Tavaly az OTT-One árbevétele 548,6 millió forinttal, 1,7 milliárd forintra emelkedett, amely közel 50 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi bázisidőszakhoz képest. A társaság adózott vállalkozási eredménye pedig csaknem a tavalyi duplájára, 215,5 millió forintra emelkedett – derült ki a vállalat most közzétett eredménykimutatásából. A társaság
A márciusi vihar után a K&H Biztosítóhoz 50 százalékkal több kárbejelentés érkezett, mint egy átlagos héten. Ezeknek a károknak háromnegyedét a kárbejelentést követően, átlagosan 4 nap alatt, többségében helyszíni szemle nélkül...
A basalioma (carcinoma basocellulare) Magyarországon a leggyakoribb rosszindulatú (malignus) bőrdaganat. Általában lassan növekvő, áttétet igen ritkán adó daganattípus, ezért részlegesen rosszindulatúnak (semimalignus) is nevezik.
Bemutatta szőregi házát szombaton az újságíróknak Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője szerint az ingatlan nem ér 30-40 millió forintot, amennyit a Szeviép egyik vezetőjének állítása szerint a cég 2008-ban a felújítás finanszírozására fordított.
Egy éve még mentegetőztek, de aztán a történész, akit felbéreltek, a szemükbe mondta, micsoda szörnyűségeket követtek el a felmenőik. Vajon 74 évvel a második világháború után késő már a megbánás?
A verseny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű, innovatív tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése.
Életveszélyes állapotban kórházban kezelik az orosz modellt, Alisa Mitrovát, akinél agyhártyagyulladást diagnosztizáltak Sanghajban. A kínaiak embertelen körülmények között dolgoztatják a kelet-európai modelleket, teljesen kizsigerelik őket, ellenőrizetlen körülmények között tartják, ráadásul egészségügyi biztosításuk sincs, ezért éjszakánként 17 7
Elkezdődhetett Tóth Róbert kezelése az Egyesült Államokban. Az U23-as Európa-bajnok korábbi kajakos egy houstoni klinikán kapott esélyt az életre, vagyis speciális programban vehet részt, amelynek segítségével a reményei szerint meggyógyulhat - írja a blikk.hu.
A bíróság szerint a felperesek nem tudták tényekkel alátámasztani azon álláspontjukat, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) határozata és eljárása jogsértő.
Ma este, magyar idő szerint 20.30-kor számos nagyváros, intézmény és vállalat fényeit, valamint Budapest több ikonikus épületének díszkivilágítását lekapcsolják a Föld órája mozgalomhoz csatlakozva.
Átadták szombaton a 3-as metróvonal felújított északi, az Újpest-központ és Dózsa György út közötti szakaszát. A déli szakaszon, a Népliget és Kőbánya-Kispest állomások között április 6-án kezdődiknek a munkálatok. A felújított...
Májusban végre eljuthat közfinanszírozott edzőtáborba az ennek hiánya miatt régebb óta bosszús Verrasztó Dávid és edzője, Molnár Ákos - döntött az úszó-ob helyszínén a sportági szövetség. Ahogy a vb-csapat névsoráról is.