Sztálinhoz és Pol Pothoz hasonlítja Orbán Viktort az Atlantic újságírója. Franklin Foer ugyanis az értelmiséget likvidáló, a közoktatást leuraló és a lakosságot engedelmes tömeggé alakító vezetőnek tartja a miniszterelnököt.
Elindult a hálózat kiépítése, csütörtökön Nyíregyházán átadták az első olyan elektromosautó-töltőállomást, amit az ALDI és az E.ON együttműködéseként alakítottak ki.
Már történelmi hagyomány, hogy kívülről várjuk a segítséget, aminek mindig nagy ára volt és lesz – figyelmeztetett Róna Péter, az Oxfordban élő közgazdász. (Gazdaság)
Partnerségre lépett a svéd Tink fintechcég a brit NatWest bankkal - írja a TechCrunch. Az együttműködés rövidesen azután indult, hogy a skandináv startup 56 millió eurónyi friss tőkebefektetést vont be. A megállapodás alapján a NatWest...
A Mazda a többi autógyártótól némileg eltérő módon képzeli a jövőt. Ezt bizonyítja, hogy erősen modernizálva eddig kitartott a szívómotornál, majd a továbblépésnél a benzineseknél is dízel technológiát felhasználva kíván hatékonyabb lenni. És ez még semmi a frissen pletykált tervekhez képest, amelyek a feljebblépést készítik elő.
A fiatalok 12 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, amit az érintettek 71 százaléka csak kisebb-nagyobb hitelfelvétellel tud megoldani – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A fiatalok ötöde – 21 százaléka – venne autót három éven belül, 70 százalékuk azonban ezt a vásárlást saját forrásból finanszírozná.
Illés Viktória, azaz Yamina két éve Európa legnagyobb dj-versenyének (NYDJAY) lett a győztese. A rendszerint energiabombának titulált lány pár év alatt hazánk egyik legkeresetteb dj-jévé vált, eközben pedig semmit sem veszített lelkesedéséből: mosoly és ugrálás nélkül eddig még nem látták a pultban…
A Netrisk.hu adatai szerint 2019 első negyedévében 49 900 forint volt a személyautókra megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja. Az autósok így átlagosan csupán 1,6 százalékkal fizettek többet a kötelezőért, mint tavaly ilyenkor, amikor az akkor még létező baleseti adóval együtt átlagosan 49 100 forintos éves díjon szerző
A görög régészeti tanács úgy döntött, újjáépítik az athéni Akropolisz Parthenonjának egy részét, felhasználva azokat a márvány- és kődarabokat, amelyek a műemlék körül hevernek – írja az MTI.
A rendőrség nagyon belehúzott az ittas vezetés elleni kampányba,, de nem csak abba: mostanában ütősebbnél ütősebb, tényleg egészen elképesztő és ötletes videókat készítenek, hogy felhívják a figyelmet az olyan fontos témákra, mint például, hogy nem muszáj feltétlenül meghalni részegen az utakon.
Az OTP papírjait veszik, a Richter részvényeit pedig adják a befektetők azt követően, hogy közzétették első negyedéves beszámolójukat a társaságok. Erősödik az OTP - Esik a Richter 2019.05.10 09:10Szerény erősödéssel kezdődött...
Mindez elismerés a magyar emberek számára is, hiszen ezeknél a döntéseknél megvizsgálják a munkaerőpiaci helyzetet, a munkaerő képzettségét; a magyar emberek tudása és szorgalma teljesen versenyképes.
Némi meglepetésre a Chevron nem emel az Anadarko Petroleumra tett korábbi felvásárlási ajánlatán, így az elsősorban a palaolaj és -gáz kitermelésében erős társaságért folytatott, dollár-tízmilliárdokat megmozgató tengerentúli felvásárlási...
Visszaigényelhetővé tenné a kedvezményes, 5 százalékos lakásáfa és a normál, 27 százalékos áfakulcs közötti különbséget az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége — írta meg a Magyar Nemzet. A szabályozás fontos...
Míg mindenki a készpénzmentes társadalomról és a digitális fizetésről beszél, a Google talált egy kis aprót elszórva a földön, és le is hajol összeszedni.
Az első negyedévben 5 százalékos GDP-növekedést érhetett el a magyar gazdaság. A növekedésben a lakosság és a beruházások, valamint az ipar, az építőipar és a szolgáltatások népszerűsége játszotta a főszerepet. Az év egészében a tavalyi 4,9 százaléknál lassabb, 4 százalék körüli GDP-többletre van kilátás, de a nemzetközi kereskedelmi háború átírhat
Feloldotta a kriptodeviza- és blockchainvállalatok hirdetéseiről szóló korlátozását a Facebook, alig egy évvel azután, hogy bevezette ezeket - írja a Coindesk a közösségi oldal bejelentése alapján. Eddig csak előzetes hozzájárulással...
Az Egyesült Államok B-52-es nehézbombázókat vezényelt egy katari amerikai légi támaszpontra válaszul az Irán részéről, közelebbről meg nem nevezett, fenyegetésekre - derült ki az amerikai légierő által csütörtökön közölt fényképekről.
Elindult a hálózat kiépítése, csütörtökön Nyíregyházán átadták az első olyan elektromosautó-töltőállomást, amit az ALDI és az E.ON együttműködéseként alakítottak ki.
A Közösségen belüli értékesítésekre vonatkozó adómentesség alkalmazásának feltétele, hogy az adott terméket igazoltan egy másik tagállam területére szállítsák ki.
Keresem a megfelelő jelzőt, de bizony, mindig csak az „aljas” bukik fel bennem. A fél-kormánybarát tévé minapi híradójában bemutattak egy hírt, magát az eseményt ötször is lejátszva (Vélemény)
Néhány napos titkolózás után vált nyilvánvalóvá, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonalat felújító csoport magyar tagja a Mészáros Lőrinc „érdekkörében” található cég. (Vélemény)
Mindenki sejtette, hogy a Bosszúállók új része tarol majd a mozikban , de arra senki sem számított, hogy még a rekordtartó Titanicot is kiüti a lista éléről. Ennek kapcsán válaszolt a legyőzött rendező, James Cameron.
Az európai pártcsaládok által „csúcsnak nevezett jelöltek” mindegyike alkalmatlan arra, hogy európai intézményt vezessen – jelentette ki a külügyminiszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
A jegybank az inflációs célkövetés rendszerében 2005 augusztusától a 3 százalékos középtávú cél körüli infláció biztosításával törekszik az árstabilitás megvalósítására - ezzel a kőbevésettnek tekinthető megállapítással fohászkodik neki negyedévente az aktuális inflációs jelentésének az MNB. (Vélemény)
A világon a felnőtt lakosság 39 százaléka túlsúlyos, közülük 13 százalék elhízott. Mivel sajnos 2018 második fele óta Magyarország hivatalosan is Európa legkövérebb nemzete lett, valószínűleg mindenki ismer olyan embereket a környezetében, akiknek életmódváltásra lenne szüksége.
Szabadlábra helyezték csütörtökön Chelsea (született Bradley) Manninget, az amerikai hírszerzés egykori elemzőjét, aki közel két hónapot töltött börtönben, amiért megtagadta a tanúskodást a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója, Julian Assange ügyében folyó vizsgálatban.