Ezrek tüntettek vasárnap Oroszország több városában az ellen a törvénytervezet ellen, amelynek alapján az országot lekapcsolhatnák a globális internethálózatról válsághelyzetek esetében.
A felelős állattartást népszerűsíti a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kampánya, a Szabad a gazdi program - mondta Pallós László, a Nébih országos állatvédelmi főfelügyelője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Viharos széllel kezdődik a hét, emellett záporokra, néhol hózáporra is készülni kell. Hajnalban mínuszok is lesznek, s néhol napközben is 10 fok alatt maradnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Miután a helyi fideszes vezetés leszavazta a hivatalos díszpolgári cím adományozását a száz éves Bálint Györgynek, civilek és ellenzékiek alapítottak egy díjat, melyet elsőként a neves kertészmérnöknek adtak át.
Közösen dolgozik Somogyban a fényszennyezés csökkentésén az ELTE és az E.ON: sajátos világítási megoldások hoztak látványos eredményt. Ez az első olyan új rendszer itthon, amelynek a káros fények csökkentése az elsődleges célja.
3 éves Európa legnagyobb fogyatékos-barát közösségi és kulturális tere, ahol jelenleg is 13 megváltozott munkaképességű fiatal dolgozik. A budapesti kávézó tulajdonosa és ötletadója az ATV műsorvezetője Kárász Róbert, aki szerint a projekt annyira sikeres, hogy jövőre egy újabb közösségi teret is létrehoznak. További részletek a videóban.
A négy visegrádi országból egy évben körülbelül 50 milliárd eurót visznek ki az Európai Unió azon tagállamai, akik egyébként fejlesztési forrásokat adnak vissza nekünk az Európai Unió költségvetésén keresztül, amit én magam sem tekintek másnak, mint egyszerű kompenzálásnak.
A rendőrség 2019. március 11. és március 17. között a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzi Magyarország közútjain. A TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) Műveleti Csoportjának éves ellenőrzési...
A délutáni, esti órákban átvonuló hidegfront hatására hétfőre jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés, a csúcshőmérséklet már csak 10 fok körül alakul.
Vasárnap késő estére hat megyére elsőfokú, míg hétfőre tizenegy megyére elsőfokú és öt megyére már másodfokú figyelmeztető előrejelzést adott ki az OMSZ az erős széllökések miatt. Nem árt felkészülni!
Történelmi győzelemnek nevezte az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az Európai Bíróság csütörtöki döntését, amely szerint az Európai Bizottságnak foglalkoznia kell a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló kezdeményezésével.
Ezrek tüntettek vasárnap Oroszország több városában az ellen a törvénytervezet ellen, amelynek alapján az országot lekapcsolhatnák a globális internethálózatról válsághelyzetek esetében. (Külföld)
A Székesfehérvárt Szentgotthárddal összekötő 8-as főút meghatározó látképe az egykori inotai erőmű. Az ötvenes évek egyik legnagyobb magyar ipari beruházása volt a 2006-ban bezárt alumíniumkohó, amelynek létesítményei pár kilométeren át uralják a tájat.
A Hankook Tire Magyarország Kft. vezetősége felkészült a várható sztrájkra, a vállalat eltökélt abban, hogy a sztrájk idején, mint eddig is, mindenben törvényesen fog eljárni - közölte a vállalat vasárnap este az MTI-vel.