2019. október 1. kedd

okt. 1
8:18
Ingyenes mentorprogram (KKV Magazin)
Év elején indult el az Országos Vállalkozói Mentorprogram, amelynek megvalósítója az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány konzorciuma. A projekt célja a kis- és közepes vállalkozások (kkv) versenyképességének, hatékonyságának növelése.
okt. 1
8:21
Utazási kedvezmény a Fradi hazai EL meccseire (Sport365)
A vonattal érkezők 50%-os kedvezményt kapnak.
okt. 1
8:24
A magyar fiatalok már több mint fele gondolja úgy, hogy nyugdíjasként is dolgoznia kell majd (Privátbankár)
Egyre fiatalabban kezdik meg az idős évekre való előtakarékoskodást.
okt. 1
8:24
Itt a szolgáltató válasza a Hableány matrózának ügyében (Blikk)
Azonnal kivizsgálták az ügyet, majd léptek.
okt. 1
8:24
Életmentő műtétje után lett Eb-győztes Alexa (BorsOnline)
A kecskeméti asztaliteniszező megbízható játékosként erősítette első osztályú csapatát, már kopogtatott a válogatott ajtaján is, amikor rettenetes tragédia érte.
okt. 1
8:24
Növekszik a bolharágás kártétele az őszi káposztarepcén (Agrofórum)
Szeptember utolsó hetét csendes, nyugodt, kora őszi időjárás jellemezte. Esett ugyan csapadék, de jelentősebb mennyiség csak az ország déli tájegységeiben hullott. Másutt csupán inkább nyomokban vagy néhány milliméter eső volt. Mindez nem zavarta a maradék napraforgó és a kukorica betakarítását, a hónap végén már csak a kukorica aratása tart. Az ős
okt. 1
8:24
Zente édesanyja elárulta, hogy mi vár most a kisfiára (Life)
Zente édesanyja elárulta, hogy mi vár most a kisfiára
okt. 1
8:27
Törlesztőrészletet követelt az egyik mobilszolgáltató a Hableány elhunyt matrózától (ATV)
Egy összegben hajtaná be az egyik telefonszolgáltató cég a Hableány elhunyt matrózától, hogy fizesse ki a korábban részletre vásárolt mobiltelefont.
okt. 1
8:27
Egymásnak mentek az indonéz diákok és a rohamrendőrök (444.hu)
Megnyirbálják a korrupcióüldöző szerv jogait, és szigorítanák a büntető-törvénykönyvet is.
okt. 1
8:27
Terepfurgon Peugeot módra (Autónavigátor)
Vagány koncepcióautóval készült a Peugeot a bourget-i szabadidőautó-kiállításra.
okt. 1
8:30
Újabb szabálytalan vontatmányba botlottak a zsaruk az M1-esen (Blikk)
Újabb szabálytalan vontatással találkoztak a zsaruk: megbüntették a román sofőrt.
okt. 1
8:33
50 milliárd forintból újulhat meg a Hungexpo (ProfitLine)
A Hungexpón 2021-ig nettó 55 milliárd forintból felújítják és korszerűsítik a meglévő pavilonokat, két új kiállítási csarnokot, új fogadóépületet és egy kongresszusi központot is építenek - közölte a Hungexpo az MTI-vel hétfőn.
okt. 1
8:33
Rekord született a faktoring piacon (Portfolio)
Rekordszintű, 27 százalékos forgalombővülést produkált a Magyar Faktoring Szövetség 18 tagvállalata 2019 első 6 hónapjában a tavalyi hasonló időszakhoz képest, a faktorált forgalom 2019 első fél évében elérte a 1263 milliárd forintot.
okt. 1
8:33
Közép-Európa is megérezné a rendezetlen Brexitet (vg.hu)
Londoni elemzők szerint az euróövezetben és emiatt a közép-európai EU-térségben is viszonylag mérsékelt, de mérhető gazdasági veszteségeket okozna a megállapodás nélküli Brexit.
okt. 1
8:35
Még mindig 335-nél a forint, nem tud talpra állni (Portfolio)
Kedd reggelre sem tudott jelentősen erősödni a forint az euróval szemben, 335 körül indul a magyar deviza napja. Ez egyben azt is jelenti, hogy továbbra is történelmi mélypont körül jár a forint, a hangulat esetleges romlásával még mindig az fenyeget, hogy esetleg korábban nem látott mélypontra esik a hazai fizetőeszköz.
okt. 1
8:35
Csődbe ment egy szlovén légitársaság (vg.hu)
Az Adria Airwaysnek legalább 28 millió euróra volna szüksége, hogy normálisan tudjon ismét működni.
okt. 1
8:36
Nagy veszélybe sodorhatnak minket a mosógépeink, jó lesz odafigyelni (Infostart)
A Bonni Egyetem kutatói egy gyerekkórházban végzett kutatás után jutottak fontos következtetésre.
okt. 1
8:36
Torlódásra számíthat Budapesten: betonmixerbe csapódott egy kocsi (Blikk)
III. kerületében, a Bojtár utcában történt a baleset kedd reggel.
okt. 1
8:36
Így lett világbajnok a magyar mentőkutya (Ripost)
Világelső lett romkutatásban a 6 éves belgajuhász, Zen, és a gazdája, Belényi Beatrix Franciaországban. A 90 százalék feletti teljesítményű eb egy olyan mentőkutyacsaládból való, melynek több tagja is dobogós eredménnyel büszkélkedhet.
okt. 1
8:36
Homoszexuális zaklatási ügybe keveredett Karácsony jobbkeze, a zuglói jegyző (BorsOnline)
Egy, a nyilvánosság elől mindeddig eltitkolt homoszexuális zaklatási botrány részese Karácsony Gergely fő politikai szövetségese, a zuglói jegyző. Akit maga Gyurcsány menekített a botrány elől Zuglóba! A parkolási botrány gyanús ügyeit Karácsony érdekeinek megfelelően intéző hivatalnok, Dr. Papp Imre, – aki korábban Gyurcsány kormányában belügyi ál
okt. 1
8:36
A szeretet és a szerelem bizonyított gyógyhatásai (Spabook)
Ha szerelmesek vagyunk, azonnal ledobunk jó pár kilót, de bizonyára többen érzékeljük, hogy a romantikus kapcsolat számos más meglepő egészségügyi...
okt. 1
8:36
Columbo, azaz Peter Falk tényleg magyar származású volt? (Promotions)
A világszerte és Magyarországon is kedvelt bűnügyi sorozat egy-egy epizódjával még ma is képes felkerülni a heti nézettségi toplistára.
okt. 1
8:37
Nőtt a transzplantvárólista (vg.hu)
Tavaly Magyarországon 10 százalékkal nőtt a szervátültetések száma, 15 százalékkal több szívátültetést végeztek, így Kelet-Közép-Európa transzplantációs élmezőnyébe tartozunk.
okt. 1
8:39
A magyar fiatalok már több mint fele gondolja úgy, hogy nyugdíjasként is dolgoznia kell majd (Menedzsment Fórum)
Egyre fiatalabban kezdik meg az idős évekre való előtakarékoskodást.
okt. 1
8:39
Viharos szél lesz Észak-Magyarországon (Háziállat)
Kedden már csak Sopron környékén várhatók viharos széllökések.
okt. 1
8:42
Meglepő ízkombinációk és újszerű termékötletek a Spar termékinnovációs versenyének legjobbjai között (Márkamonitor)
A magyarországi kiskereskedelemben egyedülálló, új kezdeményezés során az áruházlánc az Agrármarketing Centrum szakmai támogatásával a legkiválóbb hazai élelmiszeripari innovációkat kereste az egész országból.  A szeptember 28-i budapesti döntőn a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt termékekkel a vásárlók jövőre találkozhatnak a hazai INTERSPAR ár
okt. 1
8:42
Viharos szél lesz Észak-Magyarországon (Könyves Magazin)
Kedden már csak Sopron környékén várhatók viharos széllökések.
okt. 1
8:42
Orbán Viktor: Ne becsméreljük, tartsuk tiszteletben egymást (BorsOnline)
Magyarországon 40 évig diktatúra volt, így a jogállamiság becsületbeli kérdés Magyarországon – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, miután találkozott Antti Rinne finn kormányfővel. Amikor megkérdőjelezik a jogállamiságot, akkor belelépnek a becsületünkbe – tette hozzá a magyar kormányfő a közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón.
okt. 1
8:42
Enni adott órán az osztálytársának - büntetést kapott érte a negyedikes gyerek (SzMo)
„Szerintünk ez a büntetés aránytalan és nagyon rossz időket idéz” - írta Facebookon a Diákparlament.
okt. 1
8:42
Kilátástalan a helyzete Terry Black árván maradt gyerekeinek: utcára is kerülhetnek (Life)
Kilátástalan a helyzete Terry Black árván maradt gyerekeinek: utcára is kerülhetnek
okt. 1
8:45
Kiderült, mit gondolnak a fővárosban a bérlakások építéséről és a bérleti díjak szabályozásáról (Portfolio)
Sok fővárosi lakos szeretné, ha több bérlakással oldanák meg az önkormányzatok a lakhatási gondokat, azt viszont már jóval kevesebben, hogy a bérleti díjakba is központilag beleszóljanak. A Závecz Research kutatást végzett arról, hogy mit gondolnak a budapestiek a lakhatási kérdésekről, és milyen megoldásokat támogatnának - írja a 24.hu.
okt. 1
8:45
A perui elnök feloszlatta az ellenzéke által uralt parlamentet (ATV)
Martín Vizcarra perui elnök feloszlatta hétfőn az ország ellenzéki többségű parlamentjét, miután a jobboldali többség törvényhozói az elmúlt egy évben mindent megtettek, hogy keresztülhúzzák a korrupció megfékezésére irányuló lépéseit. A döntése ellen lázadó képviselők azonban válaszul megszavazták az elnök felfüggesztését hivatalából, és eddigi al
okt. 1
8:45
Orbán Viktor videója a finn miniszterelnök látogatásáról (Ripost)
Magyarország miniszterelnöke fogadta az Unió soros elnökségét adó Finnország kormányfőjét. Közös sajtótájékoztatójuk rövid összefoglalóját Facebook-oldalán tette közzé.
okt. 1
8:48
Real, Juve, Bayern, PSG - választani kell közülük (Infostart)
Máris itt a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulója, szupercsapatok közül kell választania annak, aki élőben szeretné nézni a közvetítést.
okt. 1
8:48
Fordulat jöhet Brexit-ügyben (Képmás)
Egy magas rangú brit kormánytisztviselő szerint az új javaslat rendezi az Írország és Észak-Írország közötti vámkezelési övezetek helyzetét.
okt. 1
8:48
Kapelner Zsolt-Tóth Szilárd János: Szabadság vs. egyenlőség: kell-e választanunk? (Tiszta Jövő)
Akkor szabad egy társadalom, ha mindenki rendelkezik a mások uralmától mentes önrendelkezés képességével.
okt. 1
8:51
„Mágikus helyen álltam” - Szabó Gergely fotós a Líbiában átélt borzalmakról mesélt (Kripto Akadémia)
Szabó Gergely a frászt hozta fél Magyarországra, mikor az interneten megjelent, hogy elrabolták Líbiában. Később kiderült, hogy „csak” lebombázták.
okt. 1
8:51
Rekord született a faktoringpiacon (Portfolio)
Rekordszintű, 27 százalékos forgalombővülést produkált a Magyar Faktoring Szövetség 18 tagvállalata 2019 első 6 hónapjában a tavalyi hasonló időszakhoz képest, a faktorált forgalom 2019 első fél évében elérte a 1263 milliárd forintot.
okt. 1
8:51
Újabb hírek: Zentét elkezdik felkészíteni a kezelésre (ATV)
A terápiára váró kisfiút steril szobába költöztetik, emellett szteroiddal fogják kezelni, hogy felkészítsék a drága kezelésre.
okt. 1
8:51
Öt ezreden múlt (Sport365)
Szűcs Valdónak ennyi kellett volna továbbjutáshoz 110 m gáton.
okt. 1
8:51
Örökre elveszítheti a hangját az X-Faktor sztárja - Súlyos betegség gyötri (Femcafe)
Az énekesnő őszintén mesélt betegségéről.
okt. 1
8:51
Ma veszteséges dologra vehetnek rá - Egymondatos horoszkóp - október 1. kedd (Glamour)
Mi vár rád ma?
okt. 1
8:53
Emelkedéssel vághatnak neki a keddi kereskedésnek az európai börzék (Portfolio)
Enyhe emelkedéssel zárult a hét első napja a tengerentúli tőzsdéken, az amerikai részvényindexek 0,4-0,8 százalékos erősödéssel zártak. Ázsiában összességében emelkedtek az irányadó tőzsdeindexek kedden, míg a kínai börzék ünnep miatt zárva tartottak. Európában is emelkedéssel indulhat a hét második napja, a határidős DAX 48 pontos plusza 0,4 száza
okt. 1
8:54
Matolcsy György: ez egy fontos üzenet a magyaroknak (Infostart)
A jegybank elnöke szerint a magyarországi folyamatok egy része jellemezhető Abraham Maslow amerikai pszichológus piramis-elméletének használatával.
okt. 1
8:54
Orbán Viktor: Finnország miniszterelnöke Budapesten (BorsOnline)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn találkozott Antti Rinne finn kormányfővel. A min
okt. 1
8:54
Így nézett ki az esküvőjén a Jóban Rosszban sztárja, Madár Veronika (Life)
Így nézett ki az esküvőjén a Jóban Rosszban sztárja, Madár Veronika - Fotó
okt. 1
8:57
Készpénzbe tette át csődbiztosítékát a Neckermann Magyarország (Menedzsment Fórum)
A 3,4 milliárd forintos tartalékhoz akkor nyúlnak, ha bedőlnének, és kártalanítani kéne az utasokat. Így kívánják demonstrálni, hogy pénzügyi helyzetük a Thomas Cook csődje ellenére is stabil.
okt. 1
8:57
Még nagyobb győzelmet aratott Magyarország, mint eddig gondoltuk (Portfolio)
Az előzetesen közölt 68,7 százalék helyett 68,2 százalék volt az államháztartás bruttó adóssága a második negyedév végén – derül ki az MNB ma közölt részletes statisztikájából. Ez egyben azt is jelenti, hogy már március végén áttörte a lélektanilag fontos 70 százalékos szintet az adósságrátánk.
okt. 1
8:57
Egy apró salzburgi síterep megmenekült a bezárástól (Síelők)
Jó hír az apróbb síterepek kedvelőinek, a salzburgi Hahnbaum (St. Johann) megmenekült a bezárástól.
okt. 1
9:03
Augusztusban emelkedtek az ipari termelői árak (ProfitLine)
Augusztusban az ipari termelői árak 0,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az előző havi 0,3 százalékos emelkedést követően - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Keresés