Az állami támogatások ellenére a gyermekvállalás elsősorban egyéni, lelki döntés, viszont a feltételek megteremtéséhez szükség van további kormányzati lépésekre – hangzott el egy hétfői könyvbemutatón. A további lépésekkel kapcsolatban pedig a tanulmánykötet szerzőinek konkrét javaslataik is vannak, mint például a főállású szülőség intézményének be
Az amerikai fogyasztás a világgazdaság és a tőzsdék egyik húzóereje, eközben csendes forradalmon megy keresztül. Egyre inkább élményeket keresnek az emberek, és kevésbé tárgyakat. Ez az ifjú generációk hatása, de az idősebbek is átvették. Eidenpenz József, az Mfor.hu és a Privátbankár.hu szakújságírója a Trend Fm Reggeli Monitor című műsorában a fo
December 1-jén elindult az egész hónapban tartó téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Az akció elsősorban az ünnepekhez kötődő termékekre, valamint az ünnepi időszakban kiemelt forgalmat bonyolító vállalkozásokra összpontosít.
A Népi Mozgalom Párt (Pmp) pártjához tartozó román parlamenti képviselők egy csoportja törvénymódosítással az állami magánvagyonába helyezné a katonatemetőket.
Az óvónők egyre kevésbé bírják a szakemberhiány miatt rájuk szakadó munkamennyiséget, miközben egyre kevesebb fejlesztő munkát tudnak végezni a gyerekekkel.
Franciaország a Líbiában uralkodó helyzetre hivatkozva nem szállítja le a líbiai haditengerészetnek azt a hat hajót, amelyre még februárban tett ígéretet.
Rossz hírek érkeztek a Mol háza tájáról. Hatalmasat esett mind a finomítói árrés, mind a petrolkémiai marzs, mely egyértelműen negatívan befolyásolja a negyedév finomítói eredményét. Az olaj ára kissé emelkedett októberhez képest, azonban ez kevés volt, hogy elűzze a befektetők csalódottságát.
Egy vezetékszakadás, egy baleset és a Nyugati pályaudvar elavult infrastruktúrája egyszerre okozta, hogy Budapest környékén összeomlott a vasúti közlekedés – mondta az InfoRádiónak Biber Anett, a MÁV Csoport szóvivője.
Az amerikai fogyasztás a világgazdaság és a tőzsdék egyik húzóereje, eközben csendes forradalmon megy keresztül. Egyre inkább élményeket keresnek az emberek, és kevésbé tárgyakat. Ez az ifjú generációk hatása, de az idősebbek is átvették. Eidenpenz József, az Mfor.hu és a Privátbankár.hu szakújságírója a Trend Fm Reggeli Monitor című műsorában a fo
Úgy tűnik a Samsungnál már minden készen áll a Galaxy S10 Lite bevezetésére. A mobilról hónapok óta lehet hallani, most pedig a dél-koreai cég hivatalos oldalán is felbukkant. A Galaxy S10 Lite mellett számítunk a Note 10 Lite-ra is, az eddigiek alapján elvileg Snapdragon 855-tel jön mindkét készülék, de pletykaszinten már az is felmerült, hogy
Svájc olyan, mintha egy életre kelt képeslapot idézne a hófödte hegyekkel, a csobogó vízesésekkel, a szinte szikrázó tavakkal, a zöldellő rétekkel és a bájos falusi házakkal.
Novemberben 14 215 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 25 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ez egyben azt is jelentette, hogy az év első tizenegy hónapjában 141 769 új gépkocsit adtak el, ami 11,7 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE)
Délután két óra körül egy autószállító tréler leborult a Nagyszőlős utcai felüljáróról. A jármű elfoglalja a Budapestről kifelé vezető sávokat, a mentést végző jármű pedig a befelé vezetőket, ezért a teljes Budaörsi utat lezárták.
Teljesen nyilvánvaló, hogy a Ferrari opcióként tekint a jövőben Lewis Hamiltonra, aki szintén nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Maranellóban folytassa a pályafutását a jövőben.
A HungaroControltól beérkező időjárás előrejelzésnek megfelelően a repülőtéren teljes hóeltakarítási készültséget rendeltek el december 1. éjszakára, valamint december 2. nappalra. A hajnali óráktól a havazás ónos esőre váltott és a délelőtti órákig kitartott, bár a csapadék intenzitása a vártnál kisebb volt.
A nagy forgalom mellett hatósági vizsgálatot is hozhat jó pár hazai kereskedőknek a novemberi akciózás. Máshol egy technikai hibából lett tízmillió dolláros veszteség.
Nehezen tudnak megfelelni a jogszabályoknak, így gyakran milliós büntetéseket kockáztatnak hazai online üzletek százai – állapították meg a résztvevők el az Ey konferenciáján.
A női utánpótlás-kéziválogatott edzője, Golovin Vlagyimir az InfoRádióban próbálta megfejteni, a szenzációs rajt után miért ragadt be a magyar csapat a felnőtt-vb-n Spanyolország ellen.
Tizenöt témában, négy korábbi sorozatot folytatva 29 emlékérme kibocsátását tervezi jövőre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - közölte az MNB kommunikációs osztálya. Az összegzés szerint két arany, tizenkét ezüst és két önálló...
Közös tőkealapot hoz létre az MFB Csoport leányvállalata, a tőkebefektetésekkel foglalkozó MFB Invest Zrt. és a jelentős befektetési és alapkezelői tapasztalattal rendelkező ázsiai Chi Fu Investment Group. A 200 millió euró méretű magántőkealap a hazai érett kis- és közepes vállalkozások további fejlődését, beruházásait, befektetéseit hivatott fina
Közzétették a Delta csoport leányvállalatai a 2018. július 1. és 2019. június 30. közötti üzleti évre vonatkozó pénzügyi jelentéseiket, amelyekből kiderült, hogy az informatikai vállalatcsoport árbevétele összesen 31,3 milliárd forintra emelkedett, adózott eredménye pedig 850 millió forint lett. A Delta Systems Kft. árbevétele – amely a december 20
A VIII. kerület új vezetése nem kíván élni a joggal, hogy a ki nem vett szabadságaikat évről évre halmozhatják, a rendszert ugyanis igazságtalannak tartják az egyszerű munkavállalókkal szemben.
Vizsgálat indult Párizsban a korábban a centrista Demokrata Mozgalomhoz (Modem) tartozó Sylvie Goulard volt francia biztosjelölt ellen az állítólagos európai parlamenti fiktív asszisztensi állások ügyében - közölték hétfőn igazságügyi források.
Novemberben az új személyautók eladása 25 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest Magyarországon, a forgalomba helyezett új személygépjárművek száma 14 215-re emelkedett - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Carinfo.hu.