2019. december 20. péntek

dec. 20
17:36
Rászorulókon segítettek az Mcc Fit Program diákjai (Tiszta Jövő)
A Fiatal Tehetség Program diákjai több városban is jótékonykodtak az adventi időszakban.
dec. 20
17:36
10 őszinte randi igazság, amiről tudnod kell (Spabook)
A randizás és ismerkedés időszaka egyszerre izgalmas, ugyanakkor lelkileg megterhelő tud lenni. Pillangókat érzel a hasadban, és alig várod a...
dec. 20
17:39
Orbán felkérte Káslert, rakja össze a Nemzeti Humán Reprodukciós Programot (Menedzsment Fórum)
Sajtóinformációkból már lehetett tudni, hogy valami komplex dologra készül a kormány a meddőség kezelését illetően. 2020 második felére össze is kell állnia a terveknek. Utasított a miniszterelnök.
dec. 20
17:42
Új határátkelőhely nyílt Románia és Szerbia dunai határán (USAracing)
Új határátkelőhely nyílt pénteken a romániai Újmoldova (Moldova Noua) és a szerbiai Galambóc (Golubac) között – adta hírül a román belügyminisztérium. A két település között komp szállítja át az utasokat és a járműveket a Dunán.
dec. 20
17:48
Készen áll a kihívásokra a férfi pólóválogatott (Infostart)
A szövetségi kapitány szerint a magyar férfi vízilabda-válogatott szereti a kihívásokat és készen is áll arra, hogy megfeleljen ezeknek a januárban Budapesten sorra kerülő olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon.
dec. 20
17:48
Kétévente is lehetne a női-vb - Állítja a Fifa elnöke (Sport365)
Gianni Infantino elmondta, hogy milyen hatásal lenne a játékra.
dec. 20
17:48
Csaknem 350 ezren élnek illegálisan Németországban (USAracing)
Csaknem 350 ezer ember él illegálisan Németországban – írta a Die Welt című német lap pénteken kormányzati adatokra hivatkozva.
dec. 20
17:48
A mesterséges intelligencia felfedte az olcsó napelem-spray titkát (NRGreport)
A Közép-Floridai Egyetem kutatói a gépi tanulás módszerével jártak utána annak, hogy milyen módszerrel lehet a leghatékonyabban perovszkit napelemeket gyártani – ez az a technológia, amely segítségével a napenergia sokkal olcsóbban konvertálható villamos energiává, a szerves-szervetlen perovszkit kristályszerkezetű elemek használatával.
dec. 20
17:48
Börtönbe is kerülhetnek a Szeviép-ügy bírái (Igényesférfi.hu)
Ha bebizonyosodik, hogy bűncselekmény történt, akkor az egész ügy újratárgyalására is sor kerülhet.
dec. 20
17:54
Napok óta nem találják a Pest megyében eltűnt ötéves kislányt (Grill Receptek)
Puskás Laura Zsófiának még kedden veszett nyoma, a rendőrség is keresi.
dec. 20
17:54
Meghalt a gyönyörű Bond-lány, Claudine Auger (Promotions)
Az elhunyt színésznő Sean Connery oldalán vált világhírűvé, mint az első francia Bond-lány.
dec. 20
18:00
Szíriában Idlíb városa felé nyomultak előre a kormányerők, sokan meghaltak (USAracing)
A szír kormányerők és szíriai lázadók tucatjai vesztették életüket az elmúlt 24 órában az elmúlt napok heves bombázásait követő szárazföldi harcokban, miközben a kormányerők előrenyomultak a felkelők utolsó szíriai fellegvárának számító északnyugati Idlíb tartomány azonos nevű székhelye felé.
dec. 20
18:03
Még mindig nem tudni, mekkora lesz a minimálbér 2020-ban (Infostart)
Vitatott az is, hogy lesz-e újabb tárgyalási forduló jövő a minimálbér-emelés mértékéről. A szakszervezetek 12-15 százalékos emelést szeretnének jövőre, azonban a munkaadói oldal maradna a kétéves bérmegállapodásban szereplő 8 százaléknál.
dec. 20
18:06
Több helyen nőtt a légszennyezettség (ProfitLine)
Több helyen nőtt a légszennyezettség a magas szállópor-tartalom miatt.
dec. 20
18:06
Jó hírt kaptak a magyar munkavállalók: enynivel nőhet a cafeteria 2020-ban (Pénzcentrum)
A szociális hozzájárulási adó 2019. július 1-jei 2 százalékpontos csökkentése miatt 2020-ban összességében kissé magasabb összegű cafeteria-kifizetésekkel számolhatnak a munkavállalók, mint idén. A szabályozás ugyanakkor gyakorlatilag...
dec. 20
18:06
Nem tudsz lefogyni? Az érzelmeid komolyan befolyásolják a testalkatodat (Spabook)
Sokszor talán nem is azért eszel, mert éhes vagy, hanem azért, mert az érzelmeid befolyása alatt állsz. Ez rövid idő alatt nagyon rossz szokássá...
dec. 20
18:06
Európa Cheops nevű teleszkópja távoli planétákat fog megfigyelni (Rakéta)
Az Európai Űrügynökség (ESA) űrteleszkópja, a Cheops a héten állt pályára. A Cheops feladata távoli, már felfedezett világok további megfigyelése.
dec. 20
18:09
Tehetek mégis valamit a bolygóért ebben a karácsonyi őrületben? (Privátbankár)
Tömegek az áruházakban, szeméthegyek az ünnep után, utcán száradó fenyőroncsok januárban. Miközben arról beszélünk, hogy a bolygó haldoklik, vagy nemsokára megsül. Ha még valaki nem vett csomagolóanyagot vagy fenyőt, talán még javíthat kicsit a helyzeten az utolsó pillanatokban is.
dec. 20
18:12
Év végi dobogósok: a Fidesz 32, a DK 9, a Momentum 7 százalékon (ATV)
A legutóbbi hónapban alig történtek változások a pártpreferenciákban, az önkormányzati választásokat követő kormánypárti csökkenés és Momentum-emelkedés decemberben nem folytatódott.
dec. 20
18:12
Menesztették a bécsi Állami Operaház balettiskolájának ügyvezető igazgatóját és művészeti vezetőjét (USAracing)
Leváltották a bécsi Állami Operaház balettiskolájának ügyvezető igazgatóját és művészeti vezetőjét pénteken, három nappal azután, hogy az intézményben zajló visszaélések kivizsgálását végző testület bejelentette, súlyos hiányosságokra és a diákok jólétére fenyegető gyakorlatokra derített fényt.
dec. 20
18:12
A túl sok autóillatósítónak robbanás lett a vége (Autónavigátor)
A napokban jelentős anyagi kárral és hanghatással járó, de könnyen elkerülhető balesetnek lehettek szemtanúi az angliai Halifax lakói.
dec. 20
18:12
Korábbi játékosa lett az Arsenal vezetőedzője (Azenpenzem)
.
dec. 20
18:12
A mesterséges intelligencia felfedte az olcsó napelem-spray titkát (NRGreport)
A Közép-Floridai Egyetem kutatói a gépi tanulás módszerével jártak utána annak, hogy milyen módszerrel lehet a leghatékonyabban perovszkit napelemeket gyártani – ez az a technológia, amely segítségével a napenergia sokkal olcsóbban konvertálható villamos energiává, a szerves-szervetlen perovszkit kristályszerkezetű elemek használatával.
dec. 20
18:18
Labdát kapnak az óvodások (Infostart)
Elindult a több mint négyezer óvodát érintő, mintegy 300 ezer gyermek óvodai sportolását elősegítő Ovis Labdaprogram, a kezdeményezés keretében elsőként Tiszavasváriban és Nyíregyházán adott át sportszercsomagokat a gyerekeknek Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára.
dec. 20
18:18
Hivatalosak az NB1 17-25 forduló közötti kezdési időpontjai (Sport365)
A címvédő Ferencváros a Paks ellen kezdi meg a tavaszi szezont január 25-én.
dec. 20
18:18
Elhízás nélkül akarod túlélni a karácsonyi nassolást? Íme néhány tuti tipp! (Femcafe)
Így érd el, hogy ne szaladjanak fel rád a kilók a karácsonyi evésdömpingben!
dec. 20
18:24
Hetven százalékkal nőtt a határsértések száma idén Szlovéniában (HírTV)
A migránsok többségét Horvátországba toloncolták vissza a szlovén rendőrök.
dec. 20
18:24
A pénzügyi felügyelet vezetője lesz a Bank of England új kormányzója (USAracing)
Andrew Bailey, a brit pénzügyi szektor felügyeleti hatóságának (Financial Conduct Authority, Fca) vezérigazgatója váltja a Bank of England kormányzói tisztségében Mark Carney-t. Carney január végén távozik a brit jegybank éléről.
dec. 20
18:24
A Barcelona edzője nem akarta leigazolni De Jongot (Promotions)
A De Telegraaf érdekes információk birtokába jutott.
dec. 20
18:27
Újabb rekordeső a tőzsdéken, de nem Pesten (Privátbankár)
Jó hangulatban érhet véget az év egyik utolsó tőzsdenapja, az USA főbb indexei ismét rekordokat állítottak be a kereskedelmi háborús hírek miatt. Európára is átragadt az optimizmus, de a BUX esett. A forint stabil volt.
dec. 20
18:27
Závecz: a DK és a Momentum nőtt, a Fidesz stagnált (Alternatív Energia)
Majd megduplázta táborát idén a Demokratikus Koalíció
dec. 20
18:30
Megkezdődött a roham Ferihegyen (Infostart)
Péntekre és hétfőre várják a csúcsforgalmat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - mondta az InfoRádiónak Kurucz László, a Budapest Airport helyettes szóvivője.
dec. 20
18:30
Orbán Viktor “teaszünetet” tartott délután (ATV)
Teaszünetet tartott ma délután Orbán Viktor, a miniszterelnök - és az idejét olvasással tölti. A Facebook-oldalára kiposztolt újabb adventi fotón ugyanis az látható, hogy a Mikulásos-karácsonyos teáscsésze mellett egy nyitott könyv fekszik.
dec. 20
18:30
Fricz Tamás: Mindenki rasszista a liberálisoknak (Tiszta Jövő)
Szóval csak annyit: több visszafogottságot, Szabó képviselő asszony!
dec. 20
18:36
Itthon az európai tőzsdékkel ellentétesen mozogtak az árfolyamok (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 338,33 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel, 45 606,35 ponton zárt pénteken.
dec. 20
18:36
Az év menekülése: Boldog István (444.hu)
A fideszes politikus az Index mikrofonja láttán váltott futólépésre.
dec. 20
18:36
Népirtásban talált bűnösnek a belga bíróság egy volt ruandai kormánytisztviselőt (USAracing)
Népirtás és háborús bűncselekmények elkövetésében találta bűnösnek csütörtökön egy belga bíróság Fabien Neretsé volt ruandai kormánytisztviselőt.
dec. 20
18:36
Ez a menő idén a karácsonyi díszítésben (Spabook)
Azt hihetné az ember, hogy a karácsonyi díszítésben nincs új a nap alatt – néhány fenyőág, egy kis műhó, ide egy szarvas, oda egy fényfüzér,...
dec. 20
18:42
Megszavazták a vitatott törvényt Lengyelországban (Infostart)
Heves parlamenti vita után a lengyel szejm péntek este megszavazta a bíróságokról szóló törvények - az ellenzék és az Európai Bizottság aggodalmait kiváltó, a kormányzó párt szerint a lengyel igazságügy káoszba süllyedését megakadályozni hivatott - módosításait.
dec. 20
18:42
A lányomnak folyton hideg a keze, lehet ez betegség jele? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
A lányom 24 éves, mindig, születése óta hideg a keze. Lehet ennek valamilyen betegség az oka? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
dec. 20
18:42
Megvásárolja az állam a Mátrai Erőművet (ATV)
Korszerűsítve, a lignitfelhasználáson alapuló széntechnológia kivezetésével hosszútávon biztosítható a Mátrai Erőmű működése - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 20
18:42
Tóth Csaba Tibor: Így nehéz lenne megbuktatni Trumpot (Tiszta Jövő)
Az, hogy Nancy Pelosi demokrata képviselőházi elnök mégis ezt az ügyet választotta a vádeljárás jogalapjául, legalábbis ingoványos morális talajra vezette az amerikai ellenzéket.
dec. 20
18:48
Kórházba került az Eb-ezüstérmes magyar úszó (Sport365)
Bernek Péter Facebook oldalán közölte a hírt.
dec. 20
18:48
Fehéroroszországban végrehajtottak egy halálos ítéletet (USAracing)
Fehéroroszországban kivégeztek egy halálra ítélt férfit, aki két nőt megölt és feldarabolt – jelentette pénteken egy független fehérorosz hetilap.
dec. 20
18:48
Technikai hiba lépett fel a Boeing űrrakétájánál, nem éri el az ISS-t (Rakéta)
A NASA rendkívüli sajtótájékoztatóján megerősítették hírt, miszerint a Starliner a hiba miatt annyi üzemanyagot elégetett, hogy nem fogja elérni az Űrállomást. A NASA-nál most azon dolgoznak, hogy vissza tudják hozni az űrhajót a White Sands Űrkikötőbe.
dec. 20
18:54
Dwayne Johnson megmutatta, hogy milyen cuki kisfiú volt első karácsonyán (Promotions)
A Szikla, azaz Dwayne „The Rock” Johnson képei valósággal felrobbantják az internetet.
dec. 20
19:00
Megváltozott az EMIH neve (ATV)
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) rendkívüli közgyűlést tartott december 19-én, csütörtökön az Óbudai Zsinagógában.
dec. 20
19:00
Kásler Miklós bejelentette, hogy felállítják a Nemzeti Humán Reprodukciós Intézetet (444.hu)
A miniszter négyezer újszülöttet vár a programtól 2022-re.
dec. 20
19:00
Több mint 3 millió forintot adtak egy hétüléses autóhoz a lízingcégek (AQUA)
A nagycsaládosoknak indított állami autóvásárlási programban a maximum 2,5 milliós állami támogatással elhozható hétüléses új autókra július óta több mint 1000 lízingszerződést kötöttek.
dec. 20
19:00
HungaroControl: A karácsonyi dekorációs lézerfények zavarhatják a légiközlekedést (Biztosító Magazin)
A karácsonyi időszakban kiemelten kell figyelni a dekorációs lézerfények elhelyezésére, fontos, hogy azok csak a házak falát világítsák meg, mert egyébként zavarhatják a légiközlekedést - hívta fel a figyelmet a HungaroControl az Mti-nek pénteken eljutatott közleményében.

Keresés