Még februárban robbant a bomba, hogy a kormány a nagycsaládosok segítését célzó program egyik tervezett pontjaként autóvásárlási támogatást nyújthat a legalább három gyermekkel rendelkező családok számára, amennyiben legalább hétüléses új autót választanak. Bár a pontos jogszabályi háttér még mindig nincs meg, de az már biztosnak tűnik, hogy július
Izmok, fegyverek, bűn és bűnüldözés, Daniel „Hondo” Harrelsonnak mindegyikből bőven jutott már az élete során. Az AXN-en március 13-án 21 órakor debütáló SWAT– Különleges egység második évadában a Shemar Moore által megtestesített hadnagy folytatja a harcot a Los Angeles-i rendőrség kötelékében.
Manfred Weber úgy szeretné lezárni az Orbán-ügyet mai budapesti látogatásán, hogy ne kelljen kizárnia a Fideszt az Európai Néppártból. A pártszövetség csúcsjelöltjének szüksége van a magyar kormánypárt szavazataira, ugyanakkor bizonyos kérdésekben nem engedhet Orbán Viktornak. Korántsem biztos tehát, hogy látogatása a kívánt eredménnyel jár majd.
Az Ikea főként a tejre vagy tejösszetevőkre allergiás, illetve intoleráns vásárlóinak hívja fel a figyelmét arra, hogy vigyék vissza, ha vásároltak a mályvacukros süteményükből.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a 2018. negyedik negyedévi, a hitelintézetek adatait bemutató sajtóközleményével egy időben új statisztikai publikációs felületet vezet be - mondta Kissné Ladányi Éva, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője a jegybank keddi sajtótájékoztatón.
Az NHP fixről és a generációváltásról szólhat az idei év a hazai kkv-hitelezésben - mondja Toldi Balázs, a Budapest Bank vállalati üzletágának vezetője, aki a piac aktualitásai mellett néhány hitelfelvételi tudnivalóról és a Budapest...
Alex Jacquot saját légitársaságot alapítana, ehhez kért segítséget. "Vetélytársaink normál esetben nem szoktak segítséget kérni tőlünk, de ez esetben nem tudtuk válasz nélkül hagyni a kérést" - írta a légitársaság.
A két tolvaj a XVIII. kerületből lopta el a négyhetes csikót egy autóval együtt. Az állat pár nappal később épségben előkerült, a kedélyek azonban nem csillapodtak az ügy után - írja a Bors.
Soha nem volt akkora esély arra, hogy a brit parlament elfogadja a kormány megállapodástervezetét, mint most, miután Theresa May brit miniszterelnök és az Európai Unió képviselői megállapodtak a tartalékmegoldás időkorlátjáról - vélekedett az InfoRádióban Magyarics Tamás.
Allergia bármely életkorban jelentkezhet, így nem ritka, hogy már óvodáskorú gyermekek is kezelésre szorulnak. A légúti allergiák ellen azonban létezik egy igen hatásos gyógymód, melynek segítségével a szövődmények is megelőzhetők.
Áder János köztársasági elnök szerint Magyarország húsz évvel ezelőtti csatlakozása a NATO-hoz egyszerre volt stratégiai, politikai, katonai és erkölcsi döntés, de egyben történelmi elégtétel is a Jaltát követő keserves évtizedekért, és elismerés a vasfüggöny átszakításáért.
Buda és Pest egyik leghírhedtebb figurája a XIX. században Sándor Móric volt, akinek kalandjairól film is készült, és aki pofon vágta az 1848-as forradalmárokat az utcán.
Az elmúlt napok időjárását a szél uralta. Továbbra is folytatódik a szeles napok sora, a hét hátralévő napjain nagy területen rendre élénk, többször erős szélre készülhetünk.
A keddi találkozón a Fidesz európai néppárti tagsága lesz a téma, mivel korábban a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését a néppárt 12 tagpártja hivatalosan kezdeményezte.
Az ügyeskedésen gondolkodók ráfaragnak, aki tisztességesen használja, jól jár. Kik igényelhetik, és milyen esetekben veszi vissza késedelmi kamatostól az állam a július 1-jétől hétszemélyes személyautók vásárlására adott támogatás összegét? Részleteket mondott el Novák Katalin a támogatásról:
Az Apple hamarosan bemutathatja a streaming TV és video szolgáltatásait is, amelyre várhatóan társaság március 25-i médiaeseményén kerülhet majd sor. A Reuters beszámolója szerint az Apple új szolgáltatása a saját előállítású tartalmak...
A fiatal magyar kutató nemrég védte meg az MTA doktori disszertációját, tagja a 'Nők a Kutatói Életpályán' MTA Elnöki Bizottságnak, és egyike az Akadémia közgyűlési képviselőinek is.
A jövőben a nők csak iszlám fejkendőben tehetik be a lábukat a milánói Scalába? – tette fel a pátoszt sem nélkülöző kérdést a Silvio Berlusconi volt kormányfő pártja, a Forza Italia politikusa, Daniela Santache. (Kultúra)
A téves és vitatható ítéletek kiszűrése érdekében vezették be a labdarúgásban is a videóbírót. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, egyáltalán nem csökkent a viták száma. (Sport)
A BKK egyre több jegy- és bérletkiadó automatát telepít, a forgalom közel fele már ezeken zajlik. Elmondták, hogyan jár vissza a pénz, ha rosszul működik az automata.
A Continental a 2018-as üzleti év eredménye után mintegy 150 millió eurót fizet ki a dolgozóinak. Magyarországon a munkatársak a 2018-as üzleti év eredménye után fejenként 380 euró, azaz 121 036 forint jutalomban részesülnek - áll...
A hazai online kiskereskedelem forgalma 17 százalékkal nőtt tavaly az előző évihez képest, elérte a nettó 425 milliárd forintot a GKI Digital és az Árukereső felmérése szerint.
Július elsejétől legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást kaphatnak a legalább három gyereket nevelő családok új, legalább hétszemélyes személyautó vásárlásához - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.