Az arany 1.463 dollár volt ma reggel. A befektetők a kereskedelmi tárgyalások alakulásáról várnak friss híreket, de fontos kiemelni azt is, hogy az ETF-ekben jelentős eladási nyomás volt a múlt héten.
A Gloster Infokommunikációs Kft. és a Tőzsér és Máriás Szoftver Iroda (TMSI) KFT. tulajdonosai, a TMSI 100%-os tulajdonrészének adásvételéről írtak alá szerződést.
Már kétnyelvű táblákon is figyelmeztetik a horrortrélerek sofőrjeit, hogy tilos rommá pakolt szerelvényekkel róni a magyar utakat - szúrta ki a Pénzcentrum. A hatóságok a tranzitútvonalakon több figyelmeztetést is kihelyeztek, mivel...
A hétvégén további öt válogatott váltotta meg a belépőjét a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság 24-es döntőjére: Ausztria, Németország, Hollandia, Horvátország és a címvédő Portugália.
A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) arról értesült, hogy a megszűnt taot kompenzálni hivatott többlettámogatásból 200 millió forintban részesül, amely az együttes esetében az utóbbi évek taotámogatás-átlagának kevesebb mint 50 százaléka.
Azzal, hogy a 79 éves David Koch augusztusban eltávozott, 41 milliárd dolláros vagyonát felesége, Julia Flesher Koch örökölte. Ezzel a hölgy a világ kilencedik leggazdagabb embere és egyben a világ második leggazdagabb nőjévé vált - írja a Celebrity Net Worth.
Ahogy a hollywoodi filmeket, úgy a forgatásokhoz fűződő legendákat sem kell mindig komolyan venni. Pedig filmes pletykákból akár Dunát lehetne rekeszteni.
2012-ben tört be Magyarországra az amerikai „vásárlási ünnep”, a fekete péntek, ami itthon már nem csak egyetlen akciós nap, hanem gyakorlatilag az egész novembert érinti. Főként a műszaki cikkek és a lakberendezési termékek fogynak ilyenkor és nem csak a karácsonyra vásárolnak ebben az időszakban az emberek, hanem a kedvezményes időszakra halaszto
Megszavazta a német szövetségi parlament pénteken azt a kormány klímavédelmi programja alapján készült jogszabálycsomagot, melynek célja elérni, hogy Németország teljesítse az éghajlatváltozás elleni nemzetközi küzdelemben 2030-ra kitűzött célokat – írja az MTI.
A képviselő szerint a Simonka-ügy vádiratának bevezetőjében maga az ügyészség írja le, hogy „bizonyítékai voltak, hogy Simonka megpróbált nyomozókat lefizetni, tanúk és gyanúsítottak vallomását befolyásolni, megváltoztatni és bizonyítékokat eltüntetni”.
A Unicef az évfordulóra készített jelentésében azt írja, továbbra is a szegénység, a diszkrimináció és a fegyveres konfliktusok jelentik a legnagyobb veszélyt a gyerekekre.
Bár az írásbeli kérdek megugorhatóak, mégsem egyszerű Várhelyi Olivér helyzete – mondta el Lattmann Tamás az ATV Start című műsorban. Válaszaiban ugyanis az elmúlt évek politikájától kell elhatárolódni, amelynek brüsszeli képviselője ő maga volt. A nemzetközi jogász szerint Várhelyi szakmailag alkalmas, de az sem lepné meg, ha Orbán Viktornak már ú
Az önkormányzati jogkörök újabb csorbítása az elsőfokú építésügyi hatósági feladatok kormányhivatalokhoz telepítése. Az építkezőknek azonban nem igen lesz érzékelhető a változás.
A McDonald’s Brüsszelben jelentette be átfogó hulladékcsökkentési programjának elindítását. Ennek keretében a műanyag csomagolóanyagok kiváltására, illetve csökkentésére, valamint a csomagolók újrahasznosíthatóságának javítására irányuló lépéseket kezdeményez Európa-szerte. Az éttermi teszteket is magában foglaló program célja megtalálni azokat a r
Támogatja az iskolai tehetséggondozást, a villamosenergia-felhasználásának 100 százalékát pedig megújuló energiaforrásból szerzi be. Ez a Zwack Unicum Nyrt., amely idén elnyerte a MET Innováció és Tehetség Díját. Az elismerést a Figyelő TOP 200 Gálán adták át.
Michelisz Norbert Makaóban is dobogóra tudott állni, a nyitó futamon második lett, s újra átvette összetettben a vezetést. Kilenc pont előnnyel várja az utolsó, sepangi állomást.
Egy geotermikus termelő, valamint egy visszasajtoló kutat fúrhat, továbbá távhővezetéket és hőközpontokat építhet az Alföldön a karlsruhei székhelyű Geothermal Group Germany Gmbh, nettó 4 milliárd 853 millió forintért.
Minden startup számára az okos tőke a leghasznosabb, mely szaktudást és releváns kapcsolati hálót, összeköttetéseket nyújt a tőkén túl, derült ki a Privatbankar.hu Finanszírozás 2019 konferenciáján rendezett panelbeszélgetésből.
Nagy mennyiségű, biztonságos és szén-dioxid-kibocsátástól mentes villamosenergia-termeléssel kecseget az a kísérleti fúziós atomerőmű, amelynek építése kétharmadánál tart a franciaországi Cadarache-ban.
Képzeljük csak el, milyen lenne a világ, ha szemétlerakóba küldésük helyett egyből újrahasznosítanánk a termékeket? Leginkább utópisztikus. Bár a szemét totális kiiktatására a közeljövőben kevés esély van, ideje lenne magasabb szintre emelni az újrahasznosítást. Hiszen ebből a környezet és a gazdaság is profitálna.