Most csak futólag említette a magyar miniszterelnököt egy újabb koronatanú. Korábban ketten is azt vallották, hogy Orbán is hatással volt Trump ukránellenes nézeteire.
Mit gondol az Everstet 22-szer megmászó Sherpa napjaink legégetőbb kérdéséről, a klímakatasztrófáról? Milyen megoldás rejlik a buddhizmusban? Többek között ezekre a kérdésekre kapnak választ a 15. alkalommal megrendezett Budapest Zeitgeist vendégei november 20-án a Budapest Music Centerben. Az este folyamán a főelőadó gondolataira reflektál még: el
Soproni Tamás új polgármester két évvel ezelőtt azt mondta: külön-külön lehet szeretni a Gundel-palacsintát és tökfőzeléket, összeturmixolva azonban mégiscsak moslék.
Már a szolnoki helikopterbázison van a Magyar Honvédség első két Airbus H145M típusú helikoptere - mondta Koller József dandártábornok, a bázis parancsnoka.
Az egyik polgármesterjelölt által benyújtott kifogás alapján eredményt hirdetett a Zala megyei területi választási bizottság (zmtvb) a Várföldén kétszer eredménytelennek minősített önkormányzati választáson. Újabb fellebbezések miatt azonban a döntés továbbra sem jogerős.
Oroszország átadta Ukrajnának a Kercsi-szorosnál történt incidens során lefoglalt három ukrán hadihajót, és hamarosan Párizsban sor kerülhet a donbászi rendezést célzó normandiai négyek találkozójára is.
A magyarok átlagosan 7 hónapra elegendő megtakarítással rendelkeznek, ám a 35 százalékuknak mindössze annyi spórolt pénze van, amelyből egy hónapig tudna megélni fizetés nélkül. A K&H felmérése szerint a férfiak 30 százaléka, a nők 41 százaléka tudná magát egy hónapig fenntartani a tartalékaiból.
Az Anex Tour török utaztatási cég tulajdonába kerülhet a szeptemberben csődbe ment Thomas Cook utazási iroda németországi érdekeltsége, amely olyan vállalatokat egyesített, mint az Öger Tours, a Bucher Reisen és a Neckermann.
Visszakapaszkodott 335 alá a forint az euróval szemben az MNB kamatdöntése előtt kedden, délután a jegybank közleménye hozhat friss impulzusokat a piacra.
Egy csúnyán benézett önkormányzati választás után a nemzeti összetartozást szimbolizáló létesítmény avatója nem hozta azt az eufóriát, amelyben bíztak a kormány tagjai.
Sajtóhírek szerint Luis Enrique visszatérhet az Európa-bajnoki résztvevő spanyol labdarúgó-válogatott kispadjára, leváltva Robert Moreno szövetségi kapitányt.
Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez (ÖPOSZ) tartozó pénztárak összvagyona dinamikusan növekedett tovább, és 1425 milliárdot tett ki. Az adóváltozások miatti munkaáltatói befizetéseket az egyéni befizetések jórészt pótolták. Kiugró hozamokat értek el a nyugdíjpénztárak az első kilenc hónapban.
A kutatás-fejlesztési célú támogatásban részesülő magyarországi cégek jelentősen nagyobb árbevétel- és EBITDA növekedést értek el a támogatást követő 5 évben, mint azok a cégek amelyek más típusú uniós, vagy magyar támogatáshoz jutottak, vagy egyáltalán nem kaptak támogatást – derült ki abból a nagy mintás magyar vállalati kutatásból, amelyet Via C
A Cardiff City Stadiontól a Magyar Labdarúgó Szövetség által biztosított buszokkal utazhatnak a magyar szurkolók a repülőtérre a kedd esti Wales elleni Európa-bajnoki selejtező után.
Az új vezetés, élén Baranyi Krisztinával, átvette a Facebook-oldal kezelését is, egyúttal visszaveszik az eddig kitiltott felhasználókat. Politikai okokból pedig nem tiltanak senkit, ígérik.
November 15-én a nagyközönség is megízlelhette azokat a tételeket, amelyeket a Bor és Piac magazin borbírái tesztjeinken értékelnek. Így bepillantást nyert a kulisszák mögé, megismerhette...
A Budapesti Békéltető Testület ingyenes segítségét igénybe vevők több mint fele tudott egyezségre jutni, de sok ügyben már nem is került a testület elé az ügy.
A Fővárosi Törvényszék ítélete nem jogerős. A Quaestor 32 ezer egykori ügyfelének összesen 77 milliárd forint kárt okozott. Egykori vezére, Tarsoly Csaba ellen több bírósági eljárás is folyik.
Bár a Fővárosi Törvényszék ítélete nem jogerős, ez az első, amely kimondta Tarsoly Csaba jogi felelősségét a Quaestor-ügyben, és vagyoni kártérítésre kötelezte. A Quaestor 32 ezer egykori ügyfelének összesen 77 milliárd forint kárt okozott. Tarsoly Csaba ellen több bírósági eljárás is folyik.
Tavaly decemberben Németországban sikeres reklámkampánnyal népszerűsítették a bukósisak használatát a sípályákon. A megrendelő klinika üzenetéhez a müncheni Hello reklámügynökség fantáziadús képi világot alkotott - ezt a plakátját telitalálatnak ítélte a szaksajtó.