Mint beszámoltunk róla, Andrea Lekics sérülés miatt lemaradt a Japánban zajló női kézilabda-világbajnokságról. A 32 éves irányító otthonról szurkolt a válogatottnak, amely 6. helyével kivívta az olimpiai selejtezőt, és a szerbek éppen a mi csoportunkba kerültek. Lekics úgy számol, hogy január végén térhet vissza a pályára, a márciusi kvalifikációs
A PSA CMP platformján jelenleg az új 2008 a legnagyobb, így aztán a leginkább használható modell. Komoly palettával érkezik, Franciaországban szinte minden verzióját kipróbálhattuk.
Százmilliárd forintot hagyott jóvá a stratégiai kabinet az egészségügynek – értesült lapunk. Csakhogy ennyi nem lesz elég minden adósság rendezésére. A mai napig tartoznak az alapellátó fogorvosoknak, az érsebészeknek és a traumatológusoknak is a még októberben ígért összegekkel.
Ez a film a magányról szól, méghozzá egészen pontosan a férfimagányról. Míg Móricz korában nem okozott gondot leírni, hogy másként magányos egy férfi és másként egy nő.
Úgy pörög, hogy év végére a legszívesebben egy lakatlan szigetre költözne, egyedül. Rubint Réka ilyenkor mindig megfogadja, hogy nem vállal több munkát, ám 2020 októberében is van pár fellépése.
Nem mozgatják már meg a hazai szerencsevadászokat úgy a gigászi lottómilliárdot, mint néhány évvel ezelőtt. A visszaesés még úgy is szembetűnő, hogy a várható jackpot alakulása csak egy, bár igen fontos tényezője a játékkedvnek....
A világ jótékonysági rangsorában az első helyen az amerikaiak állnak, az utolsón a kínaiak, míg hazánk 126 ország között a 109. a listán. Van hová fejlődnünk, azzal együtt is, hogy a posztkommunista országok többsége nem jeleskedik adakozás vagy önkénteskedés terén. A Hetek cikke.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai azt mutatják, hogy októberben is jól teljesített a magyar turizmus. Erős külföldi vendégforgalom, stabil belföldi kereslet, magasabb bevételek, és jelentősen emelkedő Szép-kártya forgalom jellemezték októberben az ágazatot. Örvendetes, hogy hazánk egyre népszerűbb úti cél a külföldi vendégek köré
A Fradinak nincs oka szégyenkezni. Jól játszott, sőt – igaza van Szergej Rebrov vezetőedzőnek – most a legjobban a bolgár bajnokkal vívott négy mérkőzés közül.
Novemberben húsz, az afrikai sertéspestis miatt elpusztult vaddisznó tetemét találták meg Lengyelországban, a német határ közelében, egy erdővel borított területen, távol a gazdaságoktól. Ez mindenesetre riasztó a német húsipar számára, olyannyira, hogy a német húsipari szövetség, a Bvdf elnöke, Sarah Dhem komoly fogyasztói áremeléseket prognosztiz
Az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján két meccset rendeztek: a Vegas Max Pacioretty hosszabbításban lőtt góljával győzött 3–2-re Dallasban, míg a nyugati éllovas Colorado otthon nyert 3–1-re a New Jersey ellen, amely sorozatban a harmadik verségét szenvedte el.
A Civil a pályán ma esti adásában Gergely Zsófia, Lampé Ágnes, Kovács Zoltán és Pulai András lesznek a vendégeink. Tartsanak velünk 19 órától az ATV-n!
Hazai rekordokkal búcsúzott Európától a Ferencváros, amelynél több pontot magyar csapat még sosem gyűjtött nemzetközi kupasorozat csoportkörében. A legtöbb veretlen meccs is az övé.
A hagyományos értelemben vett közgazdaságtani képzés Magyarországon gyakorlatilag megszűnőben van, az ELTEcon jövő szeptember után már nem indít új évfolyamot. De mi történik a Corvinuson? Pete Péter és Chikán Attila beszélget a G7 Podcast Liveon.
16 500 család adott be igénylést az autóvásárlási támogatásra, de még csak 2500 kapta meg. Óriási siker a kormány nagycsaládosokat segítő programja, de az autógyártók és kereskedők nem készültek fel a rohamra, és különböző trükkökkel is nehezítik az ügyintézést, ezért rengetegen panaszkodnak.
Élete egyik legizgalmasabb kalandjába csöppent Schmuck Andor, amikor néhány nappal ezelőtt felkerekedett újdonsült feleségével, Eszterrel és Hurghadába röpített 33 nyugdíjast. Bár mindenre fel volt készülve, még az ő szeme is elkerekedett, amikor egy egyiptomi csábító kinézte magának fiatal feleségét. Először 21 tevét ajánlott érte, majd később még
Nem csoda, hogy megállt bennük az ütő: ilyesmi még a filmesek legvadabb fantáziájában se fordul elő. A hatóságok is értetlenül állnak az eset előtt, hiszen egyelőre fogalmuk sincs, mi okozta a hátborzongató jelenséget...
Kisebb szabálytalanságok mellett néhány esetben szankcióval járó súlyos higiéniai, jelölési és dokumentációs hiányosságok is előfordultak a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első hetében.
A főváros által kért 50 milliárd forintból jelentős fejlesztések valósíthatók meg. Csak viszonyításképpen: a XVI. kerületben a szakrendelő lassan befejeződő felújítása 1,5 milliárd forintba kerül, és nem csak az épületet, a műszereket is korszerűsítették ennyiből – mondta lapunk érdeklődésére Gilly Gyula egészségpolitikai szakértő. Azért kérdeztü
Magyarország büszke és erős európai ország! Vagy egy másik idézet: ne engedjük meg a brüsszeli bürokratáknak, hogy a szegény országokkal fizettessék meg a klímaváltozás elleni harc költségeit!
Nyugdíjkérdésekben mindenki mondja a magáét. A nyugdíjas társadalom szószólói évek óta sorolják, hány ponton tol ki a rendszer az idős emberekkel, a kormány meg – mintha semmi sem jutna el hozzá a kifogásokból – hozsannázik, mert minden évben ad valamekkora emelést, s szerintük ezzel megőrzik az ellátások reálértékét. Úgy van ez, hogy először min
Kedden a 2019-es év utolsó kamatdöntő ülését tartja a Monetáris Tanács, a Portfolio által megkérdezett elemzők közül senki nem számít a kondíciók változására, a jegybank kommunikációjára viszont érdemes lesz figyelni. Főleg azért, mert megjelenik a friss inflációs jelentés és gazdasági prognózis is, ráadásul a jegybank azt ígérte, hogy negyedévente
Bőven félmillió forint fölötti négyzetméteráron kelnek el a panellakások Budapesten, de egyes vidéki nagyvárosokban is kétszeresükre-háromszorosukra drágultak néhány év alatt.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilpiaci jelentése szerint a mobiltelefon-szolgáltatás piaca 2015 vége óta folyamatosan telített, a hívásforgalmat bonyolított sim-kártyák száma 9,79 millió darabbal érdemben nem változott, ahogy az sem, hogy az utólag fizető, számlás ügyfelek esetében az egy előfizetésre jutó átlagos havi forgalom tí
Igen kérem, ezt újabban egybe kell írni: „zaklatószínház”, „zaklatókormány”. Legalábbis a zaklatószínházat biztosan. Az írásmód a Fidesz frakcióvezetőjétől származik, de utóbb a kancelláriaminiszter is élénken helyeselt neki. Újabb példája ez a rezsim nyelvújító leleményének, olyan, mint a „sorosbérenc”, a „roncskoalíció” és a „luxusbaloldal”.
Hatalmas többséget szerzett az új parlamentben Boris Johnson pártja. A sokszor bohóc benyomását keltő brit miniszterelnök győztes hadvezérré vált, aki akár napokon belül – de a meghosszabbított időpontig, január 31-ig biztosan – levezényli a Brexitet. Míg a bő két évvel ezelőtti választáson a Munkáspárt okozott meglepetést azzal, hogy alig maradt l
Fel kell szállni a vonatra és venni, venni, venni - írta meg határozott véleményét legutóbbi, ügyfeleknek írt levelében Chris Rupkey, az MUFG Bank vezető pénzügyi közgazdásza.
Boris Johnson és a brit konzervatívok győzelme az Egyesült Királyságban előrevetíti a 2020-as amerikai választások eredményét is - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök újságíróknak a Fehér Házban.
A Videoton idei árbevétele elérheti a 190 milliárd forintot - mondta a vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója pénteken Székesfehérváron, a cég évzáró rendezvényén.