Nyugdíjkiegészítésként robotikai részvény, kannabisz mint a jövő nagy üzlete, kiberbiztonság örökkön örökké, Z generációs vásárlók. Megatrendek, amelyek a gazdasági ciklusoktól függetlenek, hosszú távúak, globálisak és főleg ütősek. Ezekbe fektetni hosszú távon még akkor is érdemes lehet, ha közben lesz egy-két kisebb-nagyobb tőzsdekrach – tartja a
Harmadik éve támogatja a Külgazdasági és Külügyminisztérium által indított Vízipari pályázati program a magyar vízipari cégek külpiaci tevékenységét, illetve exportképességének fejlesztését.
Az MSZP az úgynevezett rabszolgatörvény eltörlését célzó javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek - közölte az ellenzéki párt elnöke, frakcióvezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Tóth Bertalan közölte azt is, kezdeményezte az ellenzéki megállapodást felrúgó két budafoki képviselőjük pártból történő kizárását.
Az államtitkár azt írja, hogy Magyarországot gyakran tisztességtelen bírálatok érik, holott az ország felülkerekedett a rendszerváltozás nehézségein, a 2008-as globális pénzügyi válságon is.
Újabb öt évre megválasztották a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (Hnt) főtitkárának Brazsil Dávidot. A Hnt közleménye szerint az újraválasztott főtitkár feladata, hogy az országos szakmai önkormányzatot...
Csepel kormánypárti önkormányzata és a kerület sportegyesületei kiállnak a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezése és az ahhoz kapcsolódó fejlesztések mellett. Borbély Lénárd (Fidesz–KDNP) polgármester szerint nemcsak egy sportberuházás, hanem a régóta szükséges városfejlesztés is veszélybe került az ellenzéki főpolgármester elutasí
A médiatanács elfogadta a közösségi rádióknak és tévéknek szóló négyszázmillió forintos üzemeltetési pályázatot - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) pénteken az MTI-vel.
Az elmúlt néhány hétben erősen érződik a kormányzati szándék. A hangnem kulturált és ez jó, de a tényeket kell nézni – mondta Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke az ATV Start című műsorában péntek reggel.
Emigrációs és diaszpóraközpontot hoz létre a kormány, egyebek mellett a Mikes-program keretében hazahozott értékeket, levéltári anyagokat gyűjtik össze és mutatják be az érdeklődőknek itt - mondta el az InfoRádióban a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára, aki a kárpátaljai magyarok érdekében magyar-ukrán csúcsot sürget.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére a közúti hatósági szakemberek a téli átállással kapcsolatos fokozott ellenőrzést végeznek 2019. november 19. és 21. között. Az országos akció kiemelt célja a járművek...
A Magyar Állandó Értekezlet üdvözli a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program eddigi eredményeit: a létrejövő több mint száz új, illetve közel hétszáz felújított bölcsőde a magyar identitás megőrzését segíti.
Cél a közösségi közlekedés dekarbonizácója, gyorstöltők támogatása is jöhet. A hazai ipar pedig válságálló az autóipar domináns szerepe ellenére is – többek között ezekről is beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter a Trend FM Mozgásban című műsorában.
"Klímaügyben pert nyertünk Palkovics minisztériumával szemben, így nem titkolhatják el a Nemzeti Energia-és Klímaterv háttéranyagait és azokat a dokumentumokat sem, amelyek alapján a miniszterelnök vétóval keresztbe feküdt az uniós klímacéloknak." - írja legfrissebb Facebook-posztjában Szél Bernadett, független országgyűlési képviselő.
Cél a közösségi közlekedés dekarbonizácója, gyorstöltők támogatása is jöhet. A hazai ipar pedig válságálló az autóipar domináns szerepe ellenére is – többek között ezekről is beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter a Trend FM Mozgásban című műsorában.
Magyarország először vett részt a Nemzetközi Felnőtt Képesség- és Kompetenciamérési Programban, amelyben 39 országban 245 ezer ember szövegértési, számolási és problémamegoldó készségét mérték fel.
Miután több mint 29 milliárd forint értékben értékesítették a jegyeiket. Azt nem tudni, ebből mennyi áramlott a Magyar Állampapír Pluszba, amelynek állománya októberben 368 milliárddal gyarapodott.
Megalakulása óta több mint hatvan díjat kapott a Market Építő Zrt. A cég nevéhez olyan projektek köthetők, mint a Telekom és T-Systems közös székháza, a Párisi Udvar épületének ötcsillagos szállodává alakítása, vagy a Hill Side Irodaház.
Könnyebb környezettudatosan élni akkor, ha az embernek még nincs családja – úgy csak a saját életvitelére kell figyelnie, és nem felelős egy olyan háztartásért, amit nehezebb koordinálni, mint egy egyszemélyeset. Szakértők szerint az alábbi tippek a legpraktikusabbak családok számára, amelyek segítségével ők is felvehetik a harcot a klímaváltozássa
A stadion megnyitójára, a Magyarország-Uruguay mérkőzésre mintegy hetvenezer szurkolót várnak. A BKK a metró és az 1-es villamos igénybevételét javasolja, ezek gyakrabban is fognak járni.
A képernyő az életünk szerves része. Azon dolgozunk, azon szórakozunk, arról tájékozódunk. Épp ezért fontos kérdés, hogy a kijelzők, monitorok előtt töltött hosszú óráknak miféle élettanai hatásai lehetnek.