A hazai állami egészségügy területén várható változásokról beszélt Kásler Miklós egészségügyi miniszter az origonak adott interjújában. Konkrétumokat azonban kevésbé említett, általános célokat és irányokat vázolt. A teljesítményarányú...
Ha eddig aggódtunk, hogy a Facebook túl sok személyes információt birtokol életünkről, akkor a portál alapítójának szavai alapján még több lehet a félnivalónk a továbbiakban.
A hazai állami egészségügy területén várható változásokról beszélt Kásler Miklós egészségügyi miniszter az origonak adott interjújában. Konkrétumokat azonban kevésbé említett, általános célokat és irányokat vázolt. A teljesítményarányú...
Az Európai Néppárt csúcsjelöltje Orbán Viktor mellett az egyetemet is felkereste, aminek a Magyarországon maradását elvben a Fidesz maradásának feltételéül szabta.
A küldöttség önálló magyar kar létrehozását sürgette az immár Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemként működő intézményben
Sokszor csak azokról az átalakulásokról, új épületekről, felújításokról veszünk tudomást ami elég hatalmas, extravagáns, vagy esetleg valamilyen szempontból meghökkentő ahhoz, hogy ne tudjuk ne észrevenni. Emiatt a kisebb, de szintén...
Az Európai Néppárt csúcsjelöltje Orbán Viktor mellett az egyetemet is felkereste, aminek a Magyarországon maradását elvben a Fidesz maradásának feltételéül szabta.
Süli János emlékeztetett arra is, hogy a létesítési engedélykérelmet a magyar nukleáris biztonsági hatóság mellett nemzetközi szakértők is vizsgálni fogják.
Az egykori legnagyobb észak-írországi britellenes terrorszervezet, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) nevében jelentkezett egy csoport azoknak a borítékokba rejtett gyújtószerkezeteknek a feladójaként, amelyek egy írországi címről érkeztek a múlt héten Londonba és Glasgow-ba - közölte a londoni rendőrség.
A kiszámítható jövőt és a versenyképes fizetést az értékesíthető szaktudás biztosíthatja, a szakképzést ezért a munkaerőpiaci kereslethez kell igazítani - jelentette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden Budapesten...
Főként a budai Vár, az I. és az V. kerületi rakparti szakaszok, az Andrássy út, a Kossuth tér, a Múzeum körút és a Bajcsy-Zsilinszky út környéke érintett. Térképes összeállítás.
Rengetegen várnak különféle műtétekre Magyarországon, a legdurvább esetekben majdnem két évet kell várni egy-egy beavatkozásra. Aki nem akar ennyit szenvedni, az elmehet a magánklinikákra. Már persze, ha megteheti. A Pénzcentrum megnézte...
A pénzmosás elleni törvény előírása szerint a pénzintézeteknek június 26-áig át kell világítaniuk az ügyfeleiket - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.
Sok mindenről tárgyaltak kedden az EU pénzügyminiszterei, Varga az MTI-nek nyilatkozva ebből azt emelte ki, hogy Magyarország továbbra sem támogatja az otthoni pálinkafőzés megadóztatását.
Kihirdették kedden az észak-koreai állami médiában a hét végi parlamenti választások győzteseinek listáját, amelyen nem szerepel Kim Dzsong Un államvezető neve. Szakértők szerint elképzelhető, hogy nem is jelöltette magát.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Érdemes Művész, Kiváló Művész és Babérkoszorú-díjakat adott át kedden a Várkert Bazárban.
Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít az állattenyésztési ágazatra, ezen belül a baromfi és a sertéságazat termelőire. A baromfi- és sertéshízó állatjóléti támogatások 2018. támogatási évre vonatkozó kifizetései két és félszeresére emelkednek a 2010. évihez képest.
Kedden publikálta a Magyar Nemzeti Bank a hitelintézetek negyedik negyedéves prudenciális adatait, amelyből kiderül, hogyan muzsikáltak 2018-ban a pénzintézetek Magyarországon.
Elhunyt hétfőn, 90 éves korában Hal Blaine, nemzedékének legnagyobb hatású dobosa, akit Bryan Wilson, a Beach Boysból "a valaha élt legjobb dobosnak" nevezett.
A saját fogyasztásra történő otthoni pálinkafőzés adómentességét néhány tagállam ellenzi, mások elfogadhatónak tartják, míg több tagállam, köztük Magyarország határozottan igényli.
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke felhívta a figyelmet, hogy a V4 országait nem az Európai Unió elleni összeesküvés vagy a migrációs politika tartja össze, hanem az unió egységének megtartása.
Pellegrini szlovák miniszterelnököt állították pellengérre az EP keddi ülésnapján. A legforróbb téma Ján Kuciak szlovák újságíró meggyilkolása volt, emellett a kormányfő iszlámról megfogalmazott gondolatai is heves indulatokat váltottak ki. Pellegrini kifejtette azt is, hogy a NATO-tól várható elsősorban térségünk biztonságának szavatolása.
A magyar függetlenség és szabadság minden korban minden generáció számára az egyik legfontosabb érték - emelte ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten, a március 15-i ünnepségekről tartott sajtótájékoztatóján.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke hétfő délután tudta meg, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt EP-frakciójának vezetője találkozni szeretne vele. (Belföld)
A tavaly elhunyt Stephen Hawking elméleti fizikus fekete lyukakkal kapcsolatos úttörő felfedezésének állít emléket egy új brit pénzérme - írta meg a BBC News. (Külföld)
Ahol a miniszterelnök lehetőségekről szónokolt a diákságnak egy szakmákat népszerűsítő fesztiválon, ott csupán kilátástalanság vár a magyar fiatalok többségére. (Belföld)