A kemény arcok mögött igazi lágyság bújik meg, ha Apaként látjuk kedvenceinket: Ronaldo, Messi, Neymar és megannyi futballzseni szerepel az összeállításban.
Az Alteo-csoport árbevétele 25 százalékkal 6,5 milliárd forintra, konszolidált kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (Ebitda) pedig 12 százalékkal 454 millió forintra nőtt az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egyetért a német szövetségi kormány nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős miniszterének álláspontjával, amely szerint a környezetbe kerülő, egyre növekvő műanyaghulladék...
Egy százalék feletti esést mutatnak az amerikai indexek a kereskedés első félidejéhez közeledve, a kereskedelmi háború fokozódása állhat a borús hangulat kialakulásának hátterében. A befektetők ma az Uber IPO-jára figyelnek.Elindult...
Az Európai Tanács vezetője szerint akár 30 százalékos esély is lehet arra, hogy Nagy-Britannia nem lép ki az Európai Unióból. Donald Tusk a Gazeta Wyborcza című lengyel lapnak adott interjút, amelyet a The Guardian című baloldali brit...
Újabb szakaszához érkezett az Egyesült Államok és Kína között dúló kereskedelmi háború. Péntektől Washington 25 százalékra emelte a vámot mintegy 200 milliárd dollár összértékű kínai termék esetében. Donald Trump amerikai elnök azt követően hozott erről döntést, hogy csütörtökön eredménytelenül értek véget a két ország közt zajló kereskedelmi tárgy
Nyárra elkészül az Országos Fenntarthatósági Szemléletformálási Stratégia, amelyre azért van szükség, hogy az egyszer használatos műanyag termékektől a magyar lakosság is elforduljon.
Az M3-as autópályán a Bagi völgyhíd dilatációs szerkezetét javítják a Nyíregyháza felé vezető oldalon 2019. május 11-e, szombat 12 óra és május 13-a, hétfő 14 óra között. A munkavégzések időpontjában az M3-as autópálya...
Az MKB Bank 100%-os tulajdoni részesedésében lévő céget alapított, az MKB Digital Szolgáltató Zrt-t - jelentette be a társaság a BÉT-en közzétett közleményében. Az új digitális leánycég, az MKB Digital Szolgáltató Zrt. az MKB...
A következő évtized turizmusfejlesztésének nyertese lehet a Velencei-tó a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint, aki a térséget egy kihasználatlan aranybányához hasonlította pénteken Kápolnásnyéken, a II. Velencei-tavi turisztikai...
Mintegy kétszázezer embert várnak főleg a nagy, központi, nyilvános eseményekre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra - mondta a bíboros, esztergom-budapesti érsek az InfoRádióban. Arról is beszélt, hogy mivel sikerült lenyűgözni a külföldieket.
A következő évtized turizmusfejlesztésének nyertese lehet a Velencei-tó a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint, aki a térséget egy kihasználatlan aranybányához hasonlította pénteken Kápolnásnyéken, a II. Velencei-tavi turisztikai...
Frans Timmermans, a szocialisták európai csúcsjelöltje arra készül, hogy az Euronews hírcsatorna meghívására televíziós politikai vitán vegyen részt Orbán Viktorral - közölte Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti (EP-)képviselő pénteken Budapesten, felszólítva a magyar miniszterelnököt, hogy fogadja el a felkérést.
Magyarországon a kkv-k úgynevezett túlélési rátája is igen alacsony: mindössze egyharmaduk éli túl fennmaradásuk ötödik évét. Három célcsoportot jelöltek ki, már lehet jelentkezni.
2019. márciusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 4,1, a belföldi vendégek által eltöltötteké 4,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakának magas bázisához képest. A szezonális- és naptárhatás...
A Facebook elutasította a közösségi oldal egykori társalapítója, Chris Hughes felvetését a vállalat három részre darabolásáról. Hughes a The New York Times hasábjain megjelent írásában a vállalat feldarabolása mellett foglalt állást...
Egy százalék feletti mínuszok után mostanra már stagnálnak az amerikai indexek, a kereskedelmi háború körüli tegnap kialakult aggodalmak fokozódása állhatott a borús hangulat kialakulásának hátterében. A befektetők ma az Uber IPO-jára...
Vagyis azzal, hogy pont akkor zsugorította magát kisüzemi sörfőzdévé, amikor a parlament a huszonötszörösére emelte az előállított sör mennyisége után járó 50 százalékos adókedvezményt.
Az innovációs és technológiai miniszter elmondta, a vállalkozások hozzáadott érték, nettó árbevétel és exportbevétel tekintetében is jó irányban haladnak.
Bekérette Svédország budapesti nagykövetét Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára - tudatta a KKM pénteken az MTI-vel.
Idegenkezűség, valamint a hatóság félrevezetése és rágalmazás tárgyában rendőrségi feljelentést tesz a Hungast Vital Kft. a kerepesi, önkormányzati fenntartású tálalókonyhán az ételbe került rovarlárva kapcsán ismeretlen tettes ellen - közölte Enyedi Csaba, a Hungast Csoport kommunikációs igazgatója.