2019. november 14. csütörtök

nov. 14
13:54
Gulyás Gergely elismerte a közigazgatási létszámstopot, az állam tovább finanszírozza a BKV-t (SzMo)
A miniszter szerint a létszámstop a kórházakat, szociális intézményeket nem érinti. Minden olyan forrás, amelyet korábban Tarlós Istvánnak is megígért a kormány, továbbra is rendelkezésre áll.
nov. 14
13:54
Vasvári Vivien: Nem kell egy férfi sem, hogy megálljak a lábamon (Promotions)
Vasvári Vivien pszichológushoz jár, hogy feldolgozza a vele történteket. Egyúttal elárulta: egyik kapcsolatában sem érezte magát nőnek.
nov. 14
13:54
Carl Icahn most a HP-t rakná irányba (Bitport)
A legendás befektetési guru komoly részvénypakkot vett, majd rögtön elő is állt terveivel, hogy miként lehetne többet kihozni a HP Inc.-ből.
nov. 14
13:57
Kínának lesz egy-két szava az elektromosautó-forradalomhoz (Portfolio)
Párizsban a European Utility Week-en jártunk, ahol elhangzott, hogy Kína a ritka földfémek uraként kontrol alatt tarthatja a világ akkumulátorgyártását, a PPA-k lehetnek a zálogai az európai megújulóenergia termelés növekedésének, az LNG megnövekedett szerepe megszüntetheti a kontinensek gázpiacainak árkülönbségeit, és vigyázó szemeinket továbbra i
nov. 14
13:57
Hivatalos: Magyarország nem lesz ott a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon (ATV)
Most már hivatalos, hogy Magyarország nem indul a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon.
nov. 14
13:57
Nyugaton többnyire napos időnk lesz, Közép-Szlovákiában árvízriasztás van érvényben (Háziállat)
Közepesen felhős, az ország középső és keleti felében továbbra is túlnyomóan borult időre számíthatunk. Nyugaton a napsütésé lesz a főszerep. A nappali csúcshőmérséklet 10-15 fok között alakul.   Pozsonyban és Léván 9, Dunaszerdahelyen 8, Komáromban 10, Nagykürtösön, Rimaszombatban és Rozsnyón 12, Kassán és Nagymihályon 14, Királyhelmecen 14 fok kö
nov. 14
13:59
Nagyobb lesz a minimálbéremelés? Arra azért még ne vegyél mérget (Portfolio)
Újrakezdődnek a minimálbér tárgyalások, a felek álláspontja azonban nagyon messze van egymástól.
nov. 14
14:00
Anglia zsinórban hetedszer lehet Eb-résztvevő (Azenpenzem)
Eddig hat válogatott – Ukrajna, Spanyolország, Lengyelország, Belgium, Oroszország és Olaszország – harcolta ki a részvételt a 2020-as Európa-bajnokságon.
nov. 14
14:00
Nincs baj a populista konzervativizmussal – Reagan és Trump tanácsadója a Mandinernek (Tiszta Jövő)
„2016 augusztus elsejétől, amikor még a legtöbben Hillary Clinton győzelmére fogadtak, én Trumpnak kezdtem dolgozni” – mondja Edwin J. Feulner lapunknak. Ronald Reagan egykori tanácsadója első pillanattól kezdve támogatta Trumpot, szerinte ő tényleg naggyá teszi Amerikát. A Heritage Foundation alapítóját az Nke, a Hanns Seidel Alapítvány és a Danub
nov. 14
14:00
Valóra váltotta egy kerekesszékes fiú álmát a pécsi légimentő-bázis (SzMo)
Miklós évek óta vágyott arra, hogy beülhessen egy mentőhelikopterbe.
nov. 14
14:03
Időjárás: Az esőfelhők elvonultak, kapunk cserébe egy kis szelet (Háziállat)
ÉJSZAKA: Az éjszaka folyamán többnyire borult lesz az égbolt, az ország nyugati részén átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Esőre főként az ország középső részén lehet számítani. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 5 Celsius-fok között alakul, egyes helyeken azonban akár fagypont alá is csökkenhet. Gyenge, 20 km/órás délkeleti szél várhat
nov. 14
14:06
Hová lett a kedvenc forraltboros bögrénk? – megnéztük a karácsonyi vásárt a Vörösmarty téren (SzMo)
Az idei évben minden eddiginél korábban indult be a karácsonyivásár-szezon Budapesten, hiszen a Vörösmarty teret már november 8-án ellepték az árusok. Mostanra már teljes díszben áll a tér, így mi is megnéztük magunknak közelebbről.
nov. 14
14:06
5 tabu a hálószobában, amire nem kell igent mondanod (Spabook)
Azt mondják, egy igazán jó kapcsolatban nincsenek tabuk, és ez igaz is lehet, abban az értelemben, hogy bármiről lehet, sőt sokszor kell is beszélni....
nov. 14
14:09
Matolcsy: meg kell reformálni az eurót (Portfolio)
Szükséges előkészíteni az euró reformját és egy Maastricht 2.0 szerződést - írja Matolcsy György, az MNB elnöke a novekedes.hu-n megjelent cikkében. Szerinte az Unió vezetői már nem kényszerülnek válságkezelésre, így a következő krízis előtt itt az idő elvégezni az eurózóna működésének felülvizsgálatát. Matolcsy úgy értékelte az euró elmúlt 20 évét
nov. 14
14:12
Durva: A nácik miatt kellett átnevezni ezt a kisbolygót (Femcafe)
Gyorsan át kellett keresztelni a hóember alakú égitestet.
nov. 14
14:15
Az Egyesült Államok elismerte Bolívia átmeneti elnökét (Kripto Akadémia)
„Minden felet arra szólítunk fel, hogy az elkövetkező hetekben óvja a demokráciát, és tartózkodjék az erőszaktól” – üzente Mike Pompeo.
nov. 14
14:15
Tanáruk szerint alig 21 százalékos a corvinusos hallgatók magyarságtudata (Alternatív Energia)
Csoda, ha ilyen szegényes ismeretekkel a fiatalok a kormány ellen, és nem mellette tüntetnek?
nov. 14
14:15
Gyásznapot rendeltek el a felvidéki buszbaleset miatt Szlovákiában (Grill Receptek)
A szerdai buszbaleset az egyik legtöbb halálos áldozattal járó tragédia az ország történetében.
nov. 14
14:17
Horvát elnökválasztás: december 22-én lesz az első forduló (Kripto Akadémia)
Az államfői tisztség megszerzéséért több jelölt is verseng, köztük a jelenlegi elnök, Kolinda Grabar-Kitarovic.
nov. 14
14:18
Az olasz főváros nevét viseli az új Ferrari (Autónavigátor)
Minden út Rómába vezet? vagy inkább minden úton Romát vezetnénk? Nem szerénykedett a Ferrari legújabb sportautójának névadásakor
nov. 14
14:19
Felemás teljesítményt nyújtott Várhelyi az Európai Parlamentben (Kripto Akadémia)
Szakmailag meggyőző volt csütörtök délelőtti európai parlamenti meghallgatásán Várhelyi Olivér, de nem tudta elhessegetni a gyanút, hogy új posztján nem tudja majd függetleníteni magát az Orbán-kormánytól.
nov. 14
14:21
Megnéznéd, milyen egy most épülő vadiúj irodaház? - Itt a lehetőség! (Portfolio)
Budapesten közel félmillió négyzetméternyi iroda áll építés alatt, kis túlzással minden fontosabb kereszteződésben toronydaruk dolgoznak valamelyik fejlesztő projektjén. A legtöbbször ezeket csak kívülről látjuk magasodni, ezúttal azonban a szerencsések akár belülről is megnézhetik az egyik legújabb pesti irodaház építését.
nov. 14
14:21
Debrecenben csap össze Európa krémje (Sport365)
Január 24. és 26. között Debrecenben lesz a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság. A szervezők telt házra számítanak.
nov. 14
14:23
Patai Mihály elárulta, mikor jöhet el az aranykor Magyarországon (Portfolio)
Patai Mihály MNB-alelnök és BÉT-elnök szerint a mostani időszak még nem nevezhető aranykornak Magyarországon, de akkor már igen, ha ez a lendület még 8-10 évig kitart. A Figyelőnek adott interjúban a szakember elárulta, hogy két nagy kihívással kell most szembenézniük a bankoknak, és osztja azt a véleményt is, hogy túl sok a bankfiók Magyarországon
nov. 14
14:24
Már elmagyaráztam neki, hogy fogja be a száját - mondta a Notre-Dame főépítészéről a helyreállításért felelős kormánybiztos (444.hu)
A főépítész eredeti formájában állítaná helyre az összeomlott huszártornyot, de ez a kormánynak nem annyira tetszik.
nov. 14
14:24
Szijjártó Péter: Debrecen az első számú beruházási célpont Közép-Európában (AQUA)
A miniszter elmondta: az Ni Hungary mintegy 5,5 milliárd forint értékű beruházásához, amellyel 216 új munkahelyet teremtettek, a kormány 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott.
nov. 14
14:27
Börtönbe zárhatják a szexuális felvilágosító órát tartó tanárokat (ATV)
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elítélte csütörtökön a szexuális felvilágosítás lengyelországi kriminalizálását, aggodalmának adva hangot amiatt, hogy Lengyelországban börtönbe zárhatják a szexuális felvilágosító órát tartó tanárokat.
nov. 14
14:30
Árad a Sajó, le kellett zárni egy útszakaszt Borsodban (Infostart)
A 2523-as út Putnok és a sajóvelezdi elágazás közötti szakaszáról van szó.
nov. 14
14:30
Milyen pózban alszik házikedvenced? Erre utal vele (Femcafe)
Ezt szerintünk te sem gondoltad volna házikedvencedről!
nov. 14
14:30
Csak normális hétköznapokra vágynak a kunyhólakó hajléktalan emberek (SzMo)
Különböző utak vezették a budapesti vagy környéki erdőkbe azokat a hajléktalan embereket, akik saját maguk építette kunyhóba költöztek életük egy pontján. Most egy interjúkötetében beszélik el élettörténeteiket.
nov. 14
14:30
Zöld utat kapott az ebola elleni oltás (Rakéta)
November 11-én az EMA (European Medicines Agency) engedélyezte, hogy az amerikai Merck gyógyszergyártó cég piacra dobja a vakcináját. Másnap az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is előminősítette a terméket, így tehát a világnak immár hivatalosan is van gyógyszere a magas lázzal és vérzéssel járó betegséggel szemben.
nov. 14
14:33
A kényszerzubbonyt mindenkire ráhúzták (Portfolio)
"Habár sokan mondogatják, hogy a bull piac végét jelezheti, amikor elszabadulnak az árazások, én úgy látom, hogy mindez a tőkepiacok normális működésének velejárója" - vallja Rimár Péter. A Concorde Értékpapír Zrt. intézményi üzletkötőjével az elmúlt év eseményeiről, köztük a kereskedelmi háborúról, a Brexitről, a klímavédelemről, és arról is beszé
nov. 14
14:33
Így nullázhatod a villanyszámlát: több tízezer családnak már sikerült (Pénzcentrum)
Hozzuk a régiós átlagot, ami az áramfogyasztási trendeket illeti: kiderült, hogy egy magyar átlagosan 4,6 MWh villamosenergiát használt fel 2017-ben. A lista elején vagy nagyon hűvös, vagy éppen pokolian forró helyek állnak, hiszen mind...
nov. 14
14:36
Tényleg enyhül a nagyhatalmak közti feszültség, Kína ismét elkezdi fogadni az amerikai baromfihúst (Menedzsment Fórum)
Azonnali hatállyal, ráadásul. Igaz, az USA-ból érkező baromfihús-importot még évekkel a kereskedelmi háború előtt tiltotta be az ázsiai nagyhatalom, madárinfluenzára hivatkozva.
nov. 14
14:36
Mi Hazánk: A Momentum régi Szdsz-es gyakorlatokat hoz vissza (HírTV)
Dúró Dóra erről annak kapcsán beszélt, hogy a romániai elnökválasztáson a Momentum a magyar jelölttel szemben a liberális jelölt mellett állt ki.
nov. 14
14:36
11 hónapja raboskodik a röszkei tranzitzónában egy iráni kisfiú, az apja filmet készített róla (SzMo)
A Hal c. dokumentumfilmet ma mutatják be, de Abouzar Soltani és gyermeke nem lehetnek jelen.
nov. 14
14:36
A csillagjegyed elárulja az Életfeladatodat (Spabook)
Sok apró-cseprő teendőnk között néha hajlamosak lehetünk elfelejteni, hogy a nagyobb képre is tekintsünk. Pedig az asztrológia szerint mindenki...
nov. 14
14:36
Elkészítették Magyarország ökoszisztéma-alaptérképét (Agrofórum)
Elkészült Magyarország ökoszisztéma-alaptérképe: az újonnan született térinformatikai adatbázis alapján részletesen vizsgálhatóvá válik, hogy milyen élőhelyre van szükségük az egyes fajoknak és milyen szolgáltatásokat nyújt a természet az emberiség számára.
nov. 14
14:38
Varga-Matolcsy csata: az egyik fél meghátrál (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt hónapokban Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter a sajtón keresztül üzengetett egymásnak. A vita egyik központi eleme az euró volt. Most úgy tűnik Matolcsy György a korábbiaknál megengedőbb álláspontra helyezkedett.
nov. 14
14:39
Varga-Matolcsy vita: megint lépett a jegybank elnöke (Privátbankár)
Az elmúlt hónapokban Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter a sajtón keresztül üzengetett egymásnak. A vita egyik központi eleme az euró volt. Most úgy tűnik, Matolcsy György a korábbiaknál megengedőbb álláspontra helyezkedett.
nov. 14
14:39
Zuhan az Est Media - Költségvetési csalás a gyanú (Portfolio)
Nagyot esett ma az Est Media árfolyama, miután a HVG arról írt, hogy a NAV költségvetési csalás gyanújával nyomozást indított a Delta Systems ügyletei miatt.
nov. 14
14:41
Lesújtó szám: 90 ezren közlekednek biztosítás nélkül az utakon (Portfolio)
E hét elejéig kellett megkapniuk az érintett ügyfeleknek biztosító társaságaiktól a jövő év január elsejétől alkalmazandó díjtarifáikat. A MABISZ közleménye szerint a 13 piaci szereplő közül 10 biztosító új díjat alkalmaz a jövő év elejétől. A szeptember végi adatok szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül számított, 5,2 millió magyarországi gépjár
nov. 14
14:42
Van-e kiút a mindennapi függőségek fogságából? (WebBeteg)
Kevés olyan család létezik Magyarországon, amelyben egyetlenegy ember sem függő vagy szenvedélybeteg. Ha képesek együttműködni, változtatni aggasztó viselkedésükön, felismerik a szenvedélybetegségük létét és súlyosságát, a család is támogatóbb.
nov. 14
14:42
Realitássá válhat a zéró emisszió 2030-ra Magyarországon (NRGreport)
Nemzetgazdasági szinten is mérhető hasznot hoz az ALTEO egész régióban elsőnek számító energiatárolója, amely a villamosenergia-rendszer szabályozási költségét évi több milliárd forinttal mérsékli, így az állam által is támogatott fejlesztés éven belüli megtérülést produkált nemzeti szinten. A társaság itthon szintén elsőként napkövető technológiás
nov. 14
14:42
Schiffer lett Karácsony védőügyvédje (Igényesférfi.hu)
A főpolgármester ellen Tiborcz István kezdeményezett személyiségi jogi pert, a „Tiborcz-adó” elnevezése miatt.
nov. 14
14:45
Családi vállalkozások tranzakciói: mire kell odafigyelni? (ProfitLine)
A családi vállalkozások nemzeti gazdaságokban betöltött szerepe kiemelt a közép-európai régióban. Ezek a vállalkozások sok területen jelentősen különböznek a nem családi tulajdonban működő vállalkozásoktól, és számos jogszabályi rendelkezés is eltérően érinti őket. Ilyenek például a felvásárlásokkal kapcsolatos rendelkezések, melyek be nem tartása
nov. 14
14:45
Közösségi borászati üzemet épített fel az Opus Tokajban (Portfolio)
Az Opus Global Nyrt. érdekeltsége építette fel Magyarország első közösségi borászati üzemeit és beszerzési központját a világörökséggé minősített tokaji történelmi borvidéken. Az Euro Generál Zrt. évtizedes tapasztalattal rendelkezik a gazdasági épületek, irodaházak, lakóépületek kulcsra kész kivitelezésében. A létesítmények teljes körű szolgáltatá
nov. 14
14:45
Továbbra sem várható télies fordulat az időjárásban (Háziállat)
Marad az ilyenkor szokásosnál melegebb idő, helyenként 20 fokig is melegedhet a levegő a hétvégén – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek. Fotó: Pixabay Pénteken a köd, illetve a rétegfelhőzet egy része elsősorban az Északi-középhegységben helyenként makacsul tarth
nov. 14
14:48
Hosszútávúszók lettek a hurrikán által elragadott tehenek (Infostart)
Életben vannak azok a tehenek, amelyeket szeptemberben a Dorian hurrikán ragadott magával egy észak-karolinai szigetről.
nov. 14
14:48
20 fok is lehet hétvégén, persze nem mindenkinek (Alternatív Energia)
Marad az ilyenkor szokásosnál melegebb idő, helyenként 20 fokig is melegedhet a levegő a hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Keresés