A Telekom Veszprém sajtótájékoztatóján jelentette be a legendás kézis, hogy a szezon végén végleg befejezi pályafutását. Nagy 22 év kézilabdázás után döntött a búcsú mellett - írja az Index.
Remek negyedévet zárt az OTP Bank, a hazai egység mellett a bolgár, az ukrán és a horvát leányok is jól teljesítettek. A bank vezetői szerint az idei évben folytatódhat a dinamikus bővülés.
Demjén Ferenc agyvérzés gyanújával került kórházba éppen egy hete. Kiderült, nincs sztrókja, de állapota súlyos: agyérgörcsöt kapott, ami miatt a szigetvári kórházból a Pécsi Idegtudományi Centrum intenzív osztályára szállították és mélyaltatásba helyezték. Az orvosok és a barátok joggal tartottak attól, hogy a 72 éves Rózsi szervezetét megviseli a
Hát persze, hogy megint a Nordschleife. A legendás német aszfaltcsík továbbra is rendületlenül szedi az áldozatait, bár szerencsére csak az autók képében, személyi sérülések nélkül.
Ezt alapvetően a nagykereskedelem két számjegyű bővülésére alapozza, ami ellensúlyozhatja a gyógyszergyártásból származó pénzei stagnálását – közölte Orbán Gábor vezérigazgató a ma reggel megjelent első negyedéves gyorsjelentésről tartott sajtótájékoztatón.
Szerbiával és Szlovákiával már kiváló gazdasági együttműködést valósított meg Magyarország, de nem behozhatatlan a hátrány a magyar-román viszonyrendszerben sem - mondta a magyar kormányfő a romániai Kerelőszentpálon, egy takarmánykeverő üzem avatóünnepségén.
Jó a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon és a magyar tőzsdén. Utóbbiban az is fontos szerepet játszik, hogy egy kivétellel az összes hazai blue chip papírját veszik a befektetők. Az erősödést az OTP vezeti az első negyedéves beszámolójának...
Az egyszer használatos műanyag zacskók azonnali betiltását sürgeti a német szövetségi kormány nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős minisztere. Ami Ruandának, Kenyának és Ugandának sikerült, azt nekünk is el kell érnünk...
A húsvét és a tavaszi szünet hatása az áprilisi forgalomban jelenik majd meg, de a magyar turizmus hosszú hétvégék nélkül is jól teljesített márciusban - reagált a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a márciusi idegenforgalmi adatokra pénteken.
Jelentősen gyorsult a brit gazdaság növekedése az első negyedévben a pénteken ismertetett előzetes becslés szerint. Negyedéves alapon 0,5%-kal nőtt a GDP, ami megegyezett az elemzői várakozásokkal. A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken...
Mégsem a nők miatt van, hogy olyan nehéz eljuttatni őket a csúcsra? Az köztudott, hogy a férfiaknak könnyebben megy az orgazmus, de végre kiderülhet,...
Egy új tanulmány szerint átlagosan évi 840 euróval (mintegy 265 ezer forinttal) nő az Európai Unióban a polgárok reáljövedelme attól, hogy országaik az egységes belső piachoz tartoznak, (Gazdaság)
Kevesen tudják, de a munkahelyi baleset és az üzemi baleset még csak véletlenül sem ugyanazt a fogalmat takarja, és nem is minősül minden esetben annak. De van, ami még ennél is veszélyesebb, és szinte tizedeli a magyar munkavállalókat. Az...
Minden második magyar itthon nyaral idén, a külföldi utazást tervezőknek pedig az a legfontosabb szempont, hogy a felkeresni kívánt országban ne legyen terrorfenyegetettség.
Az egyszer használatos műanyag szatyrok azonnali betiltását sürgeti a német szövetségi kormány nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős minisztere.
Az idei évben már május 10-én elérte az Európai Unió fogyasztása a fenntartható szintet, vagyis a mai naptól az év végéig már a jövő erőforrásait éli fel az EU. Május 10-étől már túlfogyasztja az EU a földi erőforrásokat, ami...
A Fidesz-KDNP március végi 31 százalék után már 32 százalékon áll a teljes felnőtt népesség körében. A Jobbik támogatottsága március végéhez képest nem változott.
Az Európai Unióban hiányzik a bizalom, ehelyett egyes államok leckéztetése zajlik, és egyes országok a „vádlottak padjára” kerültek az igazságügyi miniszter szerint.
Hiába az orosz-ügyi összejátszást vizsgáló Müller-jelentés és Donald Trump adóbevallásai körüli újabb nagy botrányok, az amerikai elnök népszerűsége az elmúlt napokban bő kétéves csúcsra ugrott - mutat rá a hét ábrája sorozatában...
Kétezer eurós (650 ezer forintos) jutalmat ajánlott fel egy Franciaország nyugati részén fekvő falu annak, aki segít megfejteni egy 230 éves, kőbe vésett feliratot.
A paksi atomerőmű bővítésére való felkészülést szolgáló együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön az atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter Szekszárd polgármesterével a tolnai megyeszékhelyen.
A Magyar Snowboard Szövetség pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a 26 éves sportoló könnyeivel küszködve elmondta: bár a 2018-as olimpiai kvalifikációs időszak elején elszenvedett sípcsonttörése után még sikerült elérnie egy vk hetedik helyezést, már nem volt elég verseny hátra ahhoz, hogy megvalósíthassa nagy álmát, a részvételt a phjongcshangi
Az elmúlt 20 év alatt közel 800 ezer esetben nyújtott segítséget bajba jutott magyarországi ügyfeleinek egy biztosító. A statisztikák szerint a legtöbben azért fordulnak a szolgáltatóhoz, mert külföldi útjuk során balesetet szenvednek...
A sajtóban megjelent információkkal ellentétben nem szavazhatnak levélben a romániai magyarok az Európai Parlament magyar tagjainak választásán - mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.