Nem állt tervezett pályájára a CST-100 Starliner amerikai többször felhasználható űrhajó, melyet a Boeing vállalat épített az amerikai űrkutatási hivatal megrendelésére.
Az épületben jelentősen megnő majd a látogatók által közvetlenül megismerhető műtárgyak száma, emellett az időszaki tárlatok is több ezer négyzetméteren kapnak helyet.
Nagy többséggel jóváhagyta péntek délután a londoni alsóház a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás általános alapelveit, lehetővé téve, hogy az egyezmény januárban a ratifikációs folyamat következő szakaszába lépjen.
Kiemelt programokkal készül a Magyarság Háza a 2020-as nemzeti összetartozás évére, az intézmény minden hónapban az emlékévhez kapcsolódó programokat fog szervezni – hangzott el pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! és az M1 aktuális csatorna közös műsorában.
A délnyugat-törökországi Hasankeyf ősi város a Tigris partján. A folyó által sziklába vájt, természetes barlangokat több ezer éve lakják, ezért a település kulturális örökségekben rendkívül gazdag. A közelben épül az Erdogan elnök által is támogatott Ilisu gát, aminek felduzzasztott vize elárasztja a város alacsonyabban fekvő részeit. A műemlékek e
Nagy többséggel jóváhagyta péntek délután a londoni alsóház a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodás általános alapelveit, lehetővé téve, hogy az egyezmény januárban a ratifikációs folyamat következő szakaszába lépjen.
A legfrissebb kutatások szerint nem csak boldogabbak és kipihentebbek lennénk, ha mindössze heti 4 napot dolgoznánk, de akár még komoly gazdasági előnyökre is szert tehetnénk, és nem utolsó sorban hatékonyabban végeznénk a munkánkat. Elsőre...
Manosz Logothétisz, a migrációért felelős kormánybiztos a minap úgy nyilatkozott: a jelenlegi helyzet egyértelműen még a migrációs válság 2015-ös csúcsánál is kritikusabb az országban.
Az R-Kord Építőipari Kft. elnyerte a Keleti pályaudvar – Kőbánya felső közötti 3. vágány különböző munkáinak elvégzésére szóló projektet – közölte az Opus Global.
A tárcavezető gazdasági, ellátásbiztonsági, munkahely- és klímavédelmi okokkal indokolta, hogy az állam megvásárolja az Opus Global Nyrt.-től az erőművet.
A GVH szerint a Telenor jogsértést követett el, és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg a fogyasztókkal szemben 2016 és 2017 között, amikor Telenor Blue tarifacsomagjában a lakosságnak esetenként 0 forintért kínált készülékeket. A cég vitatja a döntést.
A válogatásban szerepelnek a nyolcvanas évek emlékezetes sikerei is, köztük a Dögkeselyű és az Egészséges erotika, valamint a kilencvenes évek kultfilmjei, a Roncsfilm és a Sose halunk meg.
A karácsonyi időszakban kiemelten kell figyelni a dekorációs lézerfények elhelyezésére, fontos, hogy azok csak a házak falát világítsák meg, mert egyébként zavarhatják a légiközlekedést - hívta fel a figyelmet a HungaroControl az MTI-nek pénteken eljutatott közleményében.
A folyó fizetési mérleg 230 millió euró deficitet mutatott a harmadik negyedévben, ezzel az idei első három negyedévben 324 millió euróra nőtt a hiánya a tavalyi szerény, 142 millió euró többlettel szemben. Az Európai Uniótól befolyt tőkeátutalásokkal együtt a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlegeként számolt aktívum, az úgynevez