Szerdán megint érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, így 319 közelébe emelkedett a jegyzés. Itt indul a csütörtöki nap is a magyar deviza szempontjából, miközben máshol is csendes egyelőre a kereskedés. Csütörtök reggel...
Az amerikai elnök szerint közel az Iszlám Állam egykori területeinek teljes felszabadítása. Ez azonban nem jelenti a dzsihadisták ellen folytatott harc végét is.
A Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap 465 millió forint befektetéséről döntött a magyar tulajdonú IPR-Insights CEE Kft.-be, amely most a romániai terjeszkedést célozza meg - derül ki a társaság közleményéből....
Megtört az amerikai tőzsdéken az öt napja tartó emelkedés, az irányadó indexek mérsékelt csökkenésekkel zártak tegnap és az európai határidős indexek is csökkenéseket jeleznek előre a nyitásra. A vállalati gyorsjelentések vannak...
EnBW szerdán jelentette be, hogy megépíti Németország legnagyobb napelemparkját, de ami még ennél is nagyobb szó, hogy mindezt támogatások nélkül tervezi.
A népszerű nevettető évekkel ezelőtt szenvedett kapunyitási pánikot, aminek köszönhetően rendszeresen jár sportolni. Elmondása szerint nemcsak testéhez sikerült közelednie, de közben a közéleti kreténségektől is el tud távolodni. – Három éve jársz személyi edzőhöz. Mi vitt rá az életmódváltásra? – Harminckilenc évesen döntöttem úgy, hogy nem akarok
Az elnökválasztási versenyt vezető jelölt hajlandó lenne tárgyalóasztalhoz ülni Putyinnal, hogy véget vessen a kelet-ukrajnai konfliktusnak. A helyi szakértők szerint Zelenszkij egy stróman, akinek a politikai keresztapja egy jogi eljárás alatt álló, Izraelbe menekült dollármilliárdos. Ez pedig nyugtalanságot kelthet az országban rendkívül befolyás
Varga Mihály pénzügyminiszter hétvégi bejelentésével összhangban gazdaságserkentési intézkedéseket jelenthet be Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi évértékelő beszédében. A Figyelő értesülései szerint elsősorban infrastrukturális...
Egyre több szélsőséges kilengésre, extrém csapadékmennyiségre és hosszan elhúzódó aszályos időszakokra kell felkészülnie az agráriumnak. A növénytermesztőknek nem csak a genetika, hanem az alkalmazott technológia és az időjárás figyelembevétele, az állattenyésztőknek pedig elsősorban a takarmányozás újragondolása jelentheti a kulcsot ahhoz, hogy a
Hétfőn érkezik Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Budapestre – erősítette meg az atv.hu-nak Menczer Tamás, a külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkára.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma szerdán bejelentette, hogy átcsoportosít katonákat a mexikói határon a texasi Eagle Pass település közelébe, mert újabb migránskaraván érkezett a mexikói oldalra.
„Merjünk hazafiak lenni!” – ezzel a felkiáltással tett közzé kiáltványt Gyurcsány Ferenc, amelyben nemcsak a baloldal kritikáját fogalmazta meg, de azt is kifejtette, hogy a jövőben – többek között – az utcai megmozdulás lehetősége lehet az Orbán-rendszer megdöntésnek egyik záloga.
Nemzetközi elismeréssel kezdte az évet az NN Biztosító óraalapú, applikáción keresztül működő protect.me biztosítása. A magyar fejlesztés ”Service design”, azaz szolgáltatástervezés kategóriában hozta el az egyik legelismertebb dizájndíjat a hat és fél évtizedes múltra visszatekintő iF Design Award-ról.
A várt 0,7%-os növekedés helyett 0,4%-kal csökkent tavaly decemberben a német ipari termelés ár, szezonális és naptári kiigazítással - közölte a német statisztikai hivatal. Novemberben 1,3%-os volt az esés mértéke, azaz két mínuszos...
56 millió eurós forrásbevonási kört zárt sikeresen a Tink, egy svéd nyílt bankolással foglalkozó startup - írja a TechCrunch. A forrásbevonást az amerikai Venture Partners vezette, részt vett benne többek közt a Sunstone, a SEB, a Nordea...
Az EKB legújabban azt tesztelné, meddig bírnák az eurózóna bankjai friss likviditásinjekció nélkül egy extrém sokkos piaci helyzetben - számol be a hírről a Financial Times. Az EKB közlése szerint egy érzékenységi elemzést végezne...
Nyolc éve nem történt ilyen, utoljára Hillary Clinton utazott amerikai külügyi tárcavezetőként Budapestre. Most Mike Pompeo jön, hogy a magyarok NATO-hoz való hűségéről tárgyaljon.
Magyarországi naperőmű-építési projektek fejlesztéséről és finanszírozásáról állapodott meg a ReneSola az Eiffel Energy Transition nevű alappal. Az alku értelmében az az Eiffel Energy Transition finanszírozza a ReneSola 41,3 megawattos...
Remek időt jósolnak a hétvégére, de addig sem lesz okunk panaszra! Fokozatosan 12-15 fokig melegszik az idő. Kellemes tavaszváró időt hoz a csütörtök: délelőtt a ködfoltok feloszlanak, kevés felhő, sok napsütés várható -...
Megjelent a Magyar Államkincstár 5/2019. (Ii. 1.) számú közleménye a méhészeti járművekre 2019. évben igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról.
Szülőként sokan tudják, hogy bizony a babák első hetei, hónapjai, sőt, többeknél az első évek nem arról szólnak, hogy az anyuka és az apuka puffadtra alhatja a fejét, órákat hentereghet az ágyban, mivel egy kisbabának komoly igényei vannak, amiket nem tud másként kifejezni, mint sírással. Kemény időszak ez a szülőknek, erősnek kell lenniük, tudni k
Olaszország ki fogja tiltani a két nagy kínai hálózati eszközgyártót, a Huawei-t és a ZTE-t az ország 5G infrastruktúrájának kiépítéséből - írja a Reuters olasz lapértesülésekre hivatkozva. Az olasz kormány kész élni az úgynevezett...
Megtört az amerikai tőzsdéken az öt napja tartó emelkedés, az irányadó indexek mérsékelt csökkenésekkel zártak tegnap és az európai indexek is eséssel nyitottak. A vállalati gyorsjelentések vannak ma a fókuszban, itthon is megkezdődött...
Az Index tette közzé a Századvég által kidolgozott tervezetet, mely a következő névvel jelent meg: "Törvénymódosítási javaslatok: az Országgyűlési törvény és az EP-képviselők jogállásáról szóló törvény kiegészítése magatartási kódexszel."
Egyre több jel mutat arra, hogy folyamatos kamatemelkedés várható a változó kamatozású hitelek esetében, ami egyben azt is jelenti, hogy érdemes mielőbb fixre váltani a konstrukciót. Aki nem lép időben, éves szinten akár több százezer forinttal is többet fizethet vissza a bankoknak.
Felmentette a massachusettsi törvényszék a Wells Fargót piramisjátékozás vádja alól. A bankot a TelexFree által átvert ügyfelek jelentették fel, a telekommunikációs cég piramisjátékozással bukott le - írja a Reuters. Timothy Hillman...