Újabb történelmi csúcsra száguldottak csütörtökön az irányadó amerikai indexek, reggelre azonban elromlott a hangulat az ázsiai tőzsdéken annak ellenére, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról kedvező hírek érkeztek. A magyar tőzsdén a vállalati gyorsjelentések lehetnek a fókuszban ma, a vártnál jobb számokat közölt az OTP és a Richter
Mindenféle bogaraktól és fertőzéstől tartanak a pestszentlőrinci panelben egy lezárt lakás miatt. Két nő élt ott a 2018-ban bekövetkezett halálukig. Azt követően a hatóságok lezárták az elhanyagolt otthont. A szomszédok aggódnak és tehetetlennek érzik magukat.
Nem okozott érdemi árfolyam reakciót a forintnál a két ma reggeli magyar KSH-adat, így továbbra is háromhetes mélypont körül billeg rendre 333-nál, illetve 301 közelében az euróval és a dollárral szemben.
Az elmúlt napokban Magyarországon tárgyalt az orosz elnök, a német külügyminiszter és legutóbb a török elnök. Mondhatni, diplomáciai nagyüzem volt Budapesten. Erről is beszélt a Kossuth Rádióban Orbán Viktor.
Idén, éves átlagban 4,4 százalékra, majd 2020-ban 2,8 százalékra lassul a gazdaság bővülése Magyarországon, üteme azonban jövőre is jelentős marad európai összehasonlításban - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. vezető elemzője a pénzintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Sok kisvállalkozás nem tudja kigazdálkodni a kötelező béremelést, emiatt sokan leállítják a fejlesztéseket vagy árat emelnek - írja a Népszava. Jövőre várhatóan 8 százalékkal núnek a minimálbérek, ez pedig további nehézséget...
Nem is gondolnád, hogy ez az egyszerű zöldség egészségesebb, mint a legtöbb gyümölcs. Ráadásul nagyon finom belőle a leves. Töltsd fel a vitaminraktáraidat, jöhet a cékla!
A vércukorszint alatt a vérplazmában adott pillanatban megmért, meghatározott vércukor mennyiségét értjük. Vénás vérből laborvizsgálat során az étkezést megelőző vércukor szintjének meghatározására törekszünk.
A színek között a fekete örökzöld: az elegáns, de nehezen tisztán tartható árnyalatnak minden korban megvolt a maga rajongótábora, és ez manapság sincs másképp. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a legelőbb autómárka, a Rolls-Royce, is sorra dobja piacra a fekete színbe öltöztetett, Black Badge névre keresztelt változatait. Ezúttal a márka SUV
A fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal voltak magasabbak októberben az egy évvel korábbiaknál, szeptemberhez viszonyítva 0,6 százalékkal emelkedtek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Kevesebb mint egy hónap van hátra az év leghazudósabb vígjátékának bemutatójáig. A Tenki Réka, Mészáros Béla és Básti Juli főszereplésével érkező Seveled legújabb előzeteséből újabb részletek derülnek ki a komédia fordulatairól. Orosz Dénes filmjét december 5-től vetítik a mozikban. Izgalomban, humorban és romantikában nem lesz hiány az év leghazud
Több változás is történt a Hajas család mindennapjait tekintve az utóbbi időben. Hajas László a napokban lett hivatalosan nyugdíjas, mégsem mondhatja el magáról, hogy nagyon ráér: a mesterfodrász dolgozik tovább, megállás nélkül.
Tavaly világszerte tovább emelkedett a beszedett jogdíjak mértéke, a fő hajtóerő a digitális felhasználás volt, állapítja meg a közös jogkezelők nemzetközi szervezete, a Cisac a 2018-as globális adatokat összefoglaló friss jelentésében.
A megváltozott piaci feltételek miatt a Bosch átszervezi kormányoszlop üzletágát Európában, a gyártás a jövőben a vendôme-i (Franciaország) és az egri telephelyen koncentrálódik, közölte a Robert Bosch Kft. csütörtökön az Mti-vel.
A helyhatósági választáson sok helyen megtört a Fidesz hegemóniája, az önkormányzatiság azonban alkotmányjogi szempontból nagyon sok sebből vérzik. A jelenlegi hatalom futószalagon gyártotta az olyan törvényeket, amelyeket a zárószavazás keretében gyakorlatilag teljes egészében átírt. Ez megkérdőjelezi a törvény közjogi legitimitását. Ezen normatöm
A januárban hivatalba lépett, „Trópusi Tumpként” emlegetett brazil elnök a sajtóval hadakozik, és követi az amerikai elnök példáját: kitiltotta a legfontosabb brazil lapot a kormánypalotából.
A magyar gazdaság fejlődő pályán halad, ezt támasztja alá, hogy az elmúlt kilenc év alatt az Európai Unió egyik legdinamikusabban bővülő gazdasága lett. Ez részben a magyar járműipar teljesítményének is köszönhető, hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter levelében, amelyben a Thyssenkrupp-csoport 20 éves magyarországi te
Drámainak és elfogadhatatlannak nevezte a kialakult helyzetet Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a szerda késő este tartott sajtótájékoztatóján, miután az ArcelorMittal acélcsoport bejelentette, hogy vagy megválik 5 ezer dolgozójától, vagy elhagyja Olaszországot.
A jegybank az elmúlt időszakban azt kommunikálta, hogy elsősorban a maginfláció fogja meghatározni a monetáris politikai lépéseket. A KSH pénteki adatai szerint ez olyan szintre ért, amelyet meghaladva elvileg lépnie kellene a jegybanknak.