, hogy az illetékesek folyamatosan Borkai Zsolt magánügyként kommentálják az esetet. Emellett semmiféle vizsgálat nem várható az ügyben, Gulyás Gergely miniszert szerint amit láttunk a videókon, azt lehet finanszírozni a polgármester jövedelméből.
Három ember sebesült meg egy késeléses incidensben pénteken, Manchester belvárosában - írja az MTI. Az első jelentés négy, a nem sokkal későbbi második beszámoló öt sérültről szólt, de a manchesteri rendőrség péntek délutáni legfrissebb tájékoztatása szerint három embert - két nőt és egy férfit - vittek kórházba szúrt sebekkel, állapotuk stabil. A
Harminc kürtőskalács-készítő standdal és piknikezős, családi hangulattal várja péntektől vasárnapig a látogatókat a 7. Kürtőskalács Fesztivál a Városligetben.
Az év első hat hónapjában jelentősen, több mint 15 százalékkal nőtt azoknak a hazai autósoknak a száma, akik a D2 díjkategóriába tartozó járművükre tévedésből D1-es matricát vettek. A kategóriatévesztéssel járó kellemetlenségek...
Vasárnap parlamenti választásokat tartanak Lengyelországban, melyen a felmérések szerint a jelenlegi kormánypárt végezhet az első helyen, az egyetlen kérdés csak az, hogy kormányt tud-e egyedül alakítani. Az eredmények az egész régió befektetői megítélését befolyásolhatják, geopolitikailag szempontból pedig Magyarország számára az a kockázat, hogy
Intenzív tárgyalások kezdődnek a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről - közölték brüsszeli diplomáciai források.
Iparági hírek szerint a legkisebb piaci szereplők közül többen aggódnak, hogy számukra túl nagy terhet jelent az Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz való csatlakozás.
Ő az alkalmas személy, s az általa vezetett csapat az alkalmas csapat arra, hogy Velence továbbfejlődése biztosított legyen. Én Koszti András és a Fidesz-KDNP jelöltjeinek neve mellé teszem majd az X-et október 13-án! Jó szívvel ajánlom ezt Önöknek is – olvasható Kleinheisler László ajánlása Koszti András velencei fideszes polgármester Facebook-old
„A jó városvezető minden követ megmozgat, leül olyan emberrel is tárgyalni, akivel ideológiailag esetleg nem ért egyet” – bírálja Gémesi György városvezetői tevékenységét a Fidesz-KDNP támogatásával induló polgármesterjelölt. Kolozs Csabát kérdeztük a gödöllői választás vitatémáiról.
Számos tisztelője, pályatársa jelenlétében vettek búcsút Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendezőtől, operatőrtől, a nemzet művészétől, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjától.
Számos tisztelője, pályatársa jelenlétében vettek búcsút Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendezőtől, operatőrtől, a nemzet művészétől, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjától a katolikus egyház szertartása szerinti gyászmise keretében pénteken a Szent István-bazilikában.
A részben Budapesten forgatott Gemini Man című filmjét reklámozta szeptember végén Will Smith a magyar fővárosban, ráadásként az 51. születésnapján egy pörgős koncertet adott a Bazilikánál. De úgy tűnik, mást is csinált.
A Stephan B. néven azonosított férfi elismerte, hogy antiszemita indíttatásból meg akarta támadni a zsinagógát a legfőbb zsidó ünnep alkalmából tartott szertartás alatt.
A köhögés reflexes mechanizmus, születésünk pillanatától kezdve szervezetünk védekező eszköze. Alapvető funkciója a légutakba került idegen anyag azonnali eltávolítása. A köhögés tünet, hátterében igen nagyszámú betegség állhat. Írásunkban most a kevésbé ismert kiváltó okok bemutatására vállalkozunk dr. Potecz Györgyi, tüdőgyógyász segítségével.
Órákat töltesz magolással, mégis úgy érzed, hogy képtelen vagy megjegyezni az olvasottakat? Ahhoz, hogy hatékonyan és gyorsan memorizáld a tananyagot,...
A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában idén harmadszor indult el sikeres sorozatgyártás: a CLA Coupé és a CLA Shooting Brake után most az első Mercedes-AMG Performance modellek gördültek le a gyártószalagról.