2019. december 10. kedd

dec. 10
15:45
A korábbi esés egy részét ledolgoztál az európai tőzsdék (Portfolio)
Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek a keddi kereskedés második felében, a hangulatot kissé javítani tudta a Wall Street Journal beszámolója, amely szerint az USA és Kína tárgyalódelegációi azon dolgoznak, hogy módosítsák az amerikai vámok bevezetésének határidejét. A tengerentúli tőzsdék lejjebb kerültek a keddi piacnyitás után, mí
dec. 10
15:45
ITM: A karácsonyi ellenőrzések a fogyasztók biztonságát szolgálják (AQUA)
December 9-éig 835 üzletet ellenőriztek, a jogsértések aránya 34 százalék volt, 830 próbavásárlás végeztek, 28 százalékot tett ki a kifogásolási arány, országosan pedig 8 millió forint bírságot szabtak ki.
dec. 10
15:48
Áder: A küldetés méltóságot ad a koszovói magyar katonai jelenlétnek (HírTV)
A régió stabilitása mind a mai napig nagymértékben függ a Nato-egységek közreműködésétől.
dec. 10
15:48
Kiderült, mennyi ELMŰ és ÉMÁSZ részvényre fogadták el az E.ON ajánlatát (NRGreport)
Az E.ON Hungária kötelező nyilvános vételi ajánlatát az Elmű esetében 34 820 darab, az Émász esetében pedig 86 184 darab részvényre fogadták el a részvénytulajdonosok - tették közzé a társaságok hétfőn, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az Ajánlattevő valamennyi érvényesen felajánlott részvényt átvette.
dec. 10
15:48
Novák: Megszavazta az Országgyűlés a nagyszülői gyed bevezetését (Igényesférfi.hu)
A nagyszülői gyedet a gyermekgondozási díjra jogosult nagyszülők vehetik igénybe a gyermek 2 éves koráig – részletezte az államtitkár.
dec. 10
15:48
Erős headliner sorral indít a 2020-as Balaton Sound (Promotions)
Martin Garrix, Dimitri Vegas & Like Mike és ez még csak a kezdet.
dec. 10
15:51
Robbanásszerűen nő a közösségi finanszírozás (Portfolio)
Jövőre – Magyarországon is kötelezően alkalmazandó – EU-rendelet születhet a közösségi finanszírozás (crowdfunding) működési kereteiről. Az olyan uniós tagállamokban, ahol már van e piacra vonatkozó szabályozás, választani lehet az EU vagy a nemzeti szabályok között. Itthon a tőkepiaci törvény módosítása, s ez alapján BÉT Xtend platformja nyitotta
dec. 10
15:51
Így búcsúzik a Roxette elhunyt énekesnőjétől Orbán Viktor (ATV)
A miniszterelnök Facebook-oldalán mondott köszönetet Marie Fredrikssonnak.
dec. 10
15:51
Fehér lehet a karácsony? Itt a hivatalos előrejelzés (Háziállat)
50-ből csak két eshetőségben lehet fehér a karácsony Budapesten. Tehát nem esélytelen, hogy hó legyen az ünnepek alatt, ám erre minimális a sansz az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint. 50 eshetőséget vázolt fel az Országos...
dec. 10
15:51
Nagy nap lehet Salzburgban (Azenpenzem)
A Bajnokok Ligájában legutóbb a 2012–13-as kiírásban esett meg, hogy a címvédő, jelesül a Chelsea már a csoportkörben elvérzett, ám ma este a Liverpoolnak is rezeg a léc.
dec. 10
15:51
Feledkezz bele a karácsonyi forgatagba (Glamour)
Minden funkciója jól jön az ünnepi forgatagban
dec. 10
15:57
Új atlétikai centrumot kapott az MTK (Infostart)
A klub zuglói Lantos Mihály Sportközpontjában kedden délelőtt átadták a közel 1900 négyzetméteres új fedett atlétikai centrumot.
dec. 10
15:57
Mínuszban nyitottak a New York-i indexek (ProfitLine)
Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, miután hétfőn is mínuszban fejezték be a napot.
dec. 10
16:00
A végén mindig győz a jó– beszélgetés Varga Judittal (Igényesférfi.hu)
Kilenc évet dolgozott Brüsszelben Varga Judit igazságügyi miniszter. Elárulta, jogászként napról napra veszítette el illúzióit a brüsszeli politika csatlakozáskori forgatókönyvével kapcsolatban. Mégis hasznosnak tartja ezeket az éveket, mert megtanulta, hogy az uniós munka a magyar érdekek érvényesítéséről szól. Varga Judittal Orbán Balázs rovatvez
dec. 10
16:03
Az új pécsi polgármester azonnali hatállyal kirúgta az önkormányzati cég vezérigazgatóját (ATV)
A város közgyűlése azonnali hatállyal visszahívta a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. vezérigazgatóját, Szentgyörgyi Dávidot bizalomvesztés miatt.
dec. 10
16:03
Több százezren élnek a nyugdíjbiztosítások adókedvezményével (AQUA)
Míg 2015-ben még csak alig 90 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, tavaly már több mint 243 ezren választották az adó-visszatérítés lehetőségét – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének közléséből.
dec. 10
16:06
Nyolc kisméretű kutyafajta, ami meglepően okos (Spabook)
Noha a kutyák intelligenciáját nehéz a kinézet alapján meghatározni, pláne, hogy minden kutyus egy kicsit más, köztudott tény, hogy egyes fajtákat...
dec. 10
16:09
Megszavazták a nagyszülői gyed bevezetését (ProfitLine)
Megszavazta az Országgyűlés azokat a törvénymódosításokat, amelyek lehetővé teszik a nagyszülői gyed januári bevezetését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.
dec. 10
16:09
A korábbi esés egy részét ledolgozták az európai tőzsdék (Portfolio)
Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek a keddi kereskedés második felében, a hangulatot kissé javítani tudta a Wall Street Journal beszámolója, amely szerint az USA és Kína tárgyalódelegációi azon dolgoznak, hogy módosítsák az amerikai vámok bevezetésének határidejét. A tengerentúli tőzsdék lejjebb kerültek a keddi piacnyitás után, mí
dec. 10
16:09
A demokraták szerint Trump visszaélt hatalmával és akadályozta a törvényhozók vizsgálatát (444.hu)
Ebben a két pontban már biztosan vádemelést javasolnak. A demokrata többségű képviselőház még karácsony előtt hivatalosan is vádat emelhet az elnök ellen.
dec. 10
16:09
Áder János: A küldetés méltóságot ad a koszovói magyar katonai jelenlétnek (USAracing)
Minden rutinfeladatnak, minden megtett kilométernek, minden fegyelmezett pillanatnak, minden megterhelő, szolgálatban eltöltött órának ez a küldetés ad méltóságot – emelte ki az államfő.
dec. 10
16:09
Így mesélj, hogy olvasson (autopro)
Egy nagyon fontos kézikönyv jelent meg, amelyik az alcíméhez méltóan tényleg valódi és érvényes tanácsokat képes adni szülőknek, akik szeretnék, ha gyermekük többet és jobbat olvasna.
dec. 10
16:12
Dömötör: Gyurcsány senkit ne oktasson demokráciáról! (Igényesférfi.hu)
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Dk elnökének napirend előtti felszólalására reagált.
dec. 10
16:12
Meghalt Varga Imre, a nemzet művésze (SzMo)
A neves művész hosszan tartó betegség után 97 évesen hunyt el otthonában.
dec. 10
16:15
Kovács Zoltánt ki akarták küldeni Varga Judit és Palkovics László meghallgatásáról Brüsszelben (ATV)
A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár az EU-tagállamok uniós minisztereinek tanácsülése közben Twitter-oldalán kommentálta az eseményeket, illetve sorosozott.
dec. 10
16:15
Elképesztő: ezért kell öntözni a karácsonyfát a lakásban (Femcafe)
Döbbenetes videón mutatták be azt, hogy milyen katasztrófába torkollhat az év legszebb ünnepe!
dec. 10
16:18
Lehengerlő filmben méltatja Budapest éttermeit a CNN (Hamu és Gyémánt)
Közel félórás videót készített a CNN Budapest gasztronómiai felpezsdüléséről, top éttermeiről és legtehetségesebb konyhafőnökeiről.
dec. 10
16:21
Nem lesz amerikai-kínai megállapodás, mégsem bánkódnak a befektetők (Privátbankár)
Kedden előbb arról számoltak be a lapok, hogy az Egyesült Államok és Kína között aligha jön létre megállapodás december 15-éig, ám nem lett komolyabb pánik, mert az is kiszivárgott, hogy az újabb vámokat mégsem fogják bevezetni.
dec. 10
16:21
Frontmentes szerda több-kevesebb napsütéssel (Háziállat)
A felettünk lévő frontzóna fokozatosan feloszlik és kelet felé távolodik tőlünk. Átmeneti csapadék szünet következik, majd csütörtöktől ismét többfelé elered, de már a vegyes halmazállapotú csapadék.
dec. 10
16:24
A rendszámoktól és a jogosítványoktól az iskolakezdésig számos területen változtatott az Országgyűlés - összefoglaló (Infostart)
Többek között a fegyelmi szabályokat megsértő parlamenti képviselők büntethetőségéről, a frakciókra vonatkozó szabályokról, a nagyszülői gyedről, az OBH elnökéről, az iskolaalkalmassági vizsgálatokról és a kibertérből érkező fenyegetések elleni fellépésről, és a potenciális hadköteles fogalmáról is döntöttek. Bevezették a különleges jogállású szerv
dec. 10
16:24
„Írassák a sírkövükre: éltek 75 évet, ebből 19-et online” – beszélgetés Limpár Imre pszichológussal mindennapi időzavarainkról (SzMo)
Mindig a feladathoz rendeljük az időt, ezért nem lesz a végén időnk. Ha megfordítjuk, rengeteg időt spórolunk meg, mondja a kutató.
dec. 10
16:30
Titkos adatokat követelnek a könyvkiadóktól (Infostart)
Jogi aggályokat fogalmazott meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének vezetője a köteles példányokhoz kapcsolódó új adatszolgáltatási előírásokkal kapcsolatban. A januártól érvényes szabályozást ért kritikák miatt keddre találkozót kezdeményezett a szakma képviselőjével az Országos Széchenyi Könyvtár felügyeletét ellátó miniszteri b
dec. 10
16:30
A törvény helyett a népharagtól félthetik hírnevüket a márkák (Kreatív Online)
Jó hírnevük megóvása és hosszú távú stratégiájuk fenntartása okozhat fejfájást a világmárkáknak, ráadásul a magyar piacon sajátosan reagálnak arra, ha megkérdőjeleződik egy cég megítélése.
dec. 10
16:30
Kormányszóvivő: A magyar családok védelmét és Magyarország biztonságát szolgáló javaslatokat fogadott el a parlament (Könyves Magazin)
A szexuális zaklatásnak nincs és nem is lehet politikai színezete, azt egyöntetűen el kell ítélni – hangsúlyozta Hollik István a Gothár-ügyre utalva.
dec. 10
16:33
Szép csendben megoldódik Magyarország legpusztítóbb problémája (Portfolio)
Egyre kevesebb az üres álláshely Magyarországon, a csökkenés nagyrészt annak köszönhető, hogy a versenyszférában egyre kisebb problémát jelent a munkaerőhiány. A költségvetési szektor helyzete azonban továbbra is kifejezetten kedvezőtlen. Az adatok összességében azt sugallják, hogy a munkaerőhiány egyre kisebb problémát jelent Magyarországon.
dec. 10
16:33
Agyadat eldobod: ennyit kereshet egy magyar a londoni Tescóban (Pénzcentrum)
Nem csak itthon gyújtották be a rakétákat a kiskereskedelmi üzletláncok, Angliában is nagy erőkkel keresik a még mozdítható munkaerőt: most éppen a magyarokat egy londoni Tescóba olyan fizetéssel, amiről itthon egy topmenedzser csak álmodni...
dec. 10
16:36
Nyomós érv az esti borozás mellett - Egy új kutatás szerint (Spabook)
A borfogyasztásról hallani rengeteg pro és kontra érvet, főleg akkor, ha arról van szó, hogy lefekvés előtt kortyolgasson az ember. Az alvásminőségnek...
dec. 10
16:39
Nem kértek a fejlesztésből a Forma-1-es csapatok (Infostart)
A Forma-1-ben szereplő mind a tíz istálló egyhangúlag elutasította a 2020-as szezonra tervezett új gumikat.
dec. 10
16:39
Volt, hogy hetente szerződött a kispesti önkormányzattal egy a Lackner-ügyben is emlegetett cég (Alternatív Energia)
Csak 2017-ben több mint 150 millió forintnyi önkormányzati megbízást nyert Somogyi Lászlóné képviselő volt férjének cége.
dec. 10
16:39
Megszavazták, jön a nagyszülői gyed (ATV)
Megszavazta az Országgyűlés azokat a törvénymódosításokat, amelyek lehetővé teszik a nagyszülői gyed januári bevezetését – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
dec. 10
16:39
Solskjaer: „Rashford olyan jó lehet, mint Ronaldo” (Sport365)
A Manchester United vezetőedzője Ole Gunnar Solskjaer szerint, Marcus Rashford Cristiano Ronaldo magasságaiba érhet.
dec. 10
16:39
Gyász: 42 évesen elhunyt a magyar zenész (Femcafe)
Gyászol a zenészvilág!
dec. 10
16:42
Hajdú Pétert új barátnőjével fotózták le (SzMo)
A műsorvezető egy titokzatos nő társaságában nézte meg a teqball világbajnokság döntőjét.
dec. 10
16:48
Emmi: Teljesen szabadon beléphetett az Emmi-be Hadházy Ákos és Szél Bernadett (Tiszta Jövő)
Az Emmi egyetlen vezetője sem zárkózik el a jövőben sem a párbeszédtől, a kérdezésnek azonban számos kulturált formája áll az ellenzéki képviselők rendelkezésére.
dec. 10
16:48
A magyar fruska Hitler és Sztálin kedvence is lett bájos színészi játékával (SzMo)
Gaál Franciska hazugsággal indította karrierjét, majd felküzdötte magát Hollywoodig a 20. század első felében. Mindkét diktátor uralma alatt menekülnie kellett.
dec. 10
16:51
Érkeznek az új Nutex részvények a tőzsdére (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde ma bejelentette, hogy a Nutex alaptőkeemeléséből származó 7,35 millió darab törzsrészvényt 2019. december 11-én vezetik be a tőzsdei kereskedésbe.
dec. 10
16:51
Megmentette egy fiatal lány életét a 77-es troli sofőrje (ATV)
A lány rosszul lett a járművön, kiderült, hogy megállt a szíve. A mentők kiérkezéséig a trolivezető végezte az újraélesztést, a mentőorvos közben a kihangosított telefonon keresztül adta a szükséges instrukciókat.
dec. 10
16:51
Elindult a Glamour TikTok csatornája! (Glamour)
Szuper tartalmakat hozunk nektek a TikTokon is
dec. 10
16:54
Nem hagyták annyiban a Szeviép-perben hozott ítéletet (Infostart)
A Szeviép Zrt. vezetőinek felmentését, illetve megalapozatlanság miatt az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezést kérték ügyvédeik a Szegedi Törvényszéken tartott másodfokú tárgyaláson kedden. Az ügyészség az elsőfokú büntetések helybenhagyását indítványozta.
dec. 10
16:54
Várható időjárás az ország területén szerda estig (Biztosító Magazin)
Az ország keleti felében eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, a Tiszántúlon még az esti órákban is eshet az eső.

Keresés