2021 végén, vagyis a korábban tervezettnél egy évvel később fejezi be az olaj- gáz- és szénipari projektek finanszírozását az Európai Beruházási Bank (EIB).
Új szolgálati járműveket kapott a büntetés-végrehajtás, a 18 új jármű értéke 2,4 milliárd forint - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel.
Hiába mondta ki a rendőrség által felkért szakértő fehéren-feketén, hogy a BKV hibájából halt meg kis híján tavaly Vajna Tamás (48), a sérelemdíját mind a mai napig nem kapta meg.
Sok betegség okozhat a Crohn-betegség tüneteivel részben megegyező panaszokat, így a diagnózis felállításához orvosa számos vizsgálat elvégzését javasolhatja.
A főváros ötévi költségvetésének megfelelő összeget, 1200 milliárd forintot költenek el idén karácsonyra a magyarok. Nemcsak az ajándékokra, hanem minden egyébre, beleértve az ünnepi vacsorát és a bejglit is. Legalábbis erre számít az Országos Kereskedelmi Szövetség az idei éves adatok alapján.
Örökifjú – mondják sokan Poór Péterről (75), aki rá is szolgál a hízelgő jelzőre. Az énekes 52 évvel a Táncdalfesztivál után is fáradhatatlan, most pedig csodás szépségekkel fiatalítja tovább magát a színpadon. A szakmai féltékenység messziről elkerüli, ő inkább kitanítja a következő generációt és lehetőséget ad nekik.
Van, aki néptáncol és matyó holmikban jár, mások huszárbajuszt viselve, felöltőben lovagolnak daliás paripákon, Szatmári Zsolt (25) azonban egészen másfajta hagyományokat őriz.
Baji Balázst, minden idők egyik legsikeresebb magyar atlétáját elszomorítja, hogy veszélybe került a stadion megépítése. A gátfutó a Facebookon azt írta: “Elbizonytalanított a jelenlegi helyzet és megijedtem attól, hogy a budapesti atlétikai világbajnokság és vele együtt az atlétika jövője veszélybe kerül.” A Heti Napló riportja.
Hiába kiabált segítségért a három 14 éves lány a gödöllői HÉV-en, amiért zaklatta őket egy pedofil, senki sem segített rajtuk – tudta meg a Ripost. A perverz férfi miatt a lányok félnek kilépni a házból és iskolába menni. Lapunknak az egyikük édesapja mesélte el a felháborító történetet.
Elsősorban a járműgyártás kibocsátásnak 22,0 százalékos, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának 26,1 százalékos növekedésének köszönhetően az ipari termelés volumene szeptemberben 11,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A járműgyártás belföldi eladásai 22,3 százalé
A lakáspiacon, úgy tűnik, egyre jobban érezteti hatását a hamarosan megemelkedő áfakulcs. 2019 után már csak 27%-os áfakulcs mellett értékesíthetők majd azok a lakások, ahol az építési engedély későbbi, mint 2018. november 1. A magasabb áfakulcs mellett pedig a fejlesztők sokkal kisebb kedvvel vetik bele magukat az építésbe, ami a társasházi lakásé
Lubickol műsorvezetői feladataiban Harsányi Levente (49). A rutinos tévés már a 2000-es évek elején belekóstolt a szerencsejátékkal foglalkozó műsorok világába, mostanra pedig már elképzelhetetlenek lennének nélküle a SzerencseSzombat adásai.
Csökkentheti az idősotthonok várólistáját a szociális törvény parlament előtt fekvő módosítása, amely lehetővé teszi állami támogatás nélküli intézmények létrehozását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
Az olasz síterep szombaton megkezdte a szezont. Senki sem emlékszik arra, hogy valaha 121 cm vastagon állt a hó a pályán, a szezon első napján novemberben.
Beköszöntött a téli gumira váltás szezonja, brutális sorok kígyóznak a gumisoknál. Vajon mire figyeljünk, ha mi magunk cseréljük az abroncsokat, milyen eszközökre lesz szükségünk?
Kajakkal evezett haza szüleihez Norvégiából a rajkai Varga J. Richárd. Májusban indult el a norvég fjordok közül, a Ramberg strandról, és múlt szombaton ért partot Dunakilitin, ahol az édesanyja mákos kaláccsal várta. Fél évig evezett, több mint 5000 kilométert tett meg a vízen, és közben a Bátor Tábornak is gyűjtött.
A digitális írástudás fejlesztése, elterjesztése elengedhetetlen, ennek érdekében ötmilliárd forint értékben országszerte 1500 támogatott közösségi internet hozzáférési pontot alakítottak ki – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára. Schanda szerint Digitális Jólét Program Hálózatnak köszönhet
A tavaly év végén aláírt bérmegállapodás évi nyolc-nyolc százalékos emelést tartalmaz, ám az alku szerint újra tárgyalóasztalhoz ülhetnek a szociális partnerek.
Csupán 8 általánost kérnek két álláshirdetésben, amelyekben a Magyar Posta keres kollégákat: a sofőr állások elég jól fizetnek, akár nettó 300 ezret is meg lehet keresni, plusz cafeteria és egyéb bónuszok. Elég jó fizuval...
A heves politikai pengeváltás ellenére sem aggódik a Néprajzi Múzeum főigazgatója amiatt, hogy kiállítótér nélkül maradhat a gyűjtemény. Bár erről eddig csak Baán László biztosította.
Mindössze három megyeszékhely és nagyváros tudta pozitív mérleggel zárni a múlt évben a költözések egyenlegét, a szakzsargon szerint az állandó vándorlási egyenleget - derül ki az ingatlan.com legfrissebb, a KSH hivatalos demográfiai adatain és a saját adatokon alapuló elemzéséből.
Nehéz helyzetben volt Michelisz Norbert a makaói Wtcr-hétvége vasárnapi futamain, de mindkettőn pontszerző helyen hozta be a Hyundait, így pontelőnnyel várhatja a malajziai szezonzárót.
A gazdasági növekedés megtorpanása, a társadalmi egyenlőtlenségek, a szociális biztonság hiánya és a politikai elitbe vetett bizalom csökkenése is hozzájárult a latin-amerikai tüntetésekhez.
A Magyar Távmunka Szövetség szerint a munkaadók akkor tudják sikeresen bevezetni a távmunkát vagy a rugalmas munkaidőt a munkatársak számára, ha megtalálják azokat az informatikai vagy más egyéb megoldásokat, amelyek segítségével objektívan mérhető a dolgozók teljesítménye.
Több mint száz informatikai szakembert vesz fel a Nokia Magyarországon az új, digitális telekommunikációs hálózatok fejlesztésével foglalkozó IT Kompetencia Központjába Budapesten – közölte a társaság. A közlemény szerint az egység fontos szerepet játszik majd a Nokia új globális üzleti céljainak megvalósításában. A bővítés keretében a vállalat leg
Az amerikai indexek csúcsokat döntögetnek, de ezt szinte már észre sem vesszük, annyira hozzászoktunk mostanában. A bika piac 2009 óta tart, azóta több mint 200 alkalommal állítottak fel új történelmi csúcsot az irányadó amerikai indexek. Úgy tűnik, mintha semmi sem állíthatná meg a további emelkedést, de ez bizonyára nem így van. Normális, ha néha
Kevesen gondolnák II. Erzsébetről, hogy szinte mindennap saját maga készíti el a sminkjét, vagy hogy szívesen pózolna a kameráknak zsebre dugott kézzel. A királynő öltöztetőnője és egyben közeli barátja, Angela Kelly, Az érem másik oldala: a királynő, az öltöztető és a ruhásszekrény című életrajzi könyvében rengeteg érdekes anekdotát osztott meg ő
A dizájnerdrogok után ismét egyre több ember használ heroint – tudta meg az InfoRádió, miután kiderült, hogy a napokban egy több mint 17,5 milliárd forintot érő heroinszállítmányt foglalt le együttműködésben a szlovén és a magyar rendőrség.
– Leülhettek. Leülnek. Dermedten néznek maguk elé, előttük a kolostor fehér fala. A freskókat takaró mázolás akár a lopásuk allegóriája is lehetne, de ezen egyikük sem gondolkodik. Mindenki a kérdést várja. Ami megérkezik. – Hát akkor ezt most mégis hogy? – kérdezi. Ezt, vagy valami ilyesmit, az értelmetlen kérdést nehéz megjegyezni. Negyedik hete