2019. március 7. csütörtök

márc. 7
22:36
A sorrend nem, az árak jelentősen változtak a lakótelepeken (ProfitLine)
A tavalyi évben sem állt meg a panelek áremelkedése, sőt egyes lakótelepek most indultak igazán növekedésnek. Vizafogón már 600 ezer forintot is eléri az átlagos négyzetméterár, de a skála másik végén álló Havanna lakótelepen se kapunk ingatlant 380 ezer forintos négyzetméterár alatt - derül ki a Duna House elemzéséből.
márc. 7
22:36
Hollik: A Fidesz és az Európai Néppárt közötti vita a bevándorlásról szól (Igényesférfi.hu)
A kormányszóvivő szerint beszivárgott a Néppártba az a liberális nézet, amely szerint a bevándorlás szükséges és jó Európának, így a párton belül folytatják le a liberálisok és a kereszténydemokraták vitáját.
márc. 7
22:36
Előnyök már 8 óra alatt: hatásai a testedre, ha elhagyod a cigit (Spabook)
Kívülről fújod a tüdőrák-kockázatot, meg azt is, hogy a dohányzás tulajdonképpen halált okoz? Ennek ellenére mégis rágyújtasz… Valószínűleg...
márc. 7
22:39
Megszüntették Czeglédy Csaba házi őrizetét (Infostart)
Megszüntették Czeglédy Csaba házi őrizetét - erről a volt politikus maga számolt be Facebook-oldalán csütörtökön.
márc. 7
22:48
Szabó Gergő: A bölcs Gyurcsányné Bukarestbe vágyik (Tiszta Jövő)
Gyurcsány mindenhez is ért, ezt országlása idején bizonyította, hiszen kilőtt szemek és államcsőd követte a hazug nagyúr lépteit.
márc. 7
22:51
Újabb furcsa balhé a magyar teniszéletben (Sport365)
Érdekes ügy...
márc. 7
22:54
Jövő héten szavaznak a módosított brexit-alkuról (HírTV)
Kétséges az új megállapodástervezet elfogadása.
márc. 7
23:06
Ilyen eredményt ért el a K&H; biztosító (ProfitLine)
A K&H Biztosító tavaly 4,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, ami éves összevetésben 57 százalékos emelkedés - mondta Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója csütörtökön Budapesten azon a sajtótájékoztatón, amelyen a K&H Bankkal közösen bemutatták a biztosító múlt évi teljesítményét is.
márc. 7
23:06
Melyik hónapban születtél? Ezzel veszed le a lábáról (Spabook)
Mindenkinek vannak olyan tulajdonságai, amiket ő maga talán észre sem vesz, de mások rögtön megszeretik őket. Például simán lehet, hogy neked...
márc. 7
23:33
Európa-liga: Komoly előnyben a Napoli és a Chelsea - eredmények (Infostart)
A Napoli és a Chelsea is 3-0-ra győzött házigazdaként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének csütörtök esti első mérkőzésén.
márc. 7
23:36
Elemezd ki bárki személyiségét a vércsoportja alapján (Spabook)
Az emberi vércsoportok megkülönböztetése a múlt század első fele óta óriási jelentőségű felfedezés volt, Karl Landsteiner nemhiába kapott...
márc. 7
23:42
A családpolitikai intézkedések gyorsíthatják hazánk gazdaságának növekedését (ProfitLine)
Londoni pénzügyi elemzők szerint a magyar kormány által bejelentett családpolitikai intézkedési tervek fogyasztási hatásai az eddig vártnál gyorsabb idei növekedést eredményezhetnek a magyar gazdaságban.
márc. 7
23:54
Babis Trumpnak: Tegyük ismét naggyá Csehországot! (USAracing)
Tegyük ismét naggyá Csehországot! – mondta csütörtökön a washingtoni Fehér Házban Andrej Babis cseh kormányfő, miután tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel és Mike Pompeo külügyminiszterrel.

Keresés