Gyorsított eljárásra vonatkozó kérelmet nyújtott be egy amerikai bíróságon a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat, hogy tegyék semmissé azt a tiltó rendeletet, amelynek értelmében a kínai vállalat nem vásárolhat alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől az Egyesült Államok kormányzatának engedélye nélkül - adta hírül a CCTV kínai ál
A podcastként induló ReBrief, a Mediator full service ügynökség szakembereinek reklámszakmai szemléje, május 27-től hetente már a TrendFM hullámhosszán, a 94,2 MHz-en is hallható. Az első pilot adást sokan meghallgatták, és rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a Mediatorhoz – többek között a Trend FM-től, így kezdődött a párbeszéd a rádió és a po
Meghallgatta tegnap a Fővárosi Törvényszék (FT) elnöki posztjára pályázó mindkét bírót Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Mint arról beszámoltunk, a március 20-i határidőig két pályázat érkezett a legnagyobb magyar bíróság elnöki állására: az egyiket Polgárné Vida Judit az FT, Handó által tavaly május 28-án egy év határozot
Újabb hárommilliárd forintra pályázhatnak az építőipari kis- és középvállalkozások (kkv-k) az év második felében – jelentette be kedden Palkovics László innovációs miniszter.
Azután, hogy szerencsés vesztesként felkerült a selejtezőből a főtáblára, Babos Tímea kedden az első fordulóban 3:6, 6:2, 6:1-re kikapott a szabadkártyás ausztrál Priscilla Hontól.
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közölte, hogy lezárult a 2019. április 5-án bejelentett szélerőmű vásárlási tranzakciója, így az Euro Green Energy Fejlesztő és Szolgáltató Kft. 8,1 millió forint összegű jegyzett tőkéjének egészét megtestesítő üzletrész tulajdonjoga május 28-i dátummal átszállt az Alteo leányvállalatára, a Sunteo Kft.-re.
Az Audi Hungaria stabil eredményekkel zárta fennállásának 25. jubileumi évét: közel 2 millió motort és 100 ezer autót gyártottak Győrben, az árbevétel pedig megközelítette a 7,4 milliárd eurót tavaly - írtuk korábban. A társaság...
A natúr smink nem csupán rendkívül divatos az elmúlt időszak szezonjait, irányzatait tekintve, hanem az egyik legkönnyebben és leggyorsabban elkészíthető...
A Heti Napló meghívást kapott az ország 19. boncmesteri találkozójára. Vajon mi történik egy ilyen összejövetelen? És ami még ennél is fontosabb: mi mindent csinál egy patológus orvos? Elöljáróban: ez az egyik legátfogóbb szakma az orvostudományon belül, hiszen a patológus diagnosztizál, kutat, oktat, mintát vesz.
Februárban írtuk meg, hogy a hivatalból még a Budapest Pride oldala is elérhetetlen volt. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság szerint a főváros ezzel nemcsak az érintett szervezeteknek, hanem az egész LMBTQI közösségnek hátrányt okozott.
Hibát követ el Budapest, ha eszközként használja az észak-atlanti szövetséget Kijevvel fennálló vitájának megoldására - mondta kedden a Népszava kérdésére Kurt Volker, az amerikai külügyminisztérium ukrán ügyekben illetékes vezető diplomatája. (Külföld)
Saját részvényeket vásárolt tegnap az OTP, közel 1,4 milliárd forintért. Az OTP 2019. május 28-án, a Budapesti Értéktőzsdén 113 500 darab OTP-részvényt vásárolt részvényenként 11 995 forintos átlagáron. A tranzakció összértéke...
Idén, május 25-én, szombaton került megrendezésre a sportfavágók legkeményebb megmérettetése, a Champions Trophy, amelyen a világ 12 legjobb sportfavágója mérte össze az erejét és a tudását, a festői szépségű Tjolöholm kastély területén, Svédországban.
A vállalati hitelezés 3,9%-kal, a háztartási pedig 3,4%-kal nőtt áprilisban az eurózónában, ami ugyan a növekedés gyorsulását jelenti, azonban az egyes országok között nagy a szakadék - hívja fel a figyelmet a Financial Times. Franciaországban...
A szolgálatot a Tett és Védelem Alapítvány hozza létre, mert elejét akarják venni annak, hogy Magyarországra "importálják az észak- és nyugat-európai antiszemitizmus terjedő pestisét."
Elindult a Spar idei grillkampánya, amelynek háziasszonya a népszerű chef-műsorvezető, Wossala Rozina lett. A vállalat a tavasztól kora őszig tartó szezonra új grilltermékekkel és bővebb választékban elérhető, minőségi grilleszközökkel készül a szabadtéri sütések kedvelői számára.
A Kite Zrt. az immáron harmadik alkalommal megszervezett Nak Szántóföldi Napok és AgrárgépShow szakmai rendezvényen a mezőgazdasági termelésből élők figyelmét a napjainkban kihívásként jelentkező változó időjárási és gazdasági körülményekre választ adó, stabil termesztési- és műszaki technológiai megoldásokra hívta fel.
A migránsok nem találnak Braunschweigban olyan otthont a lakáspiacon, ami megfelelő lenne. Így tovább maradnak a menekültszállón, ahol így nem tudnak újabb bevándorlókat fogadni. Megoldás: kiköltöztetik a diákokat a szállásaikról.
A jelentés szerint a hadsereg félelemben tartja a lakosokat, és Aung Szan Szú Kjí, a végrehajtó hatalom tényleges vezetőjét, hogy szemet huny a jogsértések felett.