Minden kornak megvoltak a kedvenc hajviseletei, egyeseket pedig még ma is előszeretettel hordunk. Gondoljunk csak a 20-as, 30-as évek visszafogott eleganciájára,...
Sebastian Kurz osztrák kancellár ezernyi európai uniós szabályozás eltörlését kérte egy vasárnapi nyilatkozatában arra hivatkozva, hogy azok feleslegesen beleavatkoznak a polgárok életébe.
A szakmán kívül talán nem sokan tudják, hogy Bicskén működik a világ vezető precíziós öntödéinek egyike, a Magyarmet Finomöntöde Kft. A cég élén kezdetektől Győri Imre áll, aki az utóbbi időben a fiát is bevonta az ügyvezetői...
A következő 4 évben újra Heisler András lesz a Mazsihisz elnöke. A közgyűlés 106 megjelent tagja közül 74-en voksoltak rá. Heisler András a Mazsihiszen belüli belső béke megteremtését nevezte legfontosabb feladatának. Beszédében kitért arra is, hogy a szervezet konszolidált kapcsolatra törekszik a kormánnyal, de, ahogy fogalmazott, nem kíván kollab
Hullámzó front érkezik, nagy lesz a különbség az ország keleti és nyugati részei között tapasztalható időjárásban. A meteorológiai szolgálat azt javasolta, mindenki figyelje a veszélyjelzéseket.
Hullámzó front érkezik, nagy lesz a különbség az ország keleti és nyugati részei között tapasztalható időjárásban. A meteorológiai szolgálat azt javasolta, mindenki figyelje a veszélyjelzéseket.
A címvédő Manchester City 4-1-re nyert Brightonban az angol labdarúgó Premier League 38., utolsó fordulójában, ezzel megszerezte hatodik bajnoki címét.
A jövő héten is sok eső várható, a fagyosszentek idején pedig átmeneti lehűlésre is készülni kell - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésében. A prognózis szerint hétfőn többfelé...
Vörös lidércek táncoltak az éjjel az égen, ezeket a tudósok is csak pár tíz éve fedezték fel. Most egy webkamera rögzítette a nem mindennapi látványt - írta az Időkép.
Egyetlen nap alatt 3,5 millió megtekintés felett jár a dokumentumfilm, ami felrázta egész Lengyelországot. A filmben áldozatok mondják bántalmazóik szemébe, hogy mit tettek velük.
A helyiek akaratát semmibe véve felavatták Ľudovít Štúr szobrát Párkányban. Az önkormányzatot megkerülve állami parcellán áll a szobor, amihez egy magyar vezetésű minisztérium is hozzájárult.
A Győri Audi ETO KC a második félidőben átvészelte Groot kiállítását, és a végjátékban nyújtott gól nélküli sorozatát, és végül egy góllal, sorozatban harmadszor meg tudta nyerni a női kézilabda Bajnokok Ligáját az orosz Rosztov-Don csapatának legyőzésével.
Csúcson a magyar női kézilabdaklubok: szombaton a Siófok nyerte meg az EHF-kupát, vasárnap pedig egy drámai végjátékú mérkőzésen diadalmaskodtak a BL-ben a győriek.
A Győri Audi ETO KC ötödik alkalommal nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután a vasárnapi fináléban 25-24-re legyőzte az orosz Rosztov-Don csapatát a budapesti négyes döntő második játéknapján.
Az éghajlatváltozás miatti vízszintemelkedés által fenyegetett helyekre látogatott a szervezet főtitkára. A helyzetet rossznak ítélte és tanácskozást hívott össze, ahova nem beszédekkel, hanem tervekkel várja az országok képviselőit. Az üvegházhatású gázok kibocsátását 10 év alatt 45 százalékkal kell csökkenteni.
Egész életünk során mintegy 90 ezer órát töltünk a munkahelyünkön, ami már önmagában megmagyarázza azt, hogy miért kell arra törekedni, hogy a legmegfelelőbb környezetben töltsük el ezt a rengeteg órát. A fizikai, a kulturális...
Több mint háromezren futották végig a 15 kilométeres távot, amellyel az Európai Unióhoz való csatlakozást ünnepelték. Emellett pedig a két hét múlva esedékes EP-választással kapcsolatban lehetett érdeklődni, sátrakkal kitelepült az Európai Bizottság és az EP képviselete, valamint számos civil szervezet is. További részletek a videóban.
Vörös lidércek táncoltak az éjjel az égen, ezeket a tudósok is csak pár tíz éve fedezték fel. Most egy webkamera rögzítette a nem mindennapi látványt - írta az Időkép.
Sárkányok, emberek, királyságok, misztikus lények és varázslatok, ármánykodás, cselszövés, feudalizmus – ezek olyan ismerősek, jé, csak nem láttam-olvastam már őket valahol?! Mondjuk ki: a klisékből összetákolt Trónok harca 4800 percének végignézése az életidő teljes elpazarlása.
Sokan szeretjük a diót az íze, vagy a változatos felhasználása miatt, de ezen túl még rengeteg pozitív hatása van, amivel egészségünket támogathatjuk....