A Budapest Folyamat a bevándorláspárti erők megállításának szimbóluma lesz - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.
A CNN betekinthetett abba a folyamatba, ahogy DEA, azaz a kábítószer-ellenes csoport évekig megfigyeli és elfogja Mexikó leghírhedtebb drogbáróját, Joaquin Guzmant, ismertebb nevén „El Chapo”-t.
Március 14-ig lehet pályázni a második alkalommal meghirdetett Beethoven Zeneszerzőversenyre, amelyre Ludwig van Beethoven egyik művének mai, ugyanazokkal a hagyományos hangszerekkel eljátszott feldolgozásával lehet pályázni - közölte az I. kerületi polgármester szombaton az M1 aktuális csatornán.
Saját halottjának tekinti Tandori Dezső Kossuth-, József Attila- és Prima Primissima-díjas költő, író és műfordítót, a nemzet művészét az Emberi Erőforrások Minisztériuma - közölte a tárca szombaton az MTI-vel.
A Hell Energy lapunkhoz eljuttatott közleményében azt állítja, hogy törvénytelen a február elején bejegyzett végrahajtási jog. A cég közleménye szerint a a végrehajtó január végén beszüntette eljárását.
Tömegek kísérték utolsó útjára szombaton Jan Olszewski egykori lengyel miniszterelnököt. A totalitarizmusok elleni harc egyik legendás személyiségét a varsói Powazki katonai temetőben helyezték végső nyugalomra.
Minden irodában sokféle ember dolgozik, de szinte mindenhol van legalább egy-két olyan kolléga, akikre az alábbi csoportok valamelyike igaz. A European Business tízféle irodai karaktert gyűjtött össze, akik a legtöbb nagy cégnél megtalálhatók....
Hetvenhét éves korában Zürichben elhunyt Bruno Ganz svájci színész a Berlin fölött az ég felejthetetlen angyalának alakítója, A bukás című filmben pedig Hitler megformálója. A művész hosszú betegség után, szombatra virradóra hunyt el otthonában, családja körében.
A munkavállalók világszerte úgy érzik, nem rendelkeznek a jövőben szükséges digitális készségekkel a munkakörök betöltéséhez - derül ki egy friss felmérésből. A Digitising Europe tanulmány második része, azt vizsgálja...
Sajnos még mindig sokszor előfordul, hogy a gazdik az autóban hagyják megfőni házi kedvencüket. A Tesla azonban a kutyák egészségét szem előtt tartó megoldást is kínál már.
Pályázati felhívást hirdetett a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) 30 év alatti fiatal képzőművészeknek, akik közül a legjobbak április 3. és 28. között mutatkozhatnak be az Idő/Kép című fiatal művészek tavaszi tárlatán a szentendrei MANK Galériában; a pályázatok benyújtásának határideje március 25-e.
Sem a bíróság, sem a büntetés-végrehajtás nem hibás a tegnapi fogolyszökésért - ezt állítják az érintett szervezetek. Ezen a véleményen van a Fővárosi Törvényszék korábbi elnöke is, aki a túszdráma idején éppen a bíróság épületében tartózkodott. A Blikk úgy tudja, a 35 éves férfi volt az, aki 2017-ben megkísérelt kirabolni egy kőbányai bankfiókot,
Míg az országban egyre több helyen 10 fok fölött alakul a hőmérséklet, addig a Balaton környékén kicsit más a helyzet, a part közelében megrekedt a hidegebb levegő. Kép: OMSZ Az Országos Meteorológiai Szolgálat közösségi oldalán írt a jelenségről: A hidegebb (a legutóbbi siófoki mérés alapján 2 fokos) vízfelszín felől fúj a szél a szárazföld irányá