Szombattól hatályba lép az az uniós rendelet, amely előírja, hogy minden vényköteles gyógyszert biztonsági kóddal lássanak el. A Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetségének igazgatója szerint az új rendszer nagy terheket ró...
Csütörtök este közölte a rendőrség, hogy a lezuhant repülőgép roncsában talált holttest az eltűnt Emiliano Saláé. A rendőrség hivatalos közleménye: „A portlandi kikötőbe 2019. február 7-én szállított holttestet a dorseti halottkém hivatalosan is azonosította, és megállapította, hogy Emiliano Sala teste az. Emiliano Sala és a pilóta, David Ibbots
Pokoli kínok vezettek annak a férfinak a halálához, aki csupán a saját pénzét akarta időben megkapni albérlőjétől. Attila még élhetett, amikor a gyilkosa felgyújtotta őt.
Míg Ázsia vegyesen áll, addig Amerika és a BUX mínuszban zárt. Ma tíz éve vesztette életét támadásban Marian Cozma, a Veszprém kézilabdázója. VG-reggel.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel: az euróval szemben kissé erősödött, míg a dollárhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült. Az euró 318,81 forinton forgott reggel hét órakor, 13 fillérrel csökkent a közös európai pénz árfolyama a csütörtök esti 318,94 forinthoz k
A tapasztalat azt mutatja, hogy számos esetben azért nem kötnek a már együtt élő felek házasságot, hogy megelőzzék a kapcsolat esetleges megszakadása esetén felmerülő jogi procedúrát vagy a közös vagyon megosztásával felmerülő problémákat. A házasságkötés hiánya azonban rendkívül kiszolgáltatottá teszi az élettársakat egy öröklési helyzetben. A tap
Az amerikai hadsereg arra készül, hogy április végére teljesen kivonul Szíriából - jelentette internetes kiadásában péntekre virradóra a The Wall Street Journal című lap.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel: az euróval szemben kissé erősödött, míg a dollárhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült.
Kötelező lesz a nyelvvizsga 2020-tól a felsőoktatási felvételihez, a minisztérium pedig nem tervezi a dátum eltolását, az ezzel ellentétes sajtóhírek tévesen jelentek meg — tudta meg a Magyar Nemzet.
Tarlós István a Hungexpo fejlesztéséről beszélt a Magyar Nemzetnek. A Népszava arról ír, hogy a magyar felnőttek mintegy 40 százaléka tapasztalt meg hátrányos megkülönböztetést.
Megszűnhet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - nyilatkozta Tarlós István főpolgármester (Fidesz-KDNP) a Magyar Nemzetnek. A pénteki lapszámban megjelent interjúban a politikus azt mondta, hogy az elektronikus jegyrendszer finanszírozásának...
A Mol bruttó 3 forinttal emelte a 95-ös benzin és bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken. Az emeléssel a benzin ára 345 forint, a gázolajé 383 forint lett. Az üzemanyagok ára legutóbb múlt pénteken változott, akkor bruttó 3-3-forinttal csökkent. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások
Gyurik Krisztina 2012-es megölése kapcsán sokáig nem volt gyanúsítottja a rendőrségnek - ám 2018 szeptemberben egy jelenleg is börtönbüntetését töltő férfi került a hatóságok látókörébe, méghozzá DNS-minták alapján. R. Szilveszter betörések miatt ül, ám azóta kiderült: elképzelhető, hogy a cellájából a Soroksáron meggyilkolt futónő telefonja került
Ünnepélyesen megnyitotta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kárpát-medence legnagyobb fegyver-, horgász- és vadászkiállítását, a 26. FeHoVát csütörtökön, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.