2019. február 8. péntek

febr. 8
17:30
Tavaly 8,6 milliárd forint jogdíjat osztottak ki (vg.hu)
A kifizetett összeg, a mintegy 8,6 milliárd forint 13,2 százalékkal nagyobb, mint 2017-ben volt.
febr. 8
17:30
Ki volt a focista, akit a halála miatt ismert meg szinte az egész világ? (SzMo)
Emiliano Sala tragédiája rengeteg embert megrázott. Olyanok is gyászolják, akik csak akkor hallották először a nevét, amikor eltűnt. De ki volt valójában?
febr. 8
17:30
A hétvégén akár 13 fok is lehet napközben (SzMo)
Hétfőn jön az újabb lehűlés, széllel, esővel, de addig érdemes kihasználni az enyhülést.
febr. 8
17:30
Végre kiderült, mennyire veszélyes visszatartani a szellentést (Life)
Kiengedjük, vagy ne?
febr. 8
17:32
Pénteken sem tudott javítani a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,17 százalékos csökkenéssel, 39 704,61 ponton fejezte be a hetet.
febr. 8
17:36
Helikopterszimulátort adtak át a Magyar Honvédség szolnoki bázisán (hirado.hu)
Újabb állomásához érkezett a honvédelmi és haderőfejlesztési program.
febr. 8
17:36
Nagy változás jön az osztatlan közös tulajdonnál (Portfolio)
Rövidesen rendeződhet a több mint 4 millió embert érintő osztatlan közös tulajdonú birtokok helyzete, mivel hamarosan a parlament elé kerülhet az erről szóló törvényjavaslat - közölte az agrárminiszter pénteken Hévízen. Nagy István...
febr. 8
17:36
Orbán Viktor üzenetet küldött a németeknek és a franciáknak - állítják szakértők (hirado.hu)
Ugyanolyan komolyan kell venni a V4-eket, mint Nyugat-Európát. A Pozsonyban elhangzottakat elemezték szakértők az M1 és a Kossuth Rádió műsorában.
febr. 8
17:36
Reuters: Pompeo számon kéri Orbántól a Huawei egyre növekvő magyarországi jelenlétét (444.hu)
A kínai mobilcéggel stratégiai megállapodást kötött a kormány. Az amerikaiak az orosz gázt is csesztetnék.
febr. 8
17:36
Újraélesztettek egy rajongót Phil Collins koncertjén (BorsOnline)
A klinikai halálból hoztak vissza egy rajongót, aki Phil Collins koncertjén esett össze. A Genesis nevű zenekar egykori frontembere Új-Zélandon lépett fel, a buli közben óriási vihar tört ki. A kialakult pánikhelyzet miatt tizenhárom ember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházi ellátásra szorultak. Egy nem megnevezett férfi pedig szív
febr. 8
17:42
Fontos uniós megegyezés született (Infostart)
Előzetes megállapodásra jutottak a közösségi gázirányelv tervezett módosításáról pénteki tárgyalásukon az Európai Unió tagállamainak képviselői; a kompromisszumos megoldás bonyolultabbá teszi, de nem lehetetleníti el az Északi Áramlat-2 földgázvezeték megépítését.
febr. 8
17:42
Elfogták az al-Kaida egyik feltételezett vezetőjét (hirado.hu)
Abdel-Kadir Azuzt a nyugati fekvésű Miszráta városában fogták el.
febr. 8
17:42
Megható videó, így emlékeznek a magyar csapat sztárjára (Ripost)
Tíz évvel a tragédia után, Marian Cozma miatt újra feketébe öltöznek a drukkerek.
febr. 8
17:42
Bosszúból ölhették meg a dornbirni szociális osztály vezetőjét (Ripost)
Mint arról a Ripost is beszámolt, szerda késő délután egy török menedékkérő agyonszúrta hivatalában az ausztriai Dorbirn önkormányzatának osztályvezetőjét. A legújabb információk szerint az áldozat az a férfi, aki 10 évvel ezelőtt jóváhagyta a török férfi kiutasítását. Vagyis feltehetően bosszúból ölt.
febr. 8
17:42
Minden amire vártál: megjelent Ariana Grande Thank u, next című albuma (Glamour)
Hallgasd meg itt!
febr. 8
17:44
Rossz hírt kaptak a Real Madrid szurkolói, komoly a baj (Ripost)
Megsérült a sztárcsapat fiatal futballistája, több fontos meccset is ki kell hagynia.
febr. 8
17:48
Heteken belül eldőlhet, hol lesz idén a Red Bull Air Race (Infostart)
Keszthely városa az elsők között jelentkezett a magyarországi futam lebonyolítására, de sajtóértesülések szerint a Velencei-tó környéke is esélyes lehet.
febr. 8
17:48
Nyilvánosságra kerülhetnek Paks 2 szerződései (Portfolio)
Másodfokon is pert nyert a Roszatom és a magyar kormány ellen a Párbeszéd EP-képviselője, Jávor Benedek a paksi bővítés szerződéseinek nyilvánossága ügyében - jelentette be maga a politikus pénteki, facebookos sajtótájékoztatóján....
febr. 8
17:48
Már nyolc városban rossz a levegő minősége, javulás egyelőre nem várható (Háziállat)
Se szél, se eső.
febr. 8
17:48
Megkezdődött a genovai leomlott híd lebontása (ATV)
Megkezdődött az augusztus közepén leomlott genovai Morandi-híd lebontása pénteken, elsőként a roncs középső elemét távolítják el. A szerkezet helyére a tervek szerint a jövő év tavaszára emelnek új hidat.
febr. 8
17:48
Énekes generációk lépnek fel ma A Dal színpadán (hirado.hu)
Szombat este az első elődöntőt láthatják a nézők.
febr. 8
17:48
Bősz Anett: Bátorságról és más egyebekről (Tiszta Jövő)
Ami az ördögé, azt oda kell neki adnunk.
febr. 8
17:50
Békés Márton: Az elit bosszúja (Tiszta Jövő)
A sikertelen elit a demokráciát igyekszik felszámolni. Az elitpártokat működtető pártelit, a paktumpártok képviselői és az elitértelmiség már nem is titkolja megvetését, amellyel a népre tekint.
febr. 8
17:54
Családoknál és átmeneti szállásokon is helyeznének el zarándokokat a csíksomlyói pápalátogatás szervezői (hirado.hu)
A zarándokok szállásbiztosítására kérték fel őket.
febr. 8
17:54
Márciustól visszatér a képernyőre a Csak színház és más semmi (hirado.hu)
Hat helyett nyolc epizódból áll a Duna Televízió sorozatának új évada.
febr. 8
17:54
Angela Merkel szerint az álhírterjesztés az egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kihívás (444.hu)
Meg kell tanulni védekezni ellene, figyelmeztetett a kancellár.
febr. 8
17:54
Szomorú volt Károly herceg gyermekkora: szörnyen bántak vele (Life)
Egyáltalán nem volt boldog.
febr. 8
18:00
Helikopterszimulátort vett a honvédség (Portfolio)
Katonai helikopterszimulátort adtak át Szolnokon, a most rendszerbe állított szimulációs berendezés - helicopter crew tactical trainer (HCTT) - biztosítja, hogy a katonák felkészüljenek a modern hadviselés kihívásaira - mondta Benkő Tibor...
febr. 8
18:00
A második világháború óta nem volt ilyen: egymásnak feszül Róma és Párizs (ATV)
Az elmúlt évek legkeményebb csörtéje alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután vezető olasz politikusok, köztük az egyik miniszterelnök-helyettes találkozott a hónapok óta tüntető francia sárgamellényesek vezetőivel. Párizs csütörtökön egyeztetésre hazahívta a római nagykövetét. Hasonló lépésre a második világháború vége óta nem került
febr. 8
18:00
Ami neked felesleges, másnak kincset érhet – az Adománytaxi pedig segít célba juttatni (SzMo)
Három évvel ezelőtt lakásfelújításkor döbbentünk rá, hogy hihetetlen mennyiségű használatlan dolgot őrizgetünk. Utólag sajnálom, hogy nem tudtunk az akkor már létező Adománytaxi alapítványról, amelyet most, a Highlights of Hungary jelöltjei között ismertem meg.
febr. 8
18:03
Már megint a németek járnak jól - mi nem, de ők üzletelhetnek az oroszokkal (Index)
Kiújult az Északi Áramlat 2 vita. A háttér egyszerű: a németek szeretnék, a többiek nem, így akkor megvalósul.
febr. 8
18:03
A világ leggazdagabb emberét intim képekkel akarják zsarolni (vg.hu)
Jeff Bezos, az Amazon alapítója úgy döntött, akár ő is nyilvánosságra hozná a kényes anyagokat.
febr. 8
18:05
Egy indiai üzletember be akarja perelni a szüleit, amiért a világra hozták (Index)
febr. 8
18:05
Londontól Párizsig mindenhol estek a tőzsdék (vg.hu)
Gyenge kezdés után nagy veszteséggel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Esett a BUX is.
febr. 8
18:06
Együtt esett a BUX az európai piacokkal (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 469,12 pontos, 1,17 százalékos csökkenéssel, 39 704,61 ponton zárt pénteken.
febr. 8
18:06
Te is imádsz kuponnal vásárolni? Így trükköznek velük a rafkós webshopok (Pénzcentrum)
Sokat spórolhatunk a webáruházak tél végi akciós ajánlatain! Gomba módra szaporodnak a kuponos cégek és az ún. kuponos gyűjtőoldalak is, melyek több ilyen jellegű vállalkozás ajánlatait gyűjtik össze. Mire figyeljünk a kuponos akciós...
febr. 8
18:06
Időjárás: Nem sokat élvezhetjük a napsütést (Háziállat)
ÉJSZAKA: Az éjszaka folyamán többnyire borult lesz az égbolt, elszórtan gyenge havazásra lehet számítani. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5 Celsius-fok között alakul. Gyenge, 20 km/órás délkeleti szél várható. SZOMBAT: Napközben is marad a borús idő, helyenként átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 é
febr. 8
18:06
Szívszaggató sorokkal búcsúzik: Külföldön kezd új életet Náray Tamás (Femcafe)
Máshol folytatja.
febr. 8
18:06
Valentin-napi ajánlat: nevezzen el csótány az exéről! (BorsOnline)
Kihagyhatatlan ajánlattal állt elő egy angol állatkert, akik azt a lehetőséget kínálják vendégeiknek, hogy egy-egy csótányt nevezzenek el exükről. A Valentin-nap alkalmából létrehozott akcióban bárki részt vehet, aki szeretne ilyen formában megemlékezni előző kapcsolatáról, és aki ezért a jelképes néhány fontos díjat be is fizeti. A Hemsley Cons
febr. 8
18:07
Szombaton a jobb-, vasárnap a baloldal miatt lesz forgalomkorlátozás (Index)
Budapest I., V., VI., XII., XIII. és XIV. kerületében lesznek lezárások gyűlések miatt.
febr. 8
18:09
Miért van értéke a bitcoinnak? (Menedzsment Fórum)
A bitcoinnal azért lehet fizetni, mert sokan elhiszik, hogy értéke van. A nyilvántartási rendszere kizárja, hogy ugyanazt az értéket kétszer lehessen elkölteni, vagy visszamenőleg megváltoztassák a tranzakciókat – mondták el a Privátbankár diákkonferenciáján.
febr. 8
18:12
Gyöngyösi Márton elárulta, hogyan vág neki a Jobbik a parlament tavaszi ülésszakának (ATV)
A Jobbik egységes, hitében, elszántságában erős frakcióval vág neki a parlament tavaszi ülésszakának és a 2019-es évnek - jelentette ki a párt frakcióvezetője, elnökhelyettese a Mátraszentlászlón tartott háromnapos kihelyezett frakcióülést összegző pénteki sajtótájékoztatóján, Gyöngyösön.
febr. 8
18:12
Rekord: 44 elnökjelöltből 43 hiányos vagyonnyilatkozatot adott le Ukrajnában (444.hu)
És az egyik legesélyesebbre ráküldtek egy szinte tökéletes egyező nevező ismeretlent.
febr. 8
18:12
Megelégelte Párizs Róma „packázását” (Képmás)
Egy francia kormánytag szerint hazája a nagykövet visszahívásával erőteljes jelzést küldött az olasz kormánykoalíció pártjainak: „vége a szórakozásnak”.
febr. 8
18:12
Mindenét eladta Náray Tamás, hamarosan külföldre költözik (SzMo)
Kiárusította varrodáját a népszerű divattervező, hogy legyen pénze új életet kezdeni egy másik országban.
febr. 8
18:12
Jövőre már kötelező lesz a nyelvvizsga a felsőoktatási felvételihez (SzMo)
Egy szakember szerint erős motiváció esetén akár egy év alatt is el lehet érni a középfokú szintet.
febr. 8
18:12
Tíz éve tűnt el a képernyőről: így él most a gyönyörű Geszler Dorottya (Life)
Elárulta, mivel foglalkozik.
febr. 8
18:18
Megtalálták Sala holttestét (HírTV)
Majdnem 70 méter mélyen bukkantak a La Manche-csatornába zuhant gépre.
febr. 8
18:18
Felcserélt holttestek Baranyában: Nem hibáztak a patológusok (BorsOnline)
Újabb részletek derültek ki a botrányos Baranya megyei temetésről. Mint megírtuk, a Pécs melletti Kökényen akkor vették észre a hozzátartozók, hogy nem az ő szerettük fekszik a koporsóban, amikor kérésükre még utoljára felnyitották azt a ravatalon. Gyorsan kiderült, a holttesteket összecserélték, a szertartás csak az esti órákban folytatódhatott
febr. 8
18:18
Már idén megnyílhat az első dunai szabadstrand a Római-parton (SzMo)
Már csak a jogszabályt kell módosítani, amely szerint Budapesten tilos a Dunában fürdeni.

Keresés