– Semmiképp sem tervezi most a visszatérést a pártpolitikába Vona Gábor (40), a Jobbik tavaly lemondott elnöke, ugyanis úgy látja, hogy „Orbán Viktort nem lehet leváltani”.
Kilencéves mélypontra, 3,1 százalékra csökkent a légi utasforgalom bővülési üteme márciusban az előző évi szinthez képest a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (Iata) adatai szerint.
Jelentősen visszaesett az új szociális szövetkezetek száma, a régiek közül sok megszűnt, vagy gazdaságilag inaktív. Tavaly 3012 szociális szövetkezet működött az országban, míg 2017-ben 3183 - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.
Vannak olyan celebek, akik némi jóra is használják a hírnevet, amit megszereztek, és vannak, akik ezt a jót a környezettudatosságban találják meg. Az alábbi sztárok ehhez adják a nevüket és a platformjaikat.
Az Allianz Hungária tavalyi adatai szerint minden második ingatlannal kapcsolatos káresemény okozója csőtörés, üvegtörés vagy vihar volt. A változékony időjárásra készülve, ha még nem biztosítottuk otthonunkat, akkor most az Allianz új lakásbiztosítási csomagjai közül gyorsan és egyszerűen kiválaszthatjuk, és néhány perc alatt akár online is megköt
Szerdán a napos időben gomolyfelhők képződnek, amelyek főképp az Alföldön és az Északi-középhegységben délután jelentősebben is takarhatják a napot, ott egy-egy futó zápor is előfordulhat.
Négy embert őrizetbe vettek az orosz hatóságok Barátság kőolajvezeték beszennyezése miatt, a nyomozás megállapította, hogy mely cégcsoport felelős a történtekért - jelentette ki kedden Moszkvában Alekszandr Novak energiaügyi miniszter, írja az MTI.
Washington új megállapodásról akar tárgyalni Iránnal - jelentette ki az amerikai külügyminisztérium iráni különmegbízottja szerdán újságíróknak Washingtonban.
„A szervezetem nagyon jól reagál a kezelésre, az egész testemben jelentős a javulás” – mondta a rák ritka és nagyon agresszív fajtájávál küzdő Tóth Róbert (29).
Több mint 2000 magyarországi iskolába szállíthat interaktív táblákat a 4iG Nyrt., miután a Klebelsberg Központ pályázatán a tőzsdei társaság tette a legkedvezőbb, nettó 4,4 milliárd forintos ajánlatot - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
Knysna Afrika egyik legdélibb városa, nagyjából félúton Port Elizabeth és Fokváros között. Partjait már az Indiai-óceán mossa – a Tű-fokot, vagy másképp Agulhas-fokot tekintjük ugyanis az Atlanti- és az Indiai-óceán közötti hivatalos választóvonalnak.
Az Anadarko Petroleum igazgatósága úgy döntött, hogy a Chevron felvásárlási ajánlatával szemben az Occidental ajánlatát támogatja, és felbontaná a Chevronnal kötött megállapodását. A Chevronnak a hét végéig van ideje új ajánlatot tenni.
Fölényben vannak Magyarországon a benzines autók a dízelmotorosokkal szemben az újautó-értékesítéseknél - derül ki az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) friss adataiból.
A világ 246 leghosszabb folyójának csupán egyharmada folyik szabályozatlanul, több mint 60 százalékuk szabad folyását gátak, vízerőművek vagy víztározók akadályozzák - derült ki a WWF és más szervezetek, intézetek részvételével készült, az egész bolygóra kiterjedő elemzésből.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság járőrei május 1-jétől a polgárőrökkel, valamint a fővárosi közterület-felügyelőkkel megerősített szolgálatban segítik a turistákat és a főváros lakosait a nyári hónapokban.
A Politico és a Reuters is arról ír, gyengítheti az Európai Néppártot, ha a Fidesz kilép az EPP-ből, miközben a világsajtó szerint a miniszterelnök Salvinivel való találkozása egy új, jobboldali csoport létrejöttét jelezheti.
Új keletű rendőri egységet alakítottak ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon. A megye útjain a biztonságos közlekedést szolgálják, és vadásznak a szabálytalankodókra.
Hárommillió forinttól esnek el, akik 2018. januárja és 2019. júniusa között adták be a kérelmüket a harmadik gyerek után a jelzáloghitel csökkentésére.
Bő három éve vettünk egy akkor három éves elektromos autót, ezt sikerült három hete összetörnie egy dízel Octaviának, pontosabban a kedves sofőrnek, aki vezette.
Mind magyar mind európai statisztikákból látszik az, hogy a hazai háztartások összes kiadásából kirívóan nagy részt ragadnak el az élelmezéssel kapcsolatos költségek. Éppen ezért a legtöbb családnak a bolti akciókkal ott kell megfognia...
Évente 50 milliárd euró tűnik el az áfacsalások miatt az Európai Unióban. Itt megtudhatja, hogyan működik a rendszer és mit lehetne tenni a csalások megakadályozására.
Idegesítő apróságok, amik egy tökéletes outfitet is kellemetlenné tehetnek, és bármilyen gondosan összeválogatott szettet képesek megtorpedózni. Szerencsére mindegyikre van megoldás!
Idén is Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója vezeti a hazai milliárdosokat felsoroló listát. A bankelnök 360 milliárdos vagyonnal került a 2019-ben 18. alkalommal megjelent rangsor élére, megelőzve Mészáros Lőrinc nagyvállalkozót, akinek vagyonát 296 milliárd forintra becsülték A 100 leggazdagabb szerkesztői.
A bitcoin körüli hype eloszlott, de a blockchain technológia szép csendben az üzleti élet egyre több területére betört Magyarországon is. Meglepően sok blockchaines kezdeményezést és működő megoldást találni a hazai piacon. Sőt, már...
Csányi Sándor (360 milliárd forint), Mészáros Lőrinc (296 milliárd) és Gattyán György (280 milliárd) vezeti a 100 leggazdagabb hazai milliárdos listáját. Az első 100 helyezett teljes vagyona 4633 milliárd forintra rúg, ami egy év alatt...
A 100 leggazdagabb című kiadvány szerint Mészáros Lőrincnek még nincs akkora vagyona, mint Csányi Sándornak. Tiborcz István erősen kezdett, Simicska Lajos becsült vagyona a harmadára apadt.
Hogyan alakult a migráció Európában? Mit tettek a tagállamok és Brüsszel a helyzet javításáért, és mi várható a jövőben? Sorozatunk mai részéből kiderül, miért lett Spanyolország a csempészek új célpontja, kik és miért jönnek, és mennyibe kerül egy út. Bemutatjuk azt is, hogy a spanyoloknak egyszer már sikerült megállítaniuk az illegális bevándorlá
Lassan véget ér ez az átmeneti szárazabb periódus, ugyanis nyugat felől egyre nedvesebb levegő áramlik fölénk, emiatt ismét csapadékosabbra fordul időjárásunk. Előrejelzés az ország területére csütörtök estig: Erősen felhős vagy borult lesz az ég, és összességében országszerte számíthatunk esőre, mivel nyugat felől csapadékzóna vonul át hazánk fel