Meglepő, de igaz: a depressziós ember nem mindig leszegett fővel, bánatosan, sírdogálva mászkál. A depressziónak vannak olyan rejtett jelei, amikről...
Komoly betegségterhet jelentenek az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok, ezért az infekciókontroll erősítésére van szükség – hangsúlyozta az InfoRádiónak az egészségügyért felelős államtitkár.
Az oroszok 70 százaléka támogatja Vlagyimir Putyin orosz elnök tevékenységét, ugyanakkor az elmúlt két év során 10 százalékponttal csökkent azok aránya, akik személy szerint rokonszenvvel vagy csodálattal viszonyulnak hozzá - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont hétfőn közzétett felméréséből.
Az amerikai kormányzat nem tekinti a nemzetközi joggal ellentétesnek a ciszjordániai zsidó telepeket - jelentette be hétfőn tartott sajtókonferenciáján Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.
Régészeti lelőhelyeket fosztogató, a zsákmányolt műkincseket külföldre csempésző bűnszövetkezetet sikerült felszámolni egy öt országra kiterjedő akcióban.
Walesnek nyernie kell, nekünk is, nem tudom elképzelni, hogy döntetlen legyen. Tudom, hogy ez nem hangzik diplomatikusan, de nem akarunk esélyt adni Szlovákiának – jelentette ki az olasz szakvezető.
„Az a cél, hogy ne kerüljön ki olyan gyermek az iskolarendszerből, akinek nincs semmilyen végzettsége” - ezt az új szakképzési törvényhez benyújtott módosító javaslatával kapcsolatban mondta Hollik István az Egyenes Beszédben.
Két szemben álló nézet között kapkodja a fejét a XXI. század munkavállalója: egyik oldalról a túlóratörvény nyitja ki a még több munka lehetőségét nálunk, a másod- és harmadállások országában, másik oldalról a négyórás munkahét vagy az otthoni munkavégzés egyre gyakoribb lehetőségének bevezetése hoz üdítő híreket a nagyvilágból. Miközben a kérdés ö
Mozgósításra szólított fel Luiz Inácio Lula da Silva volt elnök Jair Bolsonaro brazil államfő ellen. Recifében több tízezer híve előtt a 74 éves politikus éles támadást intézett a jelenlegi elnökkel szemben. Mint fogalmazott, a legnagyobb dél-amerikai országot jelenleg „tisztek bandája” irányítja. Az elnököt a bábjuknak nevezte. Lula egyúttal szo
A vasúti sínekre hajtott egy Václiget irányából közlekedő autó vasárnap éjszaka Vác külterületén. A nemzetközi gyorsvonat már nem tudott megállni, elütötte és 800 méter hosszan sodorta az autót. A járműben ülő vezető és utas életét vesztette, a mentők szerint esélyük se volt, hogy túléljék a balesetet. Az RTL Klub Híradója úgy tudja, az áldozatok é
Az agrártárca 12 millió euró, több mint négymilliárd forint értékben borpromóciós programot indít a magyar borok értékesítésének támogatására - jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár az Agrárminisztérium hétfői közleménye szerint.
Középkorú férfi áll a belvárosi park hársfájánál. A dolgát végzi, közben szégyellősen tekinget körbe, hogy figyelik-e. A lábánál két tömött szatyor és egy összetekert pokróc. Hajléktalannak látszik, de – ismerve a fővárosi nyilvános illem-helyzetet – akármelyikünk lehetne.
Vegyesen kezdte ma az Egyesült Államok tőzsdéin a kereskedés: bár nagyobb mozgásokat nem láthatunk, a kereskedelmi háborús feszültségek miatt nem tudtak a kereskedés végéig a jelentősebb indexek nagyon elmozdulni a nulla közeléből sem pozitív, sem negatív irányba. Aztán két órával zárás előtt kiderült, hogy Trump elnök és Powell Fed-elnök találkozn
Az EU-nak le kellene állnia minden olaj-, földgáz- és szén-felhasználást elősegítő projekt támogatásával - áll az uniós pénzügyminisztereinek közös állásfoglalásában. A lépés jelentős változást jelenthetne a blokk éghajlatvédelmi politikájában, a deklaráció mögé azonban nem állt be minden ország. Értesülések szerint Magyarország mentességet harcoln
Együttműködésre és a magyar érdekek kérlelhetetlen képviseletére készülök az új Bizottság tagjaival - írta Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, hozzátéve: ő is megszavazta volna Várhelyi Olivér magyar uniós biztos-jelölt kinevezését.
Megkapta Várhelyi Olivér, Magyarország uniós biztosjelöltje hétfőn az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságának jóváhagyását, miután a frakciók koordinátorai kielégítőnek találták az írásbeli pótkérdésekre adott válaszait.