2019. március 12. kedd

márc. 12
14:27
Egy cég, aminek ingatlanjait évente 128 millióan látogatják (Portfolio)
2018-ban az IMMOFINANZ erőteljes növekedést tapasztalt kiskereskedelmi ingatlanjai látogatószámában. Az év során több mint 142 millió vásárló kereste fel az összesen 800 ezer négyzetméter bérbeadható alapterületű STOP SHOP kiskereskedelmi...
márc. 12
14:27
Az EU szerint jogszerű a magyar cukorgyárak uniós finanszírozásból történő kizárása (ATV)
Az Európai Unió Törvényszéke elutasította Magyarország keresetét, és helyt adott az Európai Bizottság érvelésének, amely szabálytalanságokat tárt fel két magyar cukorgyár szerkezetátalakítása során és emiatt az érintettek cégeket megfosztja a korábban megítélt mintegy 11,7 millió euró (3,7 milliárd forint) összegű uniós támogatástól.
márc. 12
14:27
528 lóerő első keréken? – íme, a Lynk&Co; 03 Cyan Concept (Auto Pult)
A Lynk&Co komoly terveket dédelget, melyek között az európai piacra való betörés is szerepel – akinek még mindig nem lenne ismerős a kínai tulajdonú, de Volvo alapokat használó innovatív márka, annak érdemes elolvasni korábbi cikkünket. A gyáriak a 2019-es WTCR bajnokságban való indulásukkal is egyértelmű jelet küldtek, ráadásul a versenyautójukkal
márc. 12
14:27
Az EP a nem uniós állampolgárok bűnügyi adatait megosztó rendszer létrehozásáról döntött (444.hu)
Az új rendszer az EU-s és egy nem uniós ország kettős állampolgárságával rendelkezők adatait is tartalmazza, így akinek priusza van, többé nem rejtheti el a múltját egy másik útlevéllel.
márc. 12
14:27
Több ország is megtiltotta a Boeing 737 MAX 8 típusú utasszállítók közlekedését (USAracing)
Ausztrália és Dél-Korea is csatlakozott kedden azokhoz az országokhoz, amelyeknek hatóságai nem engedik repülni a Boeing 737 MAX 8 típusú utasszállító gépeke.
márc. 12
14:29
Lángokban áll egy budapesti társasházi lakás (Grill Receptek)
Megkezdték a VIII. kerületi lakás oltását a tűzoltók. (Bűnügy-baleset)
márc. 12
14:31
Péntektől a tavaszi menetrend szerint jár a balatoni komp (Grill Receptek)
Ha a nagy forgalom miatt szükséges, sűrűbben indít járatokat a hajózási társaság. (Belföld)
márc. 12
14:33
Nagy bejelentés az Alzheimer-kór korai felismeréséről (Infostart)
A szem tényleg a "lélek tükre".
márc. 12
14:33
Mi lesz így itt: a Google vígan éli világát, a pálinkát meg adóztatni akarják? (Blikk)
Pálinka és a digitális nagyvállalatok adója. Hogy jön össze a kettő? Az uniós pénzügymimniszterek tudják a választ:
márc. 12
14:33
Mályvacukros süteményt hív vissza az Ikea (Grill Receptek)
A termék összetevői között nincs egyértelműen feltüntetve a tej, mint allergén. (Belföld)
márc. 12
14:33
Elindult a határozatlan idejű sztrájk a Hankooknál (444.hu)
A szakszervezet szerint a cég közölte: nem hajlandó semmiféle tárgyalásba bocsátkozni a sztrájk alatt, pedig a törvény a munkabeszüntetés alatt is kötelezővé teszi az egyeztetést.
márc. 12
14:33
Az IRA lehet a Nagy-Britanniában talált gyújtószerkezetek küldője (USAracing)
A kis hatóerejű, házilagos kivitelezésű gyújtószerkezetek A4-es méretű, ír bélyeggel ellátott fehér postai borítékokban érkeztek múlt héten Londonba és Glasgow-ba.
márc. 12
14:33
Eddig tartott? Meghan Markle már nem hordja az eljegyzési gyűrűjét (Femcafe)
A rajongók úgy gondolják, hogy tudják az okokat, de tévednek.
márc. 12
14:33
Te is használod minden nap - 30 éves a világ egyik legnagyobb találmánya (Femcafe)
Hihetetlen, hogy repül az idő.
márc. 12
14:35
A magyar választól függ, miről tárgyal a Fidesszel kapcsolatban az Európai Néppárt (Grill Receptek)
Az Európai Néppárt (EPP) elnöksége egy javaslatot fog terjeszteni a pártcsalád március 20-i politikai gyűlése elé. Ez nem feltétlenül a Fidesz kizárására vagy a felfüggesztésére fog vonatkozni. (Külföld)
márc. 12
14:39
Vajna Tímea mégis újra férjhez mehet (Blikk)
Sőt, gyermeke is lehet a fiatal özvegynek.
márc. 12
14:39
Ennyi volt: bejelentette visszavonulását a korszakot teremtő holland edző (Blikk)
Bejelentette visszavonulását a Bajnokok Ligája és UEFA kupa győzte Louis Van Gaal.
márc. 12
14:39
Hormonzavarok - Milyen jelek utalhatnak rá? (WebBeteg)
Mivel hormonrendszerünk az egész szervezetünk működésére hatással van, gyakorlatilag nincs olyan szerv, aminek a működését egy-egy kieső vagy túlműködő endokrin mirigy ne befolyásolná.
márc. 12
14:39
Közölte a meteorológia: a fagyos hajnal után jön az eső és a szélvihar (Háziállat)
Országszerte borús időre kell készülni.
márc. 12
14:39
Az EP újabb ügyben felfüggesztette Le Pen mentelmi jogát (ATV)
Az asszisztensei után jogtalanul felvett uniós pénzek ügyében is felfüggesztette Jean-Marie Le Pen francia képviselő mentelmi jogát az Európai Parlament (EP) kedden.
márc. 12
14:39
Együttműködés a tisztelet talaján (USAracing)
A migráció kapcsán kétségtelenül messze áll egymástól Magyarország és Hollandia álláspontja, azonban ha mindkét fél a tisztelet talaján marad, együtt tudunk működni — jelentette ki Szijjártó Péter.
márc. 12
14:39
Órákon keresztül agyalsz minden problémán? Módszerek, amikkel legyőzheted a szorongást (Spabook)
Ha gyakran érzed magadon, hogy pánikolsz, mindenféle problémán agyalsz órákon keresztül anélkül, hogy megoldást találnál rá, akkor bizony...
márc. 12
14:45
Most szólunk mielőtt elfelejti: ezt feltétlen csinálja meg bankjánál júniusig, vagy nagy gondban lesz (Blikk)
Júniusig azonosítani kell magunkat bankunknál, ha elmulasztjuk, nem tudunk utalni, pénzt felvenni a számlánkról.
márc. 12
14:45
Megdöbbentő iratok szivárogtak ki: a török vezetés tudhatott a puccskísérletről (Blikk)
Kiszivárgott bizalmas iratok szerint a török felső vezetés előre tudott a 2016-os készülő puccskísérletről, de nem tett semmit, hogy megakadályozza, csak ellenőrzött mederbe terelte az eseményeket, így megágyazva Recep Tayyip Erdogan török elnök egyszemélyi uralmához - írta az EUObserver.
márc. 12
14:45
Afrika leggazdagabb embere milliárdjait felhasználva hódítaná meg a világot (Portfolio)
Aliko Dangote, Nigéria és egyben Afrika legvagyonosabb embere nagy tervet dédelget országa energiafüggőségének csökkentésére, aminek megvalósításával újabb nagy szeletet hasíthat ki Nigéria 376 milliárd dolláros gazdaságából. A...
márc. 12
14:45
Megkezdődött a legkiválóbb termékek és szolgáltatások versenye (HírTV)
Több mint 100 kategóriában hirdették meg az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot.
márc. 12
14:48
8,5 milliárd euró exporttöbblettel zárt a szolgáltatások külkereskedelme tavaly (Menedzsment Fórum)
25 milliárd eurónyi kivitelre jutott 16,6 milliárdnyi behozatal.
márc. 12
14:50
7 milliárdból gazdálkodhat a tévés filmalap (Menedzsment Fórum)
Egy most közzétett törvényjavaslatból kiderült, mekkora összeg áll majd a Televíziós Film Mecenatúra rendelkezésére.
márc. 12
14:51
Duplán sújtja a cégeket a munkaerőhiány (Infostart)
Soha nem volt még ekkora a munkaerőhiány az országban. A jelenség egyelőre segíti a gazdaság növekedését, hiszen gyorsan nőnek a keresetek, így a fogyasztás is. A bérrobbanás azonban egyre nehezebb helyzetbe hozza a vállalatokat - írja elemzésében a Portfolio.
márc. 12
14:51
Balog az Orbán-Weberről: El kell kerülni a március 20-ai "élveboncolást" (ATV)
Balog Zoltán még a mai Orbán-Weber találkozó előtt egy televíziós interjújában azt mondta: ha van bölcsesség mindkét oldalon, akkor el kell kerülni a március 20-ai vitát, az "élveboncolást".
márc. 12
14:51
EUObserver: Kiszivárgott iratok szerint a török vezetés előre tudott a 2016-os puccskísérletről (444.hu)
Nem tettek semmit, hogy megakadályozzák, csak ellenőrzött mederbe terelték az eseményeket, hogy megágyazzanak Erdogan egyszemélyi uralmához.
márc. 12
14:51
Magyar vállalatok nyugat-balkáni beruházásait támogatja a magyar kormány (AQUA)
A magyar kormány több mint harmincmillió eurós alapjának köszönhetően várhatóan hasonló üzemek egész sora épülhet meg a következő két-három évben – emelte ki Magyar Levente.
márc. 12
14:51
A hamisított gyógyszerek 300 ezer gyerek halálát okozzák évente (SzMo)
A szegény országokban fordul elő a legtöbb haláleset.
márc. 12
14:51
Senki ne vegyen permetező drónt! (Agrofórum)
A rendezetlen jogszabályi környezet miatt permetezési célra jelenleg tilos drónokat használni. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a társszervezetekkel egyetértésben – sürgeti a szükséges szabályozás megteremtését.
márc. 12
14:57
Adóparadicsomok: tíz új ország az EU listáján (Portfolio)
Tíz újabb állam, köztük az Egyesült Arab Emírségek is felkerült kedden az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított feketelistájára, amelyen immár tizenöt ország található. Az uniós tagállamok pénzügyminisztereinek döntése...
márc. 12
14:57
Megerőszakolta feleségét, közel négy évet kapott (ATV)
Nem jogerősen három év tíz hónap fegyházbüntetésre ítélt a Veszprémi Járásbíróság egy férfit, aki megerőszakolta volt feleségét - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
márc. 12
14:57
Eldőlt az Ajax játékosának a jövője (Sport365)
Komoly döntést hozott a világbajnoki ezüstérmes labdarúgó.
márc. 12
14:57
Durva hitellázban él az ország: megállíthatatlanul adósodnak el a magyarok (Pénzcentrum)
Kedden publikálta a Magyar Nemzeti Bank a hitelintézetek negyedik negyedéves prudenciális adatait, amelyből kiderül, hogyan muzsikáltak 2018-ban a pénzintézetek Magyarországon. Hatalmas volt a magyarok hiteléhsége, és úgy tűnik, egyre jobbak...
márc. 12
14:57
Magyar vállalatok nyugat-balkáni beruházásait támogatja a magyar kormány (Igényesférfi.hu)
A magyar kormány több mint harmincmillió eurós alapjának köszönhetően várhatóan hasonló üzemek egész sora épülhet meg a következő két-három évben.
márc. 12
14:59
Fontos változás a Budán közlekedőknek: több kilométeres útfelújítás indul márciusban (Portfolio)
Felújítják a II. kerületi Pasaréti út, Szilágyi Erzsébet fasor és a Pasaréti tér közötti szakaszát. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) beruházásában 2019. március 18-án induló fejlesztés várhatóan ősszel fejeződik be. Felújítják...
márc. 12
15:00
Dózsa Lászlót és Döbrentei Kornélt is kitüntették (Grill Receptek)
Az 56-os emlékév plakátbotrányának főszereplője, Dózsa László színművész, rendező, érdemes művész Magyarország Kiváló Művésze díjban; antiszemita kijelentései miatt 2004-ben az Írószövetségből való tömeges kilépéseket okozó Döbrentei Kornél József Attila-díjas író, költő, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország Babérkoszorúj
márc. 12
15:02
A letakart plakátokon üzent Webernek a Momentum (Grill Receptek)
„Egy nappal ezelőtt itt gyűlöletpropaganda volt” – írták a ferihegyi gyorsforgalmi út mentén. (Belföld)
márc. 12
15:03
Sztrájkolnak a Hankooknál - határozatlan ideig (Infostart)
Kedd 14 órakor megkezdődött a határozatlan idejű sztrájk a Hankook Tire Magyarország Kft. dunaújvárosi gyárában - tájékoztatta az InfoRádiót a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, Székely Tamás.
márc. 12
15:03
Határozatlan idejű sztrájk kezdődött a Hankooknál (ProfitLine)
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (Vdsz) megkezdte a határozatlan idejű sztrájkot a Hankook Tire Magyarország Kft. dunaújvárosi gyárában - közölte a szakszervezet kedden az MTI-vel.
márc. 12
15:04
Erdogan előre tudhatott a 2016-os puccsról, melyre hivatkozva százezrek kerültek már börtöneibe (Grill Receptek)
Kiszivárgott egy dokumentum, mely előre felsorolta az államcsíny-kísérlet éjszakájának eseményeit - köztük olyanokat is, melyek végül meg sem történtek. (Külföld)
márc. 12
15:06
Keserű döntés: uniós pénzt bukott két magyar cukorgyár (Menedzsment Fórum)
3,7 milliárd forint forintról van szó, le kellett volna szerelni a silókat a támogatáshoz.
márc. 12
15:09
Bevezették a kormányzati ingyenpénzt a szegényeknek - a bajok most kezdődnek (Privátbankár)
Március hatodika fontos nap volt Olaszországban, ugyanis ekkor lehetett először igényelni az általános alapjövedelmet. Az előzetes félelmek ellenére nem rohanták meg annyira a postákat az olaszok, országszerte csupán 35 653 kérelmet adtak be az első napon, míg további 8492-t interneten keresztül töltöttek ki. A „polgárok fizetésének” keresztelt al
márc. 12
15:09
Újabb világsztárokat jelentettek be: ők már biztosan ott lesznek a Balaton Soundon (Blikk)
Sorjáznak a fellépők Európa legmenőbb vízparti fesztiváljára, a legújabb listán ott van Sean Paul, KSHMR, Desiigner vagy Denzel Curry. A Balaton Sound szervezői közben folytatják a tavaly létrehozott, tudatos és biztonságos fesztiválozásra buzdító Safety First kampányt, melyhez önkéntesek jelentkezését várják.
márc. 12
15:09
Nagy változás a budai közlekedésben: több kilométeres útfelújítás indul (Portfolio)
Felújítják a II. kerületi Pasaréti út, Szilágyi Erzsébet fasor és a Pasaréti tér közötti szakaszát. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) beruházásában 2019. március 18-án induló fejlesztés várhatóan ősszel fejeződik be. Felújítják...
márc. 12
15:09
CEU: Támogatjuk Weber úr kezdeményezését (ATV)
Az Európai Néppárt (EPP) vezetője, Manfred Weber a mai napon irodájában kereste fel a Közép-európai Egyetem (CEU) rektorát, Michael Ignatieffet. Weber úr azért érkezett, hogy megbeszélje, hogyan biztosítható a CEU amerikai akkreditációjú intézményként való működése Magyarországon - tudatta a CEU egy közleményben.

Keresés