2019. december 23. hétfő

dec. 23
12:09
Csak a legjobb helyesírók érnek el 10-ből 9 pontot a következő teszten (Spabook)
Mennyire vagy otthon a helyesírásban? Zavarba jössz néhány bonyolultabb alaktól? Kötőjelek, rövidítések, pontok? Mind megy? Teszteld magadat!...
dec. 23
12:12
Wladár Sándor: Hosszú Katinka döntésében senki sem kételkedhet (Infostart)
Szakmailag és anyagilag is hasznos lesz, hogy jövőre minden vizes sportban Budapesten rendezik az Európa-bajnokságot – mondta az InfoRádióban Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, aki arról is beszélt, hogy miért nem aggódik a háromszoros olimpiai bajnok úszónőért akkor sem, ha saját magát edzi.
dec. 23
12:12
Már a jövő év elején véget érhet a Fidesz néppárti drámája (ATV)
Akár heteken belül, a jövő év elején véget érhet a Fidesz néppárti drámája. Ezúttal a legnagyobb európai pártcsalád befolyásos politikusa, Antonio Tajani emelt szót a nagyobbik magyar kormánypárt mellett. Deutsch Tamás EP-képviselő azt mondta, 2020 elején a Fidesz is ismerteti saját álláspontját a tagság sorsáról.
dec. 23
12:15
Hasogdzsi-ügy: öt embert halálra ítélt a szaúd-arábiai bíróság (Képmás)
További három vádlottra pedig összesen 24 év börtönbüntetést róttak ki.
dec. 23
12:21
Több helyen is megnyitották a Sütibank fiókjait (Menedzsment Fórum)
Rendhagyó bankfiókok nyíltak meg egy-egy napra az ország több pontján: egy karitatív akció keretében pénzérme alakú csokikat, süteményeket árultak. A bevételből ismeret- és készségfejlesztő társasjátékokat vásárolnak a szervezők többgyermekes családok számára, valamint iskolákba is eljuttatják azokat.
dec. 23
12:21
Szórja a gigabírságokat a GVH – célkeresztben a telekommunikációs cégek (Piac és Profit)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) rendkívül aktív volt az elmúlt hónapban: több, mint 5,5 milliárd forint bírságot szabott ki kartell és fogyasztóvédelmi ügyekben, határozataiban pedig számos új típusú jogsértésre hívta fel a figyelmet. A hatóság a legmagasabb bírsággal, 1,8 milliárd forinttal múlt heti határozatában egy vezető telekommunikációs cég
dec. 23
12:21
Sokan ragaszkodnak a saját ingatlanhoz – de ha nem tudnak újat venni, korszerűsíteniük kell (Privátbankár)
Az EU-tagállamok közül Magyarországon az ötödik legmagasabb azok aránya, akik saját tulajdonú lakásban, házban élnek. Ám hiába nem épült sok éve annyi új otthon, mint az idén, ez még mindig jóval kevesebb a válság előttinél. Ezért aki meg szeretné őrizni az ingatlanja állagát, értékét, az kénytelen korszerűsíteni, felújítani. Ennek nem egyszer vask
dec. 23
12:21
Pancsolt likőr okozta emberek halálát a Fülöp-szigeteken (Life)
Pancsolt likőr okozta emberek halálát a Fülöp-szigeteken
dec. 23
12:24
Fideszes polgármester: két év alatt fel lehet építeni egy 5-10 százalékos szervezetet (ATV)
Répás József, Kiskunlacháza fideszes polgármestere kilenc év után ismét nyerni tudott az önkormányzati választáson, most pedig a Magyar Hírlapnak nyilatkozva országos ügyekről is elmondta a véleményét.
dec. 23
12:30
A szír-orosz offenzíva leállítását követeli a török elnök (HírTV)
Újabb migránshullámmal fenyeget a török elnök, amennyiben az orosz és szír csapatok nem állítják le offenzívájukat Idlib tartományban.
dec. 23
12:30
Leclerc elkötelezte magát (Sport365)
2024-ig írt alá a Ferrarinál, és több mint háromszoros pénzt fog kapni Charles Leclerc.
dec. 23
12:30
Zoran Milanović nyert első körben (USAracing)
Baloldali részsiker, jobboldali győzelmi esély – így összegezhető a horvát elnökválasztás vasárnapi első fordulója. Kolinda Grabar-Kitarović jelenlegi államfőnek a voksok 27,99 százalékával kell beérnie.
dec. 23
12:30
Brutális adatokat mértek, tíz megyére adtak ki figyelmeztetést (Infostart)
A kab-hegyi mérőállomásunkon az imént (10 óra 20 perc) 33,8 m/s-os széllökést mértünk, ami 121,7 km/h-nak felel meg. Ez majdnem napi szélrekord, az ugyanis 34,1 m/s (122,8 km/h) még 2008-ból szintén a Kab-hegyről.
dec. 23
12:30
Az év végig kell regisztrálni a szálláshelyeket (vg.hu)
Az MTÜ vezérigazgató-helyettese elmondta, először a szállodák, aztán a panziók regisztráltak, most pedig a magán- és egyéb szálláshelyek következnek.
dec. 23
12:32
Az NKM nagy lépést tett a környezet védelméért (vg.hu)
Az NKM a magyarországi közműszolgáltatók közül elsőként, már több mint egymillió e-számla regisztrációval rendelkezik.
dec. 23
12:33
A török hatóságok több mint háromezer migránst tartóztattak fel egy hét alatt (Képmás)
Míg a hatóságok tavaly a teljes ország területén még 268 ezer illegális migránst tartóztattak fel, addig idén december 11-ig bezárólag már csaknem 433 ezret.
dec. 23
12:36
Lecsapott az MNB: az egyik legnagyobb hazai bankot büntették meg (Pénzcentrum)
A jegybank 23 millió forint bírságot szabott ki a K&H Bankra, egyebek közt a befektetési tanácsadási, kiszervezési, illetve a célpiacon kívüli forgalmazásra, meghatalmazásokra, s az ügyfelek pénzügyi eszközeinek védelmével megbízott...
dec. 23
12:39
Ez a teszt megmutatja, mennyire egészséges a párkapcsolatotok - Mindössze 10 perc alatt (Spabook)
Lehettek együtt már évek óta, vagy csak pár hete, időnként mindenkinek szüksége van egy kis gondolkodásra. Hogy végigtekints azon, hol tartotok...
dec. 23
12:42
Hasogdzsi-ügy - Öt embert halálra, hármat pedig börtönbüntetésre ítéltek (ATV)
Öt embert ítélt halálra hétfőn egy szaúd-arábiai bíróság az emigráns ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolása ügyében indított büntetőperben, további három vádlottra pedig összesen 24 év börtönbüntetést róttak ki - közölték hétfőn szaúd-arábiai bírósági források.
dec. 23
12:45
Petrovics-Mérei Andrea Lolának: Magától értetődő volt a sorsunk (BorsOnline)
Petrovics-Mérei Andrea élete ezer szállal kötődik a sporthoz, az M4 Sport műsorvezet
dec. 23
12:45
Így készül Demcsák Zsuzsa és Krishan a karácsonyra (Life)
Így készül Demcsák Zsuzsa és Krishan a karácsonyra
dec. 23
12:45
Oppo Realme 5 Pro: Négy kamera és korrekt hardver megfizethető áron (GSMring)
Az Oppo almárkája a Realme itthon még nem igazán lehet ismerős senkinek, de már több európai országban is jelen van a brand. Nem kérdés, hogy előbb-utóbb hozzánk is megérkezik, de valószínű jóval drágábban kerülnek majd forgalomba telefonjaik, mint máshol. Néhány napos akció keretén belül most több Realme mobil is 20-30 ezer forintos árengedménnyel
dec. 23
12:48
Döntöttek Charles Leclerc jövőjéről (Infostart)
Legalábbis, ami a 22 éves pilóta következő öt évét illeti.
dec. 23
12:48
Szenvedélyesség és éleslátás (Spa Trend Online)
Jelentős, ám hazánkban kevésbé ismert magyar származású fotográfusok életművével ismerkedhetünk meg az Au Revoir! című kiállításon.
dec. 23
12:51
Gabriel Andreescu: Klaus Iohannis elvesztette a magyar közösséget (Tiszta Jövő)
Iohannisnak közvetlen felelőssége van a magyarellenes sovinizmus felszámolása terén.
dec. 23
12:54
Meghalt Ahmed Gait Száleh algériai vezérkari főnök (ATV)
Meghalt Ahmed Gait Száleh algériai vezérkari főnök - jelentette hétfőn az algériai közszolgálati televízió további részletek nélkül.
dec. 23
12:54
Óriási botrányt kavart Pápai Joci fürdőkádas fotója (Ripost)
Nagyon kiakadt az énekes. Dühének az Instagram-oldalán adott hangot.
dec. 23
12:56
Újra kórházba vonul Boros Lajos, ez mindent megváltoztat (Ripost)
A rádiós legendára komoly beavatkozás vár hétfőn.
dec. 23
12:57
A PSG csatára Madridba igazol (Promotions)
Edison Cavani az Atlético Madrid játékosa lesz 2020 januárjától.
dec. 23
13:00
Csak jégkrémet akartak, de kitiltották őket a meccsekről (Sport365)
Isaiah Thomas kisétált a lelátóra és számon kérte a drukkereken a viselkedésüket.
dec. 23
13:00
A fél ország keresi Tamást, nem véletlenül (Ripost)
Te láttad? Ha igen , akkor értesítsd a rendőrséget.
dec. 23
13:00
Budapest ostromának emlékeit keresik (autopro)
Hetvenöt éve, ’44 karácsonyán vették körbe a szovjet csapatok Budapestet. Ám a főváros ostromának története a közvélekedéssel ellentétben nem fejeződött be a február 11-i kitöréssel.
dec. 23
13:02
Berúgta az ajtót a lúzer rabló, nem hiszed el, mit vitt el (Ripost)
A szécsényi rendőrök rövid időn belül elfogták a 21 éves rimóci férfit. Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. 12. 23., h – 07:00 A szécsényi rendőrök rövid időn belül elfogták a 21 éves rimóci férfit.
dec. 23
13:03
Elolvadsz! Tóth Gabi bűbájos képet osztott meg kislányáról (Femcafe)
A fiatal édesanya nem győz betelni kislánya szépségével.
dec. 23
13:03
Továbbra sem drágák a blue chipek (vg.hu)
Több mint 16 százalékot menetelt idén a BUX, a főbb részvények mégsem túlértékeltek, a Rich­ter befektetői jelentős éves profitbővülést áraznak.
dec. 23
13:03
Szívszorító feldolgozást készített LL. Junior elhunyt kisfia emlékére (SzMo)
Az énekes azt mondta, megviseli, amikor a dalt hallgatja, ezért nem is fogja énekelni.
dec. 23
13:06
Mennyi időn belül kell visszaigazolni egy online áruháznak a megrendelést? (ProfitLine)
A kereskedő köteles a fogyasztó online megrendelését haladéktalanul, de legkésőbb 48 órán belül elektronikusan visszaigazolni, ami a gyakorlatban egy automatikus válasz e-mail megküldését jelenti.
dec. 23
13:09
Így találd meg a tökéletes harisnyát, és nem szakad ki többé (Femcafe)
Úszd meg a divatbakikat, mutatjuk milyen szempontok alapján érdemes harisnyát venni.
dec. 23
13:09
5 trükk, amivel már az első randin az ujjad köré csavarhatod a partnered (Spabook)
Az első randin sok minden eldőlhet, de legfőképpen az, hogy lesz e folytatása a dolognak. Mi nők általában mindent túlbonyolítunk és azt hisszük,...
dec. 23
13:12
Nem adja fel energetikai ambícióit az Opus (Portfolio)
Frissen érkezett a bejelentés, hogy az Opus értékesítette a Mátrai Erőműben levő többségi részesedését az MVM-nek, és megtudtuk, hogy energetikai beruházásokra kívánják elkölteni a beérkező ellenértéket. A korábbi pletykák ellenére az Émász nem szerepel szorosan az akvizíciós célpontok között, az áram- és gázkereskedelembe is belépést tervez az tár
dec. 23
13:12
24.hu: Orbán elégedetlen - itt van, milyen változás jöhet (ATV)
15-20 választókerületi elnököt is lecserélhet Orbán Viktor – tudta meg a 24.hu.
dec. 23
13:12
Riasztás érvényes a 70 km/órát meghaladó széllökések miatt (Háziállat)
A hét első napja az erős, viharos szél jegyében telik. A Balaton környékén kedd reggelig akár 90 km/órát meghaladó széllökések is felléphetnek.
dec. 23
13:12
Kína tagadja, hogy börtönben rabok kényszermunkájával készítenék a Tescóba szánt karácsonyi képeslapokat (444.hu)
A külügyi szóvivő szerint az erről szóló hírek kitalációk.
dec. 23
13:15
Az amerikai Dél elfeledett elnöke: Jefferson Davis (Képmás)
Kultusz és megvetés egyaránt övezte őt, pedig személyisége és életútja nem írható le fekete-fehér kategóriákkal: 130 éve halt meg Jefferson Davis, az amerikai Dél konföderációs elnöke a polgárháború idején. Portrénk!
dec. 23
13:18
Miniszterelnökség: Tucatnyi országban segítettünk az üldözött keresztényeken (ATV)
Világszerte támadják a kereszténységet, a karácsonyt, de a magyar kormány elkötelezett a keresztény kultúra védelme mellett - mondta a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára újságíróknak Budapesten hétfőn.
dec. 23
13:21
Kell hozzá néhány milliárd és jó média: így kell haverpártot építeni a fideszes polgármester szerint (Alternatív Energia)
Répás József elmagyarázta, hogy lehet erős koalíciós partnere 2022-re a Fidesznek.
dec. 23
13:21
Öt embert ítéltek halálra Hasogdzsi meggyilkolása miatt (Kripto Akadémia)
A szaúdi rendszert kritizáló újságírót megfojtották és feldarabolták –a támadók megrendelésre öltek, a szálak a mindent tagadó rijádi koronaherceghez vezetnek.
dec. 23
13:21
Nagyon átalakul az árampiac (NRGreport)
Az E.ON Hungária Zrt. megvásárolta az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. részesedését az ELMŰ Nyrt.-ben és az ÉMÁSZ Nyrt.-ben.
dec. 23
13:21
Azbej Tristan: A magyar kormány elkötelezett a keresztény kultúra védelme mellett (Igényesférfi.hu)
Nyugaton egyre erőteljesebben érzékelhetők „keresztényellenes folyamatok”, a kereszténység támadás alatt áll, ellehetetlenítik még a karácsonyt is – fogalmazott az államtitkár.
dec. 23
13:23
Dragomán György: Nyolcvankilenc, karácsony előtt egy nappal (Alternatív Energia)
Réka nem néz fel, nem néz rá Édesapára, tudja anélkül is, hogy Édesapa arcát vibráló szürkeségbe vonja a tévé visszfénye, a forradalom visszfénye. Aprókat lépve viszi be neki a tálcát, a söröskorsó habját nézi, nem akar a hóra gondolni, nem akar a forradalomra gondolni, nem akar Temesvárra gondolni, a többiekre, az otthoniakra, a régi osztálytársai

Keresés