Szívműtéten járt az ATV híradójának stábja - méghozzá nem is akármilyen beavatkozáson. A Kardiológiai Intézetben egy olyan, a jelenlegi csúcstechnikát jelentő operációt mutattak be a sajtónak, amely után három nappal a beteg már lábra állhat, egy hét után pedig el is hagyhatja a kórházat. A riportban a műtétről készült felvételeket is mutatunk.
Újabb humanitárius támogatást nyújt a magyar kormány szíriai keresztény egyházaknak; a szíriai ortodox egyházat 162 millió, a trappista-ciszterci nővérek humanitárius tevékenységét pedig több mint 145 millióval segítik - közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.
Május 25-én debütált a Debrecen Drive, a keleti régió legnagyobb autó- és járműipari seregszemléje, ahol a Vodafone egy 5G kapcsolaton keresztül távvezérelt autó segítségével mutatta be a közlekedés jövőjét. Május utolsó hétvégéjén idén először rendezték meg a Debrecen Drive-ot, ahol a járműipar és a közlekedési szektor szereplői mutathatták meg ma
Valóban korszakos sikert ért el Orbán Viktor az EP-választáson? A válaszért vissza kell mennünk Tusványosra, ahol a miniszterelnök beindította a kampányt, és kitűzte a célokat.
Megérkezett tegnap a várt bejelentés az amerikai gyógyszerhatóságtól, ezáltal a Richter cariprazine készítménye újabb betegségtünetek kezelésére lesz alkalmazható.
Az antiszemita atrocitások megelőzésére a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) úgy döntött, egyfajta "önszerveződő biztonsági szolgálatot" hoz létre Budapesten, Belső-Erzsébetvárosban, az úgynevezett bulinegyedben - olvasható a Népszava szerdai számában.
Az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács a keddi brüsszeli munkavacsorán az Európai Bizottság következő elnökét illetően konkrét nevekről nem tárgyalt, csak a kiválasztás folyamatáról - közölte Donald Tusk, a tanács elnöke a találkozó után.
Immár hetedik alkalommal jelenik meg a Mazars közép- és kelet-európai országokkal foglalkozó adózási összefoglalója. A Közép- és Kelet-európai Adóbrosúra tavaly után másodszor is 22 ország adatait tartalmazza: a visegrádi országokat, Dél-kelet Európát, továbbá Oroszországot, Ukrajnát, valamint a Baltikum államait. A kiadvány legfőbb célja, hogy seg
„Kreatívan” igyekszik majd kihasználni a Momentum, hogy az európai mandátumokkal további lehetőségek nyílnak meg a párt számára. Fekete-Győr András elnök – a párt megerősödését követően – azt mondta: nem rúgnák fel az eddigi együttműködést az őszi önkormányzati választásra, de az elképzelhető, hogy a főpolgármester-jelölti versenyen lesznek még jel
Hosszú évekig volt a hazai sztárvilág egyik legbájosabb sztárpárja Eke Angéla és Puskás Peti. Kapcsolatukat nem árnyékolta be botrány, sokan már az esküvőjükre számítottak.
Több feltétele is lehet a Demokratikus Koalíció (DK) képviselőinek azzal kapcsolatban, hogy végül melyik pártcsoportba ülnek majd be az Európai Parlamentben - értesült a Népszava. (Belföld)
Átrendeződhet a Jobbik vezetése, ha Gyöngyösi Márton lesz a párt európai parlamenti képviselője, Sneider Tamás, ragaszkodva pártelnöki székéhez, feltehetően különböző posztok kiosztásával igyekszik lekenyerezni belső ellenzékét - mondta a szerdai Magyar Nemzetnek a tömörülés volt alelnöke, Volner János.
Várhatóan októbertől az Euro 5-ös dízelüzemű gépjárművek forgalmát is korlátoznák szmogriadó esetén Budapesten, erről dönthet a Fővárosi Közgyűlés. Karner Miklós autós szakújságíró szerint a dízelautók egyre nagyobb részét korlátozhatják a szmogriadó esetén.
Csütörtökön összeül a titkokkal körbeszőtt, a világ legnagyobb hatalmú embereit a tagjai között tudó Bilderberg-csoport a svájci Montreux-ben. A holnap kezdődő találkozónak 11 fő témája közé tartozik majd a nemzetközi stabilitás...
A PDSZ hétfői közleményében azt írta, visszavonja a korábban megfogalmazott sztrájkfelhívását. Az Origo.hu információi szerint a baloldalhoz kötődő PDSZ sztrájkfelhívása nem talált támogatásra a tanítók, tanárok körében.
A technikusi képzés bevezetése és az infrastrukturális háttér átalakítása is szerepel a szakképzés átalakításáról szóló, most nyilvánosságra hozott tanulmányban.
A nyári táborokat tartják a leghasznosabbnak a fiatalok a nyelvtanulásban, de jó tapasztalatuk van az internetes oktatásról is a Magyar Hírlap szerdai száma szerint.
Mindegy negyvenötmillió forint értékben hamis parfümöket foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy szlovák teherautó ellenőrzésekor Budapesten.
Harmadszor rendezik meg a Volt egyszer egy Ifipark című koncertsorozatot a budai Várkert Bazárban, június 23-tól szeptember 21-ig Kovács Kati, az Edda Művek, az Ős-Bikini, Deák Bill Gyula és a Piramis is fellép.
A technikusi képzés bevezetése, az infrastrukturális háttér átalakítása, egy munkaerőpiaci előrejelző rendszer létrehozása, tanulói ösztöndíjrendszer és tanulói munkaszerződés bevezetése is szerepel a szakképzés átalakításáról...