2019. március 7. csütörtök

márc. 7
17:15
Vinné a K&H; a Budapest Bankot, de nem hívják (Menedzsment Fórum)
Tavaly is nagyot nőtt a K&H Bank eredménye, nagyobb mértékben nőtt a hitel-, mint a betétállomány, és a biztosító eredménye is szépen növekedett. Megvennék a Budapest bankot, ha adnák nekik.
márc. 7
17:15
Balog Zoltán elárulta, mi a valódi konfliktus a Fidesz és a Néppárt között (Infostart)
Részleteket árult el Balog Zoltán volt miniszter, romaügyi miniszterelnöki biztos arról a berlini tárgyalásról, amelyet a CDU vezetőivel folytatott. Az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, a Fidesz néppárti tagsága megőrzésének feltételéül szabott három kérdés csak a felszín, és a következő napokban eldől, van-e remény arra, hogy a Néppárt vi
márc. 7
17:17
29 lapkiadóból megalakult a kormánypárti média-cégcsoport (Menedzsment Fórum)
A február 21-én aláírt úgynevezett uralmi szerződés szerint a Liszkay Gábor által irányított Mediaworks Hungary Zrt. lesz a vállalatcsoport uralkodó tagja, amely 28 lapkiadót ellenőriz.
márc. 7
17:18
Tavaly 36,4 milliárdos forgalmat generált a Spar húsüzeme (ProfitLine)
Tavaly 36,4 milliárd nettó forgalmat realizált a Spar idén 15 éves bicskei húsüzeme, amely 2274 szarvasmarhát és 477 ezer darab félsertést dolgozott fel - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.
márc. 7
17:18
Több száz madár halhatott meg az 5G hálózat bővítése miatt (ATV)
A Huijgenspark egyes részeit ezután lezárta a rendőrség, és megtiltották a kutyák sétáltatását is.
márc. 7
17:18
Milla Jovovich igézően kék szemű lányai mindenkit elbűvölnek (hirado.hu)
Az anyukájuktól egyértelműen ámulatba ejtő tekintetüket örökölték.
márc. 7
17:18
Kovács Árpád: Cselekvésre alkalmas év lesz az idei (hirado.hu)
A gazdaság fejlődésének záloga egy versenyképességi fordulat.
márc. 7
17:18
Sarah Jessica Parker újabb Carrie Bradshaw pillanata: álom, ahogy a színeket kombinálja (Glamour)
Hétköznapi szettben is nagyon vagány
márc. 7
17:18
A télen is hulló esők olvasztják Grönland jegét (Képmás)
Még a hosszú északi-sarki télben is gyakran esik az eső.
márc. 7
17:18
A saját szabadságodat tudd megélni! – Navratyil Sándor paralimpikon a Mandinernek (Tiszta Jövő)
„A megbékélés egy hosszú folyamat. Én sérültként megkaptam a lehetőséget, hogy a maximálisat hozzam ki a helyzetemből” – mondja Navratyil Sándor a Mandinernek. Az első magyar téli paralimpikonnal életéről és pályafutásáról, küzdelmeiről és sikereiről beszélgettünk aszófői otthonában. Vallja: „Az ember akkor tud teljes értékű életet élni, ha leginká
márc. 7
17:18
Neymar a PSG-vereség után: Csesszétek meg! (BorsOnline)
Minimum kétséges videóbírós döntés miatt esett ki ismét idő előtt a PSG a BL-ből. Thomas Tuchel vezetőedző és Lőw Zsolt állása is veszélyben van.
márc. 7
17:18
Orbán Viktor: "Nagyanyám arra tanított, hogy a megpróbáltatásban legyek alázatos" (SzMo)
Rémálmaiban sem gondolta, hogy valaki megint birodalmat akar építeni Európában - mondta a magyar kormányfő egy most megjelent beszélgetésben.
márc. 7
17:18
Klip-premier: Itt a „Most van most” című film betétdala (SzMo)
A 'Szabadon' egy húzós zenei alappal, az életünkről szól - mondta Tiszai Vivi, az együttes dobosa.
márc. 7
17:20
Szörnyű: Jason Momoa magángépe kigyulladt, majdnem tragédia történt (Glamour)
Köszönetet mondott a tűzoltóknak
márc. 7
17:24
Orbán Viktor: nem zárható ki az EU felbomlása (Portfolio)
A magyar népnek régi hagyományai vannak a "korlátozott szuverenitással" szembeni ellenállásban és a magyarok "vég nélküli germán és szláv tengerben" való feloldódása helyett "inkább az Unió széttagolódásának van veszélye" - jelezte...
márc. 7
17:24
Nagyot fordul az időjárás a következő napokban (Háziállat)
A hétvégén még meleg lesz, de utána minden megváltozik. Fotó: Pixabay A hétvégén is folytatódik a változékony, többfelé szeles időjárás – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. Pénteken napközben helyenként, késő délutántól, estétől elszórtan, főként délen, délkeleten valószínű eső,
márc. 7
17:24
Vírusmentes lett a HIV-fertőzött (USAracing)
Ugyanazzal a kezeléssel, amelyikkel egy, szintén gyógyultnak nyilvánított londoni pácienst kezelték, most úgy tűnik, sikerült egy harmadik, düsseldorfi pácienst is meggyógyítani.
márc. 7
17:24
Sergio Ramos és a Real Madrid elnöke összebalhézott az öltözőben (m4sport.hu)
A játékosokat élesen kritizáló Pérez és a csapatkapitány heves vitába keveredett.
márc. 7
17:24
Századvég: A néppárti ultimátum Soros és Juncker bosszúja (HírTV)
A kutatás szerint a vita mögött az Európai Néppárt értékválsága áll, a néppárti „alakulatok” többsége ugyanis támogatja a migrációt
márc. 7
17:24
Elhunyt a Queen első basszusgitárosa: így jelentették be a szomorú hírt (Life)
"Mindig hatalmasat szólt."
márc. 7
17:26
Orbán Viktor: Magyarország Európához tartozik, mi Európa vagyunk (HírTV)
„Az a vád, hogy nem vagyunk teljesen európaiak, számunkra egy durva vicc” – mondta a kormányfő.
márc. 7
17:27
Orbánék családvédő intézkedései felpörgetik a gazdaságot? (Privátbankár)
A londoni elemzők szerint lehetnek pozitív hatásai az intézkedéseknek.
márc. 7
17:30
Németh Zsolt: Az EU nem zárkózhat be (HírTV)
A Fidesz politikusa szerint a Keleti Partnerség vonatkozásában fontos úgy támogatni Ukrajna szuverenitását és területi integritását.
márc. 7
17:30
Szijjártó: A kormány nem fog bocsánatot kérni a plakátok miatt (444.hu)
Bocsánatot annak kell kérni, aki valótlanságot állított a másikról, ők meg ilyet nem tettek.
márc. 7
17:30
Hétvégén is változékony marad az időjárásunk (Háziállat)
Néhol zápor és zivatar is kialakulhat.
márc. 7
17:30
Elképesztő éhínség Haitin: sárból készítenek süteményeket (ATV)
Sárból készült aprósüteményeket készítenek, árulnak és esznek Haitin az országot sújtó éhínség miatt. A karibi szigetországban az elmúlt 3 évben ugyan csökkent az éhezés, annak mértéke azonban még így is megdöbbentő.
márc. 7
17:30
Hétvégén is változékony marad az időjárásunk (hirado.hu)
Néhol zápor és zivatar is kialakulhat.
márc. 7
17:30
Kiderült az igazság: Sebestyén Balázs csúnyán átvert mindenkit (Ripost)
Sokan bedőltek neki!
márc. 7
17:30
Kovács Árpád: Egy versenyképességi fordulat a gazdasági fejlődés záloga (AQUA)
A Költségvetési Tanács elnöke a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági fórumán az idei évet nyugodt cselekvésre alkalmasnak nevezte.
márc. 7
17:30
Mi lesz most a fradistákkal? Távozik a szuperszexi sportolónő (Ripost)
Bobana Klikovac tavaly nyáron érkezett a Ferencváros női kézilabdacsapához. Hamar távozhat a klubtól.
márc. 7
17:30
Nem baj, ha kicsi a fürdőszobád, így fér el benne minden (Ripost)
A fürdőszoba tökéletesen tükrözi tulajdonosa személyiségét. Ha erre gondolsz, még tudatosabb lehetsz abban, hogy rendezed be, milyen hangulatúvá varázsolod ezt a központi helyiséget
márc. 7
17:30
Tovább gyűlnek a felhők a Bernabéu fölött – két játékosuk hetekre kidőlt (m4sport.hu)
Viníciusra sem számíthatnak sérülése miatt.
márc. 7
17:30
Undorító, mire nem képes: Ez Angelina újabb húzása Brad Pitt ellen (Femcafe)
Képtelen leállni.
márc. 7
17:30
Weber jó jelnek nevezte azt, hogy a kormány lecserélheti a plakátokat (Igényesférfi.hu)
Manfred Weber az Európai Néppárt csúcsjelöltje örömmel fogadta a hírt, hiszen így teljesülni látszik az egyik feltétele.
márc. 7
17:33
Családi házak: eladni és venni is most éri meg, csak nem mindegy, hol (Menedzsment Fórum)
A vásárlóknak jó hír, hogy 40 millió forint alatt is lehet már kisebb, akár kerttel rendelkező házat venni a fővárosban, és nem is mindig rettentő messze a központtól. Az eladóknak jó hír, hogy a nagyvárosokban 5 év alatt másfél, de akár kétszeresére is nőhettek az árak miközben az értékesítési idő átlagosan két hónappal csökkent.
márc. 7
17:33
Örülnek az erdélyi magyarok az uniós bíróság döntésének (Infostart)
Újabb aláírásgyűjtés indulhat. Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarok polgári kezdeményezései erősítik egymást.
márc. 7
17:36
Plusz juttatás szülinapi vagy karácsonyi ajándékra? Lehetséges! (Pénzcentrum)
A béren kívüli juttatások többségének adókedvezménye jelentősen csökkent év elején, ennek ellenére a hazai vállalkozások kétharmada megtartotta a cafetéria rendszert. A vállalatok harmada kedvező adózású elemek javára módosította...
márc. 7
17:36
Őrület! Kim Kardashian megint botrányos szettben (Glamour)
Egy újabb Alaia darabban kellette magát
márc. 7
17:36
Ez a macska képtelen nem úgy csinálni, mintha egy futballmeccs kapusa lenne (BorsOnline)
Saját Instagram-profillal rendelkezik az a Gólcica becenevű 10 éves négylábú, aki egyszerűen imád két lábon állva felfelé nyújtózkodni. Az amerikai cicát gazdája épp a vicces mozdulatsor miatt nevezték el így: olyankor teljesen úgy néz ki, mintha egy futballmeccsen védené a kaput. Gazdája, Peter elmondta, hogy az egyébként Keys névre is hallgató
márc. 7
17:36
Óriási tudás birtokában egy afrikai törzs: zéró rákos megbetegedés (Spabook)
A dogonok Észak-Afrikában, Maliban, a Bandiagara-fennsík közelében, a Niger-folyó kanyarulatában élnek. Eredetmondáik által váltak közismertté....
márc. 7
17:39
Júliustól él négy családvédelmi kedvezmény - a kormányinfó legnagyobb bejelentései (Infostart)
Kiterjesztett, részletezett csok, ösztöndíjas szakképzés, lecserélődő Soros-plakátok - ezek voltak a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter legfontosabb témái az aktuális kormányülésről.
márc. 7
17:42
Négy kérdés után két X: továbbjuthat Dávid Gyula? (ATV)
Nehéz helyzetből várja a folytatást az 500 – Az ország géniusza ma esti adásában Dávid Gyula.
márc. 7
17:42
Sötét szobában toporog az eurózóna gazdasága (vg.hu)
Egy folyamatos gyengeség és mindent átható bizonytalanság időszakát éljük Mario Draghi EKB-elnök szerint.
márc. 7
17:44
Bukdácsolt csütörtökön BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 461,60 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 40 625,30 ponton zárt csütörtökön.
márc. 7
17:46
Gigabírság az autóalkatrész piacon (vg.hu)
A Bizottság keményen lép fel a kartellező vállalkozásokkal szemben: rendszeresen több tíz- vagy akár százmillió eurós bírságokat szab ki.
márc. 7
17:48
Brie Larson és Samuel L. Jackson Ariana Grande új slágerét éneklik a Carpool Karaoke-ban (Glamour)
Zseniális videó lett!
márc. 7
17:48
A fiatal várandós londoni nők kétharmada küzd mentális problémákkal (Képmás)
A kutatás szerint a 16-25 év közötti, gyermeket váró nők 67 százalékánál jelentkeznek mentális problémák.
márc. 7
17:51
Ismét kényes, kórházas ügyben tesz rendet az ombudsman (Infostart)
Az alapvető jogok biztosa szerint a koraszülött intenzív osztályon (PIC) lévő gyermek joga és legjobb érdeke a szülő állandó jelenléte, ezért visszásságot okoz, hogy az egészségügyi-ellátó rendszer nem tudja ezt minden PIC osztályon biztosítani.
márc. 7
17:54
A Roma elnökének elege lett ebből a "szarból" - videó (Sport365)
Kifakadt a meccs után.
márc. 7
17:54
Kiadták a riasztást: viharos széllel jön az eső (Háziállat)
A hőmérséklet viszont kedvezően alakul.

Keresés