A kereskedelmi háború és a közelgő amerikai elnökválasztás fényében több Wall Street-i elemző javasolja azt a befektetőknek, hogy a defenzív részvények közül válogassanak. A CNBC most összegyűjtötte, hogy az elemzői várakozások és ajánlások alapján melyek a Wall Street kedvenc defenzív részvényei.
Decemberben még több mint 40 ezer turisztikai szereplő csatlakozását várják a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz, és januártól már a magánszálláshelyek, falusi turisztikai szolgáltatók, kempingek számára is kötelező...
Tegnap délután érkezett meg a havazás Ausztriába. A nyugati határvidéken ma estig kb. 50 cm hó hullott, kelet felé haladva az országban csökken a lehullott hó mennyisége.
Bánhidi Ákos csapatvezető indítványára a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) fegyelmi eljárást indított az olimpiai bajnok Burján Csaba ellen.
Szelfizz óriás szódásszifonnal és krumplibogárszoborral, szervezz rendhagyó randitúrát a karácsonyi fények között, vagy ismerj meg egyetlen utcában öt különböző felekezetet. Izgalmas programok télre.
Botrányos témákkal, illetve hárítással próbálják befolyásolni a brit választások kimenetelét a választás előtti utolsó napokban. Boris Johnson miniszterelnök sokkoló dolgokat mondott a bevándorlásról és a BBC jövőjéről is – ellenfelei szerint azért, mert nem akart reagálni egy kórház padlóján várakozó kisfiú fényképére.
Gy. Németh Erzsébet humán és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes keddi bejelentésében arról is beszámolt, hogy erről a lépésről a színház igazgatóját, Dörner Györgyöt is tájékoztatta.
A labdarúgó Bajnokok Ligája E–H csoportjaiból a Liverpool, a Napoli, a Barcelona, a Dortmund, az RB Leipzig, az Olympique Lyon, a Valencia és a Chelsea jutott tovább a legjobb tizenhatba. Az Ajax és az Internazionale kiesett a BL-ből.
Két nappal az előrehozott brit parlamenti választások előtt "abszolút nem" tekinthető eldöntött ténynek, hogy a kormányzó Konzervatív Párt többségi kormányt alakíthat - mondta keddi kampányrendezvényén Boris Johnson brit miniszterelnök.
Az európai országok közötti csomagküldés árait átlátható módon foglalja össze az Európai Bizottság weboldala, ahol a legnépszerűbb európai csomagkézbesítési szolgáltatások tarifáit lehet összehasonlítani. Az Európai Csomagár-összehasonlító Oldal nem csak a fogyasztóknak, de a kis- és középvállalkozásoknak is hasznos lehet, különösen a karácsonyi aj
A pályázatokat november 4. és december 2. között lehetett benyújtani, 151 érvényes jelentkezés érkezett, az 1 milliárd forintos támogatási keretnek csak a 66 százalékát fedik le az igények.
Ismét utcai felvonulásokkal tiltakoztak kedden Franciaországban a szakszervezetek a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, miközben hatodik napja folytatódott a közlekedési sztrájk.
Ismét utcai felvonulásokkal tiltakoztak kedden Franciaországban a szakszervezetek a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, miközben hatodik napja folytatódott a közlekedési sztrájk.
Leállt az élet a francia fővárosban, miután a metró, illetve a nagysebességű vasút járatainak csak egy része közlekedett. A nyugdíjreform kapcsán nincs közeledés a kormány és a szakszervezetek között.
Szakértői berkekben már korábban megállapították, hogy a Metallosphaera sedula fő táplálékát különféle ásványok jelentik, meteoritkedvelésük azonban más lényeges dologra is rámutatott.
Fogolycsere, a harcoló felek szétválasztása újabb három szakaszon, a "Steinmeier-formula" törvénybe iktatása, és egy újabb csúcs, nagy valószínűséggel áprilisban, addig is további konzultációk miniszteri és szakértői szinten. A tárgyalások alapjául változatlanul a minszki megállapodások szolgálnak - így foglalható össze a hétfői párizsi normandiai
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden, a londoni és a frankfurti tőzsdemutató gyengült, miközben a párizsi börze erősödött hétfői záróértékéhez képest.
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) honlapján közölte, hogy nem marad következmények nélkül Burján Csaba múlt héten tett, Kínát sértő Instagram-posztja.
A kilencvenes évek közepén rukkolt elő a General Motors a tisztán elektromos EV1-gyel, melyet számos felhasználó a szívébe zárt, a gyártó mégis megsemmisített szinte az összes példányt.
Majdnem másfél évig vette fel egy nő az elhunyt édesanyja után járó ellátásokat, miután az asszonyt maga temette el a kertjükben - közölte a Somogy Megyei Főügyészég. A közlemény szerint nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési...
Törökország és Líbia a november 27-ei megállapodásuk értelmében közös kutatásokat végezhet a Földközi-tenger keleti medencéjében található olaj- és gázlelőhelyek után az egyezmény által meghatározott kizárólagos gazdasági övezetekben - közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfő este a TRT Haber török állami hírtelevíziónak adott interjújában az
A miniszterelnököt egy jobbikos képviselő kérdezte a fideszes Boldog István jobbkezének, a szintén fideszes Fehér Petrának letartóztatásáról. Orbán Viktor elismerte, hogy vannak fideszes érintettek az ügyben, azt azonban hozzátette: a kormánynak büntető-ügyekben nincs hatásköre.
Tiltakozó nyilatkozatokat fogadott el kedden a pécsi közgyűlés a Boda térségébe tervezett nukleárishulladék-lerakó és a mecseki uránbánya tervezett újranyitása ügyében.
Négy évre eltiltotta Oroszországot az olimpiai és világbajnoki részvételtől a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a laboratóriumi eredmények manipulálása miatt. A döntés hátteréről és a további lehetőségekről Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője beszélt az InfoRádióban.