2019. március 6. szerda

márc. 6
7:00
Megjósolta a saját halálát Koós János (Infostart)
Aradszky László özvegye szerint már másfél évvel ezelőtt érezhette az énekes, hogy baj van.
márc. 6
7:03
Az amerikai kongresszus aggódik a kanyaró terjedése miatt: már szinte megállíthatatlan a járvány (Blikk)
A kongresszus tagjai is aggódnak a kanyarójárvány terjedése miatt az Egyesült Államokban – ez derült ki a szenátus egészségügyi bizottságában tartott keddi meghallgatáson.
márc. 6
7:06
Az Ajax kiejtette a Real Madridot (ATV)
A holland Ajax 4-1-re győzött a címvédő Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének kedd esti visszavágóján, így 5-3-as összesítéssel továbbjutott; a másik párharc a Tottenham sikerét hozta.
márc. 6
7:06
Matolcsy György: Még 2 százalékpontos növekedési többletre van szükség (AQUA)
Ezt a hitelezés bővülése, a kis- és közepes vállalatok termelékenységének javítása, a fogyasztás gyorsabb emelkedése és a személyi jövedelemadó 9 százalékra csökkentése segíthetné elő.
márc. 6
7:06
Hatalmasat változott az élete a Barátok közt sorozatsztárjának (Femcafe)
Korábban modellként is dolgozott.
márc. 6
7:06
A világ legveszélyeztetettebb nyelvei – A magyar is köztük van? (Spabook)
Bár szinte divattá vált aggódni miatta, a magyar nyelv létezése valójában koránt sincs veszélyben: változása, az idegen szavak átvétele az...
márc. 6
7:09
Ki fog itt még részvényt venni? (Menedzsment Fórum)
Ambiciózus az MNB terve, hogy az osztalékadó eltörlésével hozza meg a lakosság részvényvásárlási kedvét, ám a számok alapján ennek teljesülése kérdéses.
márc. 6
7:12
Újabb szankciókra figyelmezteti Észak-Koreát az amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó (Kripto Akadémia)
John Bolton amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó szankciókra figyelmeztette Észak-Koreát a Fox televíziónak kedd este adott interjújában. (Külföld)
márc. 6
7:12
1500 gyerek van iraki és kurd fogságban (444.hu)
A Human Rights Watch szerint az ISIS-tagsággal gyanúsított gyerekekből gyakran kínzással csikarnak ki beismerő vallomást.
márc. 6
7:12
Most végeztél? Építsd a szakmád friss diplomásként! (NRGreport)
A friss diplomásoktól évente több mint hatezer pályázat érkezik be és a 2007-es indulás óta már 2100 jelentkezőt vett fel a MOL-csoport Growww programja, amely tavaly a kategóriájában legmagasabb, közel 80%-os megtartási arányt ért el. A frissen végzett diplomásoknak szóló lehetőség valós igényeken alapul: a programba eddig felvett jelentkezők 80%-
márc. 6
7:15
Az Oroszlán a padlóra kerül, mert nem kapja meg az ígért, sorsdöntő segítséget, a Halaknak pszichológusra van szüksége (Blikk)
És a te napodat is nagyon összekuszálják a bolygók?
márc. 6
7:18
Matolcsy: túl sok bank van Magyarországon (Portfolio)
A sikeres felzárkózáshoz hosszú távon még legalább 2 százalékpontos növekedési többletre van szükség, amit a hitelezés bővülése, a kis- és közepes vállalatok termelékenységének javítása, a fogyasztás gyorsabb emelkedése...
márc. 6
7:18
Harmadik felvonás – befutott Genfbe a frissített Mitsubishi ASX (Auto Pult)
A Mitsubishi ASX a hazai piac egyik legöregebb modellje, hiszen a jelenleg is futó típus oldalunkkal egyidős, tehát még 2010-ben mutatkozott be, és a 2015-ös alaposabb frissítése óta is már 4 év telt el. Ezek alapján tehát bőven eljött már a generációváltás ideje, de ennek ellenére a japánok most ismét egy ráncfelvarrással jelentkeztek, ami bár ige
márc. 6
7:21
Porrobbanás Szombathelyen (Infostart)
Működött a beépített oltóberendezés.
márc. 6
7:24
Macron: Európa veszélyben van (USAracing)
Egy „európai újjászületés közös építését” javasolja a nacionalista befelé fordulással szemben Emmanuel Macron abban az uniós állampolgároknak címzett levelében.
márc. 6
7:27
Kamerák előtt fakadt ki M. Richárd: nem érzi úgy, hogy rászolgált volna arra, hogy közellenség legyen (Blikk)
– M. Richárd, a Dózsa György úti baleset gyanúsítottja úgy érzi, nem szolgált rá az emberek gyűlöletére. A szívműtét előtt álló férfi nem tartja jogosnak, hogy közellenség lett, szerinte számos „dezinformáció és őrült hír” kering róla.
márc. 6
7:27
Bomba meglepetés a Bajnokok Ligájában: kiesett a címvédő Real Madrid (Blikk)
Nagy meglepetésre kiesett a Bajnokok Ligájából a címvédő Real Madrid.
márc. 6
7:30
Ma kezdődik a negyvennapos böjt (HírTV)
A kereszténység húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készül.
márc. 6
7:30
Itt a technológia, ami kinyírja a jelszavakat (FinTechRadar)
Nagyot léptünk a jelszómentes internet felé.
márc. 6
7:30
"Sokan képtelenek felbecsülni, hogy milyen veszélyes" – a szenátorok aggódnak a kanyarójárvány miatt az USA-ban (SzMo)
A szenátusi meghallgatás egyik 'sztárja' Ethan Lindenberger ohiói diák volt, akit szülei nem oltattak be, de 18 évesen maga ment el az oltásért.
márc. 6
7:36
Nem semmi! Teljesen véletlenül fotózták le a brit királyi családot (Femcafe)
Született egy nagyszerű fotó.
márc. 6
7:36
Hűséges, de nem tud megbocsátani – a Bika nő jellemző viselkedése a párkapcsolatokban (Spabook)
Bika vagy? Gratulálok! Ez ugyanis egy csodálatosan összetett jegy, ami igazi főnyeremény, ha a férfi csak egy kicsit is törekszik arra, hogy megértse....
márc. 6
7:39
Nagy elhatározást tettek: muszáj lesz változtatniuk Ördög Nóráéknak, egy rossz példa lebeg a szemük előtt (Blikk)
Ördög Nóri és Nánási Pál is igyekszik leszokni az anya-apa névről, ha kell, kijavítják magukat.
márc. 6
7:39
Nagy veszélyre figyelmeztetik a kedvelt horvát félszigetre utazókat (Infostart)
Az egyik legnagyobb élvezetről kell lemondaniuk a tengeri étkek kedvelőinek.
márc. 6
7:42
Szerdán viharos szél zavar bele a tavaszba (Háziállat)
Nagyrészt napos időre számíthatunk, kedden időnkénti felhőátvonulásokkal, elvétve futó záporral, szerdán a napsütést szűrő fátyolfelhőzettel, csapadék nélkül. Fotó: Pixabay cco Éjszaka ugyanakkor átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és a délnyugati országrész kivételével többfelé várható eső, zápor, kis eséllyel néhol zivatar is előfordulha
márc. 6
7:42
A Prologis build-to-suit épületet fejleszt (Márkamonitor)
A Prologis, Inc., a világ vezető logisztikai ingatlanvállalata a mai napon bejelentette, hogy megkezdte egy build-to-suit épület fejlesztését a CBA Slovakia számára egy 6 hektáros területen, amely Szlovákia besztercebányai régiójában, Garamszentkereszten található. A kisbolt- és szupermarket-hálózatot üzemeltető CBA 21 000 négyzetméteres szlovákiai
márc. 6
7:48
Szerdai sport: PSG-MU, NB II, pályán a Győr (Sport365)
Rangadót vív a Porto és a Roma.
márc. 6
7:48
Manfred Weber megismételte: Orbánnak bocsánatot kell kérnie (444.hu)
A Bildnek adott interjújában ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az EP-választás valójában nem Orbánról fog szólni.
márc. 6
7:48
Javuló életszínvonal, több vásárlás (AQUA)
A Központi Statisztikai Hivatal keddi közléséből kiderül: élénk volt a költekezési kedv az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyesboltokban január során, a forgalom növekedése 3,9 százalékos volt.
márc. 6
7:54
Közel 500 buszt gyárthatunk itthon az idén (ATV)
Idén 450-500 autóbusz készülhet el a magyarországi gyárakban, és cél az, hogy az éves termelés 2022-re meghaladja az ezret - mondta el a Világgazdaságnak Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke.
márc. 6
7:54
Manfred Weber megismételte: Orbánnak bocsánatot kell kérnie (444.hu)
A Bildnek adott interjújában ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az EP-választás valójában nem Orbánról fog szólni.
márc. 6
7:54
Takács: Reméljük, hogy a józan hangok fognak erősödni a Néppárton belül (HírTV)
A Fidesz nem akarja elhagyni az Európai Néppártot – erősítette meg az államtitkár.
márc. 6
7:54
10 konyhai trükk: Ha kipróbálod, soha többé nem akarod másképp csinálni! (Femcafe)
Házi praktikák nem csak kezdőknek.
márc. 6
7:57
Matolcsy György szerint túl sok a bank és túl drágák egyes banki szolgáltatások (Infostart)
A magyar piac pénzügyi igényeit fenntartható módon öt-hat univerzális nagybank tudná ellátni - mondta a Magyar Nemzeti Bank újabb hat évre kinevezett elnöke a Növekedés.hu portálnak.
márc. 6
7:57
Ez a 19 éves fiú motiválja Hosszú Katinkát (Blikk)
Fiatal fiú vált Hosszú Katinka edzőpartnerévé.
márc. 6
8:00
A BL is elúszott a Realnak (Azenpenzem)
Varane kezdésként a lécre fejelte a labdát, majd az Ajax nem egészen húsz perc alatt megfordította az összesített állást.
márc. 6
8:00
Roma pártvezető üzent Toroczkainak (Igényesférfi.hu)
A Mi Hazánk Mozgalom elnöke egy fenyegető üzenetet is kapott.
márc. 6
8:03
2022-re megduplázná termelését a magyar buszgyártás (Menedzsment Fórum)
Idén 450-500 busz készülhet el.
márc. 6
8:05
Szabadlábra helyezték az egyik volt dél-koreai elnököt (Menedzsment Fórum)
Ri Mjong Bakot tavaly ítélték 15 év börtönre egyebek mellett sikkasztás miatt, de annyira leromlott az egészségi állapota, hogy most óvadék ellenében kiengedték.
márc. 6
8:06
Jelentősen nőttek a bevételek az előreváltott jegyeknek köszönhetően (HírTV)
A MÁV a többletbevételt fejlesztésekre tervezi fordítani.
márc. 6
8:06
Virágminták és cukorkaszínek a körmökön – tavasz inspirálta manikűrtrendek (Spabook)
Tavasszal mindenki bátrabban bánik a színekkel és a mintákkal, a körömlakkok is rendszerint vibrálóbbá, élénkebbé válnak a szezonban. Bármennyire...
márc. 6
8:12
Matolcsy: túl sok bank van Magyarországon (Portfolio)
A sikeres felzárkózáshoz hosszú távon még legalább 2 százalékpontos növekedési többletre van szükség, amit a hitelezés bővülése, a kis- és közepes vállalatok termelékenységének javítása, a fogyasztás gyorsabb emelkedése...
márc. 6
8:12
Hont András: Apák és fajuk (Tiszta Jövő)
Az jutott eszembe, hogy írok egy nyílt levelet a Fidesz EP-képviselőjének, Schöpflin Györgynek.
márc. 6
8:14
Nincs megegyezés: egyre közelebb a BKV-sztrájk (Portfolio)
A szakszervezetek által kért 13%-os béremelés helyett a BKV 5%-kal növelné a béreket, ezért a szakszervezetek sztrájkra készülnek. A sztrájkot előkészítő kollektív munkaügyi vitát kezdeményez a BKV-nál a közlekedési vállalat...
márc. 6
8:15
Pályazár és hónapokig tartó forgalomkorlátozás jön az M0-s autóúton - itt a menetrend (Infostart)
Folytatódik az autóút déli szektorának felújítása, lecserélik a burkolatot, ezért szinte az év végéig dolgozni fognak. Már néhány nap múlva kezdődik a forgalomkorlátozás, jelentősen változik a forgalmi rend.
márc. 6
8:18
Tarlós szerint Puzsér értelmetlen dolgokat művel (444.hu)
A főpolgármester szerint Puzsér a választás előtt „valamilyen halandzsa magyarázattal vissza fog lépni”.
márc. 6
8:18
A Neoton Família énekesnője visszatér a színpadra (Femcafe)
Az elmúlt félévben keményen dolgozott.
márc. 6
8:18
Ázsiai határsértőket fogtak Csanádpalotán (HírTV)
A jármű rakterében, a szállítmány közt megbújva találtak rá rájuk.
márc. 6
8:18
Energiahatékony épületekkel csökkenthetnénk a földgáz importot (NRGreport)
Magyarország nem áll jól az energiahatékonysági célok teljesítésében, amit az energia jelenlegi árszintje, árképzése sem támogat. A legcélravezetőbb az lenne, ha a primerenergia-fogyasztás harmadát jelentő épületek igényét szorítanánk vissza: Kovács Csaba, a KPMG partnere szerint kulcsfontosságú lenne a már használatban lévő épületek energiahatékon
márc. 6
8:18
Victoria Beckham kiposztolta a fia szülinapi tortáját, a rajongók imádják (SzMo)
Nem mindennapi, de nem azért, amit elsőre gondolnánk.

Keresés