2019. november 2. szombat

nov. 2
3:12
Veszélyes összetevők a kozmetikumokban (WebBeteg)
A triclosan néven ismert tartósító- és fertőtlenítőszer gyermekeknél növelheti az allergia kialakulásának kockázatát. Norvég kutatók az antibakteriális kozmetikumok veszélyeire is felhívják a figyelmet.
nov. 2
3:15
Várdai rém – Testvére eltapsolta a kriptás gyilkos millióit (BorsOnline)
A gyilkosságok között kriptában bujkáló P. Ferenc morbid rejtekhelyét börtönre cserélte, ahonnan már sosem engedik ki élve. Ugyan nemrég egy nagyobb összeghez jutott, de a milliókat a féltestvére máris eltapsolta.
nov. 2
3:15
Másodszor is megtörtént a csoda – „Ha Levi felnő, láthatja majd, miként fogott érte össze egy egész ország” (Blikk)
Minden esélyt megkapott a gerincvelői izomsorvadással, SMA-val küzdő Levente, hogy egyszer megtanuljon járni, ugyanis Zente csodája megismétlődött: a 22 hónapos kisfiúnak is összegyűlt a 700 millió forint a világ legdrágább gyógyszerére.
nov. 2
3:24
Tímea örökre bőrébe égette Andy Vajnát (BorsOnline)
A nehéz időkben elég, ha rápillant a bőrére, és azonnal érzi, milyen boldog volt egykor Andyvel. Vajna Tímeának a tetoválásai is elhunyt férjének emlékét őrzik, így segítenek majd neki Amerikában is, ahol sokat lesz egyedül.
nov. 2
3:33
Befejeződött a legnagyobb német könyvtár főépületének felújítása (ProfitLine)
Befejeződött a német nyelvterület legnagyobb könyv-, dokumentum- és kéziratgyűjteménye, a berlini állami könyvtár (Staatsbibliothek zu Berlin - StaBi) főépületének rekonstrukciója - jelentette pénteken a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság.
nov. 2
3:45
Vajon végleg szétesik Tusup úszócsapata? – Földházi után újabb tanítvány távozott a trénertől (Blikk)
Úgy tűnik, befuccsolt Shane Tusup (31) nagy terve. A Blikk arról értesült, az USA-beli úszóedző és olasz tanítványa, Ilaria Cusinato (20) útjai végleg elváltak!
nov. 2
4:03
Terminator: Sötét végzet: 10 tény, amit nem tudtál a filmről (Mafab)
Végre a hazai mozikban Tim Miller és James Cameron filmje, a T2 hivatalos folytatásaként beharangozott Terminator: Sötét végzet. A friss bemutató kapcsán cikkünkben 10 izgalmas tényt gyűjtöttünk össze...
nov. 2
4:33
Egy hónappal a határidő előtt üzembe helyezték a Novovoronyezsi Atomerőmű II-es kiépítés 2-es blokkját (ProfitLine)
A Novovoronyezsi Atomerőmű II-es kiépítés 2-es blokkját 2019. november 1-én, a kitűzött határidő előtt harminc nappal kereskedelmi üzembe helyezték. Előzőleg az orosz szövetségi környezetvédelmi, műszaki és atomenergetikai felügyelet (Rosztyehnadzor) tanúsítványt adott ki arról, hogy az új blokk megfelel a tervdokumentációban foglaltatnak, a műszak
nov. 2
4:39
Mel B egy 13 évvel fiatalabb férfit szeret (Habostorta)
Egy több mint tíz évvel fiatalabb férfi mellett talált rá a boldogságra Mel B, aki csak most erősítette meg, hogy kisebb-nagyobb kihagyásokkal ugyan, de már ...
nov. 2
4:39
Meztelenül az ágyban, mindenét felfedi a nagy mellű edzőlány (Ripost)
Ana Cherit ezúttal a hálószobában fotózták. Teljesen meztelenül feküdt az ágyában.
nov. 2
4:39
10+1 dolog, ami nagyon felizgatja a férfiakat (Spabook)
Te is kíváncsi vagy, mi az, ami egy férfit azonnal levesz a lábáról, milyen előjáték és flörttípus hozza tűzbe őket? Íme 10+1 tipp, amivel...
nov. 2
4:57
A Joker sikere miatt kap zöld utat a Spawn rebootja? (Mafab)
Az október elején mozikba került Joker alaposan rávilágított arra, hogy egy korhatáros képregény inspirálta mozifilm is képes hatalmas sikereket aratni mind a mozi kasszáknál, mind pedig a szakma köré...
nov. 2
5:27
Megérkezett a 2020-as Dávid-naptár! Minden idők legrosszabb nyara jön (Blikk)
Nagyon elkeserítő, amit jövő nyárra ígér.
nov. 2
5:39
Mi jöhet még?! Kisfiáért aggódik Harry herceg (Blikk)
Teljesen kikészült miatta.
nov. 2
5:39
Szakításuk után Zsidró Tamás így búcsúzott a szerelemtől (Habostorta)
Sosem volt hangos és viharos a szerelmük és az elválásuk is csendben zajlott: szakított Zsidró Tamás mesterfodrász és Dobó Kata színésznő. Mint ahogy mi is ...
nov. 2
5:39
Ugyan az Olsen ikrek ketten vannak, Ashley stílusa mégis páratlan (Joy)
Kíváncsi vagy rá, mi lapulhat egy igazi divatdiktátor gardróbjában? Koppintsd le velünk Ashley Olsen stílusát!
nov. 2
5:39
A csillagjegyed elárulja, melyik sport passzol hozzád a legjobban (Spabook)
A rendszeres testmozgás nem csak olyankor fontos, mikor nyakunkon a bikiniszezon. A sportnak köszönhetően egész évben jobban érezheted magadat a...
nov. 2
5:39
Cat S52: a strapabíró girhes (Mínuszos)
A Cat Phones bejelentette eddigi legvékonyabb strapatelefonját, a Cat S52-t. Az új készülék elődjeihez hasonlóan elnyűhetetlen, megfelel a katonai szabványnak, azonban vékony készülékházának köszönhetően a mindennapok során is praktikusan használható — legalábbis a gyártó szerint. Az S52 9,69 milliméter vastag, tömege 210 gramm. Tartós alumínium ke
nov. 2
5:42
Hatalmas erőkkel vonult ki a rendőrség, állig felfegyverzett kommandósok lepték el a hidat Londonban (Ripost)
Egy elhagyott autó okozott riadalmat.
nov. 2
5:45
Ezért volt komoly beleszólása a Pentagonnak a Top Gun 2-be (Mafab)
A Top Gun 2: Maverick (Joseph Kosinski) az 1986-os klasszikus folytatása, természetesen Tom Cruise-zal a főszerepben, de szintén visszatér több régi szereplő, az élen az Icemant alakító Val Kilmerrel....
nov. 2
5:51
Lesz-e jövője a magyar kukoricatermesztésnek? – Befejeződött a kukorica betakarítása Lengyeltótiban (Agrofórum)
Az utolsó kukoricatáblán dolgozik a kombájn a lengyeltóti kertek tövében október 24-én. Légrádi Miklós ismét egy sikeres évet zárhat Somogy megyében, aminek a szigorú, talajnedvesség-megőrző technológia, a szántás nélküli talajművelés és a mulcsba vetés az alapja.
nov. 2
5:57
A Bakra olyan erővel csap le a szerelem, hogy a föld szinte megnyílik alatta, A Kos sorsa nagyot fordulhat, a Szűznek döntenie kell, melyik szerelmét választja (Blikk)
És téged milyen teendők elé állítanak a csillagok?
nov. 2
6:03
Ő sem szeplőtlen: csúf titok derült ki Katalin hercegné múltjáról (Blikk)
Valósággal sokkolta a rajongókat.
nov. 2
6:09
Melegfront, eső, szél - minden adott lesz a fejfájáshoz, szétszórtsághoz (Infostart)
20 fok is lehet napközben a következő napokban.
nov. 2
6:12
Így néz ki most a Twin Peaks szexi titkosügynöke Deal Cooper- Fotók (Femcafe)
Közel 30 év telt el a sorozat forgatása óta.
nov. 2
6:15
F1: Verstappen bizakodó, Hamiltonnak a feje is belefájdult (She)
Max Verstappen nyitott az élen Austinban, a második tréningen pedig Lewis Hamilton vette át a vezetést. Utóbbi az edzések után is megragadta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet a pálya felületének egyenetlenségeire – a véleményével nincs egyedül. Verstappen elégedetten nyilatkozott a pénteki gyakorlás után, míg csapattársa, Alexander Albon s
nov. 2
6:15
7-es cikkely: csak a költéseket vizsgálják szigorúbban (Alternatív Energia)
Kilúgozhatják a tagállamok azt a rendelettervezetet, amely a jogállam tiszteletben tartásához kötné az uniós kifizetéseket.
nov. 2
6:15
Megdöbbentő a valóság: ez a nyugdíjasok sorsa Magyarországon (Portfolio)
Tudtad, hogy Magyarországon 2050-re meghaladja a 40%-ot a legalább 55 évesek aránya a teljes népességen belül? És azt, hogy 30 év múlva már csak két aktív korú tart el egy nyugdíjast? Az Eurostat friss elemzésében azt nézte meg, milyen a nyugdíjasok élete és helyzete az EU-ban, ebből többek között kiderül az is, hogy itthon a 65 évesek hátralevő vá
nov. 2
6:27
50 éves a Pininfarina keze nyomát viselő Peugeot kupé és kabrió (Autónavigátor)
Többnyire jól sül el, amikor Sergio Pininfarina tollat ragad. A Peugeot-val különösen jól megértették egymást, ami a francia márka történetének legszebb autóit eredményezte.
nov. 2
6:30
Vajna Tímea méltó síremléket készíttetett férjének (Ripost)
Az özvegy saját maga tervezte meg azt az impozáns síremléket, ami a napokban került férje, Andy Vajna földi maradványai fölé.
nov. 2
6:33
Élő videóban tette helyre férjét Gáspár Bea. Győző el is menekült (Blikk)
De ilyet!
nov. 2
6:39
Pataki Zita őszintén vallott az elmúlt időszak gyötrelmeiről (Habostorta)
Pataki Zitának egy ország drukkolt, hogy összejöjjön végre a baba, ám a 45 éves időjós kilencedik lombikja is sikertelen lett, így le kellett mondania az ...
nov. 2
6:39
Durva vége lett, hogy sörnyitónak használta a biciklit (Infostart)
Nem jött össze a mutatvány.
nov. 2
6:39
U17-es vb: Három gólt rúgattunk az ellenféllel – Preisinger (She)
Az Ecuadortól elszenvedett 3–2-es vereséget követően a magyar labdarúgó-válogatott búcsúzott az U17-es világbajnokságtól, így érthető, ha Preisinger Sándor is az elszalasztott lehetőség miatt bosszankodott.
nov. 2
6:39
Dobrev: szorosabb együttműködés az EU tagállamok és „szabad városok” között (ATV)
Szövetségre kell lépnie a hazai „szabad városoknak” – Dobrev Klára legalábbis ebben látja a jövőt Magyarországon. Illetve abban, hogy sikerüljön elérni: az önkormányzatok közvetlenül pályázhassanak az uniós forrásokra, és ne a kormányon keresztül folyjanak át a pénzek. A DK EP-képviselője azt is elmondta, hogy a Türk Tanácsban elhangzott mondatok O
nov. 2
6:39
November 1-től kötelező a téli gumi Ausztriában (Síelők)
Tegnaptól lépett életbe a téli gumi kötelező használatáról szóló szabály Ausztriában, természetesen csak télies útviszonyok esetén.
nov. 2
6:39
A 10 legegészségesebb zöldség, amit fogyassz rendszeresen (Spabook)
Zöldséget enni bárhol és bármikor egészséges, ám vannak olyan fajták, amelyek rendszeres fogyasztásával többszörösen jót teszel a szervezeteddel....
nov. 2
6:39
A kisvállalkozásokat óvja a ZyWALL ATP100 (Mínuszos)
A tajvani Zyxel bemutatta a legújabb ZyWALL ATP100 tűzfalát, amelyet a kisvállalkozások számára fejlesztett ki. A beépített, felhő-alapú biztonsági szolgáltatásnak köszönhetően a ZyWALL ATP100 egy állandóan bővülő adatbázisból szerez információkat a kiberbiztonsággal kapcsolatban, így a támadásokról globálisan rendelkezésre álló adatokat a helyi vá
nov. 2
6:45
Újabb 700 milliós gyűjtés indult: ezt mondta a kis Noel családja (Ripost)
A két kisfiú, Zente és Levente sikertörténete után most egy erdélyi magyar SMA1-es beteg, Noel kér segítséget. A kisfiú mindössze 4 hónapos, a szörnyű diagnózist két hete kapta meg. Orvosai szerint Romániában elképzelhetetlen, hogy egy ilyen drága gyógyszerhez hozzájusson. Szülei, Robi és Hilda azonban bíznak a csodában, ami már kétszer is megtörté
nov. 2
6:45
Viharos széllel, esővel jön a hidegfront (Ripost)
Vasárnap még talán kisüt a nap, de utána már a hidegfrontra kell készülni.
nov. 2
6:45
Ezért tiltották be a Jetikölyköt Vietnamban (Mafab)
A vietnami hatóságok visszavonják a moziforgalmazásból a Jetikölyök című animációs filmet, mivel számukra sértő utalást tartalmaz, adja hírül a Hollywood Reporter. Az amerikai-kínai koprodukcióban ké...
nov. 2
6:48
Lehetőséget kap a vidéki sajtó (Alternatív Energia)
Lehet-e a valóságot tükröző helyi médiát építeni az ellenzéki városokban? Mi lesz azokkal, akik eddig hazugságokkal tömték a publikumot? Polyák Gábor, médiajogászt kérdeztük minderről.
nov. 2
6:51
Tiborcz István kiszállt a pálinkafőző-bizniszből (Menedzsment Fórum)
Kicsit több mint 4 éven keresztül volt Orbán Viktor miniszterelnök veje igazgatóság tag egy hivatalosan desztillált szeszes italt gyártó cégben. Idén nyár elején azonban elege lett.
nov. 2
6:51
Százezres is lehet a fizetésemelés (AQUA)
Minden korábbinál jelentősebb béremelés vár a szakképzésben dolgozó pedagógusokra és oktatókra, az új rendszerben a diákok is már az első évtől ösztöndíjban részesülnek.
nov. 2
6:57
Nba: a Warriors Steph Curry után a meccset is elveszítette (She)
A Golden State Warriors hazai pályán 17 pontos vereséget szenvedett a San Antonio Spurstől az NBA legutóbbi játéknapján, de ennél is jobban elszomorítja a kaliforniai sztárcsapatot, hogy legnagyobb ásza, Steph Curry kézműtéten esett át, és három hónapra kidőlt. A Boston a New York ellen, a Sacramento a Utah ellen nyert meg szoros meccset, míg a Los
nov. 2
7:03
Sok autós nem tudja, ezért is bírság jár: ha kiszúrják, ugrik a forgalmi (Pénzcentrum)
A súlyos balesetek mellett komoly büntetést is kockáztat, akinek probléma van az autója világításával. A hatóságok sem győzik eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos ez: évről évre kampányt szerveznek. Most kiderült, akár a műszaki...
nov. 2
7:03
Erős déli szél hoz melegedést (Háziállat)
Szombaton erősen felhős lesz az...
nov. 2
7:03
Elvitte a diótermést a fúrólégy (AQUA)
A Dunántúlon számos olyan ültetvény van, ahol szinte a teljes termést tönkretette a rovar. A kártevő terjedése miatt néhány éven belül a dunántúlihoz hasonló helyzetre lehet számítani az egész országban.
nov. 2
7:06
Újra a közönség elé lép Sas József (BorsOnline)
A nagybeteg humoristának egyetlenegy emléke maradt az édesapjáról, aki feltételez- hetően egy koncentrációs táborban halt meg a második világháború alatt.
nov. 2
7:09
Építkezik? Vigyen haza ingyen egy 17 századi faragványt (Infostart)
Lebontott régi épületek díszítőelemeit osztják szét az amszterdamiak között.

Keresés