2019. november 14. csütörtök

nov. 14
13:24
Durva táblákat tett ki az út mellé a rendőrség (Infostart)
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az M1-es autópályán és az 1-es számú főúton kihelyezett plakátokkal figyelmeztet az úgynevezett „horrorkaravánok” által előidézett közlekedési veszélyhelyzetekre.
nov. 14
13:24
Több motor is repíti a magyar gazdaságot (AQUA)
Varga Mihály szerint a mostani magyar eredmény azért is jelentős, mert úgy jegyeztek fel idehaza öt százalékos negyedéves Gdp-növekedést, hogy közben gyengélkedik a nemzetközi gazdaság.
nov. 14
13:24
Igazi férfias játék felturbózva (autopro)
Az évtized egyik legjobb filmjében Carroll Shelby autótervezőt Matt Damon alakítja, Ken Miles autóversenyzőt pedig Christian Bale. Mindketten zseniálisak.
nov. 14
13:27
Matolcsy: meg kell újítani az eurót (ATV)
Meg kell újítani az eurót, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank vezetésének átalakítása most egybeesik, az új vezetőknek pedig még van idejük a következő válságig elvégezni a "kötelező házi feladatot" és előkészíteni az euró reformját tartalmazó Maastricht 2.0 szerződést 2022-re - írta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a novekedes.hu o
nov. 14
13:30
Ne dobd el a mosogatószivacsot! Így 2 perc alatt olyan lesz, mint újkorában (Femcafe)
Ezzel a módszerrel megölöd a baktériumokat.
nov. 14
13:30
Csepel polgármestere kiállt az atlétikai vb mellett (Igényesférfi.hu)
Sportolókkal együtt állt ki a kerületvezető, aki a témában rendkívüli képviselőtestületi ülést is összehívott.
nov. 14
13:33
Elbocsátásokra készül a Daimler (Piac és Profit)
A Daimler német járműgyártó létszámleépítésre készül és azt tervezi, hogy beruházási programjait az idei évi szinten befagyasztja.
nov. 14
13:33
A Cisco is megérzi a globális lassulást (ProfitLine)
Ugyan kissé késve, de a Cisco-t is elérte a globális gazdasági lassulás, azt követően, hogy a most kezdődött negyedévre kifejezetten gyenge várakozást közölt a cég.
nov. 14
13:33
Gulyás a brüsszeli gigabüntetésről: még az 500 milliárd is durván túlzó (Portfolio)
„Az 500 is durván túlzó” – hangsúlyozta a mai Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arra a kérdésre, hogy a sajtóban keringő 500-700 milliárd forintos uniós pénzügyi büntetés bevállalásából az igazság melyik számhoz áll közelebb.
nov. 14
13:33
Elképesztő tévhitek keringenek a parkolásról: súlyos tízezreket kockáztatnak az autósok (Pénzcentrum)
A közúti közlekedési törvény megadja a kereteket, a fővárosi rendelet pedig a részletszabályokat. Azonban évente két-három módosítás történik a fővárosi rendeletben, így még mindig sok a bizonytalanság az autósok körében. Hogyan...
nov. 14
13:35
Mesterséges intelligenciával kacérkodnak a magyar bankok (Portfolio)
Azonnali fizetés, mesterséges intelligencia, banki informatikusi álmok – többek között ezek voltak terítéken abban a panelbeszélgetésben, amelyben két banki informatikai vezető, valamint az ApPello és a Microsoft vezetői cseréltek eszmét egymással a Portfolio Banking Technology 2019 konferenciáján. Előtte előadásokat hallhatott a különbség hasonló
nov. 14
13:36
Ma van Károly herceg születésnapja: Harry és Meghan a legédesebb fotóval köszöntötték (Glamour)
A kis Archie köszöntője
nov. 14
13:36
5+1 férfi típus, aminek a nők nem bírnak ellenállni (Spabook)
Vannak olyan férfiak, akik olyan hatást gyakorolnak a nőkre, hogy egyből azt érzed, kell neked. Egy megmagyarázhatatlan vonzalom köt hozzá és...
nov. 14
13:39
Az EP-frakciók kora délután értékelik Várhelyi meghallgatását (ATV)
Délután kettőkor ülnek össze az európai parlamenti (EP-) frakciók koordinátorai Várhelyi Olivér reggeli meghallgatásának értékelése céljából.
nov. 14
13:42
Súlyos döntést hozott meg a spanyol futball legendája (Infostart)
Lassan az utolsó mohikánok pályafutása is lezárul a spanyol aranygenerációból. Idén elbúcsúzott már Iker Casillas (noha állítólag fontolgatja a visszatérését…), Fernando Torres és Xavi, most pedig bejelentette januári búcsúját David Villa is.
nov. 14
13:42
Csak az okos szemüvegnek hisznek (AQUA)
A virtuális valóság segítségével képes gyorsan, pontosan behatárolni a repülőgépek külső felületén keletkezett hibákat az ­AerinX magyar startup.
nov. 14
13:42
Megválasztották Magyarország legjobb játékait! (SzMo)
Kiemelkedően sok szavazatot kapott a Castle of Mind fejlesztő táblajáték, amely idén nem csak az internetes szavazók közönségdíjasa, hanem a Játszónap kedvence is lett.
nov. 14
13:42
Várhelyi Olivér: független leszek, és az Európai Uniót fogom képviselni (SzMo)
A külügyi szakbizottság (AFET) brüsszeli ülésén a magyar biztosjelölt számos kérdést kapott a képviselőktől a magyar kormányhoz fűződő kapcsolatára vonatkozólag. Van, akit meggyőzött, másokat még nem.
nov. 14
13:45
Nem minden magyar tőzsdei cég lehetne zöldbefektetés (Menedzsment Fórum)
Világszerte egyre nagyobb érdeklődés van a befektetők részéről is a társadalmilag felelős befektetések iránt. Igaz, itthon egyelőre még gyerekcipőben jár a történet, de az egyik nagy piaci szereplő komoly növekedés vár a területen, és erre reagáltak is.
nov. 14
13:45
Itthon is előre törhetnek a zöldbefektetések (Privátbankár)
Világszerte egyre nagyobb érdeklődés van a befektetők részéről is a társadalmilag felelős befektetések iránt. Igaz, itthon egyelőre még gyerekcipőben jár a történet, de az egyik nagy piaci szereplő komoly növekedés vár a területen, és erre reagáltak is.
nov. 14
13:45
Tőzsdére mehet a magyar tőzsde? (Portfolio)
Komoly elhatározás van arra, hogy tőzsdére vigyék a BÉT-et – mondta el a Figyelőnek nyilatkozva Patai Mihály, az MNB alelnöke, aki egyben a Budapesti Értéktőzsde elnöke is.
nov. 14
13:45
Az EP-frakciók kora délután értékelik Várhelyi meghallgatását (ATV)
Délután kettőkor ülnek össze az európai parlamenti (EP-) frakciók koordinátorai Várhelyi Olivér reggeli meghallgatásának értékelése céljából.
nov. 14
13:51
Ismét hazánkban brillíroznak a levegő urai (Sport365)
A Harlem Globetrotters májusban lép majd fel Budapesten.
nov. 14
13:54
Négy tonna bombát találtak Kecskeméten (Infostart)
A JAS-39 Gripen vadászgépek tavasszal az MH Pápa Bázisrepülőtérre költöztek, amíg felújítják a kecskeméti repülőteret. A munkálatokon volt néhány fennakadás, és rengeteg bombát is találtak.
nov. 14
13:54
Semjén: Új ösztöndíjjal segítik a diaszpóra magyarságának hazai felsőfokú tanulmányait (Igényesférfi.hu)
A vonatkozó javaslat hamarosan a kormány elé kerül, és annak anyagi vonzatát teljes körűen biztosítani fogják – mondta el a miniszterelnök-helyettes.
nov. 14
13:54
Gulyás Gergely elismerte a közigazgatási létszámstopot, az állam tovább finanszírozza a BKV-t (SzMo)
A miniszter szerint a létszámstop a kórházakat, szociális intézményeket nem érinti. Minden olyan forrás, amelyet korábban Tarlós Istvánnak is megígért a kormány, továbbra is rendelkezésre áll.
nov. 14
13:54
Vasvári Vivien: Nem kell egy férfi sem, hogy megálljak a lábamon (Promotions)
Vasvári Vivien pszichológushoz jár, hogy feldolgozza a vele történteket. Egyúttal elárulta: egyik kapcsolatában sem érezte magát nőnek.
nov. 14
13:54
Carl Icahn most a HP-t rakná irányba (Bitport)
A legendás befektetési guru komoly részvénypakkot vett, majd rögtön elő is állt terveivel, hogy miként lehetne többet kihozni a HP Inc.-ből.
nov. 14
13:57
Kínának lesz egy-két szava az elektromosautó-forradalomhoz (Portfolio)
Párizsban a European Utility Week-en jártunk, ahol elhangzott, hogy Kína a ritka földfémek uraként kontrol alatt tarthatja a világ akkumulátorgyártását, a PPA-k lehetnek a zálogai az európai megújulóenergia termelés növekedésének, az LNG megnövekedett szerepe megszüntetheti a kontinensek gázpiacainak árkülönbségeit, és vigyázó szemeinket továbbra i
nov. 14
13:57
Hivatalos: Magyarország nem lesz ott a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon (ATV)
Most már hivatalos, hogy Magyarország nem indul a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon.
nov. 14
13:57
Nyugaton többnyire napos időnk lesz, Közép-Szlovákiában árvízriasztás van érvényben (Háziállat)
Közepesen felhős, az ország középső és keleti felében továbbra is túlnyomóan borult időre számíthatunk. Nyugaton a napsütésé lesz a főszerep. A nappali csúcshőmérséklet 10-15 fok között alakul.   Pozsonyban és Léván 9, Dunaszerdahelyen 8, Komáromban 10, Nagykürtösön, Rimaszombatban és Rozsnyón 12, Kassán és Nagymihályon 14, Királyhelmecen 14 fok kö
nov. 14
13:59
Nagyobb lesz a minimálbéremelés? Arra azért még ne vegyél mérget (Portfolio)
Újrakezdődnek a minimálbér tárgyalások, a felek álláspontja azonban nagyon messze van egymástól.
nov. 14
14:00
Anglia zsinórban hetedszer lehet Eb-résztvevő (Azenpenzem)
Eddig hat válogatott – Ukrajna, Spanyolország, Lengyelország, Belgium, Oroszország és Olaszország – harcolta ki a részvételt a 2020-as Európa-bajnokságon.
nov. 14
14:00
Nincs baj a populista konzervativizmussal – Reagan és Trump tanácsadója a Mandinernek (Tiszta Jövő)
„2016 augusztus elsejétől, amikor még a legtöbben Hillary Clinton győzelmére fogadtak, én Trumpnak kezdtem dolgozni” – mondja Edwin J. Feulner lapunknak. Ronald Reagan egykori tanácsadója első pillanattól kezdve támogatta Trumpot, szerinte ő tényleg naggyá teszi Amerikát. A Heritage Foundation alapítóját az Nke, a Hanns Seidel Alapítvány és a Danub
nov. 14
14:00
Valóra váltotta egy kerekesszékes fiú álmát a pécsi légimentő-bázis (SzMo)
Miklós évek óta vágyott arra, hogy beülhessen egy mentőhelikopterbe.
nov. 14
14:03
Időjárás: Az esőfelhők elvonultak, kapunk cserébe egy kis szelet (Háziállat)
ÉJSZAKA: Az éjszaka folyamán többnyire borult lesz az égbolt, az ország nyugati részén átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Esőre főként az ország középső részén lehet számítani. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 5 Celsius-fok között alakul, egyes helyeken azonban akár fagypont alá is csökkenhet. Gyenge, 20 km/órás délkeleti szél várhat
nov. 14
14:06
Hová lett a kedvenc forraltboros bögrénk? – megnéztük a karácsonyi vásárt a Vörösmarty téren (SzMo)
Az idei évben minden eddiginél korábban indult be a karácsonyivásár-szezon Budapesten, hiszen a Vörösmarty teret már november 8-án ellepték az árusok. Mostanra már teljes díszben áll a tér, így mi is megnéztük magunknak közelebbről.
nov. 14
14:06
5 tabu a hálószobában, amire nem kell igent mondanod (Spabook)
Azt mondják, egy igazán jó kapcsolatban nincsenek tabuk, és ez igaz is lehet, abban az értelemben, hogy bármiről lehet, sőt sokszor kell is beszélni....
nov. 14
14:09
Matolcsy: meg kell reformálni az eurót (Portfolio)
Szükséges előkészíteni az euró reformját és egy Maastricht 2.0 szerződést - írja Matolcsy György, az MNB elnöke a novekedes.hu-n megjelent cikkében. Szerinte az Unió vezetői már nem kényszerülnek válságkezelésre, így a következő krízis előtt itt az idő elvégezni az eurózóna működésének felülvizsgálatát. Matolcsy úgy értékelte az euró elmúlt 20 évét
nov. 14
14:12
Durva: A nácik miatt kellett átnevezni ezt a kisbolygót (Femcafe)
Gyorsan át kellett keresztelni a hóember alakú égitestet.
nov. 14
14:15
Az Egyesült Államok elismerte Bolívia átmeneti elnökét (Kripto Akadémia)
„Minden felet arra szólítunk fel, hogy az elkövetkező hetekben óvja a demokráciát, és tartózkodjék az erőszaktól” – üzente Mike Pompeo.
nov. 14
14:15
Tanáruk szerint alig 21 százalékos a corvinusos hallgatók magyarságtudata (Alternatív Energia)
Csoda, ha ilyen szegényes ismeretekkel a fiatalok a kormány ellen, és nem mellette tüntetnek?
nov. 14
14:17
Horvát elnökválasztás: december 22-én lesz az első forduló (Kripto Akadémia)
Az államfői tisztség megszerzéséért több jelölt is verseng, köztük a jelenlegi elnök, Kolinda Grabar-Kitarovic.
nov. 14
14:18
Az olasz főváros nevét viseli az új Ferrari (Autónavigátor)
Minden út Rómába vezet? vagy inkább minden úton Romát vezetnénk? Nem szerénykedett a Ferrari legújabb sportautójának névadásakor
nov. 14
14:19
Felemás teljesítményt nyújtott Várhelyi az Európai Parlamentben (Kripto Akadémia)
Szakmailag meggyőző volt csütörtök délelőtti európai parlamenti meghallgatásán Várhelyi Olivér, de nem tudta elhessegetni a gyanút, hogy új posztján nem tudja majd függetleníteni magát az Orbán-kormánytól.
nov. 14
14:21
Megnéznéd, milyen egy most épülő vadiúj irodaház? - Itt a lehetőség! (Portfolio)
Budapesten közel félmillió négyzetméternyi iroda áll építés alatt, kis túlzással minden fontosabb kereszteződésben toronydaruk dolgoznak valamelyik fejlesztő projektjén. A legtöbbször ezeket csak kívülről látjuk magasodni, ezúttal azonban a szerencsések akár belülről is megnézhetik az egyik legújabb pesti irodaház építését.
nov. 14
14:21
Debrecenben csap össze Európa krémje (Sport365)
Január 24. és 26. között Debrecenben lesz a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság. A szervezők telt házra számítanak.
nov. 14
14:23
Patai Mihály elárulta, mikor jöhet el az aranykor Magyarországon (Portfolio)
Patai Mihály MNB-alelnök és BÉT-elnök szerint a mostani időszak még nem nevezhető aranykornak Magyarországon, de akkor már igen, ha ez a lendület még 8-10 évig kitart. A Figyelőnek adott interjúban a szakember elárulta, hogy két nagy kihívással kell most szembenézniük a bankoknak, és osztja azt a véleményt is, hogy túl sok a bankfiók Magyarországon
nov. 14
14:24
Már elmagyaráztam neki, hogy fogja be a száját - mondta a Notre-Dame főépítészéről a helyreállításért felelős kormánybiztos (444.hu)
A főépítész eredeti formájában állítaná helyre az összeomlott huszártornyot, de ez a kormánynak nem annyira tetszik.
nov. 14
14:24
Szijjártó Péter: Debrecen az első számú beruházási célpont Közép-Európában (AQUA)
A miniszter elmondta: az Ni Hungary mintegy 5,5 milliárd forint értékű beruházásához, amellyel 216 új munkahelyet teremtettek, a kormány 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott.

Keresés