Különösen az Etiópia és Eritrea közötti határvita megoldásában játszott meghatározó szerepével indokolta a Nobel-békedíjat odaítélő bizottság, hogy idén az etióp kormányfő kapta az elismerést.
Erős kereslet mellett tovább drágultak az új lakások Budapesten 2019 harmadik negyedévében, az átlagos négyzetméterár már eléri a 925 000 forintot - közölte a Cordia az MTI-vel, a cég legfrissebb átfogó felmérése alapján.
Amerikai csapatok közelében csapódtak be török tüzérségi lövedékek olyan területen, ahol a török erők tisztában vannak azzal, hogy amerikai katonák is vannak ott, Kobáni közelében, Szíria északi részén - tudatta szombat hajnalban a Pentagon.
Idén október 12. a palliatív és hospice ellátás világnapja. Az idei világnap mottója: Az ellátásom a jogom. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük, amit tudni kell az ellátással kapcsolatban.
Rendkívül büszkék vagyunk a családommal erre a kitüntetésre, olyannyira, hogy még a palackjainkon is megjelenítjük majd – mondta a kitüntetett pincészet vezetője, Günzer Tamás.
Mintegy 145 ezerrel kevesebben szerepelnek az őszi önkormányzati választás névjegyzékében, mint öt évvel ezelőtt - derül ki a Nemzeti Választási Iroda szombati adataiból.
Szétnézhettek egy víztorony tetejéről, megcsodálhatjátok Magyarország egyedülálló ásványmúzeumát, ugrálhattok a Játszóházban, és felülhettek akár tevehátra is.
Több mint hatvan éve nem volt olyan heves tájfun Japánban, mint a Hagibisz, amely szombat estére éri el az ország fő szigetének partjait, a hatóságok a legmagasabb szintű készültséget rendelték el.
Erős kereslet mellett tovább drágultak az új lakások Budapesten 2019 harmadik negyedévében, az átlagos négyzetméterár már eléri a 925 000 forintot - közölte a Cordia az MTI-vel, a cég legfrissebb átfogó felmérése alapján.
2019-ben több mint 37 ezer fiatalt kérdezett meg a PwC Magyarország a munkavállalási preferenciákról, így kiderült, a rugalmas munkavégzés, stabilitás és az alapfizetés a legfontosabb munkahely-választási tényezők a jövő munkavállalói...
Az Európai Unió felbomlott, az országok városállamokra hullottak, a családok kettészakadtak és még egy rejtélyes eredetű Gömb is felbukkan, majd el-eltűnöget. A szabadságra egyre kevesebb esély van, a háborús helyzet a városállamok és a falon kívüli kolóniák között fokozódik. Zágoni Balázs Fekete fény című regénysorozatának egy csapásra Margó-díjas
A monetáris politika mint a gazdaságpolitika egyik alrendszere szerepét, lehetőségeit, hatását tekintve minden bizonnyal elfogult vagyok. De talán mégsem annyira, hogy határozott korlátait ne érzékeljem. A jegybanki politika lehetőségeit már 2008 előtt is valószínűleg túl sok illúzió lengte körül. Számos eredményt, így például az 1970–1980-as évek
Megátalkodott rosszaságok Budainé Klausz Zsuzsa macskái, Lucy, Lali és Boszi, karmaikat persze hogy a tapétán koptatják. Garázdálkodásuk nyomot hagyott Zsuzsa otthonán.
Rendkívüli nyitvatartás van a hétvégén a kormányablakokban, okmányirodákban. A választási törvény szerint csak azok vehetnek részt a szavazáson, akik érvényes okmányokkal igazolni tudják magukat.
A 3177 magyarországi település 70 százalékában, 2256-ban csak független polgármesterek indulnak a vasárnapi önkormányzati választáson - derül ki a Nemzeti Választási Iroda szombati adataiból.
Fotót készített péntek délután a kaposvári ellenzéki összefogás a Fidesz által nyilvántartott lista egy oldaláról. A polgármesterjelölt kijelentette, hogy azonnal feljelentést tesznek az ügyben.
A 3177 magyarországi település 70 százalékában, 2256-ban csak független polgármesterek indulnak a vasárnapi önkormányzati választáson - derül ki a Nemzeti Választási Iroda szombati adataiból.
A legerősebb hónap volt a nyári turizmusban az augusztus – a piaci szereplők által korábban már jelzett tendenciát pénteken a Központi Statisztikai Hivatal jelentése is alátámasztotta.
Csak a polgármesteri hivatalok által erre a célra kijelölt helyeken szabad plakátolni, minden jelölt csak egyetlen plakát kihelyezésére jogosult, amelynek egyetlen mérete sem haladhatja meg a fél métert.
Az áremelkedés üteme lassult, de a kedvezményes áfakulcs kifutása, az újonnan induló projektek számának csökkenése, valamint a szigorúbb energetikai előírások teljesítése mind a további drágulás irányába hat.
A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt felmérések szerint ismét abszolút többségre tehet szert a vasárnapi lengyelországi parlamenti választásokon, amelynek keretében az alsóház (szejm) 460 képviselőjét, valamint a felsőház (szenátus) 100 tagját választják meg.
Míg Magyarországon visszaesett a Duna House Holding Nyrt. forgalma a harmadik negyedévben, Lengyelországban kimagaslóan nőtt: a franchise ingatlanközvetítői hálózat jutalékvolumene 45,6 százalékkal, a saját irodáké pedig 31,5 százalékkal emelkedett a tavalyi harmadik negyedévéhez képest.
Óriási felháborodást keltett több balkáni országban, hogy a Slobodan Milosevic néhai jugoszláv elnök nagy hívének tartott osztrák írót, Peter Handkét jutalmazták az irodalmi Nobel-díjjal. Az 1995-ös srebrenicai népirtás áldozatainak hozzátartozóit tömörítő Srebrenica Anyái nevű szervezet hivatalos levélben tiltakozott a döntés ellen. A boszniai muz