2019. november 17. vasárnap

nov. 17
11:50
A Saudi Aramco olajcég eladja tulajdonrésze 1,5 százalékát (vg.hu)
A tervek szerint az Aramcóé lesz minden idők legnagyobb értékű részvénykibocsátása, megelőzve az Alibabát.
nov. 17
11:51
Bizottsági elnök lett a Kutya Párt vezetője, ezt posztolta Facebook-oldalán (ATV)
„Én lettem a kerületben a vagyonnyilatkozati bizottság (nem csinál semmit) elnöke.” Ezt posztolta Facebook-oldalán Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt elnök, annak kapcsán, hogy a 12. kerületi közgyűlés tagjaként megválasztották a összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozati bizottság elnökének. „Igyekeztem ehhez méltó bemutatkozást küldeni a helyi
nov. 17
11:51
A Calzedonia környezetkímélő kollekcióval jelentkezik (Glamour)
Itt az új, zöldebb generáció! A Calzedonia zöldre váltott!
nov. 17
11:54
Megvan a dátum: ekkor házasodik össze a magyar sztárpár (Ripost)
Az Ázsia Expressz 2. nyertes párosa egy bensőséges ceremónia keretében köti össze hivatalosan is az életét.
nov. 17
11:54
Mit titkol Mourinho? Leleplező fotó jelent meg róla (Ripost)
30 év után gödörben a házassága? A portugál sztáredző képviselője szerint csak véletlenről van szó, de a jelek másra utalnak.
nov. 17
11:57
Örökre velünk marad Gulyás Gergely büntetőadója (Privátbankár)
Orbán Viktor régóta kivetette volna az illetéket a belterületbe sorolt ingatlanok eladására, de valami mindig közbejött. Most viszont egy életre megkapjuk.
nov. 17
11:57
Újra Bill Gates a világ leggazdagabb embere (Portfolio)
Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás társalapítója a világ leggazdagabb embere - derül ki a Bloomberg hírügynökség pénteken ismertetett Bloomberg Billionaires Indexéből.
nov. 17
11:57
Csath Magdolna: Kiegyenlített a magyar gazdaság fejlődése (AQUA)
A Ksh adatai szerint az iparban, az építőiparban, a szolgáltatásokban és a kereskedelemben is nőtt a teljesítmény – fejtette ki a közgazdász-szakértő.
nov. 17
11:57
Dobrev Klára: Eddig Magyarország exportálta az illiberális demokráciát Lengyelországba (Igényesférfi.hu)
Most a lengyelek fogják a vallási fundamentalizmust Magyarországra exportálni.
nov. 17
11:59
Matolcsy György az euró bevezetéséről beszélt (Privátbankár)
Egy képviselőnek válaszolva rögzítette, hogy Magyarország vállalta a közös pénz bevezetését. Eurázsiai valutáról már nincs szó.
nov. 17
12:01
Csak játszunk és szívunk – bombaüzlet a videojáték és a kannabisz? (Privátbankár)
Korunk erős trendjei közé tartozik az orvosi célú kannabisz legalizációja, terjedése és a videojáték-ipar nagy forradalma. Az intézményi befektetők is nagy lehetőségeket látnak ezekben az ágazatokban, ami ráadásul válságálló lehet. Azaz gazdasági ciklusoktól, visszaesésektől független “megatrend”.
nov. 17
12:03
Nagy változás a magyar utakon: jobb, ha autósként te is tudsz róla (Pénzcentrum)
A Magyar Közút munkatársait és munkagépeit is felkészítették a téli üzemmódra - hangzott el az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában még pénteken. Pécsi Norbert...
nov. 17
12:03
403 oldalnyi, az ujgur átnevelőtáborokat leleplező, titkos kínai dokumentum került a New York Timeshoz (444.hu)
Évtizedek óta nem volt ilyen adatszivárgás a Kínai Kommunista Pártban, a párt muszlimellenes intézkedései annyira durvák, hogy néhány hivatalnok meg is tagadta a teljesítésüket.
nov. 17
12:03
Boldog születésnapot Budapest! - Különleges kisfilm készült a fővárosról (SzMo)
A videóban az alkotók egy táncosnő segítségével, a megszokottól eltérően mutatnak be ismert fővárosi helyszíneket.
nov. 17
12:03
Karácsonyi hétvége a Katica Tanyán (Agrofórum)
A Katica Tanya Élményközpontban 2019. december 21-22-23-án (szombaton, vasárnap és hétfőn) családi programokkal, adventi hangulattal, kézműves foglalkozásokkal várják az érdeklődőket.
nov. 17
12:06
Újra Bill Gates a világ leggazdagabb embere (Menedzsment Fórum)
A Microsoft alapítója több mint két év után lépett vissza a pénzeslista élére, ahonnan Jeff Bezos Amazon-főnököt túrta ki.
nov. 17
12:06
Rengeteg a tévhit a parkolási bírságokról, ez súlyos ezrekbe kerülhet (Infostart)
Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője a parkolási applikációk veszélyeire is felhívta a figyelmet.
nov. 17
12:09
Bill Gates megelőzte Jeff Bezost, újra ő a leggazdagabb ember a Földön (444.hu)
110 milliárd dollárja van.
nov. 17
12:09
Hírességek, akik a vártnál korábban jöttek a világra (Life)
Hírességek, akik a vártnál korábban jöttek a világra
nov. 17
12:09
5 kegyes lódítás, ami hasznára válik egy kapcsolatnak (Spabook)
„Drágám, szerinted ebben a ruhában nagy a fenekem?” Mindannyian állítjuk, hogy egy kapcsolatban az őszinteség a legfontosabb, mégis, a fenti...
nov. 17
12:11
Szerb kábítószercsempészt fogtak el Magyarországon (Life)
Szerb kábítószercsempészt fogtak el Magyarországon
nov. 17
12:15
Lila fénnyel világítják ki a Lánchidat ma (ATV)
Lila fénnyel világítják ki a Lánchidat ma, a koraszülöttek világnapján, hogy felhívják a figyelmet a koraszülöttek és családjaik támogatásának fontosságára - közölte a Melletted a helyem Egyesület az MTI-vel.
nov. 17
12:15
Miért ragaszkodunk a megszokott tárgyainkhoz? (SzMo)
Csinálj helyet annak, ami számít, és ereszd el, ami nem. Ez ennyire egyszerű.
nov. 17
12:15
UFO-város: szürreálisan festenek a házak a magasból (Promotions)
Valami bűzlik Dániában?!
nov. 17
12:21
Bill Gates ismét a leggazdagabb ember (vg.hu)
Több mint két év után előzte meg Jeff Bezost, az Amazon alapítóját.
nov. 17
12:21
Fürjes Balázs: Jelesre vizsgázott az új Puskás Ferenc Aréna (BorsOnline)
Megnyílt az új Puskás Ferenc Stadion, az ország legnagyobb sportlétesítménye. Két és fél év alatt épült fel és megfelel a mai kor minden követelményének. Több mint 67 ezer ülőhely van benne, de koncertek esetén akár nyolcvanezer embert is be tud majd fogadni. Fürjes Balázs fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár arról beszélt, hogy
nov. 17
12:24
Ma van a koraszülöttek világnapja (Infostart)
Lila fénnyel világították ki a Lánchidat, és az országban több középületet, így hívják fel a figyelmet a koraszülöttek és családjaik támogatásának fontosságára. Azért lila, mert ez a koraszülöttek nemzetközi színe.
nov. 17
12:27
Gyurcsány megszólalt Horthyról: nem fogunk tudni megegyezni (ATV)
„Horthy és Trianon az egyik oldalon, liberális demokrácia és Európa a másikon. Egyik oldal se fogja feladni eszményeit. Két eszme, két hit, két közösség egy hazában. Horthy és Trianon az egyik oldalon, liberális demokrácia és Európa a másikon. Egyik oldal se fogja feladni eszményeit. Két eszme, két hit, két közösség egy hazában” – írja Facebook-pos
nov. 17
12:27
Harmincnégy éve született magyar győzelem Walesben (Azenpenzem)
Ha a magyar labdarúgó válogatott kedden idegenben nyerni tud, akkor biztosan kvalifikálja magát a jövő évi, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra.
nov. 17
12:27
Kurtz ezredes: Felavattuk Orbán stadionját (Tiszta Jövő)
„Gyűlölöm Orbánt, hogy csak ő tud ilyesmit építeni, mert a mi kedvenc pártjaink folyton becsődölnek.”
nov. 17
12:27
X-Faktor: megjelent Anti bácsi és több versenyző saját dalának videóklipje (SzMo)
Anti bácsinak és Bagdi Enikőnek mentoruk írt dalt, de voltak olyanok is, akik saját szerzeménnyel rukkoltak elő, amit az élő show-ban is előadtak.
nov. 17
12:30
Továbbra sem tudják megfékezni a lángokat (HírTV)
Még mindig nem sikerült megfékezni az Ausztráliában pusztító bozót és erdőtüzeket.
nov. 17
12:30
N. Kósa Judit: Negyven évig lestük a Tőzsdepalotát (Alternatív Energia)
Lehettem vagy tíz éves, amikor egyszer majdnem szerepeltem a tévében. Akkoriban tévécsatornából volt összesen másfél, így a televízió hatalmas épületébe már remegő lábbal és torkomban dobogó szívvel léptem be, és elvarázsoltan kóvályogtam a hol vakítóan megvilágított, hol félhomályos terekben.
nov. 17
12:32
Az utolsó gengszterfilm legendás színészekkel (Alternatív Energia)
Egy klasszikus műfaj búcsújának ígérkezik Martin Scorsese monumentális mozija, Az ír
nov. 17
12:33
Idén is rangsorolja a Figyelő a legjelentősebb magyar cégeket (ProfitLine)
Idén is rangsorolja a leggyorsabban növekvő és a legnagyobb magyar cégeket a Figyelő - derül ki az üzleti hetilap közleményéből.
nov. 17
12:33
Trónfosztás csúcson: már ő a világ leggazdagabb embere (Pénzcentrum)
Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás társalapítója a világ leggazdagabb embere - derül ki a Bloomberg hírügynökség pénteken ismertetett Bloomberg Billionaires Indexéből. A mutató naponta frissül, rendre a New York-i tőzsde...
nov. 17
12:33
34 éves átkot kell megtörnünk az Eb-ért (Sport365)
Idegenben utoljára 1985-ben sikerült nyernie Wales ellen a magyar válogatottnak.
nov. 17
12:33
Dehidratáció miatt meghalt egy 9 hónapos csecsemő a moriai menekülttáborban (444.hu)
A görög táborban jelenleg kb. 15 ezer embert tartanak rettenetes körülmények közt.
nov. 17
12:33
Meghan Markle sminkese megmutatja, hogyan lehet olyan tökéletes sminked, mint a hercegnének (Glamour)
Tökéletes őszi rúzs
nov. 17
12:39
Biodinamikus borok a láthatáron: úri módi, vagy ez a jövő? (Spabook)
A fenntartható gazdálkodás, a bio, az organikus, az adalékanyag és vegyszermentes kifejezések az elmúlt években váltak népszerű sőt, keresett...
nov. 17
12:45
Váltás az élen: ő most a világ leggazdagabb embere (Piac és Profit)
A Microsoft szoftveróriás társalapítójának vagyona 110 milliárd dollárra rúg.
nov. 17
12:45
A dolgozók teljesítményének objektív mérése segítheti a távmunka bevezetését (AQUA)
Bár a rugalmas munkarend és a távmunka a jövő, sőt már a jelen foglalkoztatási formája is, nem szabad figyelmen kívül hagyni számtalan előnye mellett a kockázatait sem.
nov. 17
12:45
Állítólag előfordult, hogy Shane Tusup kukákat rúgott szét (Life)
Állítólag előfordult, hogy Shane Tusup kukákat rúgott szét
nov. 17
12:48
Bubópestissel fertőzött beteget kezelnek Észak-Kínában (HírTV)
Bubópestissel fertőzött beteget kezelnek a Kína északi részén fekvő Belső-Mongólia Autonóm Területen.
nov. 17
12:51
X. Borbála-napi Borbál (Agrofórum)
Elevenítsük fel együtt a régi bálok hangulatát 2019. december 14-én Balatonfüreden az Anna Grand Hotel báltermében, az Anna-bálok helyszínén.
nov. 17
12:54
Konzervatívok: a jövőben mindenkinek fizetnie kell az egészségügyi ellátásért (HírTV)
Ez az Eu-tagállamokból 2021 januárja után érkezőkre is vonatkozik.
nov. 17
12:54
Nem sikerült csökkenteni a munkanélküliséget az OECD tagállamaiban (vg.hu)
A szeptemberi adat nem végleges, még néhány tagországé, köztük Magyarországé hiányzik.
nov. 17
12:57
Nyilvánosan üzent Claudia Kulcsár Edina férjének: Döbbenet, mit írt (Ripost)
Meglepő hozzászólásokra bukkantunk a várandós Kulcsár Edina férjének, Csutinak az Instagram-oldalán.
nov. 17
13:03
Kiderült, ki a világ leggazdagabb embere, másra számítottak az elemzők (Infostart)
Bill Gates több mint két év után került a lista élére, ahol eddig Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház alapítója állt. A Bloomberg Billionaires Indexe naponta frissül, rendre a New York-i tőzsde zárása után.
nov. 17
13:03
200 dolgozóját elküldi a híres porcelánmanufaktúra (Piac és Profit)
A nagy múltú, több mint 300 éve alapított meisseni manufaktúra dolgozóinak mintegy harmadát bocsátja el, hogy ne halmozza tovább a veszteségét.

Keresés