A magyar kormány szerint az ország belső erőforrásaira támaszkodva is vissza lehet fordítani a demográfiai hanyatlást, nincs szükség a migrációra - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján, a Várkert Bazárban.
Feszülten várták szombaton az amerikai fővárosban, hogy az igazságügyi miniszter közzétegye annak a beszámolónak legalább a lényegi elemeit, amelyben Robert Mueller különleges ügyész összegzi a Trump-csapat ügyében közel két éven át folytatott vizsgálatának a következtetéseit. (Külföld)
Kihúzták az Ötöslottó 2019/12. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 13. héten 3 milliárd 593 millió forint keresi majd gazdáját az ötösön. Az...
Bizonyára a te tarsolyodban is szerepel 1-2 otthoni arcpakolás recept, melyeket néha bevetsz, ha van egy kis időd a DIY szépítkezésre. Ezek többnyire...
Elkészült az ország boldogságtérképe, melyből az derül ki, hogy a legboldogabbak az ország nyugati felén - a nagyvárosok közül Tatabányán az emberek. Míg a legkevésbé Salgótarjánban érzik boldognak magukat az ott élők. A kutatást végző szakemberek szerint egyébként a boldogság nem feltétlenül az anyagi jólét következménye, hiszen az adatok szerint
A program célja, hogy a falvakban és kistelepülések határában lévő zártkertekben újra induljon a hagyományos gazdálkodás, őshonos gyümölcsfajtákat telepítsenek az emberek.
Miközben az ENSZ klímaváltozással foglalkozó bizottsága szerint 2050-ig gyakorlatilag nullára kellene csökkenteni a világ szén-dioxid-kibocsátását, különben a klímaváltozás beláthatatlanul súlyos következményekkel járhat, Magyarország csak minimális mértékben tud hozzájárulni az ügy sikeréhez, hiszen a globális kibocsátásnak mindössze alig több min
Korábban nem látott részarányt ért el a megújuló, azon belül is szélenergia a németországi villamosenergia-termelésben március első felében. A hónap során két olyan nap is volt, amikor a német megújuló alapú villamosenergia-termelés mennyiségileg csaknem elérte az ország teljes fogyasztását.
Elromlott egy tengerjáró hajó hajtóműve Norvégia partjai közelében, ezért a fedélzeten tartózkodó több mint 1300 embert ki kell menteni - közölte szombaton a norvég rendőrség.
Felavatta Bartók Béla magyar zeneszerző emlékművét Áder János magyar és Andrzej Duda lengyel elnök szombaton a lengyelországi Kielcében, a lengyel-magyar barátság napja alkalmából tartott rendezvények keretében.
Egy idős török utas halála miatt megszakította útját egy Frankfurtból Isztambulba tartó török utasszállító gép szombat délután Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője.
Vannak olyan meghatározó szegmensei a növénytermesztésnek, amelyek gyakorlati jelentőségüknél fogva alapjaiban határozzák meg a gazdálkodás sikerességét. Ezek közül a tápanyag-gazdálkodással és a talajműveléssel befolyásolhatják a gazdálkodók legnagyobb mértékben a talajban lezajló folyamatokat.
Nagy változások elé néz a kecskeméti SOS Gyermekfalu. Azt szeretnék, ha 2030-ra már minden nevelőszülő saját ingatlanában biztosítana otthont a rászoruló gyermekeknek.
A párt szerint előfordulhat, hogy valaki levélben szavaz, majd ha van magyar lakcíme, akkor Magyarországra átlépve normál módon is leadja szavazatát. A DK szerint ez csalásra ad lehetőséget.
Hosszú Katinka 200 méteres vegyesúszásban és 200 méter pillangón, Verrasztó Dávid pedig 400 méter vegyesen győzött a Golden Tour elnevezésű versenysorozat marseille-i állomásának szombati napján.
A magyar kormány szerint az ország belső erőforrásaira támaszkodva is vissza lehet fordítani a demográfiai hanyatlást, nincs szükség a migrációra - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján, a Várkert Bazárban.
A mai tapasztalatokon alapuló igazság: amint fejlődni kezd egy ország, az nem megállítja, hanem elősegíti a migrációt, hiszen az embereknek több anyagi forrásuk lesz ahhoz, hogy Európába jöjjenek – mondta Douglas Murray budapesti előadásában. Az Európa furcsa halála c. könyvével itthon is széles körben megismert brit konzervatív publicista összefog