2019. március 14. csütörtök

márc. 14
9:27
1 milliárd dollárból fejleszthet önvezető autókat az Uber (Portfolio)
A Softbank és más befektetők konzorciuma előrehaladott állapotban lévő tárgyalásokat folytat az Uber önvezető autókat fejlesztő részlegével egy akár 1 milliárd dollárosnál is nagyobb befektetésről - írja a The Wall Street Journal....
márc. 14
9:27
Rasszista „viccelődés”: bocsánatkérésre kényszerült a főszerkesztő (ATV)
Amint arról beszámoltunk, a 444.hu Facebook-oldalán jelent meg egy poszt Liu Shaolin Sándorról, amiben kínai vendégmunkásnak titulálták az FTC sportolóját, az első magyar téli olimpiai bajnoki cím szerzőjét.
márc. 14
9:27
Új vezérigazgató az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. élén (Márkamonitor)
Az eddigi vezető, Gelencsér Lajos különböző pozíciókban több mint 40 évet töltött a vállalatcsoportnál, illetve jogelődjeinél, ebből az utóbbi 25 évet vezetői, felső vezetői beosztásokban. Szakmaisága és vezetői teljesítménye, embersége, a villamosenergia-ellátásért érzett felelőssége az egész cégcsoport működésére hatással volt. Nyugdíjba vonulásá
márc. 14
9:27
Ismét Magyarországra látogat Putyin (BorsOnline)
Idén újra Magyarországra látogat az orosz elnök, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozzon. Minderről Szijjártó Péter külügyminiszter beszélt az Mfor-nak adott interjújában. Azt még nem tudni pontosan, mikor érkezik Putin hazánkba, de az biztos, hogy valamikor az év második felében. “Oroszországgal teljesen transzparens az együttműködésünk
márc. 14
9:27
Idén is Magyarországra látogat Putyin orosz elnök (SzMo)
A pontos időpontot még nem tudni, de a magyar külügyminiszter szerint az év második felében érkezik Putyin.
márc. 14
9:33
Szinte felrobbant az építőipar (Infostart)
29,1 százalékot nőtt a termelés 2018 januárja és az idei év eleje között - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb számaiból.
márc. 14
9:33
Férje azt mondta, összeszereli az új ágykeretet. Sokkot kapott a feleség, amikor egy óra múlva benézett hozzá (Blikk)
Nem erre a látványra számított.
márc. 14
9:33
Paks 2: közel 300 ezer oldal lesz csak az engedélykérelem, ha elkészül (Portfolio)
A Paksi Atomerőmű bővítésének fővállalkozója jelenleg is dolgozik a közel 300 ezer oldalas létesítési engedélyezési dokumentáció összeállításán - közölte a bővítésért felelős miniszter. Süli János, a Paksi Atomerőmű...
márc. 14
9:33
Erősödött a forint reggelre (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon csütörtök reggel.
márc. 14
9:33
Itt a legújabb őrület – Ezért jó a mediterrán étrend (Femcafe)
Hosszabb és egészségesebb életet biztosíthat.
márc. 14
9:33
Tőkeemelésről döntött az Alteo (NRGreport)
Zártkörű tőkeemelés lebonyolítása mellett döntött az Alteo Nyrt., mivel több olyan kedvező megtérülésű projektlehetőséget is lát jelenleg a hazai piacon, amelyek finanszírozásához rövidesen szükségessé válhat nagyobb mennyiségű saját tőke rendelkezésre állása. A projektlehetőségek javarészt megújuló energetikai beruházások, befektetések, amelyek kö
márc. 14
9:35
Mindenki bolondnak nézte a férfit, amikor egy szemeteszsákot húzott a fatörzsre. A végén azonban az egész falu a csodájára járt (Blikk)
Nem semmi!
márc. 14
9:35
Közgyűlést tart a Kartonpack (Portfolio)
A Kartonpack bejelentette, hogy a társaság 2019. április 16-án, 11 órakor közgyűlést tart. A Kartonpack bejelentette, hogy a társaság 2019. április 16-án, 11 órakor közgyűlést tart, amelynek helyszíne 4030 Debrecen, Galamb u. 11.,...
márc. 14
9:39
Orbán és az orosz kémek – lopakodó megszállás? (Privátbankár)
Sz. Bíró Zoltán szerint a Putyin bankjaként emlegetett Nemzetközi Beruházási Bank egyszerre szolgálhat hírszerző- és pénzügyi központként. Ez utóbbi funkciója legalább annyira kockázatos, mint a kémkedés, hiszen az orosz bankrendszer áttekinthetetlen és a Moszkvából kiinduló nemzetközi pénzmosási ügyekben az orosz hatóságok nem hajlandók vizsgálat
márc. 14
9:39
Májfunkció - Milyen laborértékek informálnak a májműködésről? (WebBeteg)
A máj működéséről a laborértékek közül bizonyos enzimek, illetve a bilirubin vérben mért koncentrációja szolgáltat információkat. Sokan azt gondolják, hogy ezek eltérései a normál tartománytól kizárólag az alkoholfogyasztással állhatnak összefüggésben, valójában azonban számos olyan betegség is okozhat emelkedett értékeket, amelyek nem állnak össze
márc. 14
9:39
Elbizonytalanodtak a befektetők, az irányt kereshetik az európai tőzsdék (Portfolio)
Ázsiában a Brexittel kapcsolatos bizonytalanság és a vártnál gyengébb kínai ipari termelési adatsor beérkezése után borússá vált a hangulat, a Nikkei előző napi záróértéke közelébe süllyedt vissza, míg a sanghaji börze 1,2 százalékkal...
márc. 14
9:39
Népszava: Elhangzott a Néppárt frakcióülésén, hogy kizárás vagy felfüggesztés lesz (444.hu)
A lap szerint Joseph Daul pártelnök azt mondta, ha a küldöttek elutasítják az előterjesztést, el fog gondolkodni a lemondáson.
márc. 14
9:39
Hétvégére újra felmelegedés várható (Háziállat)
Gyenge hideg- és melegfront alakítja időjárásunkat csütörtök estig, emiatt a frontokra érzékenyeknél tünetként fejfájás jelentkezhet. Vasárnapra több napsütés és magasabb hőmérséklet ígérkezik - írja a hirado.hu.
márc. 14
9:39
Vidéki nagyvárosok kerülnek célkeresztbe (AQUA)
A kiállításnak is köszönhetően a magyarországi ingatlanpiac elérheti az előrejelzett 1,5 milliárd euró körüli befektetési értéket 2019-ben.
márc. 14
9:39
Az OTP-re és a Richterre érdemes ma figyelni (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimálisan erősödött a csütörtök reggeli nyitáskor. Több részvény is kulcsszintnél jár.
márc. 14
9:39
Goalsetter: a gyerekek spórolni tanítása nagy üzlet lehet (FinTechRadar)
A zsebpénz nagyon egyszerű koncepció, ha készpénzt használunk. El lehet rakni egy tárcába, ha apró, akkor be lehet dobálni egy malacperselybe vagy egy befőttes üvegbe. Amit elköltünk, az nem lesz ott.
márc. 14
9:39
Weber: Megmondtam Orbánnak, mit tegyen (Igényesférfi.hu)
Nem tárgyaltam Orbánnal, hanem megmondtam neki, mit tegyen – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője az Euronews-nak. A CEU ügyéről azt mondta: „Erre vonatkozóan tettem javaslatot Orbánnak is, és ezt neki el kell fogadnia. Ez az egyetlen módja annak, hogy lezárjuk ezt a témát”.
márc. 14
9:39
Ujhelyi István: Haza, Szeretet, Európa (Tiszta Jövő)
Ez a kérdés, válasszatok május 26-án!
márc. 14
9:39
Traktorpuszi: cuki fotót posztolt kisfiáról Liptai Claudia (BorsOnline)
Alighanem azokért a posztokért szeretjük az Instagramot a legjobban, amikor a tévéből jól ismert arcok mindennapjaiba nyerhetünk betekintést egy-egy elcsípett pillanatnak köszönhetően. Nos, Liptai Claudia épp egy ilyet osztott meg kisfiáról, aki láthatóan mindenáron azt szeretné, hogy anyu puszilja meg a kis piros játéktraktorát. Persze Claunak eg
márc. 14
9:39
Az 1848-as forradalom napján foganhatott Petőfi gyermeke - Városi legenda (BorsOnline)
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történelmi tényeit a magyarok többsége ismeri, van azonban néhány olyan részlet, ami rejtve maradt, pedig igencsak fontos hatással volt az eseményekre.
márc. 14
9:39
Lekövérezték Palvin Barbit: az alakján gúnyolódnak a kommentelők (Life)
Szerintük vékonyabbnak kellene lennie.
márc. 14
9:41
Mínuszból várja a fontos döntést a londoni tőzsde (vg.hu)
Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. A BUX minimális emelkedéssel indult csütörtökön.
márc. 14
9:41
Kötöttfogás Skrabski Fruzsinával (Igényesférfi.hu)
Csintalan, Konok, Bencsik és Skrabski volt Dévényi István vendége.
márc. 14
9:41
Kiss Ramóna megmutatta gyermekét: „Szerelmesek vagyunk a kisfiunkba” (Life)
Noé megváltoztatta az életüket.
márc. 14
9:43
Gyorsult a német infláció (vg.hu)
Enyhén gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének éves üteme februárban Németországban a szövetségi statisztikai hivatal adatai szerint.
márc. 14
9:45
15 perces Waldorf saláta márványsajttal márványsajttal - pofonegyszerűen! (Mindmegette)
márc. 14
9:45
Nyílt utcán került verekedésbe Nagy Ervin. És nem filmforgatás volt! (Blikk)
Nem ő kezdte!
márc. 14
9:45
Ha ezzel a házilag elkészíthető tápoldattal locsoljuk virágainkat, bő virágzás és dús levélzet lesz az eredmény (Blikk)
Gyönyörűek lesznek, ha ezt csinálod velük.
márc. 14
9:45
7500 köztisztviselő sztrájkol országszerte - közölte a szakszervezet (ATV)
Országszerte 7500 köztisztviselő vesz részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett csütörtöki sztrájkban - közölte az érdekképviselet elnöke, a főváros XV. kerületének önkormányzatánál elindítva a munkabeszüntetést.
márc. 14
9:45
Élethosszig tartó tanulásra kötelezhetik az ingatlanközvetítőket (vg.hu)
A lakáspiac felpörgésének hatására újra megugrott az ingatlanközvetítői képzésekre jelentkezők száma.
márc. 14
9:45
Az Eurosport már felkészült a tokiói olimpiára (Márkamonitor)
Tokió olimpiai stadionjában 500 nap múlva gyullad ki az olimpiai láng. Az Eurosport – az olimpia európai otthona – bemutatta Tokió 2020 manga stílus által inspirált arculatát. Az Eurosport a rekordnézettségű phjongcshangi téli olimpia tapasztalataira építve páratlan élményt kínál: Tokió összes sportágának és sportolójának minden perce látható lesz
márc. 14
9:47
Csomagolási kisokos - melyik ételt miben tároljunk? (Mindmegette)
márc. 14
9:47
A Vízöntőnek el kell engednie a múltat, az Ikrekre sikeres időszak vár: Ezt tartogatják a csillagok a mai napra (Blikk)
Rád mi vár?
márc. 14
9:51
Évtizedes áttörés határán a forint - Most dőlhet el a sorsa (Portfolio)
Az elmúlt időszak erősödését követően nagyon fontos szint közelébe érkezett a forint az euróval szemben, amely hosszabb távon meghatározhatja a hazai fizetőeszköz mozgását. A 2008-as történelmi forintcsúcsot a 2017 augusztusi lokális...
márc. 14
9:51
Részletfizetési lehetőséget kapott a Jobbik a Magyar Államkincstártól (HírTV)
A pártnak így 4 negyedév alatt kell visszafizetnie 136 millió forint büntetést.
márc. 14
9:51
Felejtsd el a "6 után nem" szabályt! Ekkor tanácsos enned este utoljára (Femcafe)
Ne dőlj be a tévhiteknek!
márc. 14
9:51
Nagy Ervin brutális kalandja - Ezért vert össze egy férfit az utcán (Femcafe)
Nem, ez nem egy újabb forgatás volt.
márc. 14
9:51
Leváltották a fideszeseket a szombathelyi városi cégekben (SzMo)
'A Fidesz 2014 óta nem adott helyet sem a felügyelő bizottságban, sem az igazgatótanácsaiban ellenzéki delegáltnak, az ellenzéknek semmi rálátása, ellenőrzési lehetősége nem volt a nagy cégnél' - írja a Nyugat.hu.
márc. 14
9:51
Megrázó traumájáról vallott Földes Eszter: „Megvertek, megaláztak” (Life)
11-12 éves korában két lány rendszeresen terrorizálta őt.
márc. 14
9:57
7500 közszolga sztrájkol országszerte (Privátbankár)
Meghallották a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete hívását.
márc. 14
9:57
Energiahatékonysági tanácsadó céget vett az Elmű-Émász (Portfolio)
Az Elmű-Émász Solutions Kft. megvásárolta a Get Energy Solutions Kft.-t. Az Elmű-Émász csoport leányvállalata, az Elmű-Émász Solutions Kft. 2019. március 13-án szerződést kötött a Get Energy Solutions Kft. többségi részesedésének...
márc. 14
9:57
Veszélyes Tijuana, élhető Bécs (USAracing)
Az osztrák főváros tíz éve tartja magát a lista élén, de tulajdonképpen az első öt helyezés tekintetében – a sorrendet leszámítva – egyáltalán nincs változás 2012 óta.
márc. 14
9:57
Hisztizik a román prefektus a magyar zászlók miatt (Igényesférfi.hu)
Közeledik az egyik magyar nemzeti ünnep.
márc. 14
9:59
Álhírekkel hülyíti a magyarokat a Facebookon egy veszélyes kamubefektetés (Portfolio)
"Fantasztikus hír" a kriptovilág számára: Szingapúr állítólagos pénzügyminiszter-helyettese, Li Hszien Long reggel vártatlanul bejelentette, hogy a világon elsőként hivatalos kriptodevizát bocsátanak ki, ráadásul néhány kattintással...
márc. 14
10:00
7500 közszolga sztrájkol országszerte (Menedzsment Fórum)
Meghallották a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete hívását.

Keresés