2019. december 2. hétfő

dec. 2
11:04
150 ezer forint állami ingyenpénz a tét: most érdemes lépni (Portfolio)
A jövőjükre nyugdíj- és egészségpénztárakkal takarékoskodóknak az év vége kiemelten fontos a 20 százalékos, évi 150 ezer forintos adó-visszatérítés miatt, ezért a harmadik negyedévben újból kedvező eredményekről beszámoló önkéntes pénztárak komoly rohamra, azaz jelentős összegű egyéni befizetésekre számítanak - többek között erről beszélt a Portfól
dec. 2
11:05
Ezzel az 5 ecsettel bármilyen sminket el fogsz tudni készíteni! (Glamour)
REAL TECHNIQUES profi ecsetei szuper társaid lesznek a mindennapok során.
dec. 2
11:05
Útinform: Havas eső és havazás miatt az útburkolat mindenhol csúszós (Biztosító Magazin)
Az ország nyugati és déli részén az eső, havas eső nyomán az útburkolat mindenütt nedves, míg az északi, keleti, valamint a középső országrészben a változó intenzitású havazás miatt az úttest mindenhol sónedves, havas, hókásás - közölte az Útinform hétfő reggel a honlapján.
dec. 2
11:06
10 éves mélyponton az orosz feldolgozóipar (ProfitLine)
Novemberben tovább zsugorodott, 2009 májusa óta legalacsonyabb szintű volt az orosz feldolgozóipar teljesítménye a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet hétfőn közölt beszerzésimenedzser-indexe (BMI) szerint.
dec. 2
11:06
"Nem az a lényeg, hogy ellenőrizzük a munkavállalót, hanem hogy motiváljuk" (Pénzcentrum)
A fluktuáció csökkentése érdekében a cégeknek alkalmazkodniuk kell a munkavállalók igényeihez. "A kontrolláló vezető típus a múlté. A lényeg, hogy a dolgozó motivált legyen, ehhez pedig figyelembe kell vennünk, hogy a magánélet egyre...
dec. 2
11:09
Szijjártó tárgyalt: nem lesz gáz a gázzal (Piac és Profit)
Hivatalában fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Gazprom elnökét.
dec. 2
11:09
Trump kemény feltételt kapott Kínától (Privátbankár)
A befektetői hangulat ismét javulni látszik, miután a vártnál kedvezőbb beszerzési menedzser index adatok láttak napvilágot hétfőn. A sokszor kulcskérdésnek minősített amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások kapcsán viszont felmerültek kételyek. Peking állítólag az első ütem jóváhagyását egy komoly feltételhez köti.
dec. 2
11:09
Pécsen beszélt a rendszerváltás időszakáról Kövér László (Tiszta Jövő)
Kövér László szerint a baloldal – és a hozzájuk később csatlakozó liberálisok – tényleg csak váltani akartak a rendszeváltáskor, alapvetően gazdasági struktúrát, de a társadalmi és főleg a politikai leosztással nem lett volna problémájuk.
dec. 2
11:09
5 kiegészítő és azonnal vonzóbb leszel a férfiak szemében (Spabook)
A trendek folyamatosan változnak, így az is, hogy mit mivel vegyél vagy ne vegyél fel, mik éppen a divatos színek vagy a szezon legjobb darabjai....
dec. 2
11:09
Læsø – Egy aprócska, dán sziget, amely a világ legjobb éttermeit látja el sóval (Hamu és Gyémánt)
Persze, nem az összest, de Dánia néhány ikonikus helyét mindenképp.
dec. 2
11:12
Már több mint ötven gyerek megkapta az SMA-kezelést (WebBeteg)
Már több mint ötven gyerek kapta meg az SMA (gerincvelői eredetű izomsorvadás) kezelésére szolgáló készítményt - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
dec. 2
11:12
Kapaszkodik a forint a mélypont után (Portfolio)
A múlt heti történelmi mélypont után fellélegezhetett a forint, de így is 335 közelében kezdi a hetet. Hétfőn délelőtt kissé eltávolodott a történelmi mélypontjától.
dec. 2
11:12
Másodszor kapott ki a Patriots (Sport365)
A vereség ellenére a New England Patriots maradt a csoportja élén.
dec. 2
11:18
Karácsony Gergely elmondta, mire nincs pénz (ATV)
Hiányzik 20 milliárd a Lánchíd felújításához, 10 milliárd a hármas metró büdzséjéből és 20 milliárd az állatkert befejezéséhez – derült ki abból az interjúból, amelyet az Mfor.hu készített a főpolgármesterrel.
dec. 2
11:21
Magyar mobilapplikáció forradalmasította a parkolást (Piac és Profit)
Kihirdették a legnívósabb regionális verseny, a Central European Startup Awards (CESA) győzteseit. A magyar indulók közül három cég kapott elismerést, közülük a Best Smart City Solution kategóriában a Parkl bizonyult a legjobbnak. A díjjal nem csupán az első regionális győzelmét szerezte meg a 100 ezer applikáció letöltést jegyző cég, hanem ezzel j
dec. 2
11:21
Havazás – BKK: több járat is késik vagy terelve közlekedik (Háziállat)
Megnőtt a menetidejük a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatainak a havazás miatt – közölte a szervezet hétfőn a Facebook-oldalán. A 8E autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Farkasréti temető és a BAH-csomópont közötti megállóit, a 140-es autóbusz rövidített útvonalon jár, kihagyja a Művelődési ház és a Dióskert megállót. Több megállója is
dec. 2
11:21
Az okos online gyógyszerreklámoké a jövő, de még várni kell rájuk (Márkamonitor)
Itthon a tévés reklámok negyedét töltik ki vény nélkül kapható készítmények, pedig a vásárlói igények egyre inkább azt diktálják, hogy ezek a termékek nagyobb súllyal legyenek jelen az interneten. „A technológia már rég megvan az okos hirdetések létrehozására, de a tévének egyelőre csak kiegészítője és nem kihívója az online ebben a szegmensben” –
dec. 2
11:21
Tovább bővült a mezőgazdasági gépek piaca (Agrofórum)
Továbbra is bővül a mezőgazdasági gépek piaca Magyarországon: az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások az első három negyedévben mintegy 134 milliárd forint értékben vásároltak új gépeket, ami 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - derül ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet (Aki) összeállításából, amely szerint alkatrészekre 43 mill
dec. 2
11:27
Most kell lépni, 150 ezer forint állami ingyenpénz a tét (Infostart)
A jövőjükre nyugdíj- és egészségpénztárakkal takarékoskodóknak az év vége kiemelten fontos a 20 százalékos, évi 150 ezer forintos adó-visszatérítés miatt. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség) elnöke a Portfoliónak arról beszélt, hogy az önkéntes pénztárak komoly rohamra, jelentős összegű egyéni befizetésekre
dec. 2
11:27
Trombitás Kristóf: A kádárizmus történelmi bűnéről (Tiszta Jövő)
A kádári konszolidáció hatalmas tömegeket oldott fel egy semleges masszában.
dec. 2
11:29
Karácsony Gergely: 50 milliárd hiányzik a kasszából (Tiszta Jövő)
Ennek a hiányzó 50 milliárdnak a kigazdálkodására fővárosi szinten nem sok esélyt látok. Interjú.
dec. 2
11:30
Karácsony: a latyak letakarítása most még lassítaná a forgalmat, így azt csak este kezdik (ATV)
„70 munkagép dolgozik, viszont a szükséges 300-400 munkás helyett csak 216-an jelentkeztek” – jelezte Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán.
dec. 2
11:30
Harmincmilliárd forintnyi kötvényt bocsáthat ki az MNB-vel a TV2 (444.hu)
Ezzel váltanák ki eddigi hiteleiket.
dec. 2
11:33
A H&M; elkezdte tesztelni a ruhakölcsönzést!!! (Glamour)
Mit gondolsz?
dec. 2
11:33
Előrelépés történt a Mol-INA konfliktusban (NRGreport)
Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, 43 704,85 ponton zárt pénteken, 349,10 ponttal, 0,79 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél - összesített az MTI.
dec. 2
11:33
Karácsony: Kevesen jelentkeztek hóeltakarításra (Igényesférfi.hu)
A főpolgármester szerint a latyak letakarítása csak tovább lassítaná a forgalmat, így azt csak este felé végzik majd el.
dec. 2
11:33
Fotókon a hétfői hóesés - az ország egy része teljesen fehérbe borult (SzMo)
Összegyűjtöttük olvasóink nekünk küldött képeit, mutatjuk a válogatást.
dec. 2
11:33
Elhappolták Buffett elől a Tech Datát (Bitport)
Kevés volt a részvényenkénti 140 dollár, amit a cége, a Berkshire Hathaway ajánlott a globális disztribútorért.
dec. 2
11:39
Brfk: Láthatóan és láthatatlanul is jelen vannak a rendőrök a vásárokban (HírTV)
A rendőrség célja, hogy a fővárosba látogatók és a külföldi turisták is a lehető legnagyobb biztonságban érezzék magukat.
dec. 2
11:39
Muri Enikő legyőzte súlyos betegségét - Kész az anyaságra (Femcafe)
Az színésznő őszintén vallott az elmúlt időszak nehézségeiről.
dec. 2
11:39
Föderalisták és szuverenisták hetvenéves harca – az Alapjogokért Központ konferenciája (Igényesférfi.hu)
Európa jövőjéről tanácskoznak az Alapjogokért Központ konferenciáján. Tudósítás.
dec. 2
11:39
Karácsony: Kevesen jelentkeztek hóeltakarításra (Könyves Magazin)
A főpolgármester szerint a latyak letakarítása csak tovább lassítaná a forgalmat, így azt csak este felé végzik majd el.
dec. 2
11:39
Volt már alvási paralízised? Valószínűleg, csak nem tudsz róla (Spabook)
A szobádban fekszel, néhány másodperce ébredtél fel az alvásból. Szeretnél felkelni az ágyadból, de hiába próbálkozol, nem tudsz megmozdulni....
dec. 2
11:41
Novák Katalin indul a Nemzetközi Demokrata Unió női tagozatának elnökségéért (Igényesférfi.hu)
A pártszövetség elnöke, Stephen Harper üdvözölte Novák indulását.
dec. 2
11:42
Magyarics Tamás: a cégek adóparadicsomává tehetik Nagy-Britanniát a brexit után (Infostart)
A brexit ellenére is dinamikusan bővült az Egyesült Királyság gazdasága, gyorsabban nőtt, mint az EU-átlag. Magyarics Tamás külpolitikai szakértő az InfoRádióban elképzelhetőnek nevezte, hogy a kilépés után a szigetország a társasági adó csökkentésével komoly versenytárs lesz.
dec. 2
11:42
Magához térhet-e még a forint? (AQUA)
Ugyan egy hónapja átmeneti erőt mutatott a forint, ismét mélypontra ért az árfolyama. Vajon megfordulhat még az irány, vagy hosszabb időre velünk marad a gyengülő trend?
dec. 2
11:45
Karácsony: Kevesen jelentkeztek hóeltakarításra (Háziállat)
A főpolgármester szerint a latyak letakarítása csak tovább lassítaná a forgalmat, így azt csak este felé végzik majd el.
dec. 2
11:45
Intelligens adatmozgatás – Ericsson Programozó Bajnokság 9.0 (Márkamonitor)
Az Ericsson Programozó Bajnokság országos szakmai verseny középiskolásoknak, hallgatóknak és tapasztalt programozóknak (szenior). A 9. alkalommal megrendezett versenyen összesen 130 csapatban 383 fő vett részt, ebből 12 csapatban 36 fő került a döntőbe, 28 különböző oktatási intézményből. A döntősök mindegyike az Ericsson szakmai felvételi tesztjén
dec. 2
11:48
Drámai a helyzet Hongkongban, összeomlás közekében a gazdaság (Portfolio)
A folyamatos tüntetések miatt elmaradnak a turisták, miközben a belföldi kereslet is zuhan, ami miatt drámai mértékben esik vissza a hongkongi kiskereskedelmi forgalom.
dec. 2
11:48
„Nevet akartál szerezni magadnak, és közben elfelejtettél ember maradni” (Sport365)
Antoine Griezmann visszamerészkedett a Wanda Metropolitano Stadionba vasárnap. A stadion azonban nem a Barcelona győzelmétől volt hangos, sokkal inkább a szurkolók ellenszenvétől.
dec. 2
11:48
Megrendítő felvétel: Sas Józsefnél jártunk (ATV)
A Heti Napló stábja otthonában látogatta meg Sas Józsefet.
dec. 2
11:48
Batman meghunyászkodott, a DC Comics írtja a Twitterről a képet, ami nem tetszik Kína urainak (444.hu)
Ezzel persze egyből magukra haragították a szólásszabadság és a demokrácia híveit.
dec. 2
11:48
Szerdától egy kicsikét olcsóbban tankolhatunk, benzint (Autónavigátor)
Mivel csak a jelenleg is olcsóbb benzin ára csökken szerdán, még jelentősebb lesz a gázolaj felára.
dec. 2
11:54
Szijjártó Péter a Gazprom elnökével tárgyalt (ProfitLine)
Hivatalában fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Gazprom elnökét - közölte a tárca az MTI-vel.
dec. 2
11:54
Donald Trump nem vesz részt a képviselőházi meghallgatáson (ATV)
Donald Trump amerikai elnök és ügyvédei nem vesznek részt a képviselőház bizottsági meghallgatásán - közölte vasárnap este a Fehér Ház abban a levélben, amelyet Jerrold Nadlernek, az elnök közjogi felelősségre vonását előkészítő egyik bizottság, az igazságügyi bizottság elnökének küldött.
dec. 2
11:57
Késnek a repülők, Ferihegyen is gondot okoz a hó és az ónos eső (Háziállat)
Jégteleníteni kell a gépeket, ezért a kiszolgálás is lassabb a budapesti repülőtéren.
dec. 2
11:57
Késnek a repülők, Ferihegyen is gondot okoz a hó és az ónos eső (SzMo)
Jégteleníteni kell a gépeket, ezért a kiszolgálás is lassabb a budapesti repülőtéren.
dec. 2
11:57
Kidobta szerelme az X-Faktor énekesét (Promotions)
Az X-Faktor 2019-es évada nem csak az éneklésről és a versenyzésről szól, hanem a szerelmekről is.
dec. 2
12:03
A Liszt Ferenc-repülőtéren is késések várhatóak a havazás miatt (Háziállat)
Késésekre kell számítani a Liszt Ferenc-repülőtér forgalmában a télire fordult időjárás miatt - derül ki a Budapest Airport hétfő délelőtti tájékoztatásából.
dec. 2
12:03
Havazás - megszólalt a főpolgármester (Infostart)
Karácsony Gergely azt írja a közösségi oldalán, hogy tájékoztatást kért a Közterület-fenntartótól a hóeltakarítási munkákról. 70 munkagép dolgozik, viszont a szükséges 300-400 munkás helyett csak 216-an jelentkeztek, mint írja, erre próbálnak megoldást találni.

Keresés