2019. november 2. szombat

nov. 2
20:39
Ferenc pápa egy római katakombában mutatott be misét (Life)
Ferenc pápa egy római katakombában mutatott be misét
nov. 2
20:39
A könnyen hozzáférhető pornó megváltoztatja a fiatalok hozzáállását a szexhez (Spabook)
A mai fiatalok sokkal könnyebben férnek hozzá a pornóhoz, mint eddig bármelyik generáció, de ez milyen hatással van rájuk? Abban minden szakember...
nov. 2
20:41
Férfi vízi ob I: hibátlan maradt a Szolnok és az Újbuda is (She)
Hétgólos győzelmet aratott a Szolnok hazai medencében a Debrecen felett a férfi vízilabda ob I hatodik fordulójának szombati nyitó mérkőzésén.
nov. 2
20:43
Nb I: Önök nem látták, hogyan nézett ki a csapat az öltözőben – Rebrov (She)
Egy egyre végződött a Ferencváros–Mezőkövesd budapesti rangadója a labdarúgó NB I 11. fordulójában. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.
nov. 2
20:45
Hamarosan három 5G képes mobil jön a Honortól (GSMring)
Hamarosan érkeznek az első 5G képes Honor mobilok, melyekből egyből hármat kapunk, illetve egy szintén 5G-s eszköz is fog érkezni Huawei logóval. Az ötödik generációs hálózat egyes szolgáltatók kínálatában már itthon is elérhető, ezért hamarosan idehaza is egyre nagyobb figyelmet kapnak majd az 5G képes eszközök. Mint tudjuk hazánkban még nem nagy
nov. 2
20:51
Fontos meccset nyert meg a Fradi a BL-ben (Infostart)
A Ferencváros 27-26-ra góllal nyert a horvát Podravka Koprivnica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, szombaton, ezzel nagy lépést tett a középdöntőbe jutás felé.
nov. 2
20:51
Erste Liga: a listavezető legyűrte az Acélbikákat (She)
A jégkorong Erste Liga szombati játéknapján a listavezető Csíkszereda hazai pályán 3–1-re legyőzte a Dunaújvárosi Acélbikákat.
nov. 2
20:51
2,1 milliárd nem kell senkinek? (Alternatív Energia)
Jobb számokkal kellett volna próbálkozni.
nov. 2
20:51
Törölte a bíróság a Kovászna megyei önkormányzat elnökhelyettesére kirótt bírságot (USAracing)
Grüman Róbert szakaszgyőzelemnek tekinti a bírósági ítéletet. Úgy vélekedett, az ítélet nem cáfolja, hogy továbbra is kettős mérce érvényes Romániában.
nov. 2
20:53
Férfi kézi Nb I: az Orosháza nyerte meg az újoncok csatáját (She)
Az Orosháza házigazdaként négy góllal legyőzte az ugyancsak újonc Vác csapatát a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján.
nov. 2
20:54
Csuhaj V. Imre: A hadiipar mint gazdasági katalizátor? (Tiszta Jövő)
Így épült le a hadiiparunk a rendszerváltás után.
nov. 2
20:55
Férfi kosár Nb I: a Falco és a Pvsk is veretlen maradt (She)
A címvédő Falco 13 ponttal győzött az Alba Fehérvár otthonában a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján, ezzel a szombathelyiek továbbra is veretlenek, ahogy a DEAC ellen nyerő PVSK is.
nov. 2
20:57
Birkózás: Kecskeméti Krisztián bronzért küzdhet az U23-as vb-n (She)
A magyar csapat továbbra is érem nélkül maradt Budapesten, a Ludovika Arénában zajló U23-as birkózó-világbajnokságon. A hatodik napon a kötöttfogású Torba Erik (63 kg) előtt volt a medálszerzés lehetősége, de a bronzcsatában az orosz Valitov bizonyult jobbnak. A zárónapon, vasárnap Kecskeméti Krisztián (60 kg) a harmadik helyért lép szőnyegre, míg
nov. 2
20:59
Real Madrid: kihagyott helyzetek, kihagyott lehetőség (She)
A Real Madrid a Betist fogadta odahaza a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a La Liga 12. fordulójában, és a madridiak győzelemmel a tabella élére ugrottak volna, ám a csak helyzeteket hozó mérkőzésen nem született gól.
nov. 2
21:09
Tolvai Reni fejét valami hihetetlenül furcsa kutyás kalap díszíti (Life)
Tolvai Reni fejét valami hihetetlenül furcsa kutyás kalap díszíti – Fotó
nov. 2
21:09
8 olcsó, de hatékony lakásillatosító módszer (Spabook)
A lakás illatosítása koránt sem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek a reklámok mutatják. Eltalálni azt az arányt tér és illat között,...
nov. 2
21:09
Valaki nyert majd 49 207 610 forintot (Promotions)
Az év 44. hetében is kihúzták az ötös lottó nyerőszámait. Egy Joker telitalálatos szelvény van.
nov. 2
21:12
Kiszivárgott a hír, örülhetnek a férfiak: újra szabad a szexi énekesnő (Ripost)
A 28 éves sztár már hazánkban is többször fellépett, most pedig a hírek szerint újra szingli.
nov. 2
21:14
A húga jelentette be most a hírt: tragikus hirtelenséggel elhunyt a színész (Ripost)
A színész holttestére húga talált rá a lakásában.
nov. 2
21:15
Nem jön Magyarországra Soros György, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök (HírTV)
A magyar származású milliárdos attól fél, hogy az ellene irányuló propaganda miatt atrocitások érhetik a szülőhazájában.
nov. 2
21:21
Katakombában misézett a pápa (Infostart)
Az ókori keresztényekhez hasonlította a hitükért ma is üldözött keresztényeket Ferenc pápa a Szent Priscilláról elnevezett római katakombákban bemutatott misén halottak napján.
nov. 2
21:21
Olyan hangosan szexelt a pár, hogy kidobták őket (Ripost)
A karibi hajóútnak már az első nap lőttek, mert a pár olyan hangosan szexelt, hogy ki kellett szállniuk.
nov. 2
21:27
Női röplabda Extraliga: ötszettes meccsen nyert az Mtk (She)
Az MTK ötjátszmás mérkőzésen győzött az Újpest vendégeként a női röplabda Extraliga alapszakaszának szombati játéknapján.
nov. 2
21:30
Tripla vagy semmi: kőkemény november vár az AC Milanra (Behaviour)
Három egymás utáni rangadóra készül az olasz labdarúgó bajnokságban szereplő AC Milan, ha pedig itt sem tud új erőre kapni, az a teljes szezont romokba döntheti.
nov. 2
21:33
Így nőttek a magyar háztartások megtakarításai (ProfitLine)
A háztartások nettó pénzügyi vagyona Magyarországon, milliárd forint
nov. 2
21:39
Hármas karambol, lezárták a repülőtérre vezető utat (Infostart)
Három személyautó ütközött össze Budapest XVIII. kerületében, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton.
nov. 2
21:39
Női vízi Euroliga: az Uvse és a Dunaújváros is továbbjutott (She)
Második mérkőzését is elveszítette a Ferencváros a női vízilabda Euroliga első selejtezőkörében: a szombati játéknapon a zöld-fehér csapat a spanyol Mataróval szemben maradt alul négy góllal. Később győzött az UVSE és a Dunaújváros is, amivel mindkét együttes továbbjutott.
nov. 2
21:39
Újabb világsztár érkezett Budapestre (Life)
Újabb világsztár érkezett Budapestre
nov. 2
21:41
Meglepetés Austinban: Bottas a pole-ban, Hamilton az ötödik (She)
Valtteri Bottas indulhat az élről az Amerikai Nagydíjon, a Mercedes finn versenyzője ugyanis megnyerte az austini kvalifikációt. A tűzijáték elmaradt a végén, és a Q3 elején a legjobb kört autózó Bottas rajtelsőségére már senki sem volt veszéllyel. A második helyről Sebastian Vettel, a második rajtsorból pedig Max Verstappen és Charles Leclerc
nov. 2
21:42
Íme a tökéletes kiegészítő, ami minden 30 feletti nőnek kötelező (Femcafe)
Feldobja a szürke hétköznapokat.
nov. 2
21:51
A japán nők 5 szépségtrükkje a fiatalabb külsőért: érdemes minél előbb elkezdeni őket! (Joy)
Érdemes minél előbb odafigyelni a szépségápolásra, ha sokáig szeretnél fiatalabbnak látszani a korodnál!
nov. 2
21:57
Ismét Szuperkupa-győztes az FTC (Infostart)
A Ferencváros férfi vízilabdacsapata címét megvédve hódította el az Európai Szuperkupát: a Bajnokok Ligája-győztes zöld-fehérek a 14-11-re győzték le idegenben az Eurokupában bajnok francia CN Marseille együttesét.
nov. 2
21:57
Megvédte címét a Fradi a férfi vízilabda Európai Szuperkupában (Azenpenzem)
A Bajnokok Ligája-győztes FTC-Telekom a fináléban 14-11-re legyőzte az Eurokupa nyertesét, a francia Marseille-t, és negyedik alkalommal hódította el a trófeát.
nov. 2
22:03
Férfi vízi: marseille-i diadal, újra Ftc nyerte az Európai Szuperkupát (She)
A címvédő FTC nyerte meg az Európai Szuperkupát, miután a trófeáért zajló összecsapáson 14–11-re legyőzte a spanyol Marseille-t.
nov. 2
22:09
4 trükk, amellyel luxus hatást csempészhetsz az otthonodba (Spabook)
Luxus és pompa sajnos csak kevesek kiváltsága, de a luxus hangulatát nyugodtan elérhetjük, bármilyen aprócska lakásban is lakunk. Igen, a méret...
nov. 2
22:15
Nógrádi György: Egységes európai fellépés állíthatja csak meg a migrációt (USAracing)
A biztonságpolitikai szakértő szerint a háborús országokból érkezők személyazonosságát nem lehet teljes körűen ellenőrizni, a kibocsátó országoknak pedig nem érdekük a visszafogadás.
nov. 2
22:15
Csak egy falatnyi bugyit vett fel: meztelenül vette kezelésbe két férfi a színésznőt (Ripost)
A 46 éves színésznő nem sokat bízott a fantáziára.
nov. 2
22:24
Szomorú hírt közölt a Fradi, nem mehetnek nézők a hokimeccsekre (Ripost)
Egyelőre nem tudni pontosan, hány meccsről van is szó.
nov. 2
22:24
Sokkot kapott az anyuka, amikor meglátta a számlaegyenlegét (Ripost)
10 éves fia elég rendesen megcsapolta a bankszámláját.
nov. 2
22:26
Nem volt megálló ott, ahol le akart szállni, megoldotta (Ripost)
Drasztikus megoldást választott egy férfi, aki le akart szállni a buszról, még akkor is, ha nem volt megálló.
nov. 2
22:27
Ligue 1: Depay újra formában, győztes gólt lőtt a 95. percben (She)
Több mint két hónap után ismét képes volt megnyerni egymás után két mérkőzést a Lyon a francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1): a múlt heti, Metz elleni győzelem után szombat késő este az OL 3–2-re nyert a Toulouse vendégeként.
nov. 2
22:30
Férfi vízilabda Európai Szuperkupa: Megvédte címét a Ferencváros (HírTV)
A Ferencváros 1978, 1980 és 2018 után negyedszer hódította el a trófeát.
nov. 2
23:03
La Liga: a Real Madrid nem tudta legyőzni a Betist (She)
A Real Madrid a Betist fogadta odahaza a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a La Liga 12. fordulójában, és a madridiak győzelemmel a tabella élére ugrottak volna, ám a csak helyzeteket hozó mérkőzésen nem született gól.
nov. 2
23:05
Serie A: az Inter nem sokáig állt az élen – győzött a Juventus (She)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Serie A első két helyezettje, a Juventus és az Inter is szombat este lépett pályára. Az Inter a 91. percben szerzett büntetővel fordított a Bologna vendégeként, míg a Juve nagy nehezen legyűrte a Torinót, így maradt a tabella élén.
nov. 2
23:09
F1: Bottasé a pole pozíció az Amerikai Nagydíjra (She)
Valtteri Bottas indulhat az élről az Amerikai Nagydíjon, miután a Mercedes finn versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak az austini kvalifikáción. A tűzijáték elmaradt a végén, és a Q3 elején a legjobb kört autózó Bottas rajtelsőségére már senki nem volt veszéllyel. A máaosik helyről Sebastian Vettel, a második rajtsorból pedig Max Verstappen és Char
nov. 2
23:09
Újítsd fel a kopott, foltos, öreg szőnyeget: szebb lesz, mint gondolnád (Spabook)
Egy kisebb vagy nagyobb szőnyeg egészen megváltoztathatja a szoba hangulatát, otthonosabbá, vidámabbá, vagy éppen modernebbé teheti azt – persze,...
nov. 2
23:15
F1: Bottasé a pole pozíció az Amerikai Nagydíjra (She)
Valtteri Bottas indulhat az élről az Amerikai Nagydíjon, miután a Mercedes finn versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak az austini kvalifikáción. A tűzijáték elmaradt a végén, és a Q3 elején a legjobb kört autózó Bottas rajtelsőségére már senki nem volt veszéllyel. A máaosik helyről Sebastian Vettel, a második rajtsorból pedig Max Verstappen és Char
nov. 2
23:21
Mercedes indulhat az élről, de nem Hamilton (Infostart)
A Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas autózta a leggyorsabb kört az Egyesült Államok Forma-1-es Nagydíjának időmérő edzésén.
nov. 2
23:27
U17-es vb: Dél-Korea a torna leggyorsabb góljával sokkolt (She)
Franciaország 2–0-ra legyőzte Haitit magyar idő szerint szombat este, így százszázalékos teljesítménnyel jutott be a nyolcaddöntőbe a Brazíliában zajló U17-es labdarúgó-világbajnokságon. A C-csoport másik továbbjutója Dél-Korea, amely ki-ki meccsen 2–1-re megverte Chilét. A dél-amerikaiak reménykedhetnek, hogy a harmadik helyezettek egyikeként
nov. 2
23:30
Titokzatos szellemváros: Egy hely, ahol mindent bekebelezett a homok (Femcafe)
Néhol már a házakat sem látni.

Keresés