Újabb finomhangolásra lenne szükség, hogy azok, akik állandó felügyeletet igényelő gyereket nevelnek, biztosan megkaphassák a gyodot, és ne tagadhassák meg tőlük a támogatást, mondván, örüljenek, hogy nem “vak” vagy “béna” a gyerekük.
A sikercsaládhoz annyi cég tartozik, hogy fizikai képtelenség minden közgyűlésen jelen lenniük. Szóval csúsztatásokkal oldják meg a feladatot - viszont jogilag egészen addig nem baj, ha valaki azt hazudja, hogy ott volt egy ilyen eseményen, miközben nem volt ott, amíg valaki másnak ezzel kárt nem okoz.
A jemeni partoknál 2015 óta elhagyatottan veszteglő olajszállító hajó veszélyeire hívja fel a figyelmet a CNN amerikai hírtelevízió az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatalára (OCHA) hivatkozva.
A világ vezető akkumulátorgyártójaként ismert CATL és a részben vagy teljesen elektromos autók (hibrid elektromos, plug-in hibrid eletromos, akkumlátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás elektromos) vezető fejlesztőjeként és értékesítőjeként ismert Toyota átfogó partnerségre lép az új energiával működő járművek akkumulátorai kapcsán. Az akkum
Ősszel folytatódik a Design Terminal programja, amelyben a társadalmi kihívásra innovatív megoldást kínáló, induló vállalkozások fejleszthetik terméküket, szolgáltatásukat. A következő szemeszterre augusztus 4-ig pályázhatnak a startup csapatok. A pályázati információk a Design Terminal honlapján érhetők el: jelentkezés a Mentorprogramra.
A Londonban élő Valló Berta munkáit is beválogatta a Taschen kiadó a világ száz legjelentősebb illusztrátorainak alkotásai közé. A fiatal magyar képzőművész az őt körülvevő mindennapi környezetből merít inspirációt.
A Szentpéterváron megrendezett idei nemzetközi hadiflotta szalon, amelyen 19 ország vett részt, átfogó képet adott az orosz flotta jelenéről és jövőjéről.
A meredeken emelkedő hazai lakásáraknak és az ezzel szoros összefüggésben lévő befektetői keresletnek, valamint a sosem látott állami támogatásoknak és hitelfelvételi lehetőségeknek köszönhetően egy ideje már újra a mindennapi közbeszéd...
Ki ne emlékezne a diszkókorszak legintimebb húsz percére, amikor is a DJ úgy döntött, hogy lassan vége a bulinak, ideje a diszkó népét összeboronálni, és elindította a love songs listát.
Merthogy a frankfurti székhelyű uniós jegybank ma ülésezik, amelytől hetekkel korábban még biztos monetáris lazítást vártak, most azonban már inkább annak van nagyobb esélye, hogy kamatvágásra csak szeptemberben kerülhet sor. Külföldön a gőzerővel folytatódó vállalati gyorsjelentések, míg idehaza az ezerrel előretörő 4iG legújabb, ezúttal 11 milliá
Nem sikerült Franky Zapata francia feltalálónak átrepülnie a La Manche-csatornán saját készítésű repülő deszkáján, félúton, tankolás előtt a vízbe esett - közölte a BFMTV és a FranceInfo csatorna.
Milyen pihentető is lehet, ha az ember szépen kiúszik a medence szélére és végig hordja tekintetét a messzi fjordon. Hát nem csodálatos? Ilyen élményben lehet majd része azoknak a gazdagoknak, akik szobát foglalnak a legújabb norvégiai...
A profittermelés helyett még mindig a növekedésre koncentrál a Tesla. Hiába sikerült rekordszámú autót értékesíteni a Teslának, így is részvényenként 1,12 dolláros veszteséget ért el a negyedévben, ami csaknem négyszerese a piac által várt 31 centes részvényenkénti veszteségnek.
Telik az idő: nagyjából 17 éves története során már egymilliószor kelt életre a Volkswagen Touareg; pontosabban éppen ennyi példány készült belőle. Tekintve, hogy egy átlagosan bő 20 milliós, de nem prémium SUV-ról van szó, ez nagyon szép szám, amit a típus egy kissé fantáziátlan különleges szériával ünnepel.
Nem sikerült Franky Zapata francia feltalálónak átrepülnie a La Manche-csatornán saját készítésű repülő deszkáján, félúton, tankolás előtt a vízbe esett - közölte a BFMTV és a FranceInfo csatorna.
A baleseti ellátáshoz sokan kiváltják az Európai Unióban érvényes európai egészségbiztosítási kártyát, de a kártya az ellátást kizárólag az állami kórházakban fedezi.
Csütörtökön publikálta második negyedéves számait a Volkswagen, a német autógyártó bevétele növekedett a második negyedében, míg az üzemi eredmény kétszámjegyű növekedést produkált, miután a magas marzsú járművek iránti kereslet...
A jövőben a SmartCan a vevő, a gép és a gyártó közötti hálózati kapcsolatra szolgálja. A gépen ezért szükség van egy SmartCan modulra, mellyel egyre több számítógép felszerelhető a gépre. Ezekkel a jövőben a gép valamennyi adata kiolvashatóvá válik, és első lépésként létrejön a géppel a WiFi (Wlan) kapcsolat.
Azért csökkentette az ÁKK az újonnan kibocsátott Prémium Magyar Állampapírok visszaváltási árfolyamát, mert a MÁP+ felé akarják terelni a lakosságot - árulta el a Világgazdaságnak az ÁKK. Ahogyan a megmaradó lakossági állampapírok...
Eljött hát az idei dinnyeszezon, és vele együtt az igazi nyár is: ám a magyarok kedvenc nyári csemegéjét aranyáron mérik. Megnéztük, hogy miképpen alakult a boltok közötti árverseny. A dinnye mellett grillezni is imádnak a magyarok...
Az iskolai szünidő tíz hete alatt a nagyszülőkre több mint két hét, az ottalvós táborokra egy hét, a napközis táborokra pedig egy-két hét jut a legtöbb magyar családnál.
Továbbra is nagy sebességgel pörög júliusban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban a pályázati döntéshozatal, hiszen az utóbbi 10 napban is született csaknem tucatnyi új nyertes, így jóval 300 felett jár a hetedik...
A beteg gyerekükkel kórházban tartózkodó szülőknek szerzett be az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 379 ágyat, amelyeket 32 intézményben osztanak szét - jelentette be az ÁEEK főigazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az üzemanyag-feltöltésben keletkezett előző napi problémák már megoldódtak, de ezek nyomán továbbra is zavarok várhatóak csütörtökön az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtér működésében.
Mert nem véletlen, hogy mindmáig így nevezzük a feleslegesen bürokratikus hivatalokat, amelyek nem képesek elintézni a polgárok számára fontos ügyeket.
Az OTP még februárban jelentette be, hogy megvásárolja a Societe Generale montenegrói leánybankját, az SGM-et, így tovább erősíti piacvezető pozícióját a balkáni ország piacán. Csányi Sándor és a bank menedzsmentje ma egy podgoricai...